2014. július 26., szombat

Promóció II.

Sziasztok!

Nos, már megint új blogot kezdtem. Ezúton is szeretnék mindenkit üdvözölni ezen az oldalon, s remélem, tartalmas időtöltést okozom Nektek, és úgy érzitek majd, megérte benéznetek hozzám és talán legközelebb is megteszitk, ezzel is Hű Olvasóvá válva.

Az új történetet igyekszem összeszedettebbé alkotni, mint az eddigieket, aztán meglátjuk, hogyan sikerül. De most legalább nagy vonalakban felvázoltam magamban, miről is fog szólni. Főhősöm egy fiú lesz, Anicét, kinek gyeremekkorából is megmutatok néhány képet, de természetesen nem gyerekekről fog szólni a történet, de majd meglátjátok, ha velem tartotok. Azt hiszem, így bevezetőnem ez is éppen elég, még talán sok is!!

Az inspirációért köszönetet mondhatok a sok-sok kedvenc írómnak, kiktől olvastam sok történetet, a legkedvencebbet ki is emelném, Stephen Kinget. Azért remélem, hogy nem lesznek hasonlóságok egyik művével sem, a nevét azért említem meg, mert modhatom talán azt is, hogy az ő művei szoktak leginkább írásra inspirálni.


Ha valaki érdeklődését felkeltettem ezzel a pár sorral:
http://anicet-a-tisztaszivu.blogspot.hu

2014. március 20., csütörtök

Promóció..

Egy új történetet kezdtem. Kicsit talán másabb műfaj lesz, mint ez, bár most érzem. Lianát kicsit mégis nehéz elengednem. Talán mégis abban a műfajban voltam otthon. Viszont.. Ez a történet sem átlagos lányregény lesz, azt hiszem, tehát meglepetéseket fog majd tartalmazni, csak nem az elején. Hiszen a nagyoktól azt tanultuk, az eleje legyen unalmas. :D Persze ez nem szándékoos, így jön. De ennyit elöljáróban reklámszövegként, ha esetleg felkeltette az érdeklődését akárkinek is:
trudinapjai.blogspot.com

2014. március 12., szerda

Búcsú..?

Sziasztok, Hű Olvasóim!
Amint lentebb láttátok, véget ért egy történet. Talán meglepő hirtelenséggel.. De egyszerűen úgy éreztem, túl volna már bonyolítva ez az egész, ha még tovább is görgetném az eseményeket, valahogy úgy éreztem nincs már bennem több ezzel a történettel kapcsolatban. És épp ezért nem volt már kedvem tovább írni, nem leltem örömömet benne.
Viszont! Aki szerette olvasni, neki mondom, hogy kezdek egy új történetet. Azt hiszem, másabb stílus lesz, és talán holnap el is kezdem írni, de legkésőbb a jövő hét elején (mivel hétvégén vendégem lesz, egy nagyon kedves barátnőm). És bízom benne, hogy nem okozok-okoztam Nektek csalódást, és talán lesz közöttetek, aki azt is figyelemmel kíséri. Hát, most ennyit szerettem volna, jó éjt Nektek, én pedig már gondolkozni fogok az új "mesén".

79., 80., 81. részek

79.

Valami nem stimmelhetett itt.. Legalábbis Tóbiás úgy érezte, nem. Mintha igen mély álomból, mit álomból, kómából tért volna magához, olyan volt. Különös érzés, és különös az is, hogy annak az úgynevezett kapszulának a teteje felpattant, amiben "utazott" vagy mit csinált eddig. Halálos csend vette körül, így lassan felült, de a feje oly erősen zsongott, hogy még gondolkozni is alig bírt vele. Tagjaiban sem sok erőt érzett, pedig úgy vélte, hogy most éppen, hogy sok erőre lesz szüksége. Ültében körbe tudott kémlelni, és több ilyen kapszulát látott maga körül, csak ezeknek az ajtaja csukva volt, legalábbis többnek is. Amik nyitva álltak, abban nem volt senki. Aztán ahogy oldalra tekintett észrevette Edvint.
- Mi van? Hol vagyunk? - kérdezte tőle.
- Megérkeztünk - vigyorodott el az. - Igaz, kicsit rázósan, de itt vagyunk!
- És a többiek?
- Mindjárt magukhoz térítjük őket! Nyugi, senkinek nem esett baja.
- Ahha.....
- Tényleg nem, sajnos nem úgy értünk célhoz, mint terveztem, de szerencsére nem sérült a hajó, mindenki egyben lesz, ne aggódj. Egyébként hogy vagy?
- Mint aki holt másnapos, bakker!
- Majd elmúlik ez is - nézett rá biztatóan Edvin. Aztán egy másik ilyen kapszulához lépett, és megnyomott rajta valami gombokat, melyek csipogtak, majd lassan felnyílt a fedele. Aztán végigcsinálta ezt a többivel is, melyben voltak utasok: Apa, Anya, Era, Mimi, Geri, Károly. Mindannyian szerencsésen "életre keltek".
- Nos.. - fogott bele mondandójába Edvin. - Mint már gondolom észrevettétek, megérkeztünk. Legjobb tudomásom szerint a Kaiaroson vagyunk, a bolygón, ahol elvileg Liana is tartózkodik. Ha már összeszedtétek magatokat, akkor majd elhagyjuk ezt a járművet. Ezen a bolygón is van légkör, és úgy általában az éghajlata is hasonlatos a Földéhez, tehát semmiféle védőruhára nem lesz szükség ahhoz, hogy biztonságosan elhagyhassuk az űrhajót.
A többiek is elég kómásak voltak, nagy nehezen kikászálódtak a kapszulákból. Mindenki úgy érezte, hogy mielőbb "partra kéne szállni", így aztán nem sok időt akartak a regenerálódással tölteni.
Tóbiás lépett ki először, talán ő volt a legbátrabb és persze a legtolakodóbb, mert nem várta meg, hogy Edvin derítse fel a terepet.
- Íjjjjjj, a szentségit! - kiáltott fel Tóbiás, amint hunyorgó szeme hozzászokott a kinti szikrázó fényhez. - Egy sárkány!
- Mi, hol mi??? - hallotta mögüle Geri hangját.
- Húú, bakker, apafej! - csodálkozott Tóbiás. - Meseországban vagyunk! - ezzel elhagyta az űrhajót.
A többiek is szépen felsorakoztak a kijáratnál, igen kíváncsiak voltak már.
Valóban egy tűzokádó sárkány volt kint, mint a mesében. Csak kerek szemekkel bámult rájuk, de békésnek tűnt, nem támadott.
- Azt mondja, nem akar bántani senkit, béke velünk - nézett a többiekre Edvin. - Gondolati szinten tud kommunikálni, de ha ti nem 'halljátok' az agyatokban, akkor ti nem vagytok képesek erre sajnos..
- Beszél - kérdezte Era, - jajj, de jópofi!
"Kislány, te még talán félig a meséknben élsz, igaz?" - kérdezte Erát Feredron.
"Szia, sárkány, én Era vagyok, és ugye, érted amit mondok?" - Era nagyon meg volt lepve azon, hogy ő tud így kommunikálni.
"Feredronnak hívnak, és nem akarlak bántani titeket. Már így is vannak vendégeim.. Nem sokkal ezelőtt még igen magányos voltam, most meg kihasználhatom vendégszeretetemet."
"Miféle vendégeid vannak?"
"Egy lány és egy öregember. Nagyon kedvesek ők is, hidd el. A lány mintha hasonlítana is rád."
"Vörös hajú és nagyon szép?"
"Vörös, és azt hiszem emberi szemmel nézve nagyon szép." - mosolyodott el Feredron, már amennyire egy sárkány el tud mosolyodni.
- Liana! - kiáltott fel Era. - De ki az öregember?

80.

Aztán mindannyian ott találták magukat Feredron 'oázisában'.
"Feredron.." - szólította meg Era. "A nővérem van nálad vendégségben, ugye? És ugye odavezetsz hozzá? Biztosan nagyon meg fog lepődni!" - fejezte be vidáman Era.
"Gyertek utánam, ahol két vendég megfér, ott a többi is." - szívélyeskedett a sárkány. Edvin kissé még kétkedő volt, de ő is követte őket. Era szája mondhatni tátva maradt
- Meseország! - kiáltotta kacagva. - Ez maga a csoda!
Persze a többiek is csak ámultak-bámultak rajta, és ők is fantasztikusnak érezték a kis vízesést. A szülők is csodálták a helyet, de az igazat megvallva ők inkább azon izgultak, valóban itt van-e a lányuk, és, hogy jól van-e.
"Mindjárt idekísérem őket." - mondta Feredron, de ezt csak Era és Edvin értette.
Aztán teltek a percek, és Era egyszercsak megpillantott egy öregembert, és mögötte a nővérét.......
- Lianaaaaaa! - kiáltotta, majd odaszaladt, és a nyakába ugrott. - Jaj, annyira hiányoztál, úgy örülök!
- Én is, hugi! - ölelte vissza. - Nem is gondoltuk mi, hogy valamikor így hiányozni fogunk egymásnak! - nevetett aztán.
Utána pedig a szülők következtek, hogy karjaikba zárják lányukat. Tényleg könnyes-vidám egymásra találás volt ez, hiszen mindenki nagyon örült. Csak Edvin és Nikkus álldogált tanácstalanul..
- Minden jó, ha vége jó? - szólalt meg végül Edvin.
- Volna itt még egy ember.. - kezdte el Liana. - Fogságban van a várbörtönben, ki kellene őt is szabadítani onnan, mert nagyon jó ember, és megérdemelné.
- Ki ez?
- Egy Alden nevű ember..
- Hm, Alden?
- Ugye nem valami szörnyű gazember? - kérdezte félve Liana, hiszen eszébe jutott, hogy mennyire mellé lehet fogni kicsit rosszabb emberismerettel, meg naivitással.
- Nem tudom, nem ismerem őt.
- Akkor segítenünk kell majd neki.
- Jól van, de előbb szerintem egy kicsit hagyd a családodat, hogy kiélvezzék Meseországot! - kacsintott rá a fiú.
A többiek valóban élvezték a helyet és helyzetet. Úgy nézett ki, hogy nagyon jól érzik magukat pillanatnyilag itt, és még Feredron is, akinek most aztán teljesülhetett az olyan nemű kívánsága, hogy társaságra vágyott, mert abban most nem volt hiány.
- Endre.. - szólt Edvin. - Hogyan érzitek, szeretnétek itt maradni?
- Valóban csodás ez a bolygó, illetve ez a hely, ahol vagyunk. De mi emberek vagyunk, és nem itt van a helyünk.
- Appaa.. - hallotta meg Era a beszélgetést. - Szerintem tök jó volna, ha itt élnénk, itt minden olyan tündéri!
- Kislányom.. Hidd el nekem, hogy kevés idő múlva is hiányozna neked a Föld. Mi nem vagyunk ide valók, csak vendégek vagyunk. És azért Lianától azt is tudjuk, hogy itt sem minden ilyen szépséges.
- De mi itt maradnánk!
- Nem ilyen egyszerű ez. Azt hiszem, még mindig nem nőttél fel egészen, szívem. De használd ki az időt, míg itt vagyunk.
- És mi van, ha nem is lehet innen hazamennünk? Erre nem gondoltatok még? - kapcsolódott be Anya is a beszélgetésbe.
- Bizony, az megeshet, hogy végzetes hibák érték az űrhajót, amit nem tudunk megjavítani - szólt Edvin is.
- Én nagyon szeretnék hazamenni.. - biggyedt le az ajka Lianának. - Elég volt a kalandból, normális, gimnazista tinédzser szeretnék lenni!

81.

Nos, igen.. Ez után a szerencsés találkozás után eléggé felgyorsultak a történések. Feredron segítségével visszatértek ahhoz a bizonyos erődítményhez, és lementek a pincébe, abba a bizonyos várbörtönbe. Azért egy sárkánytól a legtöbb teremtmény fél, így aztán nem esett nehezére kicsit gonoszabbnak mutatkozni a valóságnál, és a telepatikus eszmecserék segítségével nyomára is bukkantak Aldennek. A sárkánnyal Liana, Tóbiás és Apa tartott, a többiek élvezték a kis oázis nyújtotta kényelmet. Miután sikerült kiszabadítani onnan a harcost, aki valóban harcos volt, ők is visszatértek a "boldogság szigetére". Néhány napig itt is maradtak, mert minden olyan szép, és békés volt. De aztán mégiscsak úgy döntöttek, hogy visszatérnek a Földre, a saját világukba. Ami szerencsére sikerült is technikaliag, mert az űrhajót meg lehetett javítani, pontosabban nem esett kritikus baja.
Közben Mimi és Geri összejöttek, nagyon boldog kis párost alkottak ők együtt. Liana és Era..... Hát őelőttük meg aztán ott volt még az esély, hogy találjanak maguknak egy normális fiút, és boldogok lehessenek vele, de azt hiszem, az már egy másik történet.
Mivel Lodorum elpusztult, így az a "fenti" civilizáció is átalakult, és nem az volt a céljuk, hogy bolygassák a földlakókat.. Pontosabban szólva nem is tudjuk mi lett velük, mert Edvin visszahozta őket ide, de azt mondta, neki más küldetése lesz, haza kell mennie, és tovább élni a kalandos életét. Így aztán minden visszaállt a rendes kerékvágásba: a fiatalok folytatták az iskolát, a szülők pedig a munkájukat, a rendőrség megszüntette a nyomozást, és szép lassan; mondom lassan az álmos kisváros, Kőhalma elfelejtette ezt az egész rémséges kalamajkát.......

~ VÉGE ~

2014. március 5., szerda

76., 77., és 78. részek

76.

Csak viszonylag volt kicsi a sárkány, akkora volt, mint egy jól megtermett medve. Éppen elég ez egy ember ellen. Mire Liana észrevette, hogy egyáltalán ott van, már majdnem neki is ütközött. Hirtelen nézett fel rá, de még a sikoly is benne maradt torkában a nagy riadalomtól. Érdekes; a sárkány sem támadott, mintha ő is meglepődött volna. Liana próbált kommunikálni vele, hátha.. Hiszen ebben a világban már semmin sem lehet meglepődni.
"Bocsáss meg, ha megzavartalak kis világodban, nem ez volt a célom, csak nagyon meg vagyok fáradva a sok kalandtól..... Sárkány."
A sárkány még mindig nem mozdult, csak nézett.
"Feredron vagyok. Ne félj tőlem, én nem sajnálom a szépet és jót."
Sajnos, mire ezeket kimondta Eldos már úgy határozott, hogy a sárkány csakis ellenség lehet, pedig ha bevalljuk hát lehet, valahol még rokonok is lehettek volna a rendszertanban. De Eldos úgy döntött, ráugrik a sárkányra, és a mérgével pillanatokon belül végez vele. Csakhogy elszámította magát. Igaz, hogy a megfelelő fára mászott fel hirtelenjében, amelyről pontosan a sárkányra ugorhatott, azaz "pottyanhatott" volna, de Feredron reflexei azért tökéletesen működtek, és éppen időben tátotta ki száját nagyra, hogy minél hatalmasabb és gyilkosabb lángcsóva hagyhassa el azt. Pár másodperc sem kellett hozzá, hogy Eldos szénné égjen, és már csak az emlékei élhessenek hőseink szívében. Mit ne mondjak, senki sem sajnálta a hidegvérű gyilkost még akkor sem, ha nem is 100%, hogy ellenség, és, hogy Alden igazat mondott Liana hallucinációiban.
A sárkány észrevette a meglepődött pillantásaikat, és megállapította, hogy valószínűleg ismerték, talán együtt is volt velük?!
"Bajtársatok volt netán ez az állat?" - kérdezte ennek megfelelően.
"Együtt voltunk, igen." - kezdte Liana. "De mégis azt tudom mondani nagyon jó, hogy megszabadítottál tőle."
"Oh.."
"Én Liana vagyok, társam pedig Nikkus." - mutatott az öregre a lány. "Éppen egy Nadzob nevű vadkant kerestünk, mikor erre a helyre és rád bukkantunk."
"Mit akartok ti a Vadkan Uraságtól? Ő még igencsak messze van ide, az erdő legmélyén."
"Nos, mondok egy furcsát." - vette át a szót Nikkus. "Éppen azért kerestük, mert állítólag meg tudott volna minket szabadítani ettől a kígyótól. Egy Alden nevű ember mondta, őt talán ismered..?"
"De igen, ő is járt itt az én kis 'világomban'. Nem maradhatott sokáig, mert valamilyen küldetése volt."
"És volt vele valaki? Volt társa?" - kíváncsiskodott Liana.
"Magányosan járt ő. Szerintem soha nem is volt társa, vagy ha igen, nagyon régóta nem."
"Mert tudod, ez a kígyó, Eldos, akit elpusztítottál.. Ő azt állította, a társa, és, hogy ő is ember volt valaha."
"Ha a barátotok volt a kígyó sajnálom, ha nem, hát nem érdekes. De az biztos, hogy nem volt vele senki és nem is említett senkit. Mert itt volt egy kicsit, míg megtisztálkodott, ivott, és megkóstolta a gyümölcsöket. Olyasmit beszélt, hogy az éhség nem ellensége, ez látszott is rajta, de mégis jóízűen falatozott a gyümölcsökből."
Bizony, Liana szájában is összefutott a nyál még csak a gyümölcsök említésére is. Feredron talán észre is vette ezt..
"Úgy érzem, ti is jó emberek vagytok, így megvendégellek titeket is, és közben folytathatjuk a beszélgetést."
"Nagyon hálásak vagyunk jószívűségedért, és tisztelettel elfogadjuk az ajánlatodat, mert már igencsak megviselt minket az út." - hálálkodott Nikkus.
Aztán követték a sárkányt, ki meglepő módon valóban nem akarhatott nekik rosszat, az oázis szíve felé, mely ebben a kietlen erdőben akár afféle wellness központként is szolgálhatott volna.

77.

Liana el is felejtett volna minden rosszat, ha nem lebeg a feje felett a legutóbb történtek komor árnya. A kis oázis még annál is fantasztikusabb volt, mint előbb gondolta volna, illetve aminek kinézett. Feredron rendesebb és jószívűbb volt még annál is, mint amilyennek gondolták volna. Nagyon jó dolog, és kellemes csalódás volt. Bizony, egy ilyen elfuserált bolygón nagyon jól jön minden egyes szövetséges. És azért a sárkány komoly ellenfele lehetett sok mindenkinek ezen a világon. Természetesen Liana és Nikkus nem afféle haszonleső volt, akik csak ki akarták használni a sárkány jóindulatát; nagyon meg is kedvelték őt. A kis "sziget" maga volt a paradicsom! Ahogyan beljebb vezette őket, bizony el is csodálkoztak, milyen szépséges ez a hely. A vízesés ugyan kicsiny volt, de annál csodásabb. Vize friss édesvíz volt, és amint Liana közelebb lépett hozzá, érezte bőrén a víz hűs permetét; már ettől a párától felüdült teste és lelke. Lassan levette felsőruháit, és belemerült a vízbe, melynek hőmérséklete igen kellemes volt számára. Nagyon jól esett neki a vízsugár, végre ismét tisztának és üdének érezhette magát, főleg a körülményekhez képest. Képes lett volna órákig is itt maradni, de tudta, hogy nem teheti meg. Mivel kicsike volt a vízesés és az alatta lévő kis tavacska is, így egyszerre egy embernek volt ideális megmártózni, így Nikkus leült addig a parton, Feredron pedig elvonult valamerre. Vagy fél órát mégis eltöltött itt a lány, de az öreg sem neheztelt rá.. Megpihent addig ő is, nagyon jól esett neki a szokatlan napfényben fürdőzni a sokévnyi sötét rabság után. Liana is kiült a "partra", megszárítkozott a kellemes melegen, azán visszavette ruháit. Míg Nikkus időzött a kis tóban, Liana fogta magát, és gondolta egy kicsit körülnéz. Kis liget vette körül a vízesést, ami szintén eszményi volt. Valami számára ismeretlen fák vették körül, éppen virágoztak. Középlila színű, mesésen édes illatú virággal voltak túlzsúfolva ágaik, és valami különös kis kolibrihoz hasonló madarak zsongták körül a virágok mézes kelyheit. Liana közelebb lépett az egyik ilyen fához, és akkor vette észre, hogy nem is madarak ezek, hanem rigónagyságú rovarok. Egy helyben "álltak" a levegőben, és hosszú csápjukkal a virágok nektárjából lakmároztak. A rovarok színe a rózsaszín különböző árnyalataiban pompáztak, és nem riadtak el a közeledő lánytól sem. Sőt, ahogy Liana közelebb hajolt hozzájuk, hogy megnézze őket, inkább csak kíváncsian néztek vissza rá, és egyszercsak a lány felfedezett közöttük egy szigét. Ez kicsiny repülő, szárnyas tündérke volt, az ő színe égkék volt, és igen gyorsan csittegett-csattogott szárnyaival. Ravaszkásan kacsintott is a lányra, pörgött-forgott röptében csibészesen nevetgélve, csak úgy csilingelt kacaja.
"Ki vagy te?" - kérdezte Liana. De a kis szige csak kacagott, és fölrepült a fa tetejéhez, és le sem akart onnan jönni.
"Ő Gabrina." - hallotta Liana maga mögött a sárkányt. "Azt hiszem inkább jobb, ha hagyod, mert ezek a teremtmények amilyen angyalian néznek ki, olyan gonoszak és ravaszak tudnak lenni."
"Olyan, mintha egy tündérmesében volnék. Ha a Földön lenne ez, elmondhatnám, hogy a boldogság szigetén vagyok." - sóhajtott Liana.
"Föld?"
"Az én bolygóm az.." - a lány kissé elszomorodott, mert annyira honvágya volt, és annyira nagyon hiányoztak a többiek, kik ott maradtak.
"Ugye nagyon visszavágysz oda?"
"Nagyon. Főleg az ottani emberek hiányoznak, és leginkább a családom."
"Sajnálom, hogy én csak ennyivel szolgálhatok, kisasszony. De ha nem bánod te és a társad ehettek itt egy nagyot, bár nem tudom, ti esztek-e gyümölcsöket, mert jelen pillanatban én csak azzal szolgálhatok."
"Természetesen tisztelettel elfogadjuk, nagyon megéheztünk, és igen megfáradtunk a sok kalandtól már, Feredron."
"Akkor jöjj utánam."
"Ó bárcsak láthatnák ezt a sok csodát a többiek is!" - gondolta Liana, Feredron hátra is nézett rá; valószínűleg 'hallotta" ezt az óhajt. De az evést el kellett halasztaniuk, mert hirtelen földrengés rázta meg a vidéket.
"Mi történt?" - riadt meg a lány.
"Gyertek gyorsan!" - sürgetette Lianát és a közben melléjük csapódott Nikkust Feredron. "Becsapódhatott egy meteor, veszélyes lehet! Gyertek a barlangba hamar!"

78.

Lianának az jutott az eszébe, hogy olyan volt ez a barlang, mint a háborúban az óvóhely. Nem volt barátságtalan, de semmi extra dolog nem volt itt.
"Talán nem ez a legbarátságosabb hely, de itt kell maradnunk, míg kiderül, mennyire veszélyes a kinti világ. Sajnálom, hogy így alakult.." - nézett le rájuk Feredron.
"Semmi baj.." - válaszolta Liana. "Így is nagyon hálásak vagyunk a vendégszeretetedért és bizalmadért!"
"Köszönöm."
Ácsorogtak egy ideig, mert itt ülőalkalmatosság nem igazán volt. Ez nem a sárkány 'otthona' volt, csak egy barlang, ahova hirtelen be tudtak menekülni a készülő környezeti katasztrófa elől.
"Sűrűn van errefelé ilyen?" - szólalt meg Nikkus is.
"Nem jellemző, ezért is csodálkozom, mi történt. De volt már olyan, hogy becsapódott meteor, olyan ötszáz évvel ezelőtt pedig egy kisbolygó is súrolt minket. Sajnos tudni kell mindenre felkészülni."
Milyen jó is, hogy sárkány a házigazdájuk.. Mivel Feredron igen jóságos sárkány volt, nem érezte jól magát úgy, hogy nem igazán tud kényelmes hellyel szolgálni vendéginek, ő szeretett volna kitűnő házigazda lenni. Gyújtott egy kisebb tüzet a barlang közepén, és végül Liana és Nikkus mellé telepedett törökülésben.
"Talán így kissé otthonosabb számotokra." - nézett le rájuk kicsit elégedettebb pillantással.
"Nagyon kedves vagy, örök hálánk fog üldözni ezért!"
"Igazán nem tesz semmit."
"Szinte érthetetlen a számomra, miért is vagy ennyire rendes és kedves velünk.."
"Tudod, nagyon ritkán téved erre valaki, és hiába tűnik ilyen csodálatosnak ez a kis 'sziget', ahol élek, de néha kicsit unalmas itt az élet; nagyon sokat vagyok magamban. Ti rendes népeknek tűntök, és ezért is örülök, hogy megjelentetek itt. Tudom, hogy nem maradhattok soká, de addig is szeretném, ha jól éreznétek magatokat a társaságomban, és rettenetesen bosszant, hogy ilyesmi történik most éppen, mikor azt terveztem megvendégellek titeket, leülünk, és beszélgetünk egy kicsit. Számomra mindig nagyon érdekes az, ha idegenekkel beszélhetek, mer ilyenkor kiderül, van még élet rajtunk kívül másutt is, és bizony számomra nagyon érdekes dolgokat is mesélhettek, ami azért szívből remélem, nem fog elmaradni."
Liana és Nikkus is bíztak benne, hogy nem marad el ez a vendégelés, mert eléggé kezdtek már éhesek lenni. Igaz, hogy nem a hazájukban vannak, ahova annyira vágytak, de hosszú idő után - főleg az öreg -, végre kicsit kezdték jobban érezni magukat, lehetett volna egy kicsit lazítani, és erre tessék. Egyébként Liana is kellemesnek érezte a sárkány társaságát. Furcsa volt ez, hiszen az emberek eredendően félnek a sárkányoktól, nem kedvelik őket, ő meg még éppenhogy társalogni szeretett volna vele..? Hát, miért is ne! Sajnos, mióta ez a rémálom elkezdődött, nem igazán volt arra alkalom, hogy nyugisan kicsit leüljön, lazítson és elbeszélgessen valami értelmes beszélgetőtárssal. Most, hogy Nikkussal ültek a tűz mellett, kicsit kezdte megint a lelkét átjárni a melegség érzése, bár messze nem olyan volt ez, mintha az otthon melegében lett volna családja társaságában. De ilyen helyzetben mindennek örülni kell, és most ez van. Azt is meg akarta tudakolni Feredrontól, hogy vajon Aldent hogyan is menthetnék meg, mert titkon abban is bízott, talán a sárkány segít nekik. Legutóbb ugyebár megtapasztalta azt, hogy az ereje véges, és igencsak fogytán van már. Merengéséből Feredron szakította ki:
"Kimegyek megnézem, mi történik, mert most úgy tűnik, talán véget ért a veszély."
Ezzel ott is hagyta őket.
Liana Nikkusra nézett, ki merengve bámult a tűzbe. Az öreg nem éppen volt társasági lény; nagyon magának való volt, általában csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. Így Liana sem szakította meg a csendet még gondolati szinten sem, ő is elmélyedt gondolataiban, melyből Feredron kiáltása szakította ki:
"Kijöhettek, nincs is veszély, egy űrhajó zuhant le, de minden csendes!"

2014. március 1., szombat

73., 74., és 75. részek

73.

Így aztán elindultak pontosan az erdő mélyére. Liana tudta, hogy még igen sok kalandon kell túllenniük, és valószínűleg nagy távot megtenniük.
"Miért nem teleportálsz oda minket, és akkor nem kellene ennyit szenvednünk?" - kérdezte Eldos.
"Nem lehet, Eldos. Fogytán az erőm; ezek a 'varázslatok' egészen kiveszik belőlem az összes energiát."
"Oh.."
Így aztán haladtak befelé, és Liana nagyon bízott abban, hogy nem fognak már találkozni semmi szörnyű ellenséggel az erdőben, mert már nagyon belefáradt ebbe az egészbe. De látszólag ebben is tévedett. Hamarosan ugyanis elég ijesztő "állat" jött velük szembe: egy hatalmas méretű orángután.
"Na, hát ti meg mi a fenét kerstek a birodalmamban?"
"Semmit, mi csak átutazóban vagyunk, és elnézést, hogy megzavartuk a nyugalmadat." - próbált Liana békésen közelíteni.
"Az én nyugalmamat senki sem zavarhatja, ide senki sem jöhet az engedélyem nélkül! És én senkinek sem engedélyezem, hogy itt tartózkodjon, mert mind meghal, aki idekerül."
Eldosban persze még mindig túltengett az egó, így aztán rávetette magát erre a nagy állatra is, de elvétette.. Ugyanis az orángután valamiért szokatlanul fürge volt, és sikerült félreugrania, majd a földről felkapott egy jó nagy husángot, és rövid időn belül a földre küldte vele Eldost.
"Velem egy mérges kígyó sem tol ki! De ember sem!"
"Ugyan.. Minket igazán elengedhetnél, ígérem, soha többé nem fogsz minket viszontlátni!" - szólt Nikkus is.
"Már hogyne látnálak, majd élősködtök itt az erdőmben, nem hagyva nekem táplálékot és életteret."
"Mi csak Vadkan Uraságot, Nadzobot keressük." - vette át a szót ismét a lány remélve, a kígyó kicsit tényleg kifeküdt, de abban biztos volt, életben van még.
"Mit akartok tőle?"
"Azt sajnos nem árulhatom el. De neked nem ártunk, hamarosan itt sem vagyunk."
Közben Eldosba visszatért a lélek. Az oránguátn ezt észrevette, felkapta a földről és messzire hajította.
"Hát akkor tirhuljatok innen, míg meg nem gondolom magam!"
Gyorsan Eldos után eredtek, de közben legalább tudtak kommunikálni kicsit.
"Nikkus.. Eldos ellenség, nem lett volna kár, ha megöli. Nadzobot is azért keressük, segítsen ebben, bármily gonoszul is hangzik. De ezen felül én úgy érzem, varázsereje is van."
"Alden mondta ezt neked?"
"Igen.."
"Éreztem és tudtam én, hogy Eldos egy sunyi ellenség."
Nem tudtak tovább beszélni, mert közben odaértek Eldoshoz, ki elég megviseltnek látszott. Az avarban feküdt és csak tekergőzött saját maga körül.
"Eldos, minden rendben?" - kérdezte Nikkus.
"Úgy nézek én ki?" - kérdezett vissza az séretetten.
"Nem.... De muszáj volna tovább haladnunk, hogy megtalálhassuk a társadat."
"Tudom én. Kicsit meg kell állnunk pihenni, hogy regenerálódjak, és aztán tudjuk folytatni a kalandot."
Nem tudtak mit tenni, sajnos ezt időhúzásnak érezték, de muszáj volt várni, elvégre csak nem mondhatták meg neki azt, hogy idehozzák a vadkant, hogy megölhesse őt, és aztán kiszabadíthassák Aldent.....

74.

Egy igencsak futurisztikus űrhajóban találták magukat. azt meg csak a jó ég - a szó valódi értelmében -, tudja, hogy most hova haladnak és mi lesz velük! A fedélzeten Edvint találták visszaalakulva a jól ismert, emberi formájába.
- És most mi lesz? - kérdezte Tóbiás.
- Megyünk a Kaiarosra! Nem ezt akartátok? Hogy megtaláljuk Lianát?
- De igen.. - válaszolt Tóbiás helyett Anya.
- És hogyan jutunk vissza, haza, a Földre? - kérdezte Apa.
- Lehet vissza sem akartok menni, mert megtetszik ez a világ.
- Szerintem rövid időn belül honvágyunk lesz..
- Egyelőre jussunk el oda, hogy megtaláljuk Lianát, a többin ráérünk gondolkozni. Egyébként pedig ha nagyon akarjátok, miért is ne térhetnétek ugyanúgy vissza, mint ahogy eljöttetek?
- Hát az nagyon jó volna..
Ebben maradtak, meddő vitának tűnt már ez az egész. Mindenki elfoglalta a helyét, és próbálták úgymond kiélvezni az utazást, mert nem tehettek mást. Persze mindannyian nagyon feszültek voltak, hiszen ki ne lenne az ilyen helyzetben. Csakhogy ezt sem tehették túl sokáig, mert Edvin ismét hozzájuk fordult:
- Nos, azt hiszem ezzel véget ért az utazás kellemesebbik része. Vannak a hajón ilyen kapszulaszerű kabinok. Sajnos, abban kell az utat tovább folytatnotok, mert az emberi szervezet nem fogja bírni azt a sebességet, amit a hajó fel fog venni.
- És te?
- Én is el fogok egy ilyenben helyezkedni, miután titeket biztonságban tudlak - válaszolta Tóbiás kérdésére.
Szerencsére nem volt egyikük sem klausztrofóbiás, de mégis elég nehéz volt ezekben a kapszulákban elhelyezkedni, tisztára olyanok voltak, mint egy igen-igen modernkori, hiperszuper koporsók. Edvin mindenkinek segített, és rájuk zárta a fedelet. Itt már nem volt értelme azon sem gondolkodni, hogy mennyire megbízható ez a "fiú", hiszen mivel már valahol az űrben voltak, így is, úgyis az ő kezében volt már az életük.

Próbálták úgymond biztonságba helyezni magukat az erdőben. Liana nem tudhatta, vajon mekkora távolságra lehetnek az úgynevezett erdő mélyétől, hogy mikor találkoznak végre Nadzobbal. Persze ha Eldostól előbb és másként is meg tudnának szabadulni, akkor nem kellene odamenni, de ez egyelőre teljesen valószerűtlennek tűnt. Így aztán valahogyan elhelyezkedtek, próbálták a legbiztonságosabb helyet keresni, dehát ilyen ott nem volt.. Csak egy sűrű bokor, ahol a fák lehullott leveleiből igyekeztek kis sátorszerűt emelni.. Mivel voltak ott egészen egzotikus, ismeretlen fák is, ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy rendes, földi erdőben. Voltak olyan fák, melyeknek hatalmas levelei nőttek. Volt olyan levél, mely méter hosszúra megnőtt, és vagy fél méter széles volt. Néhány ilyet sikerült is összeszedniük, az öreg segített neki. Aztán ezeket fektették a bokorra és próbáltak meghúzódni alatta. Olyan érdekes volt a levegő, mintha a földön lettek volna, és egy kora nyárestén bujkálnának az alkonyatban.. Kicsit nyirkos levegő, és hűvös olyannyira, mint hajnalban szokott, de a fények meg alkonyati hangulatot adtak, teljesen összezavarták az ember érzékeit. Beszélgetni nem mertek, mert Eldos is ugyanazon bokor alatt húzódott meg, csak nem a kis hevenyészett levélsátor alatt, hanem azon kívül, a bokor másik oldalán. Nem tudhatták, hogy alszik-e, vagy esetleg szimulál, hogy hátha valamit ki tud hallgatni.. Liana sok mindent szeretett volna Nikkussal megosztani, de ilyen körülmények közt nem tehette meg. Látta az öregen, hogy kíváncsi, de azt is, hogy ő is tart attól, hogy a kígyó kiszimatolja az összeesküvést, és akkor nekik végük. Hiszen láthatták, tapasztalhatták már, hogy mi történik azzal, akit nem kedvel - hidegvérű gyilkos, hát nem hiába hüllő. Furcsa, mert igencsak erős volt szívükben a félelem érzése, de ez után a sok kaland után annyira elfáradtak, hogy észre sem vették, de elaludtak a kellemes, hűs és tiszta levegőben. A Földön a sok környezetszennyezés hatására már sajnos még a hegyekben sem lehet ennyire tiszta a levegő, mint itt, és ez is ilyen hatással volt a szervezetre..

75.

No, hát amire felébredtek.. Az volt csak a hideg! Úgy tűnik, hogy a Kaiaroson az éjjelek és hajnalok jóval hűsebbek, mint a napi átlaghőmérséklet. Olyan sivatagi a Földön, itt meg..? A lényeg, hogy Liana és Nikkus nagyon fáztak, és ezért nem aludtak el igazán hosszan, elvégre nagyon el voltak fáradva. Mindketten először a kígyó felé pillantottak, vajon ott van-e még.. De természetesen ott volt, és nagyon is úgy tűnt, életben van, mert nem aludt; ki tudja, mióta figyelte már őket.. Persze meglépni nem is akartak előle, mert nem igazán láttak esélyt a túlélésre. Valószínűleg Eldos egyből meggyilkolta volna mindkettőjüket amint megtalálja, és arra nagyon nagy az esély, hogy ezen az ismeretlen terepen meg is találja.
"Hogy aludtatok?" - kérdezte Eldos, mikor konstatálta, hogy felébredtek.
"Valamennyire kipihentem magam.." - válaszolta Liana. "De nem hiszem, hogy téged ennyire érdekel a hogylétünk, ugye?"
"Honnan veszed, már miért ne érdekelne? Hiszen egy csapatnak szurkolunk, nem?"
"Igaz.." - hagyta rá Liana.
"No ugye.. És te, öreg?"
"Én azt hiszem mégannyira sem érdekellek, de egyébként köszönöm kérdésed; nem volt túl kényelmes az ágyam, de igyekeztem regenerálódni amennyire csak tudtam."
"Akkor talán indulhatnánk is!"
"Igen, de valamit nem ártana ennünk." - mondta Liana. "Fogytán az erőm, és sajnos ezen az alvás nem segít 100%-osan."
"Ennivalóval nem tudok szolgálni, kisasszony. Esetleg, ha fogok neked patkányt? Tudom, az ember nem azt eszik.. De ha itt maradunk sem laksz jól, és később hátha találunk valamilyen gyümölcsöket."
"Igaza van." - szólt közbe Nikkus. "Itt hiába gondolkozunk, indulnunk kell, és hátha jobban alakulnak a dolgaink. Én is ennék, de ez nem újdonság."
Így aztán Liana összeszedte magát. Sajnos, mint tudjuk az ő erejét igazából a "varázslás" vette ki, és valóban igen meggyötört állapotban volt már, nem sok erő lakozott már benne a további vándorláshoz, de azt el kellett ismernie, hogy a sült galamb nem fog a szájába röppenni, így ideje útnak indulni.
Lassan a két ember feltápászkodott a földről. Kinyújtóztatták megfáradt, illetve alvásban elgémberedett tagjaikat, és már útra készen is álltak..
Lassan haladtak, és nemcsak azért, mert el voltak gyengülve, hanem mert közben nézelődtek, tájékozódtak is. Hamarosan Liana vízcsobogásra lett figyelmes. Ezt valamiért felettébb érdekesnek találta.
"Halljátok ti is ezt a hangot?"
"Talán egy vízesés lehet." - válaszolta Eldos. "Ebben az erdőben nem ritka."
"De furcsa.. Mondjuk nem a Földön vagyunk, és azt hiszem itt minden lehetséges, tehát kár is bármiben a logikát keresni." - mondta Liana.
Furcsa módon Eldos belement, hogy megnézzék.
"Azt hiszem, mindannyiunkra ráférne az, hogy igyunk egy jót."
"És esetleg megtisztálkodjunk, vagy ilyesmik.. Tudod, Eldos, az emberek ilyet is tesznek."
"A kígyó sem piszkos állat! Egyébként pedig jól tudod, hogy valaha ember voltam, tehát fel tudom mérni, mik egy ember szükségletei. Ráadásul nem is mondtam nemet."
"Igaz."
Közben a fák között egy fantasztikus oázis tárult a szemük elé. Valóban nem a Földön voltak, ott ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. Hogy az erő közepén egy kis "szigeten" egy egészen más éghajlat uralkodjon? Ilyen még a mesében sincs! De a Kaiaroson van!
A kis tisztáson valóban egy tiszta vizű patak folyt át, és egy mini vízesés táplálta. Nagyon különösen nézett ki ez az egész. Mivel tisztás volt, így a nap sugarai is behatoltak ide, és a vízesés apró csöppjei a szivárvány megannyi színeiben pompáztak. Liana futva közeledett felé. Ráadásul, mint ahogy már Eldos is említette, itt voltak valamilyen gyümölcsfák is; roskadoztak az egészségtől kicsattanó terméstől, csakis arra vártak, hogy Liana éhes foga beleharapjon..
"Lassan a testtel, kislány!" - figyelmeztette Eldos, de Liana nem figyelt rá, annyira ki volt éhezve a szépre és kellemesre.. Így a mini vízesés mögül előbújó kis sárkányt sem vette észre..

2014. február 27., csütörtök

70., 71., és 72. részek

70.

Így aztán elindultak kifelé innen, míg észre nem veszik őket. Mert ha Lianát is bebörtönzik, és észreveszik Nikkus eltűnését is, nagy bajok lehetnek. Eldos talán győztesen kerülne ki, mert ugye nem ember.. De ezt ha lehetséges inkább nem akarták megtudni. Eldos vezette őket kifelé innen. Liana úgy gondolta, ezen a téren megbízhat benne, hiszen neki mindenképpen nagyon fontos az, hogy Aldent megtalálják. És, ha ő kint van, akkor ki kell, hogy menjenek. Szerencsére a lámpás is megvolt, meg többé-kevésbé azok a fáklyák is égtek a falakon. Aztán az egyik forduló után........ Egy tagbaszakadt smasszer jött velük szembe. Nagydarab góliát típusú ember volt, Liana és Nikkus ereiben meghűlt a vér láttára.
"Ki vagy te, és mit keresel itt? Tán csak nem az öreg Nikkus hívott ide valamilyen formában? Az öreg mindig kitalál valamit, és sosem sikerül neki."- nevetett fel az óriás. "Mint ahogy most sem sikerült, fifikás ám ez a vénember, de annál gonoszabb és ártalmasabb számunkra." - ezzel már éppen rá akarta csattintani a bilincset az öreg kezére, mikor hirtelen felordított. Valahogyan nem vette figyelembe az árnyak közt megbúvó kígyót, ki rejtekhelyéről vetődött a nagydarab őrre, és megmarta őt. Marása oly mértékben volt mérgező, hogy a góliát szinte azonnal összeesett, Nikkus és Liana úgy ugrott félre, majd rövid haláltusa után úgy tűnt, meg is halt.
"Na, hát erre a sorsa jut az is, ki nem működik közre abban, amit akarok." - sziszegte ravaszul a kígyó. "De siessünk is, mert ha egyre több hulla marad mögöttünk, egyre nagyobb erővel fognak a keresésünkre indulni."
Így hát igyekeztek még sürgősebben távozni innen, ami azért nem is volt olyan egyszerű, mert Eldos nem azt az utat választotta, amin érkeztek. Mivel az átverése tökéletesre sikerült, így ő hitt abban, hogy Alden ott van az erdőben, ahol gondolja. És egy másik kijárathoz közelebb volt az, Eldos pedig valami rejtélyes oknál fogva tudta, hogy van más bejárat is, ráadásul azt is, hogy az hol található. Nagy szerencséjük is volt, mert nem találkoztak mással, miközben egy újabb gerendákból összeállított ajtóhoz értek. "természetesen" ez sem nyílt magától, de Liana már ismerte a megoldást. Sikerült is, és hamarosan a több méter magas, ősi fák alatt voltak az erdő sötétjében.
"És most hogyan tovább?" - kérdezte Nikkus, de senki sem tudott rá válaszolni, mert Liana ájultan esett össze.

Nem igazán láttak semmit, csak mintha a levegő hullámzott volna. Valami olyasmi látvány volt, mint ahol igen meleg levegő áramlik. De mindenki tudta, hogy nem földrengés van, "csak" megmozdult az az űrhajó, ahonnan Tóbiás nemrég szabadult ki.
- Lehet, ott van az a szemét! - kiáltott Tóbiás.
- Lehet.. - válaszolta Károly, - de sajnos nem tudunk mit tenni, öregem.
Tóbiásban hatalmas düh forrt. Mert tehetetlenséget érzett, mert Liana nem volt itt, és nem utolsósorban azért is, mert Edvin ennyire átverte. Mérgében az embernek elég nagy ereje tud lenni, ennek megfelelően Tóbiásnak is, nem is igazán kontrollálta tettét, miközben felemelt egy nagyobb darab terméskövet, illetve egy betondarab volt, mert itt építési törmelékeket raktak le. Hihetetlen erővel elhajította az űrhajó irányába, pontosabban a hullámzó légtömegbe, a semmibe.. De mégsem a semmi lehetett az! Mert kongó, fémes hangot hallatott, amint nekipattant a 'levegőnek', majd változott a légtér hullámzása is, és hirtelen egy igen nagyméretű űrhajó vált láthatóvá. Úgy tűnik, az ütés hatására történhetett vele valami, ami megzavarta a predatorokhoz hasonló rejtőzködését, talán túl rossz helyen találta el a fiú, de nem szállt fel, ott maradt. Hirtelen már a föld sem mozgott a lábuk alatt, ehelyett kinyílt az ajtó, és nem kis meglepetésükre Lodorum jelent meg a nyílásban.
"Bravó, fiatalember. Ezt jól csináltad, legalábbis azt hitted. Hátha nektek is hasznotokat vesszük, ki tudhatja azt! Elmeros, Soddan, gyerek csak!"
Két szintén olyan külsejű űrlény jött elő, mint maga Lodorum.
"Gyűjtsd be ezeket az idiótákat, ha másra nem, tűzrevalónak jók lesznek, elegem van belőlük! Ha nyugton maradtatok volna, semmi bajotok sem esett volna, de így.."
Csakhogy épp ezekben a percekben ért véget Elmeros és Soddan élete. Mögülük ugyanis lövések dördültek, és a két 'csicska' holtan esett össze.
Tóbiás megpördült tengelye közül, és bizony, nagyon meglepődött azon, ki adta le a lövéseket.

71.

Gyönyörűszép helyen pihent.. Árnyak vannak, mintha erdőben feküdne, a jó illatú avarban, és a nyári nap sugarai csiklandozzák arcát, melyek legyezőszerűen hatolnak át a fák koronáján. Olyan kellemes elernyedni, és átadni magát az alvás örömeinek, egyszerűen csak lustálkodni, és kihasználni a megmagyarázhatatlan boldogság csodás érzését. Olyan érzést, amikor az embernek nem jut eszébe semmi nagyon jó dolog, és mégis boldog, de nem tudja, mitől. Egyszerűen ez az érzés csak a szívében lakozik, és örömet okoz még egy lassú, erdei rovar röpte is a füle mellett. De hirtelen ez távolabb került, mikor erélyes hangok riasztják, és egy laza pofont is érez arcán.. Mi ez..?
"Liana! Muszáj magadhoz térned, mennünk kell, mert elkapnak!" - érzékelte Nikkus hangját, és kinyitotta szemét.
"Mi is történt..? Ó, hát itt vagyok, álom volt csak......"
"Elveszítetted az eszméletedet, kis hölgy. Én azt hiszem, a szervezeted és erőnléted eléggé megviselik ezek a dolgok, amikor a tudatoddal teszel valamit. Nagyon vigyáznod kell, mert akár az életedbe is kerülhet egy következő ilyen 'varázslat'!" - figyelmeztette az öreg.
"Ugyanmár.. dehogyis!" - mondta Eldos. "Mese."
"Nem az!" - nézett rá szúrós szemmel Nikkus. "Tudom, hogy te nem a javát akarod, esetleg csak kihasználod! De annyi eszed legyen már, hogyha meghal, akkor te sem fogsz előrébb jutni!"
"És mi van, ha nem is akarok? És mi van, ha csak hauzudok?"
"Te begolyóztál.."
"Hagyjátok már abba! Alden létező személy, ezt én is tudom. hiszen éppen az ő megmentésére igyekeztünk, emlékezzetek csak vissza!" -kiáltott Liana az agyával, majd ismét elalélt..
(........) És ismét az a nagyon kellemes érzés kerítette a hatalmába. Megmagyarázhatatlan, és érthetetlen boldogság. De most nem erdő mélyen feküdt. Alden hajolt fölé, nem igazán értette hogy-mint találtak rá, de nem is foglalkozott vele. A nagydarab férfiból erő és pozitív energia áramlott felé. Nem kellett vele beszélgetni sem, hogy tudja: Alden jó ember, és nem pendül egy húron Eldossal. A kígyó csak mindenkit kihasznál saját célja érdekében nem törődve azzal, mi lesz velük.
"Liana.." - kezdte Alden. "Próbáljátok meg lerázni azt az átok kígyót. Ha nem sikerül, akkor csaljátok be egészen az erdő közepéig. Az öreg tud ebben segíteni, megérzések alapján tudni fogja, merre kell mennetek. Ott él Vadkan Uraság, Nadzob. Mivel a kígyóknak halálos ellenségei a sertések és a disznók, az ő személyében 'emberetekre' találtok. Talán az is elég, hacsak meglátja Eldost, és elpusztítja. És hidd el, kislány.. Nem kár érte! Te pedig nagyon vigyázz magadra, mert fogytán az erőd. Nadzob fog tudni olyan étellel szolgálni, mely nem finom, de igen tápláló számodra. Nem ő adja az ételt, ebben az én kezem lesz benne, erre még képes vagyok, de innen kijutni már nem.."
"Alden.. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a terv beváljon. Úgy érzem, te jó vagy, és még az is lehet, talán nekem is tudsz segíteni.."
"Nem tudom, ahhoz nagyon nagy erő kell, de szeretném, ha sikerülne az, hogy mindenki visszamehessen oda, ahonnan származik. Most pedig kalandra fel!"
Furcsa módon ez után ismét kinyitotta a szemét.
"Hála az égnek!" - kiáltott fel az agyában Nikkus. "Folytatnunk kell kalandunkat, meg kell találnunk Aldent."
"Nikkus.. Valahogyan el kell jutnunk Aldenhez, és én érzem, merre van ő!"
"Merre?"
"Az erdő legeslegmélyén!"
"Ahol élőlény sem jár? Ahol talán mocsárban élnek a szörnyű lények?"
"Nincs ott lény, Nikkus. Ott van Alden bebörtönözve."
"A krónikák nem erről......" - Nikkus megérezte, hogy maradjon csöndben Liana nézéséből. "Azt hiszem, tudom, merre kell menni." - fejezte be.
"Akkor egy pillanatot sem késlekedhetünk!" - kiáltotta Eldos.

72.

Tóbiás Edvin vigyorgó képével nézett farkasszemet.
- Kis híján múlt, öreg!
- Engem te ne öregezz..
- Ugyan..
Pillanatra elfeledkeztek Lodorumról, aki még mindig ott volt.
- Edvin, miért nem nyírod ki a főmuftit?
- Sajnos az én fegyverem hatástalan ellene!
Mire ezt kimondták Lodorum nem is volt már látható.
- Mi a rosseb, megfutamodik? - kérdezte Tóbiás.
De sajnos a válasz előbb érkezett, mint gondolták volna. Valamilyen furcsa fényesség pásztázott végig rajtuk olyan, mint egy hatalmas reflektor fénycsóvája.
- Bakker, nem lehet kimenni belőle! - Károlytól meglepő volt ez a hisztérikus hang.
- Lehet hamarosan mi is találkozunk Lianával? - kérdezte Mimi, neki érdekes módon egészen nyugodt volt a hangja. Lehet azért nem pánikolt, mert miközben ezt mondta Geri átölelte a derekát mintegy támaszt nyújtva neki lelkileg a nehezebb időkre.
De ebben a pillanatban valami még rendkívülibb történt. Ez Károlyban akkor tudatosult, mikor meghallotta Tóbiás kiáltását:
- Na mi van, te vagy a Jedi-lovag?
- Az erő velünk van? - fordult hátra Edvin, miközben....
....miközben egy valóban fénykardhoz hasonló eszközt tartott a kezében, és úgymond kaput nyitott vele a "fényre", melyen ki tudtak menekülni onnan.
- Le! - kiáltotta Edvin, miközben ő le is hasalt a földre a többieknek mutatva is, mit tegyenek.
Mindannyian követték példáját.
- Ily módon kikerülünk a collcetizátor látóköréből.
- Mizátor? - értetlenkedett Károly.
- Jahj.. amivel begyűjti a foglyokat..
Közben ismét kinyílt az űrhajó ajtaja, és megintcsak Lodorum lépett ki rajta. Edvin felállt.
"Mit akarsz még ezektől az emberektől?" - kérdezte Edvin.
"Elpusztítani őket. Már eddig is túl sokat ártottak nekünk. És te nem fogsz megállítani, mert téged is elpusztítalak."
"Ugyanmár, a legénységed nélkül?" - így Edvin.
"Úgy."
Edvin közelebb lépkedett hozzá maga mögött hagyva riadt 'társait'.
"Hát akkor ha harc, legyen harc!"
"Veled?"
Közben igencsak rövid időn belül Edvin elég érdekes változáson ment keresztül, miközben futásnak eredt Lodorum felé. Minden lépésnél változott testileg; ne feledjük, ő alakváltó volt, csak persze hőseink szeme láttára eddig még nem történt meg vele ilyen nagyfokú változás. Mire Lodorum elé ért, már egy nagy méretű sárkány volt. Könnyedén, mint egy papírmasé figurát, úgy kapta fel a másik űrlényt, és tépte darabokra. Lodorumnak ideje és érkezése sem volt tenni semmit. Aztán Edvin felugrott sárkány mivoltában a hajóra, és bezárult mögötte az ajtó. Kisvártatva megmozdult az űrhajó, és elkezdett lebegni a föld színe fölött. Aztán addig lebegett, míg a kis társaság fölé nem ért, kik még mindig feküdtek, de valószínűleg ezt már észre sem vették a történtek miatt a sokkhatásoktól, melyek érték őket. Ekkor az alján nyílt meg egy rés,és onnan egy hang köszöntötte őket:
- Edvin vagyok.. Most itt a lehetőség egy űrutazásra számotokra és arra, hogy megkeressük és hazahozzuk Lianát onnan, ahol van. Vagy talán az is lehet, hogy ráébredtek, ennél sokkal jobb világok is vannak, és nem is igazán szeretnétek hazatérni, de ezt majd később..
Aztán megnyílt egy fényfolyosó, és ők egymásra néztek.
- Endre, a lányunk miatt muszáj mennünk, hiszen másképp sosem kapjuk őt vissza!
- Biztos vagy benne, szívem?
- Igen!
- És ti? - nézett a fiatalokra.
Ők csak bólogattak. A fiúk számára ez egy nagy vagány kaland lehet akár, Erának is, és ugye visszakaphatja a nővérét is, aki egyre jobban hiányzott már neki - ki hitte volna ugye.. Mimit egyelőre az érdekelte, hogy Geri közelében maradhasson.. De nem is nagyon maradt több idejük, mert valami ismeretlen, nem evilági erő felszippantotta őket.