Így aztán elindultak kifelé innen, míg észre nem veszik őket. Mert ha Lianát is bebörtönzik, és észreveszik Nikkus eltűnését is, nagy bajok lehetnek. Eldos talán győztesen kerülne ki, mert ugye nem ember.. De ezt ha lehetséges inkább nem akarták megtudni. Eldos vezette őket kifelé innen. Liana úgy gondolta, ezen a téren megbízhat benne, hiszen neki mindenképpen nagyon fontos az, hogy Aldent megtalálják. És, ha ő kint van, akkor ki kell, hogy menjenek. Szerencsére a lámpás is megvolt, meg többé-kevésbé azok a fáklyák is égtek a falakon. Aztán az egyik forduló után........ Egy tagbaszakadt smasszer jött velük szembe. Nagydarab góliát típusú ember volt, Liana és Nikkus ereiben meghűlt a vér láttára.
"Ki vagy te, és mit keresel itt? Tán csak nem az öreg Nikkus hívott ide valamilyen formában? Az öreg mindig kitalál valamit, és sosem sikerül neki."- nevetett fel az óriás. "Mint ahogy most sem sikerült, fifikás ám ez a vénember, de annál gonoszabb és ártalmasabb számunkra." - ezzel már éppen rá akarta csattintani a bilincset az öreg kezére, mikor hirtelen felordított. Valahogyan nem vette figyelembe az árnyak közt megbúvó kígyót, ki rejtekhelyéről vetődött a nagydarab őrre, és megmarta őt. Marása oly mértékben volt mérgező, hogy a góliát szinte azonnal összeesett, Nikkus és Liana úgy ugrott félre, majd rövid haláltusa után úgy tűnt, meg is halt.
"Na, hát erre a sorsa jut az is, ki nem működik közre abban, amit akarok." - sziszegte ravaszul a kígyó. "De siessünk is, mert ha egyre több hulla marad mögöttünk, egyre nagyobb erővel fognak a keresésünkre indulni."
Így hát igyekeztek még sürgősebben távozni innen, ami azért nem is volt olyan egyszerű, mert Eldos nem azt az utat választotta, amin érkeztek. Mivel az átverése tökéletesre sikerült, így ő hitt abban, hogy Alden ott van az erdőben, ahol gondolja. És egy másik kijárathoz közelebb volt az, Eldos pedig valami rejtélyes oknál fogva tudta, hogy van más bejárat is, ráadásul azt is, hogy az hol található. Nagy szerencséjük is volt, mert nem találkoztak mással, miközben egy újabb gerendákból összeállított ajtóhoz értek. "természetesen" ez sem nyílt magától, de Liana már ismerte a megoldást. Sikerült is, és hamarosan a több méter magas, ősi fák alatt voltak az erdő sötétjében.
"És most hogyan tovább?" - kérdezte Nikkus, de senki sem tudott rá válaszolni, mert Liana ájultan esett össze.
Nem igazán láttak semmit, csak mintha a levegő hullámzott volna. Valami olyasmi látvány volt, mint ahol igen meleg levegő áramlik. De mindenki tudta, hogy nem földrengés van, "csak" megmozdult az az űrhajó, ahonnan Tóbiás nemrég szabadult ki.
- Lehet, ott van az a szemét! - kiáltott Tóbiás.
- Lehet.. - válaszolta Károly, - de sajnos nem tudunk mit tenni, öregem.
Tóbiásban hatalmas düh forrt. Mert tehetetlenséget érzett, mert Liana nem volt itt, és nem utolsósorban azért is, mert Edvin ennyire átverte. Mérgében az embernek elég nagy ereje tud lenni, ennek megfelelően Tóbiásnak is, nem is igazán kontrollálta tettét, miközben felemelt egy nagyobb darab terméskövet, illetve egy betondarab volt, mert itt építési törmelékeket raktak le. Hihetetlen erővel elhajította az űrhajó irányába, pontosabban a hullámzó légtömegbe, a semmibe.. De mégsem a semmi lehetett az! Mert kongó, fémes hangot hallatott, amint nekipattant a 'levegőnek', majd változott a légtér hullámzása is, és hirtelen egy igen nagyméretű űrhajó vált láthatóvá. Úgy tűnik, az ütés hatására történhetett vele valami, ami megzavarta a predatorokhoz hasonló rejtőzködését, talán túl rossz helyen találta el a fiú, de nem szállt fel, ott maradt. Hirtelen már a föld sem mozgott a lábuk alatt, ehelyett kinyílt az ajtó, és nem kis meglepetésükre Lodorum jelent meg a nyílásban.
"Bravó, fiatalember. Ezt jól csináltad, legalábbis azt hitted. Hátha nektek is hasznotokat vesszük, ki tudhatja azt! Elmeros, Soddan, gyerek csak!"
Két szintén olyan külsejű űrlény jött elő, mint maga Lodorum.
