64., 65., és 66. részek

64.

Nemsokára Nikkus kiszabadult béklyóiból. Valamiért Liana úgy érezte megbízható, és jó tettért cserébe jót várhat tőle. Nem érzett semmiféle gonoszságot vagy azt, hogy az öreg mágus átverte volna. Csak éppen azt nem tudta eldönteni mi legyen a következő lépés. Meneküljön el új barátjával innen a legrövidebb úton, vagy keresse meg Eldost és a társát, Aldent..
"Nikkus.. Most egy kicsit gondolkoznom kell. Nem tudom, mi a helyes út, mit tegyek?"
"Innen a legrövidebb úton el kell menekülnünk, kis hölgy!" - így az öreg.
Liana ejtett pár aszót Eldosról és Aldenről, hogy nem szeretné őket cserbenhagyni. Illetve arról is, hogy azért nem teljesen biztos abban, hogy ők valóban jók, és mellette állnak, Eldos nem-e csak kihasználni akarta, és aztán ő is ugyanúgy cserbenhagyná..? Végül arra jutott, hogy nem hagyja ott a kígyót, persze az is kérdés, vajon egyáltalán mi lett vele.
"Talán először próbáljuk meg az ajtót." - próbálkozott Liana. Aztán odasétált, és az ajtó engedett, tehát nem volt szükség semmiféle varázslatra ahhoz, hogy kinyissák, és kijussanak innen. A lámpás még mindig a lánynál volt, bár a folyosón működött a hevenyészett világítás, azaz a fáklyák fénye. Viszont Eldost nem lehetett látni ebben a szerény világításban.
"Megérnek neked ezek az illetők annyit, hogy akár életed kockáztatásával felkutasd őket?" - kérdezte Nikkus.
"Nem tettek semmi rosszat ellenem. Sőt, azt ígérte Eldos, segít kijutnom innen, illetve hazajutnom a saját bolygómra."
"Csak ne légy naiv, nem tudhatod, igazat mondott-e! Egy kígyó sajnos lehet nagyon ravasz is."
"Tudom, de végülis igazából nem is kígyó.."
"És te ezt honnan tudod?"
"Mondta."
"És ha én azt mondanám, hogy eredetileg tigris vagyok?"
Liana elgondolkodott. Az öregnek azért van érzéke hozzá, hogy megingassa az embert. Most aztán tényleg nem tudta, mit gondoljon, mert igaza volt, hiszen mindenki azt mond amit akar. Ő tényleg naiv volt, és hitt az emberekben, és most már más lényekben is; hitt az eredendően jóban, és mindenkiből elsőre a legjobbat nézte ki. Aztán ugye jöhet a sok-sok csalódás, mely érte is már eleget az életben ilyesmik miatt. De az ember nem tanul ebből, hiszen nagyon nehéz megváltozni, no meg ugye ő maga is eredendően jólelkű lány volt. De úgy igazából nem nagyon tudott filozofálni most ezekben a percekben, mert egyik forduló után a folyosón megpillantotta Eldost. Aztán utol is érték Nikkussal, és a kígyó csodálkozó hangját érzékelte az agyában:
"Ki ez az ember veled?"
Liana gyorsan elmagyarázta ki ő és miként bukkant rá.
"Jajjjjjj, hát nem kellene megbíznod minden jöttmentben!"
"És ezt éppen te mondod? Én ugyan miért bíznék meg benned, honnan tudjam, hogy az vagy, akinek kiadod magad?"
"No jó.. Úgyis tudod, hogy halálos méreggel rendelkezem, és mostmár az öreg is tudja." - nézett Nikkusra. "Ha úgy tartja kedvem, akár ki is nyírhatom az új kedvencedet."
Nikkusnak igencsak mérges szikrákat szórtak a szemei.
"Tudd meg, hogy nekem is vannak ám dolgok a tarsolyomban egy ilyen csúszómászó ellen, így sokkal jobban tennéd, ha meghúznád magad, és inkább egymás mellett állnánk - igaz,te nem tudsz állni -, mert nehéz helyzet ez, és ha más nem, én tudom, min lehet itt keresztül menni."
"No jó. Felkutatjuk Aldent, és már itt sem vagyunk! De nélküle nem megyünk sehova sem, és a lányra szükségem van mindenképpen a terveim megvalósításához!"
Liana ránézett az öregre, és majdnem egyszerre szólaltak meg:
"Milyen tervek?"

65.

Hirtelen ébredt fel Tóbiás. Ahogy körülnézett, úgy tapasztalta, valahol "kikötöttek", de semmi barátságost nem pillantott meg a környezetben. Most szállhattak le, valamiért ezt megérezte, és ezért riadt fel. Csupa sötétség vette körül odakintről, és már Edvin sem ült mellette a másik ülésben. Próbálta kikapcsolni azokat a szíjakat, de nem sikerült. Őszintén megvallva; hiába olyan nagy vagány és erős srác volt, de kicsit remegtek az ujjai, azért ez a behatás már neki is kezdett sok lenni, ami így érte. Aztán próbálta magát lenyugtatni, és természetesen sikerült kiszabadulnia az ülésből. Lassan egyenesedett fel, kinyújtóztatta kissé elgémberedett tagjait. Nem tudta, meddig ülhetett itt, teljesen elveszítette időérzékét. Aztán lassan az ajtóhoz sétált, és már szinte meglepődött azon, hogy egyből sikerült kijutnia, és csak ezután érte a meglepetés..

Mimi és Geri kéz a kézben - észre sem igazán vették -, a többiek pedig utánuk sétáltak hazafelé. Azt már tudták, hogy lesz egy látogatásuk a rendőrőrsön, de a többiről fogalmuk sem volt, mit kellene tenni. Azt is eltervezték, hogy a rendőrségen beszámolnak arról, mi történt velük azóta, bár nem számítottak semmire, hogy esetleg valami segítséget tudnának nyújtani ott nekik, de hát majd kiderül. A séta közben persze még attól is tartottak, nehogy már megint érje őket valamilyen támadás. Már mindenre fel voltak készülve azok után, amik mostanában szoktak velük történni, már semmin sem lepődnének meg. Legalábbis így érezték. De szerencsésen odaértek a ház elé, semmi sem történt.
- Lehet, hogy most nem ránk koncentrálnak, hanem Lianára, esetleg Tóbiásékra - sóhajtotta Anya.
- Nincs kizárva - válaszolta szomorúan Geri. - Sajnos semmit sem tudunk tenni, és ez a tehetetlenség is megőrjíti az embert!
- Nem olyan, hogy csak felhívjuk telefonon, hogy mi a helyzet vele - mondta Era.
Közben hazaértek, és beléptek a házba, ahol már megint történt valami.

Teljesen sötét volt, bár meglepő módon levegő az létezett itt, mert Tóbiás tudodd lélegezni. Ez fel sem merült benne csak már így utólag, hogy kint volt a hajóból. Minden olyan fura volt, a nagy sötét, állt a levegő, sehol semmi nem mozdult, és nagyon rossz érzés volt, hogy abszolút nem tud tájékozódni, legalább egy zseblámpája volna, ha más nem is. Edvinnek is nyoma veszett, legalábbis az űrsiklón nem látta, és itt sem érzékelte a jelenlétét. Bár most úgy érezte mindegy, csak elszólta magát:
-  Edvin!?
Semmi válasz, csak a saját üresen kongó hangja, ami megintcsak olyan furcsán hatott, először nem is értette mitől; talán azért nem jött rá hamarabb, mert túl nagy nyomás alatt állt már ettől a sok mindentől ami mostanában történt. De amikor a szó valódi értelmében falnak ütközött.. Na, hát akkor rájött, hogy hangja zárt térben verődött vissza, s valószínűleg ezért állt a levegő egy helyben, bár ő nem erre az egyszerű tényre gondolt okként, hanem arra, hogy olyan bolygóra érkeztek, ahol mindig tökéletes szélcsend uralkodik. De vajon itt mi a helyzet? Hol van egyáltalán? Valami hangárfélében lehet esetleg, vagy mi a csoda történik már itt? Egyre jobban idegesítette az, hogy nem lát semmit, és nem tud tájékozódni, azt sem tudja, merre lépjen egyáltalán, vagy mi lehet még itt a sötétben, ami olyan sűrű, hogy harapni lehet? Túl sok a kérdés, és egyelőre esély sincsen válaszra..

A kis csapat belépett a házba, és tapasztalták, hogy minden holmijuk szét van szórva. Úgy festett a lakás, minta valami rablótámadás érte volna; minden szanaszét hevert. El sem tudták képzelni, ki és mit kereshetett itt egyáltalán. Hiszen ha jól tudták, semmilyen tárgy nem volt a birtokukban, amit esetleg azok vissza akartak volna venni tőlük, amit meg kellene keresniük. És nem tűnt úgy az sem, hogy bármit is elvittek volna tőlük, így csak a rengeteg kérdőjel maradt, és a félelem, hogy még mindig nem hagyták őket békén. De így még egy okkal több, hogy felkeressék a rendőrséget..

66.

"Elég, ha annyit tudtok, hogy mindenki szeretne hazamenni; ebben kiegyezhetünk, nem?" - mondta Eldos. "Öreg, te nem szeretnél hazamenni? Vagy honnan kerültél te ide?"
"Van nevem is, kígyó. Nikkus vagyok, és kezet ráznék veled, de úgy tűnik, neked nincs mivel. A másik dolog pedig az, hogy igen; szeretnék hazajutni. Azt hiszem már évtizedek óta vagyok itt fogságban, nem tudom, létezik-e még az otthonom, vagy csak egyszerűen a bolygóm, de szeretném meglátni azt még."
"Úgy érted, mielőtt az örök vadászmezőkre érsz?"
"Nem akarok én még meghalni, mi több száz évig is elélünk. De azért szeretnék hazakeveredni, igen."
"Kár."
"Mi kár?"
"Hogy olyan sokáig él a fajtád. Hacsak nem vagy több száz éves."
"Idefigyeljetek!" - lett elege Lianának a szópárbajból. "Most együtt vagyunk, hogy valakit idézzek: egy csapatnak szurkolunk. Tehát, legyünk meg békében egymás mellett, és akkor talán sikerül mindenkinek az, amit szeretne."
"No jó." - egyezett bele Eldos. "Velem lehet tárgyalni. Kiszabadítjuk a társamat, és ebből az erődből is kikecmergünk. Neked segítünk, ahogy ígértem, az öreg meg menjen majd a dolgára, velem senki se beszéljen tiszteletlenül."
"Nem én kezdtem, kélgyó." - tromfolt rá Nikkus, szegény nem nagyon viselte a hangnemet.
Közben azért tovább is indultak, mert bizony, sürgetett az idő. Mielőbb meg kell találniuk Aldent, hogy végre elhagyhassák ezt a helyet.

Tóbiás sejtése beigazolódott. Zárt térben van. Ezt úgy derítette ki, hogy mivel elég jó térérzékkel van ellátva, így igyekezett egy irányba haladni, de nem is kellett sokáig, máris falnak ütközött. Hátranézett, de nem látta már az űrsiklót, odabent volt ugyan világítás, de kintre semmi sem hatolt. Úgy gondolta, megpróbál tapogatózni, ha zárt tér, hát csak kell lennie valami ajtónak is. És ha innen sikerül kijutnia, csak kiderül, mi a helyzet. Már azt sem bánta, ha valamilyen veszély leselkedik rá, mert ez is borzasztó volt meg a tudatlanság is, hogy hol lehet. Sőt, azzal sem törődött, hogy talán a fal tapogatása sem veszélytelen. Lesz ami lesz. Úgy érzékelte, mintha kör alakú volna a helyiség, mert nem talált sarkokat, de kör alakban járt. Aztán már jó ideje ezt tette, mert igen lassan haladt, mire valamit kitapintott a falban. Valami beszögellést, ami elég volt ahhoz, hogy megálljon itt, és még részletesebben kezdjen el a kezével "utánanézni" mi van itt. Valami kallantyúféléket is érzett, de olyan volt, mintha bele volna öntve a falba, nem lehetett megmozdítani. Ha ajtókilincs is volt, ő kevés volt ahhoz, hogy használja is ezt. De azért tovább próbálkozott, egyelőre nem tudta itt hagyni ezt a helyet. Sima fém felület volt a többi része, hiába keresték ujjai az esetleges kilincsgombot, semmi ilyet nem talált. Aztán....... Hirtelen vakító utcai lámpák fénye húzta össze pupilláit, meglepetésében először fel sem fogta, hogy hol lehet..

"Véletlenül arra nincs valami szupererőd kislány, hogy megérezd, hol lehet Alden?" - próbálkozott Eldos.
"Nem tudom. Az is baj, hogy nem ismerem őt."
"Azért gondolkodj csak."
"Akkor álljunk meg egy pillanatra, hadd próbáljak erősen rá koncentrálni, és hátha történik valami!" - adta be a derekát a lány.
Így aztán megálltak, Liana összeszorította a szemeit, és erősen koncentrált arra, hogy egy ismeretlen Alden nevű harcos hollétére kapjon választ. És ahogyan szuggerálta magát, agya hátuljában megjelent egy kép: egy szakállas, sötétvörös hajú, pirospozsgás, igen nagydarab embert látott maga előtt. Középkori zsákvászon ruházat fedte testét, ami valószínűleg itt valami börtönruha lehetett, mert Nikkus is hasonlót viselt. Ez a férfi is ugyanúgy a falhoz volt béklyózva egy Nikkuséhoz hasonló cellában. Csakhogy ennyitől még nem lett okosabb. Próbálta lelki hangon megszólítani azt az embert, hogy őt Aldennek hívják-e, és hallja-e ezt a kérdést, ha igen, válaszoljon, mert barátok sietnének a segítségére, és hátha azt is el tudná mondani, hogy hol lehet, bár erre sincs túl sok esély, de a "hátha" még mindig ott van.