"Gyűjtsd be ezeket az idiótákat, ha másra nem, tűzrevalónak jók lesznek, elegem van belőlük! Ha nyugton maradtatok volna, semmi bajotok sem esett volna, de így.."
Csakhogy épp ezekben a percekben ért véget Elmeros és Soddan élete. Mögülük ugyanis lövések dördültek, és a két 'csicska' holtan esett össze.
Tóbiás megpördült tengelye közül, és bizony, nagyon meglepődött azon, ki adta le a lövéseket.
71.
Gyönyörűszép helyen pihent.. Árnyak vannak, mintha erdőben feküdne, a jó illatú avarban, és a nyári nap sugarai csiklandozzák arcát, melyek legyezőszerűen hatolnak át a fák koronáján. Olyan kellemes elernyedni, és átadni magát az alvás örömeinek, egyszerűen csak lustálkodni, és kihasználni a megmagyarázhatatlan boldogság csodás érzését. Olyan érzést, amikor az embernek nem jut eszébe semmi nagyon jó dolog, és mégis boldog, de nem tudja, mitől. Egyszerűen ez az érzés csak a szívében lakozik, és örömet okoz még egy lassú, erdei rovar röpte is a füle mellett. De hirtelen ez távolabb került, mikor erélyes hangok riasztják, és egy laza pofont is érez arcán.. Mi ez..?
"Liana! Muszáj magadhoz térned, mennünk kell, mert elkapnak!" - érzékelte Nikkus hangját, és kinyitotta szemét.
"Mi is történt..? Ó, hát itt vagyok, álom volt csak......"
"Elveszítetted az eszméletedet, kis hölgy. Én azt hiszem, a szervezeted és erőnléted eléggé megviselik ezek a dolgok, amikor a tudatoddal teszel valamit. Nagyon vigyáznod kell, mert akár az életedbe is kerülhet egy következő ilyen 'varázslat'!" - figyelmeztette az öreg.
"Ugyanmár.. dehogyis!" - mondta Eldos. "Mese."
"Nem az!" - nézett rá szúrós szemmel Nikkus. "Tudom, hogy te nem a javát akarod, esetleg csak kihasználod! De annyi eszed legyen már, hogyha meghal, akkor te sem fogsz előrébb jutni!"
"És mi van, ha nem is akarok? És mi van, ha csak hauzudok?"
"Te begolyóztál.."
"Hagyjátok már abba! Alden létező személy, ezt én is tudom. hiszen éppen az ő megmentésére igyekeztünk, emlékezzetek csak vissza!" -kiáltott Liana az agyával, majd ismét elalélt..
(........) És ismét az a nagyon kellemes érzés kerítette a hatalmába. Megmagyarázhatatlan, és érthetetlen boldogság. De most nem erdő mélyen feküdt. Alden hajolt fölé, nem igazán értette hogy-mint találtak rá, de nem is foglalkozott vele. A nagydarab férfiból erő és pozitív energia áramlott felé. Nem kellett vele beszélgetni sem, hogy tudja: Alden jó ember, és nem pendül egy húron Eldossal. A kígyó csak mindenkit kihasznál saját célja érdekében nem törődve azzal, mi lesz velük.
"Liana.." - kezdte Alden. "Próbáljátok meg lerázni azt az átok kígyót. Ha nem sikerül, akkor csaljátok be egészen az erdő közepéig. Az öreg tud ebben segíteni, megérzések alapján tudni fogja, merre kell mennetek. Ott él Vadkan Uraság, Nadzob. Mivel a kígyóknak halálos ellenségei a sertések és a disznók, az ő személyében 'emberetekre' találtok. Talán az is elég, hacsak meglátja Eldost, és elpusztítja. És hidd el, kislány.. Nem kár érte! Te pedig nagyon vigyázz magadra, mert fogytán az erőd. Nadzob fog tudni olyan étellel szolgálni, mely nem finom, de igen tápláló számodra. Nem ő adja az ételt, ebben az én kezem lesz benne, erre még képes vagyok, de innen kijutni már nem.."
"Alden.. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a terv beváljon. Úgy érzem, te jó vagy, és még az is lehet, talán nekem is tudsz segíteni.."
"Nem tudom, ahhoz nagyon nagy erő kell, de szeretném, ha sikerülne az, hogy mindenki visszamehessen oda, ahonnan származik. Most pedig kalandra fel!"
Furcsa módon ez után ismét kinyitotta a szemét.
"Hála az égnek!" - kiáltott fel az agyában Nikkus. "Folytatnunk kell kalandunkat, meg kell találnunk Aldent."
"Nikkus.. Valahogyan el kell jutnunk Aldenhez, és én érzem, merre van ő!"
"Merre?"
"Az erdő legeslegmélyén!"
"Ahol élőlény sem jár? Ahol talán mocsárban élnek a szörnyű lények?"
"Nincs ott lény, Nikkus. Ott van Alden bebörtönözve."
"A krónikák nem erről......" - Nikkus megérezte, hogy maradjon csöndben Liana nézéséből. "Azt hiszem, tudom, merre kell menni." - fejezte be.
"Akkor egy pillanatot sem késlekedhetünk!" - kiáltotta Eldos.
72.
Tóbiás Edvin vigyorgó képével nézett farkasszemet.
- Kis híján múlt, öreg!
- Engem te ne öregezz..
- Ugyan..
Pillanatra elfeledkeztek Lodorumról, aki még mindig ott volt.
- Edvin, miért nem nyírod ki a főmuftit?
- Sajnos az én fegyverem hatástalan ellene!
Mire ezt kimondták Lodorum nem is volt már látható.
- Mi a rosseb, megfutamodik? - kérdezte Tóbiás.
De sajnos a válasz előbb érkezett, mint gondolták volna. Valamilyen furcsa fényesség pásztázott végig rajtuk olyan, mint egy hatalmas reflektor fénycsóvája.
- Bakker, nem lehet kimenni belőle! - Károlytól meglepő volt ez a hisztérikus hang.
- Lehet hamarosan mi is találkozunk Lianával? - kérdezte Mimi, neki érdekes módon egészen nyugodt volt a hangja. Lehet azért nem pánikolt, mert miközben ezt mondta Geri átölelte a derekát mintegy támaszt nyújtva neki lelkileg a nehezebb időkre.
De ebben a pillanatban valami még rendkívülibb történt. Ez Károlyban akkor tudatosult, mikor meghallotta Tóbiás kiáltását:
- Na mi van, te vagy a Jedi-lovag?
- Az erő velünk van? - fordult hátra Edvin, miközben....
....miközben egy valóban fénykardhoz hasonló eszközt tartott a kezében, és úgymond kaput nyitott vele a "fényre", melyen ki tudtak menekülni onnan.
- Le! - kiáltotta Edvin, miközben ő le is hasalt a földre a többieknek mutatva is, mit tegyenek.
Mindannyian követték példáját.
- Ily módon kikerülünk a collcetizátor látóköréből.
- Mizátor? - értetlenkedett Károly.
- Jahj.. amivel begyűjti a foglyokat..
Közben ismét kinyílt az űrhajó ajtaja, és megintcsak Lodorum lépett ki rajta. Edvin felállt.
"Mit akarsz még ezektől az emberektől?" - kérdezte Edvin.
"Elpusztítani őket. Már eddig is túl sokat ártottak nekünk. És te nem fogsz megállítani, mert téged is elpusztítalak."
"Ugyanmár, a legénységed nélkül?" - így Edvin.
"Úgy."
Edvin közelebb lépkedett hozzá maga mögött hagyva riadt 'társait'.
"Hát akkor ha harc, legyen harc!"
"Veled?"
Közben igencsak rövid időn belül Edvin elég érdekes változáson ment keresztül, miközben futásnak eredt Lodorum felé. Minden lépésnél változott testileg; ne feledjük, ő alakváltó volt, csak persze hőseink szeme láttára eddig még nem történt meg vele ilyen nagyfokú változás. Mire Lodorum elé ért, már egy nagy méretű sárkány volt. Könnyedén, mint egy papírmasé figurát, úgy kapta fel a másik űrlényt, és tépte darabokra. Lodorumnak ideje és érkezése sem volt tenni semmit. Aztán Edvin felugrott sárkány mivoltában a hajóra, és bezárult mögötte az ajtó. Kisvártatva megmozdult az űrhajó, és elkezdett lebegni a föld színe fölött. Aztán addig lebegett, míg a kis társaság fölé nem ért, kik még mindig feküdtek, de valószínűleg ezt már észre sem vették a történtek miatt a sokkhatásoktól, melyek érték őket. Ekkor az alján nyílt meg egy rés,és onnan egy hang köszöntötte őket:
- Edvin vagyok.. Most itt a lehetőség egy űrutazásra számotokra és arra, hogy megkeressük és hazahozzuk Lianát onnan, ahol van. Vagy talán az is lehet, hogy ráébredtek, ennél sokkal jobb világok is vannak, és nem is igazán szeretnétek hazatérni, de ezt majd később..
Aztán megnyílt egy fényfolyosó, és ők egymásra néztek.
- Endre, a lányunk miatt muszáj mennünk, hiszen másképp sosem kapjuk őt vissza!
- Biztos vagy benne, szívem?
- Igen!
- És ti? - nézett a fiatalokra.
Ők csak bólogattak. A fiúk számára ez egy nagy vagány kaland lehet akár, Erának is, és ugye visszakaphatja a nővérét is, aki egyre jobban hiányzott már neki - ki hitte volna ugye.. Mimit egyelőre az érdekelte, hogy Geri közelében maradhasson.. De nem is nagyon maradt több idejük, mert valami ismeretlen, nem evilági erő felszippantotta őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése