70., 71., és 72. részek

70.

Így aztán elindultak kifelé innen, míg észre nem veszik őket. Mert ha Lianát is bebörtönzik, és észreveszik Nikkus eltűnését is, nagy bajok lehetnek. Eldos talán győztesen kerülne ki, mert ugye nem ember.. De ezt ha lehetséges inkább nem akarták megtudni. Eldos vezette őket kifelé innen. Liana úgy gondolta, ezen a téren megbízhat benne, hiszen neki mindenképpen nagyon fontos az, hogy Aldent megtalálják. És, ha ő kint van, akkor ki kell, hogy menjenek. Szerencsére a lámpás is megvolt, meg többé-kevésbé azok a fáklyák is égtek a falakon. Aztán az egyik forduló után........ Egy tagbaszakadt smasszer jött velük szembe. Nagydarab góliát típusú ember volt, Liana és Nikkus ereiben meghűlt a vér láttára.
"Ki vagy te, és mit keresel itt? Tán csak nem az öreg Nikkus hívott ide valamilyen formában? Az öreg mindig kitalál valamit, és sosem sikerül neki."- nevetett fel az óriás. "Mint ahogy most sem sikerült, fifikás ám ez a vénember, de annál gonoszabb és ártalmasabb számunkra." - ezzel már éppen rá akarta csattintani a bilincset az öreg kezére, mikor hirtelen felordított. Valahogyan nem vette figyelembe az árnyak közt megbúvó kígyót, ki rejtekhelyéről vetődött a nagydarab őrre, és megmarta őt. Marása oly mértékben volt mérgező, hogy a góliát szinte azonnal összeesett, Nikkus és Liana úgy ugrott félre, majd rövid haláltusa után úgy tűnt, meg is halt.
"Na, hát erre a sorsa jut az is, ki nem működik közre abban, amit akarok." - sziszegte ravaszul a kígyó. "De siessünk is, mert ha egyre több hulla marad mögöttünk, egyre nagyobb erővel fognak a keresésünkre indulni."
Így hát igyekeztek még sürgősebben távozni innen, ami azért nem is volt olyan egyszerű, mert Eldos nem azt az utat választotta, amin érkeztek. Mivel az átverése tökéletesre sikerült, így ő hitt abban, hogy Alden ott van az erdőben, ahol gondolja. És egy másik kijárathoz közelebb volt az, Eldos pedig valami rejtélyes oknál fogva tudta, hogy van más bejárat is, ráadásul azt is, hogy az hol található. Nagy szerencséjük is volt, mert nem találkoztak mással, miközben egy újabb gerendákból összeállított ajtóhoz értek. "természetesen" ez sem nyílt magától, de Liana már ismerte a megoldást. Sikerült is, és hamarosan a több méter magas, ősi fák alatt voltak az erdő sötétjében.
"És most hogyan tovább?" - kérdezte Nikkus, de senki sem tudott rá válaszolni, mert Liana ájultan esett össze.

Nem igazán láttak semmit, csak mintha a levegő hullámzott volna. Valami olyasmi látvány volt, mint ahol igen meleg levegő áramlik. De mindenki tudta, hogy nem földrengés van, "csak" megmozdult az az űrhajó, ahonnan Tóbiás nemrég szabadult ki.
- Lehet, ott van az a szemét! - kiáltott Tóbiás.
- Lehet.. - válaszolta Károly, - de sajnos nem tudunk mit tenni, öregem.
Tóbiásban hatalmas düh forrt. Mert tehetetlenséget érzett, mert Liana nem volt itt, és nem utolsósorban azért is, mert Edvin ennyire átverte. Mérgében az embernek elég nagy ereje tud lenni, ennek megfelelően Tóbiásnak is, nem is igazán kontrollálta tettét, miközben felemelt egy nagyobb darab terméskövet, illetve egy betondarab volt, mert itt építési törmelékeket raktak le. Hihetetlen erővel elhajította az űrhajó irányába, pontosabban a hullámzó légtömegbe, a semmibe.. De mégsem a semmi lehetett az! Mert kongó, fémes hangot hallatott, amint nekipattant a 'levegőnek', majd változott a légtér hullámzása is, és hirtelen egy igen nagyméretű űrhajó vált láthatóvá. Úgy tűnik, az ütés hatására történhetett vele valami, ami megzavarta a predatorokhoz hasonló rejtőzködését, talán túl rossz helyen találta el a fiú, de nem szállt fel, ott maradt. Hirtelen már a föld sem mozgott a lábuk alatt, ehelyett kinyílt az ajtó, és nem kis meglepetésükre Lodorum jelent meg a nyílásban.
"Bravó, fiatalember. Ezt jól csináltad, legalábbis azt hitted. Hátha nektek is hasznotokat vesszük, ki tudhatja azt! Elmeros, Soddan, gyerek csak!"
Két szintén olyan külsejű űrlény jött elő, mint maga Lodorum.
"Gyűjtsd be ezeket az idiótákat, ha másra nem, tűzrevalónak jók lesznek, elegem van belőlük! Ha nyugton maradtatok volna, semmi bajotok sem esett volna, de így.."
Csakhogy épp ezekben a percekben ért véget Elmeros és Soddan élete. Mögülük ugyanis lövések dördültek, és a két 'csicska' holtan esett össze.
Tóbiás megpördült tengelye közül, és bizony, nagyon meglepődött azon, ki adta le a lövéseket.

71.

Gyönyörűszép helyen pihent.. Árnyak vannak, mintha erdőben feküdne, a jó illatú avarban, és a nyári nap sugarai csiklandozzák arcát, melyek legyezőszerűen hatolnak át a fák koronáján. Olyan kellemes elernyedni, és átadni magát az alvás örömeinek, egyszerűen csak lustálkodni, és kihasználni a megmagyarázhatatlan boldogság csodás érzését. Olyan érzést, amikor az embernek nem jut eszébe semmi nagyon jó dolog, és mégis boldog, de nem tudja, mitől. Egyszerűen ez az érzés csak a szívében lakozik, és örömet okoz még egy lassú, erdei rovar röpte is a füle mellett. De hirtelen ez távolabb került, mikor erélyes hangok riasztják, és egy laza pofont is érez arcán.. Mi ez..?
"Liana! Muszáj magadhoz térned, mennünk kell, mert elkapnak!" - érzékelte Nikkus hangját, és kinyitotta szemét.
"Mi is történt..? Ó, hát itt vagyok, álom volt csak......"
"Elveszítetted az eszméletedet, kis hölgy. Én azt hiszem, a szervezeted és erőnléted eléggé megviselik ezek a dolgok, amikor a tudatoddal teszel valamit. Nagyon vigyáznod kell, mert akár az életedbe is kerülhet egy következő ilyen 'varázslat'!" - figyelmeztette az öreg.
"Ugyanmár.. dehogyis!" - mondta Eldos. "Mese."
"Nem az!" - nézett rá szúrós szemmel Nikkus. "Tudom, hogy te nem a javát akarod, esetleg csak kihasználod! De annyi eszed legyen már, hogyha meghal, akkor te sem fogsz előrébb jutni!"
"És mi van, ha nem is akarok? És mi van, ha csak hauzudok?"
"Te begolyóztál.."
"Hagyjátok már abba! Alden létező személy, ezt én is tudom. hiszen éppen az ő megmentésére igyekeztünk, emlékezzetek csak vissza!" -kiáltott Liana az agyával, majd ismét elalélt..
(........) És ismét az a nagyon kellemes érzés kerítette a hatalmába. Megmagyarázhatatlan, és érthetetlen boldogság. De most nem erdő mélyen feküdt. Alden hajolt fölé, nem igazán értette hogy-mint találtak rá, de nem is foglalkozott vele. A nagydarab férfiból erő és pozitív energia áramlott felé. Nem kellett vele beszélgetni sem, hogy tudja: Alden jó ember, és nem pendül egy húron Eldossal. A kígyó csak mindenkit kihasznál saját célja érdekében nem törődve azzal, mi lesz velük.
"Liana.." - kezdte Alden. "Próbáljátok meg lerázni azt az átok kígyót. Ha nem sikerül, akkor csaljátok be egészen az erdő közepéig. Az öreg tud ebben segíteni, megérzések alapján tudni fogja, merre kell mennetek. Ott él Vadkan Uraság, Nadzob. Mivel a kígyóknak halálos ellenségei a sertések és a disznók, az ő személyében 'emberetekre' találtok. Talán az is elég, hacsak meglátja Eldost, és elpusztítja. És hidd el, kislány.. Nem kár érte! Te pedig nagyon vigyázz magadra, mert fogytán az erőd. Nadzob fog tudni olyan étellel szolgálni, mely nem finom, de igen tápláló számodra. Nem ő adja az ételt, ebben az én kezem lesz benne, erre még képes vagyok, de innen kijutni már nem.."
"Alden.. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a terv beváljon. Úgy érzem, te jó vagy, és még az is lehet, talán nekem is tudsz segíteni.."
"Nem tudom, ahhoz nagyon nagy erő kell, de szeretném, ha sikerülne az, hogy mindenki visszamehessen oda, ahonnan származik. Most pedig kalandra fel!"
Furcsa módon ez után ismét kinyitotta a szemét.
"Hála az égnek!" - kiáltott fel az agyában Nikkus. "Folytatnunk kell kalandunkat, meg kell találnunk Aldent."
"Nikkus.. Valahogyan el kell jutnunk Aldenhez, és én érzem, merre van ő!"
"Merre?"
"Az erdő legeslegmélyén!"
"Ahol élőlény sem jár? Ahol talán mocsárban élnek a szörnyű lények?"
"Nincs ott lény, Nikkus. Ott van Alden bebörtönözve."
"A krónikák nem erről......" - Nikkus megérezte, hogy maradjon csöndben Liana nézéséből. "Azt hiszem, tudom, merre kell menni." - fejezte be.
"Akkor egy pillanatot sem késlekedhetünk!" - kiáltotta Eldos.

72.

Tóbiás Edvin vigyorgó képével nézett farkasszemet.
- Kis híján múlt, öreg!
- Engem te ne öregezz..
- Ugyan..
Pillanatra elfeledkeztek Lodorumról, aki még mindig ott volt.
- Edvin, miért nem nyírod ki a főmuftit?
- Sajnos az én fegyverem hatástalan ellene!
Mire ezt kimondták Lodorum nem is volt már látható.
- Mi a rosseb, megfutamodik? - kérdezte Tóbiás.
De sajnos a válasz előbb érkezett, mint gondolták volna. Valamilyen furcsa fényesség pásztázott végig rajtuk olyan, mint egy hatalmas reflektor fénycsóvája.
- Bakker, nem lehet kimenni belőle! - Károlytól meglepő volt ez a hisztérikus hang.
- Lehet hamarosan mi is találkozunk Lianával? - kérdezte Mimi, neki érdekes módon egészen nyugodt volt a hangja. Lehet azért nem pánikolt, mert miközben ezt mondta Geri átölelte a derekát mintegy támaszt nyújtva neki lelkileg a nehezebb időkre.
De ebben a pillanatban valami még rendkívülibb történt. Ez Károlyban akkor tudatosult, mikor meghallotta Tóbiás kiáltását:
- Na mi van, te vagy a Jedi-lovag?
- Az erő velünk van? - fordult hátra Edvin, miközben....
....miközben egy valóban fénykardhoz hasonló eszközt tartott a kezében, és úgymond kaput nyitott vele a "fényre", melyen ki tudtak menekülni onnan.
- Le! - kiáltotta Edvin, miközben ő le is hasalt a földre a többieknek mutatva is, mit tegyenek.
Mindannyian követték példáját.
- Ily módon kikerülünk a collcetizátor látóköréből.
- Mizátor? - értetlenkedett Károly.
- Jahj.. amivel begyűjti a foglyokat..
Közben ismét kinyílt az űrhajó ajtaja, és megintcsak Lodorum lépett ki rajta. Edvin felállt.
"Mit akarsz még ezektől az emberektől?" - kérdezte Edvin.
"Elpusztítani őket. Már eddig is túl sokat ártottak nekünk. És te nem fogsz megállítani, mert téged is elpusztítalak."
"Ugyanmár, a legénységed nélkül?" - így Edvin.
"Úgy."
Edvin közelebb lépkedett hozzá maga mögött hagyva riadt 'társait'.
"Hát akkor ha harc, legyen harc!"
"Veled?"
Közben igencsak rövid időn belül Edvin elég érdekes változáson ment keresztül, miközben futásnak eredt Lodorum felé. Minden lépésnél változott testileg; ne feledjük, ő alakváltó volt, csak persze hőseink szeme láttára eddig még nem történt meg vele ilyen nagyfokú változás. Mire Lodorum elé ért, már egy nagy méretű sárkány volt. Könnyedén, mint egy papírmasé figurát, úgy kapta fel a másik űrlényt, és tépte darabokra. Lodorumnak ideje és érkezése sem volt tenni semmit. Aztán Edvin felugrott sárkány mivoltában a hajóra, és bezárult mögötte az ajtó. Kisvártatva megmozdult az űrhajó, és elkezdett lebegni a föld színe fölött. Aztán addig lebegett, míg a kis társaság fölé nem ért, kik még mindig feküdtek, de valószínűleg ezt már észre sem vették a történtek miatt a sokkhatásoktól, melyek érték őket. Ekkor az alján nyílt meg egy rés,és onnan egy hang köszöntötte őket:
- Edvin vagyok.. Most itt a lehetőség egy űrutazásra számotokra és arra, hogy megkeressük és hazahozzuk Lianát onnan, ahol van. Vagy talán az is lehet, hogy ráébredtek, ennél sokkal jobb világok is vannak, és nem is igazán szeretnétek hazatérni, de ezt majd később..
Aztán megnyílt egy fényfolyosó, és ők egymásra néztek.
- Endre, a lányunk miatt muszáj mennünk, hiszen másképp sosem kapjuk őt vissza!
- Biztos vagy benne, szívem?
- Igen!
- És ti? - nézett a fiatalokra.
Ők csak bólogattak. A fiúk számára ez egy nagy vagány kaland lehet akár, Erának is, és ugye visszakaphatja a nővérét is, aki egyre jobban hiányzott már neki - ki hitte volna ugye.. Mimit egyelőre az érdekelte, hogy Geri közelében maradhasson.. De nem is nagyon maradt több idejük, mert valami ismeretlen, nem evilági erő felszippantotta őket.

67., 68., és 69. részek

67.

Tóbiás nem akart hinni a szemének. Szinte sehova sem ment!! Az a kör alakú valami, amiből nagy nehezen kitapogatózott, valami anyahajó volt. De ugyanúgy Kőhalmán volt, mint eddig! Vajon Edvin átverte? És vajon miért tette!? Akkora düh keletkezett a fiú szívében, hogy majd' felrobbant tőle. Valami frankó műsoron vett észt eddig, hát mondhatni, nem szórakozott túl jól. De mi a fenéért lett ennyire átverve? Nagyon szerette volna már ezt az Edvint megtalálni, bár nagy a valószínűsége, hogy az nem éli túl a következő találkozást. Arra a döntésre jutott, hogy teljesen felesleges most ezen rágódnia, Edvinnel vagy újra összehozza a sors, vagy nem. Visszaindult Lianáék háza felé, remélte, ott találja őket.

Mindnyájan a rendőrségen ültek: Apa, Anya, Era, Károly, Geri és Mimi. Velük szemben pedig Kolonics felügyelő, Hadász százados, és Ábrahám hadnagy, akik kíváncsian hallgatták az elbeszéléseket.
- Azért remélem, nem nyúltak semmihez, minden bizonyíték erejű lehet! - mondta Ábrahám.
- Nem, egyből eljöttünk magukhoz, ötletünk sincs, ki vagy mi tehette ezt az egészet - mondta Apa.
- Tehát felmerült esetleg magukban, hogy nem emberek az elkövetők, igaz?
- Itt már réges-rég nem emberek vannak - mondta lefáradva Károly.
- Fiatalember, kicsit vegyen vissza a flegmaságból - nézett rá Ábrahám. - Tudjuk, hogy több, mint furcsa dolgok történnek itt, de mindent számba kell venni.
Aztán abban maradtak, hogy a rendőrséggel együtt mennek vissza a házhoz, hogy megnézzék, mi van a helyszínen. Hamar vissza is értek, és Apa szomorú szemekkel nyitotta ki az ajtót a helyszínelők előtt.
- Ejh, mondtam, hogy nem kellett volna visszarendezniük a lakást.. - kezdte Gergely Tódor, az egyik helyszínelő.
- Micsodaa?? - képedt el Anya. - Mi semmihez sem nyúltunk, egyből felkerestük önöket!
- Hát, akkor nézze csak, asszonyom - engedte el maga mellett az asszonyt Gergely.
Anya meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, de a többiek sem, akik mellette elhaladtak a lakás belseje felé. Hát igen. Pikk-pakk rend uralkodott bent, még nagyobb tisztaság, mint amikor egyáltalán elindultak otthonról.
- Mi a rák van itt már?- fortyant fel Károly.
- Legalább nem kell takarítani - vigyorgott Era, aki sosem szeretett semmiféle házimunkát.
- Jajj, kislányom - feddte Apa. - Ne gondold, hogy ez most olyan nagyon remek dolog!
- Mi azért körbenézünk - törte meg a családi csevelyt Tódor. Ezzel a hatósági közegek befurakodtak a lakásba, és szemrevételeztek mindent, de valóban akkora tisztaság uralkodott, hogy semmit sem találtak, amivel valamit tudtak volna kezdeni a nyomozásban.
- Nos, azt hiszem, mehetünk - nézett Tódor a kollégáira. - Nincs itt semmi, vagy csak átverés áldozataivá váltunk.
- Fenéket, azért nem nézzenek már hülyének! - csattant fel Károly, aki eddig türtőztette magát.
Tódor szája már szólásra nyílt, mikor:
- Halihóó! - szólalt meg egy ismerős hang váratlanul, és mindannyian az irányába néztek. Tóbiás lépett be az ajtón.
- Na, mi az, apafej? - kérdezte Geri meglepődve, bár az mindannyiukat jellemezte ezekben a pillanatokban, talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyik ámulatból a másikba estek.
- Huhha, úgy néz ki, unalmatokban szépen összetakarítottatok! - vigyorgott Tóbiás.
- No de te hogy kerülsz ide, tesó? - kérdezte Károly. - Ja, hát meg fogsz lepődni itt is mi történt. De előbb te jössz..
- Áá, ne is mondd, mert mindjárt felrobbanok! - szórt hirtelen szikrákat a fiú szeme. - Szörnyen át lettem verve, és az a szemét természetesen meglógott!
Mindenki kíváncsi szemekkel meredt rá, beleértve a rendőröket is. Így hát nem maradt más, Tóbiás röviden elmesélte a történteket, és mindenki egyesült erővel haragudott Edvinre.
- Az biztos, hogyha megtalálom, kinyírom! - fogadta meg Tóbiás.
- Csak lassan a testtel, fiatalember! - Kolonics eddig nem sokat beszélt, de ezt csak nem hagyhatta már szó nélkül.
- Annak tökmindegy, az csak egy űrszemét, nem ember.
- El kell kapni, elősegítheti a nyomozást.
- Egyszer már elkapták, azt mire mentek vele! Hogy kedvenc filmemből idézzek: "Végképp eltörölni!"

68.

Liana nem kis meglepődésére válaszolt agyában egy hang:
"Igen, Alden vagyok. De te ki vagy, ki így szólasz hozzám, az éteren keresztül?"
"Liana vagyok, egy lány, a Föld bolygóról. A társad, Eldos kérésére próbálunk felkutatni téged, aki jelenleg kígyóvá van változtatva, és szeretne visszakerülni a bolygótokra."
"És hol van most Eldos?"
"Itt van mellettem.."
"Hallja-e ezt a beszélgetést?"
"Nem hallja, legalábbis azt hiszem. Ez a beszélgetés egy felsőbb szellemi szinten történik, valószínűleg messze vagyunk egymástól de 'halljuk' a másikat."
"Értem. Azért kérdeztem, mert meg kell szabadulnod attól a kígyótól bármi áron is. Ő az én ősi ellenségem, többezer éve él kígyóbőrben, és megszerzett egy átkot, melyet ha szemtől szemben rám olvas, akkor testet cserélünk, és attól fogva én leszek a kígyó. Ha jót akarsz magadnak és bárki másnak is, akkor jobb, ha nem engeded, hogy mi találkozzunk, mert az végzetes lehet."
"Nekem azt mondta, hogy ti közös erővel vissza tudtok jutni oda, ahonnan jöttetek, és nekem is segíteni, hogy hazajuthassak. Hogy ti ikrek vagytok, és együttesen van erőtök.."
"Ne higgy neki! Nagyon jó abban, hogy átverjen akárkit is, nekem elhiheted! Valahogyan rázd le, vagy pusztítsd el, de ne engedd a közelembe! Annál már százszor inkább itt maradok örökre is akár!"
"De akkor mit tegyek?"
"Valahogy vezesd félre.. Úgy érzem, igen különös és erős képességeid vannak, ha engem is meg tudtál találni és kommunikálni is tudunk. Próbálj meg ebből a létesítményből kijutni, és lerázni a kígyót, és azt hiszem, engem ki tudnál szabadítani innen akkor is, ha nem is vagy itt."
Eldos és Nikkus mindeközben kíváncsian figyelték a lány arcát.
"Na, mi van már?" - izgult Eldos.
"Semmi.. Nagyon erősen próbálok koncentrálni, de nem sikerül a láncot egészben tartani kettőnk között. Azt hiszem nagyon messze van ide, és nem itt van ebben a komplexumban." - használta végül Alden szavait. Sajnos nem igazán mert gondolkodni, mert félt, hogy a kígyó kiolvassa azt, és kiderül a turpisság. Pedig azon nagyon el kellett volna gondolkodnia, hogy bízzon-e ebben a hangban, azaz Aldenben. Mert az igaz, hogy Eldos nem igazán volt a számára szimpatikus, mindig érzett valamiféle furfangot mögötte, ellenben Aldent tisztának érezte úgy, mint ahogyan Nikkust is. Egyre erősebb lett benne az elhatározás, hogy félrevezeti a kígyót, és valóban kimennek innen. Sajnos Nikkust nem tudta beavatni a terveibe, hiszen Eldos mindent meghallott volna akkor.
"Honnan tudod, hogy itt van Alden?" - kérdezte a kígyótól.
"Évekkel ezelőtt, amikor begyűjtöttek minket ide hoztak. Nekem nagy nehézségek árán sikerült kiszabadulnom, de ő itt maradt. És úgy gondolom nem is vitték semerre innen."
"Pedig nekem nagyon az az érzésem, hogy nem is itt van!"
"Láttál esetleg valamit..?"
"Igen, valamiféle látomás megjelent előttem, de sajnos eléggé homályos volt. Egy nagydarab szakállas embert láttam, aki ahhoz képest, hogy fogva tartják jó ideje, egészséges külsejű, és jóllakott."
"Az lesz az! Neki van olyan ereje, hogy képes önfenntartásra is, nem sok élelemre van szüksége. Igen érdekes varázserőkkel is rendelkezik, de a legtöbb olyan haszontalan, látod, még kiszabadulni sem tudott a segítségükkel. De enni bezzeg bármikor tud.. No de, mit gondolsz, akkor hol lehet, ha nem itt?"
"Úgy láttam, mintha valamiféle ketrecszerűségben volna kint, az erdőben."
"Hmm.. Tudod, van ám egy ilyen fogház az erdőben, bár én eddig azt hittem, az csak átmeneti 'szállás'. Vagy lehet, szállítják valamerre évek múltán..? Nem tudhatjuk, de ha ezt láttad, akkor oda kell mennünk, nincs mese!"
Liana fellélegzett. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy tán sikerült Eldost becsapni? Vajon igaz, a mondás, miszerint "kígyót melengetünk a keblünkön", tényleg olyan álságos volna, mint ahogy a 'mesebeli' Alden mondta? Ilyen kétségek között vergődve igyekeztek megtalálni a kifelé vezető utat nyomukban az elcsendesedett Nikkussal.

69.

- Nocsak, fiatalember, azért ne fenyegetőzzön! Majd mi eldöntjük, kinek mi legyen a sorsa. Maga csak próbálja elősegíteni a nyomozást! - válaszolt Ábrahám.
- Maga a különleges ügynök, és szart sem ér az egész nyomozás, mi többet kinyomozunk, mint maguk! - vágott vissza arrogánsan Tóbiás.
- Csak lassan a testtel, fiatalember! Most éppen hatósági közegeket sérteget, azért remélem tudja, mit vonhat ez maga után?
- Hja, van sejtésem..
- No, hát csak azért, vegye ezt szóbeli figyelmeztetésnek!
Ezzel a rend őrei kivonultak a Tószegi-lakásból, és pár percre csend borult a jelenlévőkre.
- Mi a fenét kellene csinálnunk? - törte meg a csendet Anya kétségbeesett kérdése.
- Nem tudom, egyáltalán mit tehetünk.. - válaszolt Apa.
- És még senki sem kérdezte meg Tóbiást, hogy került ide! - kiáltotta Károly.
- Mert éppen most estünk túl az első sokkon, bakker - mondta Geri, de közben már Tóbiás felé is fordult. - No de mesélj, csak öreg harcos!
- Hát, hallod - vakarta meg a fejét Tóbiás. - Nem tudom, jól átvertek azok a szerencsétlenek! Nem mentünk sehova!
- Dehát az a hajó eltűnt vagy mi, egyik pillanatról a másikra! - mondta Károly.
- Valami nagy anyahajóban vagy mi a rossebben voltam. De lehet érdemes volna visszamenni oda, és kicsit "megtanulmányozni" a dolgokat!
Közös erővel úgy határoztak, hogy ez egy jó ötlet, így aztán útnak is indultak oda, mindannyian mentek. Nem volt távol az a hely, így vagy fél óra alatt kiértek oda.
- Na, vazzeg! - kiáltott fel Tóbiás, - azért ezt gondolhattam volna!
- Na mi van, öreg? - így Geri.
- Hát ez az, a nagy büdös semmi! Itt állt az a valami, amiben voltam, és sehol semmi, csak ez az átkozott kráter a földben!
- Te, Tóbi.. - kezdte Geri, - olyan érdekes, nem gondolod?
- Már mi az érdekes?
- Kráter.. De menjünk csak közelebb! Mintha valami lenyomná a földet, vagy csak az én szemem szórakozik már velem!?
Tóbiás sétált elöl, és valóban, hirtelen kongó hangot hallottak, és a fiú szentségelését.
- A rohadt életbe! Láthatatlan ez a vacak, vagy mi!??
Közben a másik két fiú is oda óvakodott Tóbiás mellé, és a levegőt tapogatták, akárcsak valami pantomim-művészek.
- Láthatatlan ez a valami? - erősítette meg Geri is.
- Nagyon úgy fest..
- Apropó, fessük be! - adta az ötletet Era, aki közben szintén odasétált.
- Á, hülyeség. De valamit akkor is kezdenünk kell, hiszen semmi más nincs, amiből kiindulhatnánk - mondta Apa.
- Csak találnánk meg a kislányomat! - szólalt meg Anya is, aki általában inkább csak csendesen figyelte a történéseket. Nagyon aggódott Lianáért, és bármit megadott volna érte, ha előkerül, de ez egyértelmű is, hiszem melyik szülő nem vágyna erre. Annyira nagyon szerette volna már, ha végre a végére érnek ennek az egésznek. Akkor maga sem hitte, hogy egy ilyen szörnyű rémálom veszi kezdetét, mikor először volt Lianának a nulladik típusú találkozása. De azóta rettentően eldurvult a helyzet, és ma már élet-halál kérdése lett ez az egész, és csak ebben a pár szinte még kamasz gyerekben bízhatott, hogy talán kitalálnak valamit. Éppen ezen morfondírozott erősen, és még abba is belegondolt, hogy mi volna, ha a rendőrséget is kihívnák ide, elvégre ez már egy biztos "bűnjel", mikor úgy érezte, hogy megmozdul a lába alatt a föld..

64., 65., és 66. részek

64.

Nemsokára Nikkus kiszabadult béklyóiból. Valamiért Liana úgy érezte megbízható, és jó tettért cserébe jót várhat tőle. Nem érzett semmiféle gonoszságot vagy azt, hogy az öreg mágus átverte volna. Csak éppen azt nem tudta eldönteni mi legyen a következő lépés. Meneküljön el új barátjával innen a legrövidebb úton, vagy keresse meg Eldost és a társát, Aldent..
"Nikkus.. Most egy kicsit gondolkoznom kell. Nem tudom, mi a helyes út, mit tegyek?"
"Innen a legrövidebb úton el kell menekülnünk, kis hölgy!" - így az öreg.
Liana ejtett pár aszót Eldosról és Aldenről, hogy nem szeretné őket cserbenhagyni. Illetve arról is, hogy azért nem teljesen biztos abban, hogy ők valóban jók, és mellette állnak, Eldos nem-e csak kihasználni akarta, és aztán ő is ugyanúgy cserbenhagyná..? Végül arra jutott, hogy nem hagyja ott a kígyót, persze az is kérdés, vajon egyáltalán mi lett vele.
"Talán először próbáljuk meg az ajtót." - próbálkozott Liana. Aztán odasétált, és az ajtó engedett, tehát nem volt szükség semmiféle varázslatra ahhoz, hogy kinyissák, és kijussanak innen. A lámpás még mindig a lánynál volt, bár a folyosón működött a hevenyészett világítás, azaz a fáklyák fénye. Viszont Eldost nem lehetett látni ebben a szerény világításban.
"Megérnek neked ezek az illetők annyit, hogy akár életed kockáztatásával felkutasd őket?" - kérdezte Nikkus.
"Nem tettek semmi rosszat ellenem. Sőt, azt ígérte Eldos, segít kijutnom innen, illetve hazajutnom a saját bolygómra."
"Csak ne légy naiv, nem tudhatod, igazat mondott-e! Egy kígyó sajnos lehet nagyon ravasz is."
"Tudom, de végülis igazából nem is kígyó.."
"És te ezt honnan tudod?"
"Mondta."
"És ha én azt mondanám, hogy eredetileg tigris vagyok?"
Liana elgondolkodott. Az öregnek azért van érzéke hozzá, hogy megingassa az embert. Most aztán tényleg nem tudta, mit gondoljon, mert igaza volt, hiszen mindenki azt mond amit akar. Ő tényleg naiv volt, és hitt az emberekben, és most már más lényekben is; hitt az eredendően jóban, és mindenkiből elsőre a legjobbat nézte ki. Aztán ugye jöhet a sok-sok csalódás, mely érte is már eleget az életben ilyesmik miatt. De az ember nem tanul ebből, hiszen nagyon nehéz megváltozni, no meg ugye ő maga is eredendően jólelkű lány volt. De úgy igazából nem nagyon tudott filozofálni most ezekben a percekben, mert egyik forduló után a folyosón megpillantotta Eldost. Aztán utol is érték Nikkussal, és a kígyó csodálkozó hangját érzékelte az agyában:
"Ki ez az ember veled?"
Liana gyorsan elmagyarázta ki ő és miként bukkant rá.
"Jajjjjjj, hát nem kellene megbíznod minden jöttmentben!"
"És ezt éppen te mondod? Én ugyan miért bíznék meg benned, honnan tudjam, hogy az vagy, akinek kiadod magad?"
"No jó.. Úgyis tudod, hogy halálos méreggel rendelkezem, és mostmár az öreg is tudja." - nézett Nikkusra. "Ha úgy tartja kedvem, akár ki is nyírhatom az új kedvencedet."
Nikkusnak igencsak mérges szikrákat szórtak a szemei.
"Tudd meg, hogy nekem is vannak ám dolgok a tarsolyomban egy ilyen csúszómászó ellen, így sokkal jobban tennéd, ha meghúznád magad, és inkább egymás mellett állnánk - igaz,te nem tudsz állni -, mert nehéz helyzet ez, és ha más nem, én tudom, min lehet itt keresztül menni."
"No jó. Felkutatjuk Aldent, és már itt sem vagyunk! De nélküle nem megyünk sehova sem, és a lányra szükségem van mindenképpen a terveim megvalósításához!"
Liana ránézett az öregre, és majdnem egyszerre szólaltak meg:
"Milyen tervek?"

65.

Hirtelen ébredt fel Tóbiás. Ahogy körülnézett, úgy tapasztalta, valahol "kikötöttek", de semmi barátságost nem pillantott meg a környezetben. Most szállhattak le, valamiért ezt megérezte, és ezért riadt fel. Csupa sötétség vette körül odakintről, és már Edvin sem ült mellette a másik ülésben. Próbálta kikapcsolni azokat a szíjakat, de nem sikerült. Őszintén megvallva; hiába olyan nagy vagány és erős srác volt, de kicsit remegtek az ujjai, azért ez a behatás már neki is kezdett sok lenni, ami így érte. Aztán próbálta magát lenyugtatni, és természetesen sikerült kiszabadulnia az ülésből. Lassan egyenesedett fel, kinyújtóztatta kissé elgémberedett tagjait. Nem tudta, meddig ülhetett itt, teljesen elveszítette időérzékét. Aztán lassan az ajtóhoz sétált, és már szinte meglepődött azon, hogy egyből sikerült kijutnia, és csak ezután érte a meglepetés..

Mimi és Geri kéz a kézben - észre sem igazán vették -, a többiek pedig utánuk sétáltak hazafelé. Azt már tudták, hogy lesz egy látogatásuk a rendőrőrsön, de a többiről fogalmuk sem volt, mit kellene tenni. Azt is eltervezték, hogy a rendőrségen beszámolnak arról, mi történt velük azóta, bár nem számítottak semmire, hogy esetleg valami segítséget tudnának nyújtani ott nekik, de hát majd kiderül. A séta közben persze még attól is tartottak, nehogy már megint érje őket valamilyen támadás. Már mindenre fel voltak készülve azok után, amik mostanában szoktak velük történni, már semmin sem lepődnének meg. Legalábbis így érezték. De szerencsésen odaértek a ház elé, semmi sem történt.
- Lehet, hogy most nem ránk koncentrálnak, hanem Lianára, esetleg Tóbiásékra - sóhajtotta Anya.
- Nincs kizárva - válaszolta szomorúan Geri. - Sajnos semmit sem tudunk tenni, és ez a tehetetlenség is megőrjíti az embert!
- Nem olyan, hogy csak felhívjuk telefonon, hogy mi a helyzet vele - mondta Era.
Közben hazaértek, és beléptek a házba, ahol már megint történt valami.

Teljesen sötét volt, bár meglepő módon levegő az létezett itt, mert Tóbiás tudodd lélegezni. Ez fel sem merült benne csak már így utólag, hogy kint volt a hajóból. Minden olyan fura volt, a nagy sötét, állt a levegő, sehol semmi nem mozdult, és nagyon rossz érzés volt, hogy abszolút nem tud tájékozódni, legalább egy zseblámpája volna, ha más nem is. Edvinnek is nyoma veszett, legalábbis az űrsiklón nem látta, és itt sem érzékelte a jelenlétét. Bár most úgy érezte mindegy, csak elszólta magát:
-  Edvin!?
Semmi válasz, csak a saját üresen kongó hangja, ami megintcsak olyan furcsán hatott, először nem is értette mitől; talán azért nem jött rá hamarabb, mert túl nagy nyomás alatt állt már ettől a sok mindentől ami mostanában történt. De amikor a szó valódi értelmében falnak ütközött.. Na, hát akkor rájött, hogy hangja zárt térben verődött vissza, s valószínűleg ezért állt a levegő egy helyben, bár ő nem erre az egyszerű tényre gondolt okként, hanem arra, hogy olyan bolygóra érkeztek, ahol mindig tökéletes szélcsend uralkodik. De vajon itt mi a helyzet? Hol van egyáltalán? Valami hangárfélében lehet esetleg, vagy mi a csoda történik már itt? Egyre jobban idegesítette az, hogy nem lát semmit, és nem tud tájékozódni, azt sem tudja, merre lépjen egyáltalán, vagy mi lehet még itt a sötétben, ami olyan sűrű, hogy harapni lehet? Túl sok a kérdés, és egyelőre esély sincsen válaszra..

A kis csapat belépett a házba, és tapasztalták, hogy minden holmijuk szét van szórva. Úgy festett a lakás, minta valami rablótámadás érte volna; minden szanaszét hevert. El sem tudták képzelni, ki és mit kereshetett itt egyáltalán. Hiszen ha jól tudták, semmilyen tárgy nem volt a birtokukban, amit esetleg azok vissza akartak volna venni tőlük, amit meg kellene keresniük. És nem tűnt úgy az sem, hogy bármit is elvittek volna tőlük, így csak a rengeteg kérdőjel maradt, és a félelem, hogy még mindig nem hagyták őket békén. De így még egy okkal több, hogy felkeressék a rendőrséget..

66.

"Elég, ha annyit tudtok, hogy mindenki szeretne hazamenni; ebben kiegyezhetünk, nem?" - mondta Eldos. "Öreg, te nem szeretnél hazamenni? Vagy honnan kerültél te ide?"
"Van nevem is, kígyó. Nikkus vagyok, és kezet ráznék veled, de úgy tűnik, neked nincs mivel. A másik dolog pedig az, hogy igen; szeretnék hazajutni. Azt hiszem már évtizedek óta vagyok itt fogságban, nem tudom, létezik-e még az otthonom, vagy csak egyszerűen a bolygóm, de szeretném meglátni azt még."
"Úgy érted, mielőtt az örök vadászmezőkre érsz?"
"Nem akarok én még meghalni, mi több száz évig is elélünk. De azért szeretnék hazakeveredni, igen."
"Kár."
"Mi kár?"
"Hogy olyan sokáig él a fajtád. Hacsak nem vagy több száz éves."
"Idefigyeljetek!" - lett elege Lianának a szópárbajból. "Most együtt vagyunk, hogy valakit idézzek: egy csapatnak szurkolunk. Tehát, legyünk meg békében egymás mellett, és akkor talán sikerül mindenkinek az, amit szeretne."
"No jó." - egyezett bele Eldos. "Velem lehet tárgyalni. Kiszabadítjuk a társamat, és ebből az erődből is kikecmergünk. Neked segítünk, ahogy ígértem, az öreg meg menjen majd a dolgára, velem senki se beszéljen tiszteletlenül."
"Nem én kezdtem, kélgyó." - tromfolt rá Nikkus, szegény nem nagyon viselte a hangnemet.
Közben azért tovább is indultak, mert bizony, sürgetett az idő. Mielőbb meg kell találniuk Aldent, hogy végre elhagyhassák ezt a helyet.

Tóbiás sejtése beigazolódott. Zárt térben van. Ezt úgy derítette ki, hogy mivel elég jó térérzékkel van ellátva, így igyekezett egy irányba haladni, de nem is kellett sokáig, máris falnak ütközött. Hátranézett, de nem látta már az űrsiklót, odabent volt ugyan világítás, de kintre semmi sem hatolt. Úgy gondolta, megpróbál tapogatózni, ha zárt tér, hát csak kell lennie valami ajtónak is. És ha innen sikerül kijutnia, csak kiderül, mi a helyzet. Már azt sem bánta, ha valamilyen veszély leselkedik rá, mert ez is borzasztó volt meg a tudatlanság is, hogy hol lehet. Sőt, azzal sem törődött, hogy talán a fal tapogatása sem veszélytelen. Lesz ami lesz. Úgy érzékelte, mintha kör alakú volna a helyiség, mert nem talált sarkokat, de kör alakban járt. Aztán már jó ideje ezt tette, mert igen lassan haladt, mire valamit kitapintott a falban. Valami beszögellést, ami elég volt ahhoz, hogy megálljon itt, és még részletesebben kezdjen el a kezével "utánanézni" mi van itt. Valami kallantyúféléket is érzett, de olyan volt, mintha bele volna öntve a falba, nem lehetett megmozdítani. Ha ajtókilincs is volt, ő kevés volt ahhoz, hogy használja is ezt. De azért tovább próbálkozott, egyelőre nem tudta itt hagyni ezt a helyet. Sima fém felület volt a többi része, hiába keresték ujjai az esetleges kilincsgombot, semmi ilyet nem talált. Aztán....... Hirtelen vakító utcai lámpák fénye húzta össze pupilláit, meglepetésében először fel sem fogta, hogy hol lehet..

"Véletlenül arra nincs valami szupererőd kislány, hogy megérezd, hol lehet Alden?" - próbálkozott Eldos.
"Nem tudom. Az is baj, hogy nem ismerem őt."
"Azért gondolkodj csak."
"Akkor álljunk meg egy pillanatra, hadd próbáljak erősen rá koncentrálni, és hátha történik valami!" - adta be a derekát a lány.
Így aztán megálltak, Liana összeszorította a szemeit, és erősen koncentrált arra, hogy egy ismeretlen Alden nevű harcos hollétére kapjon választ. És ahogyan szuggerálta magát, agya hátuljában megjelent egy kép: egy szakállas, sötétvörös hajú, pirospozsgás, igen nagydarab embert látott maga előtt. Középkori zsákvászon ruházat fedte testét, ami valószínűleg itt valami börtönruha lehetett, mert Nikkus is hasonlót viselt. Ez a férfi is ugyanúgy a falhoz volt béklyózva egy Nikkuséhoz hasonló cellában. Csakhogy ennyitől még nem lett okosabb. Próbálta lelki hangon megszólítani azt az embert, hogy őt Aldennek hívják-e, és hallja-e ezt a kérdést, ha igen, válaszoljon, mert barátok sietnének a segítségére, és hátha azt is el tudná mondani, hogy hol lehet, bár erre sincs túl sok esély, de a "hátha" még mindig ott van.

61., 62., és 63. részek

61.

Kis idő múlva azért Tóbiás csak kinyitotta a szemét. Nem történt semmi különös; előtte csillagképek helyezkedtek el, melyeket kiskorában is olyan nagyon szeretett nézegetni a kis távcsövével ott, a folyó partján. A különbség csak az volt, hogy most szinte testközelben voltak a csillagok és bolygók, egészen más perspektívából látta őket, mint eddig. Már maga az út is igen kalandos volt, hiszen csak álmodott efféle űrutazásról kisfiúként, ahogy az eget kémlelte, és elképzelte magát szkafanderben, amint kilép egy új, felfedezésre váró bolygó földjére, zászlót tűz ki rá, meghódítja.. Persze ezek csak gyerekes képzelgések voltak a múltban, de valami nagyon érdekes dolog folytán olyan nosztalgikus érzése támadt, lelkileg visszacsöppent a múltba, illetve az az érzés járta át a szívét, melyet akkor érzett, visszavágyódott gyermekkorába. mikor semmi gondja sem volt csak az, hogy időben hazaérjen, a szülei ne feddjék meg a sok kimaradásért, mert ő nagyon szeretett kint csatangolni az éjszakában, többnyire ilyenkor egyedül, és átadni magát a természetnek. olyan kellemes, nyugalmas érzés járta át, mintha hazatérne, nem foglalkozott azzal, mitől lehet ez, és nem nyugtalanította pillanatnyilag a jövő sem, pedig most aztán lett volna min aggódnia, hiszen ki tudja, mi lesz velük, ez az ismeretlen, Edvin névre hallgató lény hova viszi őt egyáltalán.. Aztán szeme lecsukódott, mintha álomba merült volna..

A Földön maradottak előbb csak csodálkozva összenéztek. Valami olyan látványra voltak felkészülve, amilyet a tévéből ismertek, hogy lassan felemelkedik az űrsikló, lángcsóva tör elő az aljából, és szépen a magasba emelkedik. Erre, csak szépen eltűnt, mintha egy igen erős vákuum kiszívta volna.
Mimiben kialakult egy félelemérzet, egyáltalán nem érezte magát biztonságban. Szinte észrevétlenül vándorolt a keze a Geriébe, és kulcsolódtak össze ujjaik. Valahogy a fiú sem lepődött meg ezen, olyan természetesnek érezte. Nem sok ideje volt mostanában gondolkodni, hiszen nagyon felgyorsultak körülöttük az események. De most, ebben a pillanatban érzett valamilyen őrlődést a lány iránt, amit bizony már nagyon régen fedezett fel önmagában. Eleget csalódott lányokban, és az utóbbi elég fájdalmas volt ahhoz, hogy úgy döntsön akár tudat alatt is, hogy neki már csak játékszernek kellenek a lányok. Valami csúnya dolgot akart megbosszulni, vagy csak visszaadni nekik. Olyasvalamit, amit mástól kapott, és az ügyben teljesen ártatlannak visszaadni. Sajnos sokakban megvan ez a tulajdonság, hogy múltban elszenvedett dolgokat olyanokon megtorolni, kik jóval később léptek be az életükbe, és semmi rosszat nem követtek el ellenük. De most a sok történés miatt nem is igazán tudott gondolkozni a fiú, tudat alatt csak az a megérzés irányította őt, hogy talán van itt valaki, akivel viszonzásra találhatnak érzelmei. A félénk Mimi sem igazán gondolkodott semmin, amikor megfogta a kezet, csak nagy szüksége volt támaszra ezekben a nehéz percekben, mert azért eléggé kimerítették mindnyájukat az események. De sajnos nem volt megint idejük ezzel foglalkozni, mert autózúgás ütötte meg fülüket, és Mimi az előttük álló épület világos falán kék-piros vibrálást vélt felfedezni.

"Nincs mitől tartanod, kislány. Ha megtaláljuk Aldent, minden megoldódik, majd meglátod. Mint már mondtam, harcosok vagyunk. Sajnos nem az átlag, amiről esetleg hallottál, olvastál már, nekünk közös az erőnk, ikrek vagyunk. Nem testvérekként kell elképzelned minket, és nem is ezen az alapon vagyunk ikrek. Így lettünk kiképezve, és Mesterünk, Santos így adta nekünk az Erőt, mellyel együtt rendelkezünk, ketten alkotunk egy egészet. Ha őt ki tudjuk szabadítani, akkor neked is tudni fogunk segíteni. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de nem adtam okot a kételyre, gondolj csak erre!"
Valószínűleg "meghallotta" Liana kételyeit, félelmeit a kígyó, és ezért mondta ezeket. Liana sem mindig tudta burokba zárni gondolatait sajnos, így volt, ami kiszivároghatott agyából. Még mindig nem volt abban teljesen biztos, igazat mond-e Eldos, de már annyira benne volt az eseményekben, hogy nem volt semmi egyéb választása, mint szívét-lelkét beleadva kutatni Alden után, ki remélhetőleg egy létező személy, és ha megtalálják minden úgy lehet, mint ahogyan a kígyó ígérte.

62.

Mimi hátrafordult, és meg sem lepődött a látványon: rendőrautó állt mögöttük, de nem is volt sok idő a csodálkozásra, mert hamarosan kiszállt egy barátságtalan arcú járőr a kocsiból.
- Mit is keresnek önök itt, ezen a lezárt és elhagyatott iparterületen? - kérdezte. - Továbbá felkérem önöket, hogy papírjaik bemutatásával igazolják magukat!
Egymásra néztek, de nem volt mit tenni. Ki-ki a zsebében, táskájában kezdett el kotorászni.. Miminél ott volt a retikülje, Anya ezt otthon hagyta, és természetesen nem is volt nála semmi irat. Era úgyszintén, de a többiek tudták magukat igazolni.
- Sajnos magukat meg kell bírságolnom, mindjárt kitöltöm a csekket, és a bírság díja emelkedik, ha három munkanapon belül nem mutatják be az iratokat a rendőrőrsön. - Nem úgy tűnt, mintha valóban annyira sajnálná a dolgot, mintha még valami vigyor is játszott volna a bajsza alatt. - És nagyon örüljenek neki, ha nem viszem be önöket! Ez magánterület, ahol tartózkodnak, és bizony kíváncsian várom a meséjüket, mit keresnek itt!
Mindenki Apára nézett, egyszerűen nem tudta senki, mit lehetne erre válaszolni. Az igazat valószínűleg hiába mondanák, hiszen ki a fene hinné el? Hogy UFO-k után kutattak, és egyik társuk el is utazott a világkörüli útjára! De Apa megint kivágta magát, legalábbis úgy tűnt.
- Vigyen csak be nyugodtan, még meg is köszönném. Én egyből Hadász századoshoz fordulnék vagy Kolonics felügyelőhöz, azt hiszem érdekelné őket, amit tudnánk mesélni.
A rendőr előbb meglepődve nézett rá, majd kicsit felháborodott:
- Micsoda szemtelen magatartás ez hivatalos közeggel!?
(- Hát ez az, közeg, talán szigetelőanyagnak megteszi - így Geri Mimi fülébe, aki felvihogott, de a rendőr szerencsére csak a kacajt hallotta meg, azt nem, minek hatására született.)
- Mi olyan vicces, ifjú hölgy? Amiért voltak iratai, azért még nyugodtan elő is állíthatom!
- Semmi sem, uram.
- Akkor ne vidorkodjék itt, ha kérhetem, sajnos túlságosan is komoly a helyzetük. - Aztán Apához fordult:
- Ha komolyan gondolta, szálljon csak be az autóba, és beviszem a századoshoz.
- Sajnos nem mikrobusszal van.. - mondta Apa sajnálkozó hangon, de a háttérben sajnos Károly felnevetett.
- Lehet mindjárt nem lesz olyan sajnálatos, ha továbbra is a bolondját járatják velem! Most innen kikísérem magukat, és remélem, hamarosan találkozunk az őrsön, ahol bemutatják az igazolványokat, és szépen elmesélik, mi történik itt, különben elő lesznek állítva! - fitogtatta előttük hatalmát, miközben nagy nehezen kijutottak az útra, aztán ott is hagyta őket.

Lassan haladtak a folyosón. Hamarosan egy vaskos ajtó elé értek, ahol Eldos megálljt parancsolt. Liana benyitott a helyiségbe; az ajtó minden ellenállás nélkül kinyílt. Puritán kis szoba volt mögötte, már amennyire a lámpás fénye láttatni engedte azt. Egy ágy és egy asztal volt látható, ezek is afféle középkori bútordarabok. Liana nem is tudta, melyik hely a félelmetesebb; "oadát": az ultramodern, vagy ez a visszamaradott.... Mivel senki sem tartózkodott bent, így becsukva az ajtót tovább is indultak felfedető útjukon. Hamarosan egy elágazáshoz értek, bal kéz felől egy lépcső vezetett le, a mélybe.
"Azt hiszem, ez lesz az." - szólt a lány agyában a kígyó. Ezt Liana is sejtette, és még félelmetesebbnek ígérkezett a kaland, hogy bemennek a felszín alá, egyre sötétebbe.
"Mostmár muszáj végigcsinálni, kislány." - természetesen Eldos azért tudta, érezte a lány félelmeit. Ő sem jókedvében volt itt, és neki sem tetszett túlzottan a körülmény, de meg kellett találni Aldent, nélküle örökké kígyóbőrben maradhat ezen a bolygón.

63.

Liana összeszedte bátorságát, és elindult lefelé a lépcsőn. Arra gondolt, hogy ebben a szituációban lehet Eldos még szerencsés is, mert kígyóbőrben van, talán ilyenkor könnyebb a túlélés..
"Nehogy azt hidd, oly jó kígyónak lenni.." - Így Eldos meghallván a gondolatot. "Lehet ez esetben biztonságosabb, de nagyon nem jó."
"Elhiszem.." - felelte Liana, de közben azért oda kellett koncentrálnia a környezetre is. Sajnos most nem éppen kellemes társalgási idő volt a számukra, hiszen eléggé veszélyes helyzetben voltak, legalábbis a lány idegei már pattanásig feszültek.
Elég sokáig lépegetett lefelé lépcsőfokról lépcsőfokra, mire úgy tűnt, elérték a következő szintet. Illetve az úgymond alagsort, hiszen szerencsére lejjebb már nem lehetett menni ennél. Elindultak bal felé, csak így találomra, hiszen ismeretlen terepen voltak. Csak reménykedni mertek benne, hogy talán jó irányba haladnak, és csak megtalálják Aldent. Ami egyre valószínűbbnek tűnt, mert úgy nézett ki, hogy tömlöcök vannak itt, afféle várbörtön feeling volt, legalábbis Liana ezt érezte azok alapján, amit eddig filmeken látott. Itt már nem volt szükség a lámpásra, mert égtek a fáklyák a falakon. De talán még félelmesebb volt a helyzet, mert ez azt bizonyította, hogy itt tartózkodik valaki, tehát még óvatosabbnak kellett lenniük, ami nem volt könnyű, sőt lehetetlen, hiszen egy viszonylag kivilágított folyosón ugyan hova bújhatnának el? De hamarosan ezt is megtudták...... Mivel egy igen fura szerzet jött velük szemben a folyosón. Még nem pillantotta őket meg, de várható volt sajnos, és Liana most kezdett csak el félni, mit félni, rettegni! A lelke mélyén belegondolt abba, hogy mi lesz, ha elkapják őket, és ő is ide lesz bezárva ebbe a rettenetes börtönbe? Eldos a fal mellé húzódott, mint egy kaméleon, alig volt ott látható az árnyékban. Liana is a falhoz lapult, közben azt kívánva, bárcsak beépülhetne a falba, vagy válna szellemmé, hogy áthatolhasson azon testetlenül. És lőn! Hirtelen egy ismeretlen helyiségben találta magát, előbb nem értette miként került oda. De aztán már kezdett rájönni.. Hogy talán a kívánsága meghallgatásra talált valahol, és a fal túloldalán helyezkedik el. De nem volt már megint ideje elmélyülni ebben a gondolatban, mert megzavarták benne.
"Ki vagy te?"
Rémülten pillantott hátra, szerencséjére a lámpás még mindig a kezében volt, ráadásul el sem aludt. És megállapította magában, hogy lehet, ezek még a középkor előtti idők, már abban sem volt biztos, nem-e valami időutazáson ment keresztül? A falhoz láncolva, igen; béklyóban volt egy ember! Lehetett olyan 60-70 éves is; idős volt már. De ő is gondolati úton kommunikált.
"Nagyon messziről csöppentem ide." - válaszolta. "A Föld nevű bolygóról. Egy Alden nevű embert (?) keresünk, egy harcost." Közben az is tudatosodott benne, hogy legalábbis egyelőre Eldost elvesztette.
"Sohsem hallottam ezt a nevet. Én Nikkus vagyok, és hosszú-hosszú ideje sínylődöm itt, a felszín alatt. Eddig még sohasem keveredett ide látogató. Én úgy véltem, nincs is itt senki más azokon kívül, kik néha étket vagy vizet dobnak elém."
"Értem. És miért vagy itt? Ez börtön?"
"Nem tudom, mi. Én egy Lakoş nevű bolygóról származom. Eljöttek értem, és elhoztak ide, nagyon sokat szenvedtem. A hazámban mágus voltam, de jó ideje nem működik már a varázserőm, vagy kioltották, vagy a szörnyű körülmények tették ezt velem. Mindenesetre nem merlek arra kérni, hogy szabadíts ki innen, mert talán az volna a legokosabb, ha menekülnél innen minél gyorsabban!"
Liana gondolt egyet.. kettőt. Majd az öreg mellé lépett.
"Jó lelkűnek tűnsz a számomra, Nikkus." Majd megfota az öregember igen vékony, csontosra fogyott csuklóját, és lehunyta a szemét. Azt képzelte, hogy az érintésétől, szorításától porrá omlik az a szörnyű vasbilincs, és ki tudja szabadítani az öreg mágust. Nagyon megsajnálta őt, és valami oknál fogva már e rövid ismeretség hatására is jobban kezdett benne bízni, mint a kígyóban.

58., 59., és 60. részek

58.

Így aztán Edvin elkezdte Tóbiás hevenyészett felkészítését az útra. Azért hevenyészett, mert nem volt idő normálisan, hiszen sietni kellett, hogy mielőbb megérkezhessenek a Kaiarosra, hiszen annál nagyobb az esélye, hogy Lianát életben találják.
Ugyan az a teleporter megmaradt, de az csak egy személy részére alkalmas, és hát ki tudja azért milyen hatása lehet, hogyan működik. Igaz, hogy először jól szuperált, de most biztosabbnak érezték azt, hogy gyalog induljanak vissza az űrsiklóhoz. Az egész társaság útra kelt. Közben azon izgultak, hogy azért oda is szerencsésen visszaérjenek, merthát az alakváltó is kint van valahol. Ezért elég óvatosan közlekedtek az úton, de szerencsére nem történt semmi. Nem találkoztak semmi gyanús alakkal, és érdekes módon az űrsikló is ott állt, ahol volt. Nemigen tért vissza hozzá az alakváltó sem, és emberek sem fedezték fel, bár szerencsére egy igen-igen kihalt részén helyezkedett el a városnak, az ipartelep egyik kihasználatlan részén; a kutya sem járt már erre (na jó, valljuk be azok igen, de ők nem értenek az űrutazáshoz).
Tóbiás hátrafordult a kis csapathoz:
- Hát akkor hamarosan útra kelünk. Azért szeretnék elbúcsúzni tőletek, ki tudja, találkozunk-e még. Öreg haverjaim, szurkoljatok! Endre bá, Judit néni: igyekszem a lányukat megtalálni, hazahozni! Mimi, Era ti is jók legyetek azt'!
- Én már semmit sem mondok, sietünk.. Talán húzódjon mindenki egy kicsit arrébb, sohasem tudni mi történik - mondta Edvin, és beszálltak a járműbe.
Szót fogadtak, elhúzódtak egy téglafal mögé, mely kb. derékig ért, mert egy leomlott épület fala volt, és onnan figyelték a fejleményeket. No de azon nem is volt mit figyelni! Hallottak valami furcsa surrogó hangot, és az űrsikló eltűnt!

Egyre mélyebben hatoltak be az erdőbe.
"Ne félj, kislány" - próbálta Eldos nyugtatgatni Lianát - "Nem lesz semmi baj."
"Jó-jó, könnyű azt mondani" - sóhajtotta a lány, de követte a kígyót. Úgy érezte már, mintha napok óta bolyonganának az erdőben, mintha el is tévedtek volna, azért tart ilyen sokáig az út, mert csak körbe-körbe haladnak semmi cél nélkül, és a ravasz kígyó csak átverte. De aztán mintha világosodott volna, valamiféle tisztáshoz közeledtek. Furcsa gerendákból készült erődítmények álltak előtte, mintha visszacsöppent volna a középkorba.
"Mi ez itt?"
"Hát itt van éppen fogva tartva a társam, Alden" - nyilatkozta Eldos.
"De ezeknél nem minden ultramodern, szuper.....?"
"Nem bizony. Több kultúra van itt ötvözve, mert tudják ők jól, hogy ez lehet a legeredményesebb, és azt is tudnod kell, hogy az én és társam világa bizony olyan, mint a középkor, mi egy olyan dimenzióból jöttünk, ahol harcosok vannak - mi is azok vagyunk ugye -, sárkányok, varázslók jók és rosszak küzdenek örökké egymás mellett és egymás ellen."
"Nagyon érdekesen hangzik. De hogyan tudnék én segíteni nektek? Nem vagyok mágus, hogy kivarázsoljam a társadat onnan."
"Tényleg?"
Liana kicsit jobban meggondolta a kérdést. Mintha valamilyen ötlet világosodott volna az agyában, de csak ötlet és sejtés volt.
"Te hallottál esetleg már rólam valamit..?"
"Nem vagy te olyan híres. Én megint csak azt tudom mondani, hogy ezek sűrűn ejtenek foglyul olyan lelkeket, melyeknek hasznát veszik, melyek nem olyanok, mint az átlagos, különböző bolygókról és világokból szedik össze áldozataikat, hogy összeszedjék mindazt, amit azok tudnak annak érdekében, hogy tökéletesítsenek egy fajt, amely a világ ura lehet!"
"Nos.. Néha megtörténnek olyan dolgok, melyekre csak gondolok, és ezt telekinetikus képességként tartottam számon, és nemrégig még azt hittem, hogy ezektől kaptam."
"Kaptad..? Ugyanmár, ezek csak elvesznek, de nem adnak semmit!"
"Hm.. Érdekes. És úgy gondolod, hogy az elmém erejével kiszabadíthatom onnan a társadat?"
"van egy olyan gyanúm. Sok ilyen képesség csak úgy működik, ha látjuk, érezzük akaratunk tárgyát, ezért éreztem fontosnak azt, hogy itt legyünk."
"Igen, ezt én is ilyesfélén tapasztaltam."
"Akkor minél közelebb kerülünk Aldenhez!"

59.

Próbáltak minél csendesebben közelebb kerülni ehhez a különleges "várhoz". Természetesen Eldosnak ez nem is okozott gondot, hiszen egy kígyónál ez úgymond alapszükséglet. De egy embernek kicsit nehezebb dolga van ilyen terepen. A legnagyobb szerencséjük az volt, hogy eléggé hevenyészett volt az "erődítmény" őrzése. Aztán Liana számára ismét következett egy megoldásra váró feladat: az egy dolog, hogy a közelébe érkeztek a rönkök alkotta kerítésnek, de be is kellene jutni valahogyan rajta.
"Próbáld meg azt, hogy erősen koncentrálsz arra, hogy odabent vagy, hátha sikerül, néha mi magunk sem tudhatjuk, mire vagyunk képesek." - A mondat második részét már akkor tette hozzá, mikor látta a lány szemeiben a kételyt. Liana próbálkozott. És természetesen semmi, pedig még ő maga is elkezdett benne reménykedni, hogy hátha valóban lehet valami eredménye, és lehet, kicsit csalódást okoz azzal, hogy titkon azon reménykedett, hátha ily módon haza tudna keveredni, és bizony először azt próbálta meg, arra koncentrált nagyon erősen, hogy hazamegy, de semmi. Aztán azért megpróbálta azt is, hogy ide bejut, mert ez közelebbi hely, és hátha ez is függ az eredménytől, de sajnos mindkét próbálkozása kudarcot vallott.
"Nos?"
"Hát, sajnos ez nem megy nekem, erre nem vagyok képes."
"Pedig jó lett volna, mi? Itt is hagytál volna minket, valld csak be."
"Elárulom igen, megfordult a fejemben hasonló gondolat. De nyugi, nem tettem meg, és nem biztos, hogy azért még mielőtt eltávozom, nem segítettem volna a tárasadnak."
"Á, ha innen sikerült volna elcuccolnod biztos, hogy nem."
"Hagyjuk, hiszen itt vagyok.."
"Na jó. Akkor próbálj ki valami egyszerűbbet. Mondjuk kinyitni a kaput, hogy be tudj rajta surranni."
Liana lehunyta a szemét, és elképzelte azt, hogy kinyílik a nagy, nehéz, rönkökből készült kapu, és be tud rajta surranni.
"Hú, a mindenit, nem is hittem benne!" - riadt Eldos kiáltására, és mire kinyitotta a szemét a kapu résnyire nyitva állt. Gyorsan odasiettek, és már bent is voltak.

Tóbiás helyet foglalt az egyik ülésben. Edvin mutatta neki, miként szíjazza bele magát, hogy biztonságosan utazhasson. Aztán ő maga is helyet foglalt a mellette lévőn, ugyanúgy beszíjazva magát oda. Hipermodern műszerfal állt előttük, Tóbiásnak fogalma sem volt arról, mi mit jelent rajta, vagy mit lehet itt irányítani. Ő itt tényleg csak utasként vett részt ebben a kalandban, és kicsit kezdett tartani attól is, hogy vajon milyen lesz a kimenetele. Megbízhat-e Edvinben, az-e egyáltalán, akinek mondja magát, és ért-e megfelelően ehhez a műszerhez, hogy eljussanak arra a bolygóra ismét, és legnagyobb reményük szerint Lianával térjenek vissza onnan.
- Nem kell semmiféle védőruházat?
- Nem bizony. A tévében azért nem éppen a valóságot mutatják, ha esetleg túl sok sci-fit nézel. Hiszen ezek az űrsiklók, hajók biztonságosak, nem kell semmi ilyesmi, hiszen maga a kabin a védelem, beállítja automatikusan a megfelelő klímát számunkra.
- Hm, ez még okés is, de mi van, ha megsérül?
- Nem fog megsérülni.
No igen, néha Edvin kissé arrogáns modorú, az egy dolog, hogy ő tud dolgokat, és számára magától értetődő valami, de más számára nem biztos, hogy az. Aztán azért abban sem lehet senki olyan nagyon biztos, hogy valóban nem fogja őket semmi érni útjukon, hiszen elég hosszú lesz azért, és valami különös technológiára van ahhoz szükség, hogy egy ilyen nagyon távoli bolygóra tudjanak eljutni. Tóbiás inkább magába fojtotta kételyeit, illetve a kikívánkozó beszólást az efféle modorú válaszra. Ehelyett lehunyta szemét, és kényelmesen hátradőlt, mintha csak a moziban várná az előadást, mely ígérhetem, nem maradt el.

60.

Csakhogy a kómás hangulat ellenére volt élet azon az udvaron. Mert egyből ott termett egy figyelmes őrszem, erre Liana csak félelmében mert gondolni. Viszont, mire mindezt végiggondolta, Eldos már a nyakára volt tekeredve, és csakhamar bele is halt a halálos kígyómarásba az áldozat. De mire Liana megijedhetett vagy felháborodhatott volna a váratlan gyilkoláson, Eldos sürgette, menjenek innen, mert több őrszem is előkerülhet a semmiből. Így aztán gyorsan fedezékbe vonultak, miközben Liana azért még mindig azon gondolkodott, hogy "idegenvezetője" milyen veszélyes is tud lenni, és mekkora szerencse, hogy eddig élve megúszta ezt a kalandot. És még nagyobb szerencséjére, mely akkor jutott már csak eszébe, mire a gondolatokban idáig eljutott.... Eldos nem éppen őrá figyelt, hiszen gondolati úton kommunikálnak, azaz a kígyó könnyedén "kihallgathatta" volna gondolatait. Valami kis deszkaépület mellé osontak mindeközben, és résnyire nyitott ajtaján be is oda.
"Ki kell gyorsan találnunk, hogyan tovább." - sürgette Eldos. "Nincs sok időnk, hamar megtalálják a hullát, és a keresésünkre fognak indulni."
"Nem is sejted, merre lehet a társad?"
"Valahol az egész középpontjában, úgy sejtem."
"Akkor viszont mégiscsak mielőbb ki kell innen jutnunk, és a keresésére indulni.."
"Igen. Én úgy gondolom, talán a főépületük alatt lehet a pince, ahol fogva tartanak áldozatokat."
Kióvakodtak a kis építmény ajtaján; szerencsére még mindig nem keresték őket. A legnagyobb épület felé vették az irányt, Liana futva, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjon fedezék nélkül. Aztán elindultak a fal mellett, valamilyen ajtót keresve, melyet kisvártatva meg is találtak. Liana megpróbálkozott vele, előtte erősen összpontosított arra, hogy legyen már nyitva, és mikor elhúzta a nehéz fareteszt rajta, az engedett óhajának, és kinyílt előttük az ajtó, mögötte szurkos sötétséget feltárva.
"Muszáj bemennünk, nincs választás." - hallotta agyában Eldost. "Nyugi, én látok a sötétben, és nem érzékelek semmi veszélyest."
Liana behúzta mögöttük az ajtót, és még sötétebb lett.
"Várj csak egy kicsit." - Aztán a kígyó magára hagyta, de nem sokáig maradt egyedül, így aztán töprengésre továbbra sem maradt ideje, máris visszatért hozzá.
"Találtam kicsit arrébb lámpást, jöjj velem, mert én nem tudom neked idehozni."
Nagy nehezen elkalauzolta oda a lányt, aki kitapogatta az említett tárgyat.
"Remek. És hogy gyújtjuk meg?"
"Szerinted?"
Liana lehunyta szemét, persze a "kilátás" nem változott semmit. Igen erősen arra gondolt, hogy tűz ég a lámpásban, és segítségével sikerül egy kicsit könnyebben tájékozódnia. Kinyitotta a szemét, de semmi sem történt.
"Kislány, van itt gyufa is.." - mondta bocsánatkérő hangon Eldos.
"Ó, hát miért nem ezzel kezdted?"
"Kíváncsi voltam, mit cselekszel." - válaszolta vigyorogva a kígyó.
"Nekem valahogy egyáltalán nincs olyan jó kedvem, mint neked, nincs itt semmi móka."
"Majd lesz."
Lianának sikerült nagy nehezen meggyújtania a lámpást, hiszen életében nem látott ilyet közelről, csak a filmeken. És azért azon is elkezdett gondolkozni, mi lehet itt majd olyan vidám? Esetleg Eldos nem is az, akinek mondja magát, csak egy jó nagy átverés főszereplőjévé vált? Kihasználják a társával a segítségét, aztán meg szépen cserbenhagyják, esetleg tőrbe csalják? Mi van, ha Lodorum pártján állnak, csak jó nagy bolondot csinálnak belőle, és ahelyett, hogy elmenekülne, most egy középkori várbörtönbe kaszlizzák be, ahol még olyan "barátokra" sem számíthat, mint amott Maius volt? Ilyen gondolatok közepette tépelődött, miközben előrehaladtak a folyosón, melynek falát terméskövekkel rakták ki, és egyébként elég keskeny volt. A falon tartókban fáklyák helyezkedtek el, csak éppen nem voltak meggyújtva, és bizony Liana kezdett már egyre jobban félni.

55., 56., és 57. részek

55.

És jött a meglepetés! Apa eltalálta a mutáns nyakát, és a szörnyű fej lehengeredett a nyakról. Már megint ez a tejes vér.. Ez spriccelt szerteszét, Apa úgy ugrott félre előle. A test elvágódott, és a földön fekve kezdett a rángatózós vitustáncába. Apa és a többiek is nagyon meglepődtek ezen. Talán ennyire könnyű volna ezt a lényt eltenni láb alól? Vagy valahogyan majd reinkarnálódik, és tovább folytatódnak a gonoszságai? Károlyban volt még egy kis lélekjelenlét, és mint amikor a pályán gólt szeretne lőni: tiszta erővel rúgott bele a testről levált fejbe, mely kicsit felpattant, és belebucskázott az árokba.
- Most aztán futás! - kiáltotta aztán, és a többiek is követték a példát, bár Geri szerint a fejet meg kellett volna semmisíteni inkább, vagy elvinni magukkal, és bedobni a csatornába. De egyiküknek sem volt kedve ezért visszafordulni, és kivenni az árokból, ennél jobban vágyott arra a társaság, hogy minél messzebbre tudhassák magukat a szörnytől. Találomra futottak végig az utcákon, már azt sem nagyon tudták, merre vannak egyáltalán. Sajnos, ilyen a pánik, az ember nem igazán gondolkodik, csak cselekszik.

Edvin Tóbiás társaságában visszaindult a Tószegi família otthona felé. Sajnos gyalog kellett menniük; semmilyen jármű nem állt rendelkezésükre. Edvin szuperkocsija is valahol arra volt leparkolva ugyanis. A küzdelem során keveredett el még onnan, az alakváltóval, akit sajnos sikerült elveszítenie. Szerencsére olyan nagy távolság azért nem volt, így fél órán belül visszaértek az utcába. Semmi gyanúst nem fedeztek fel ott, így arra döntöttek, bemennek a házba. De ott sem jártak sikerrel, nem találtak senkit otthon. Csak azt látták, hogy igencsak sürgősen hagyhatták el a házat, minden tárva-nyitva állt, villany is égett odabenn.. De embereknek semmi nyoma.
- Mit gondolsz..? Mi történt itt, van esély, hogy megtámadták őket és elmenekültek? - kérdezte Tóbiás.
- Nem tudom.. Dulakodásnak nincs nyoma végülis, de túl hirtelen hagyták el a házat ahhoz, hogy ez előre tervezett legyen, nem?
- De.. Akkor viszont valahogy meg kellene keresni őket.. - Tóbiás gondolt egyet, és a telefonhoz lépett. Sajnos a mobilját már rég elhagyta, de Károly számát szerencsére tudta fejből. Füléhez emelte a hallgatót, és tárcsázott.
"A hívott szám nem kapcsolható, kérjük, próbálja meg ké......." - tájékoztatta Kautzky Armand a vonal másik végén.
- A szentségit! - kiáltott fel aztán, persze gondolhatta volna, hogy ha más nem is lemerült a telefon, e helyzetben sajnos nem igazán volt idejük ezzel foglalkozni.
- Nézd csak nagyfiú - szólt Edvin, és a telefon mellett lévő tömbre mutatott, ahol fel voltak írva a családtagok telefonszámai. Anya telefonja a szobában csengett ki, Apa nem volt kapcsolható, Liana sem - hogy is gondolhattak ilyet -, de Era végül felvette!!
- Halló, itt Tóbiás!
"Szia, éppen menekülőúton vagyunk, talán megússzuk." - sistergett a válasz.
- Merre vagytok? Mi történt?
"Egy mutáns valamit Apa lefejezett a kapunál, és elszaladtunk, de meghalt!! Nem láttad?"
- Nincs itt semmi sem, szívem, egy fia hulla sem! De gyorsan.. Hol vagytok?
"Éppen most fordultunk be a....." - bíp-bíp.
- Az iskoláját neki, ezt nem hiszem el! - bődült fel Tóbiás, és kis híján elhajította a telefont.
- Mi az?
- Era telója lemerült, ilyen már tényleg csak a filmekben van!
- És ahelyett, hogy az időjárásról fecsegtetek volna, meg kellett volna kérdezni, hol vannak, te idióta!
- Anyád az idióta, köccsög!
De hirtelen hagyták abba a vitát, mert a telefon megcsörrent.

56.

Előbb egymásra néztek, majd Tóbiás vette fel a kagylót.
"Na mi van, apafej?" - hallotta Geri hangját.
- Na végre, ember! Hol a frászkarikában vagytok?
"A 42. utca sarkán."
- Ne szívass már, te gyengeelméjű!
Vihogás a vonal másik végén, majd:
"Jóvanmá', a Kossuth utcánál vagyunk! Endre bá kinyírta a mutánst, és elszaladtunk, a tetemet otthagytuk az utcán, a házuk előtt.. A hüle Karesz berúgta a fejét az árokba, lol!"
- De itt nincs semmiféle tetem! Fejéét?
"Jaa, mert Endre bá lecsapta a macsétával!"
- A mindenit, miről maradtam le, öregem!
"És te.....?"
- Én elteleportálódtam egy űrjárgányra, és ott összeakadtam gondolom egész véletlen Edvinnel - kicsit gúnyosra sikeredett, közben meg Edvinre nézett, aki felhúzta a szemöldökét.
"De ha eltűnt a test, visszamegyünk azt hiszem" - folytatta Geri. "Mindjárt lemerülök."
- Okker, tesó, megvárunk titeket szerintem - tette le a kagylót Tóbiás.
- No de, akkor mi legyen? - szegezte a kérdést Edvinnek.
- Valószínűleg mégsem sikerült kinyírni azt a tagot, nem gondolod? Egyébként ő egy alakváltó, és igencsak veszélyes. És ha életben van, akkor bizonyára vissza fog térni.
- Akkor azt hiszem ki kellene dolgoznunk esetleg valami tervet, mire visszatérnek a többiek, elvégre csak nem várhatunk ölbe tett kézzel. Annak sosem lett eddig jó vége.
- Nem bizony..

Geri zsebre vágta a telefonját.
- Azt hiszem, akkor nyugodtan visszaindulhatunk - mondta. Nagyjából elmondta, miről beszélgettek Tóbiással, de közben meneteltek visszafelé. Hát nem mondhatni, hogy a többiek megnyugodtak volna a hírtől.
- Én mondtam, hogy semmisítsük meg a szemét agyát! - mondta közben Geri.
- De mégis hogy tettük volna.. - így Károly. - Örültünk, hogy leléceltünk onnan.
- Hjaj, gyerekek - szólt közbe a már jó ideje némán gyalogló Anya. - Mindegy már ez. Úgy történt minden, ahogy, most inkább azon gondolkozzunk, hogyan tovább? És vajon ez az Edvin is az-e, aminek mondta magát?
- 100%-osan senkiben nem bízhatunk, szívem. - válaszolt Apa. - De eddig ő nem tett ellenünk rosszat, talán valóban nem ellenség. A többi űrlény viszont az, így inkább benne bízzunk, mint másikban, és tudjuk, hogy szükség van földönkívüli erőkre ahhoz, hogy esetleg mégis megnyerjük a csatát.
Ezen azért mindnyájan elgondolkoztak. Nem is nagyon beszélgettek már az út többi részén, gondolataikba merülve ballagtak, mert futni sem volt már senkinek ereje.

"Akkor azért ugye segítesz?" - kérdezte Eldos.
"Segíteni.. Úgy, hogy én magam is segítségre szorulok?" - válaszolt kérdéssel Liana.
"Talán kölcsönösen meg tudnánk egymáson hm ssz találni a hasznot..?"
"Szívesen segítek, csak tudod eléggé kivagyok most, hiszen épp most csöppentem ide a hazámból. Nagyon szeretnék innen végre visszakerülni a saját bolygómra, lassan már tényleg felmondják az idegeim a szolgálatot.."
"Mi van, ha azt mondom, talán mi, a társammal tudnánk segíteni? Ne feledd; lehetséges utazni a dimenziók és időzónák között, nem nehéz folyamat, ha egyszer megérted, talán még neked is menni fog. De a segítségünkkel, mivelünk nagy erre az esély."
"És honnan tudjam, hogy megbízhatóak vagytok?"
"Erre csak kérdéssel tudok felelni. Ha nem mi segítünk, akkor ugyan ki és mi? Vagy talán te is szeretnél egy csinos kis mondjuk béka lenni? Vagy hulla?"
"Az semmiképpen nem."
"Akkor meglehet, hogy talán mégis hasznodra válik az, ha velem tartasz."
Liana végülis meggondolta ezt a dolgot, és úgy érezte, Eldosnak igaza van, úgysem tud mit tenni. Webber valószínűleg csak kínjában jutott eszébe, hiszen a múltkor sem tudott a pók segíteni.

57.

- Na végre má', hogy ideértetek! - kiáltotta Tóbiás az ajtón belépő kis csapatnak. Nekik nem igazán volt kedvük kiáltozni, meg úgy egyáltalán semmihez. Nagyon elfáradtak máris ettől a naptól.
- Hol is voltál te? - kérdezte Apa Tóbiást.
- Valami kütyü az a cuccos, nem fegyver - kezdte a fiú, miközben Edvinre nézett. - A gomb megnyomása után egyszercsak ott termettem egy űrhajóban, valszeg annak a muti csávónak a gépében.
- Alakváltó.. - mondta lefáradva Edvin. - Végig azzal harcoltam, és most elvesztettük. Bár ahogy te hívod, kütyü itt van a birtokodban, ugye? Csak nem hagytad tán ott?!
- Na ne nézz má' madárnak! Még jó, hogy itt van nálam!
- Tudod, Tóbiás...... Na mindegy. Azzal az űrsiklóval két fő tud utazni. Kiképzett két fő, amire nincs időnk. De úgy érzem, talán te képes vagy rá, végülis már jártál az űrben a motoroddal.
- Amiből kiszereltétek az én kütyümet!
- Én biztosan nem szereltem ki sehonnan semmit! És most nem is ez a téma, marhaságokra egyszerűen nincs időnk!
- Jóvanmá'..
- Szóval. Te és én megkísérlünk elmenni a Kaiarosra, hogy megkeressük Lianát.
- És ha megtaláljuk?
- Akkor természetesen hazajuttatjuk.
- De ha két személyes az a járgány?
- Odafent lesz másik is, ne aggódj.
- És neked nincs ilyened? Vagy honnan keveredtél te ide?
- Nincs.. Egy anyahajó segítségével érkeztem a Földre, úgy volt, visszajönnek értem, de eddig semmi, lehet probléma van, nem tudom. Vagy csak, mert nem teljesítettem még a küldetésemet. De most az a fő kérdés, van-e annyi vér a pucádban, hogy eljöjj velem a Kaiarosra?
- Vazzeeeee! Még jó, hogy van!

"Menjünk kicsit biztonságosabb helyre" - ajánlotta a kígyó. Liana követte; ugyan mi mást tehetett volna. Mélyebben behatoltak az erdő mélyére, a lány követte Eldost, tele félelemmel. Nemcsak a feketébe burkolózó erdőtől félt, bár minden kis rezzenésre megrettent, kicsit azért már az idegei is viseletesek voltak. De attól is tartott, mi lesz ezután? Hogyan segít kiszabadulni annak a ismeretlennek, mi lesz, ha nem sikerül, ha elkapják őket közben.. És ha mindez sikerül is, mi lesz vele-velük..? Ez a sok-sok költői kérdés! Egyikre sincs válasz, csak sejtés. De az nagyon igaz, hogyha csak itt várakozik, attól sem fog semmi megoldódni. Meg kell ragadni minden esélyt arra, hogy innen valahogy elszabaduljon, hátha még valaha járhat a Földön.. És mire idáig jutott, bizony nagyot sóhajtott. Még sosem érezte a honvágyat ennyire erősnek a szívében! Még Tóbiás is hiányzott neki, akit pedig azóta sem kedvelt meg néhol bunkócska, néhol arrogáns, "na ki, ha én nem?" modorával.. De ő is a Földön volt, és oda is tartozott.. Hú, ha megint az iskolapadban ülhetne az unalmas tanórákon figyelve.. Hát igen; ilyen az ember. Unalmasnak, szürkének érezzük sokszor az életünket. De ha hirtelen megváltozik, valami nagyon rossz és kellemetlen történik velünk, valami nagy-nagy változás, ami nem jó irányba mutat.. Hát, hirtelen visszasírjuk mi még az unalmasat, szürkét is, mert ott biztonságban lehettünk, mégha esetleg néha idegesítő, kiakasztó emberek társaságában is. Most talán csak a régi bölcs története vigasztalhatta volna Lianát, ha ismerte volna ezt, ki a hercegnő gyűrűjébe ezt az egy szót véste: "elmúlik".

52., 53., és 54. részek

52.

"Maius vagyok, emlékszel még rám?" - hallotta a kérdést az agyában.
"Ó, hogyne! Te segítettél a sötétben kijutni.."
"Így van. Most is itt vagyok, csak próbálok észrevétlen maradni."
"De miért segítenél.."
"Tudod te.. Mert én is áldozattá váltam annak idején. És sajnos veled is megtörténhet, lehet, hogy nem meghalsz, 'csak' így jársz.."
Liana egyre inkább elkeseredett..... Ha lehet ilyet mondani, hiszen eddig is éppen eléggé maga alatt volt.
"Sietnünk kell viszont kitalálni valamit, mert hamarosan visszajönnek" - hallotta Maiust.
"Ki tudsz menekíteni esetleg innen..?"
"Azon vagyok.. Tapogatózz ide, a falhoz, óvatosan.. És be ne pánikolj!"
Liana úgy tett, próbálta kitapogatni a falat, ahol Maiust sejtette, mivel ezúttal sötétben hagyták itt. Aztán ki is tapintott valami puhát, ez már biztos, hogy nem a króm volt. És hirtelen olyat érzett, mintha magába szippantaná a fal. Nem ijedt meg, hiszen tudta, hogy Maius "ölelésében" van.
"Ismét megpróbáljuk a lehetetlent. Kijuttatlak az erdőbe, de nem tudom, utána mi lesz veled."
"Ismered Webbert? Esetleg, ha hozzá el tudnék valahogy jutni..?"
"Hm, Webber.. Nem rossz csóka, kicsit beképzelt, de lehet, hogy segíthet ha mással nem is, talán tud kapcsolatot teremeteni a bolygóddal. Viszont bújtatni nem hiszem, hogy fog. Az itteni teremtmények félnek Lodorumtól és követőitől, és nem mernek reszkírozni.."
"Megpróbálok beszélni vele.."
Közben olyan furcsa érzése támadt  lánynak. Mintha sehol sem volna, nem is létezne, lebegne a semmiben, a múltban, jelenben és jövőben egyidejűleg. Különös érzés volt, de egyúttal kellemes. Úgy érezte ezekben a pillanatokban, hogy biztonságban van, nincs semmi problémája, talán csak álmodja ezt a sok-sok rosszat, hamarosan fel fog ébredni a saját izzadtságában vergődve, és ha kisüt a nap csak jót nevet az egészen.. De ébredés helyett hirtelen száraz avarban találta magát, és rájött, hogy a földöntúli erdő fái alatt fekszik éppen.
"Itt kell, hogy hagyjalak. A mostani pozíciódhoz képest egyenesen ha mész, hamarosan megtalálod Webber fészkét. Sok szerencsét!"
"Viszlát.."
Liana feltápászkodott, és elindult előre. Sötét volt az erdőben, így nagyon nehéz volt tájékozódnia. A csend halálos volt, sehol semmiféle hang nem törte azt meg. Egyre jobban félt, még talán rosszabb volt így haladni, mintha kicsit élőbb lett volna az erdő körülötte. Aztán hirtelen valamit érzett a bokája körül, és elvágódott a selymes aljnövényzetben.

- Talán ki kéne menni a sarokra. Hátha látunk ott valamit, vagy nem is tudom.. - gondolkodott hangosan Tóbiás, miután bementek a házba.
- Meg kellene valahogy keresnünk azokat a 'szörnyeket' - mondta Apa is. - Más nyomon nem igazán tudunk elindulni szerintem.
Így aztán szedelőzködni kezdtek. Sajnos Tóbiás pisztolyán kívül nem rendelkeztek más fegyverrel. Igaz, hogy olyan nagyon sokra úgysem mentek vele, mint már tapasztalták, de azért mégiscsak jó az, ha van, ha másért nem is, mert biztonságérzetet nyújt. Apa szaladt még vissza, hirtelen ötlettől vezérelve, és hamar vissza is ért a kezében egy macsétával. Szeretett ilyesmiket gyűjteni csak úgy hobbiból, sohasem használta semmire.
- Endre bá.. - szólt Károly. - Szerintem nem sok hasznát vesszük, mert nem nagyon van hova tenni......
- Sebaj, jó erős a nadrágszíjam, beletűzöm.. Na? - mutatta a fiúnak.
- Hát nem tudom, maga tudja, mennyire kényelmes..
- Szeretnék lefejezni legalább egy olyan rohadékot!!
- Endre bá! - kiáltott Károly távolba révedő tekintettel. - Itt az alkalom, hogy kipróbálja!
Mindenki riadt tekintettel meredt Apa mögé, mire a férfi hátrapenderült, és őt is meglepetés érte..

53.

Egy mutáns állt mögötte.. Férfinak nézett ki, de mégsem az volt. Nehéz leírni, olyan rettenetesen festett. Vagy két méter magas, és a bőre.. Olyan zöldesszürke. De nem zombinak nézett ki, annál valami sokkal rémségesebb lény állt előttük. Kissé elvigyorodott, és szájában ezernyi apró és tűhegyes fog helyezkedett el. Pupilla nélküli sárgás szeme érdeklődően tekintett le rájuk. Szakadt trikót viselt és egy koszos farmert. Lábujjai hosszú, fekete karmokban végződtek, ezeket láttatni engedte, mivel nem viselt semmiféle lábbelit. Fésűt nem látott pár szál fekete haja össze-vissza állt feje búbján. Kézujjai is karmokban végződtek, mind a három. És ebben a szörnykézben egy ismeretlen eredetű fegyvert szorongatott, amit a kis csapat nem tudott beazonosítani, hogy mi lehet az, lőfegyver-e, vagy más. Apa rendkívüli lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. A macsétát hirtelen előrántotta, és lecsapta vele a kezet, mely azt a valamit fogta. Nyomán fehéres-habos "vér" szökellt ki, Károly úgy vette tudomásul a történteket, mintha egy mátrix jelenetet látna a moziban: lassítva.. Ahogyan elválik a kéz a testtől, leesik a járdára, folyik a testnedv, a lény felüvölt, ebbe belekeveredik Endre bá ordítása is, a többiek kiáltozása, a nők-lányok vegyes sikolya, és ahogyan mindenki menekülésre fogja.. Kivéve Tóbiást. Ő egy hirtelen mozdulattal felkapta az idegen fegyverét, és aztán kezdett el futni. Az űrlény hatalmas ordításba és ismeretlen nyelven való káromkodásba kezdett - ezt azért minden nyelven felismeri az ember a hangsúlyból, mimikákból. Tóbiás közben a tárgyat tanulmányozta.
- Vigyázz, apafej, nem tudjuk mire való, nehogy csak kárt okozz vele! - ordította közben Geri, aki azért figyelte haverja mozdulatait.
- Nem mindegy az már nekünk, tesó? Vagy ettől nyuvadunk ki, vagy ez a zombifej nyír ki minket, nincs már itt nagy választásunk! - rikkantotta, majd megnyomott egy gombot a "fegyveren", és eltűnt.

"Szzzzijjaaa.." - hallotta agyában Liana. Ahogyan feküdt az aljnövényzetben, éppen farkasszemet nézett egy igencsak testes kígyóval.
"Te szóltál?" - kérdezte.
"Én, hát ki mász?"
"Megijedtem.."
"Van is rá okod, hiszen kevés itt a táplálék!"
"Jajj, nemár.. Intelligensebbnek nézel te ki annál, hogy csak úgy felfalj!"
"Szzzzz.... Tényleg?"
"Tényleg..... Tudod, itt az volt a tapasztalatom az állatokkal, hogy segítenek.."
"Állatokkal?"
"Igen, mint te, Roborus, Webber.. Apropó, amúgy éppen Webbert keresem."
"Hm..... Mi nem vagyunk állatok!?"
"Hanem? Te például éppen úgy nézel ki, mint egy kígyó!"
"A kígyó állat?"
"Jajj, ne fárassz már, hát mi más volna?"
"Honnan tudod, hogy a mi lelkünk is állati? Hogy nem-e emberek voltunk valaha, csak a lelkünket állati testbe zárták? Hmm? És egyáltalán nem érezzük jól magunkat, de ez van, és ez nem reinkarnáció, ez több annál!"
Liana elgondolkodott.. Eddig abban a hitben volt, hogy ezek a teremtmények állatok, csak ezen a bolygón ők is tudnak kommunikálni az emberekkel. Valahogyan az fel sem merült benne, hogy esetleg emberek lehettek valamikor, vagy más, magasabb rendű lények..
"Te valami más voltál régen?"
"Tojás, hi-hi-hi!"
"Jajj...... De fárasztó vagy!"
"Ugye. Mindig őrizd meg a humorérzéked, és sosem érhet baj!"
"De nem válaszoltál a kérdésemre.."
"Van köztünk, aki nem állatbőrben látta meg a napvilágot, igen.. Én Eldos vagyok, valaha harcos voltam, de utolért Lodorum átka, és kígyóbőrben tengetem életemet, mert szembeszálltam ezzel az önző civilizációval. Lehet, te éppen jókor jöttél, hogy megmentsd az én dimenziómból érkezett társamat, Aldent."

54.

- Hova a fenébe lett ez a hülye!? - kiáltott meglepődve Károly. A többieknek is feltűnt a hiánya, de mindeközben azért arra is figyelniük kellett, mit tesz az idegen, hiszen Tóbiás tűnt el, nem az. És igencsak káromkodva érte utol őket, azért elég komoly fájdalmai lehettek a keze miatt. Apa megintcsak a macsétához tudott folyamodni, más fegyverük most már tényleg nem volt. Tóbiás ugyebár a pisztolyt is magával vitte az ismeretlenbe. Apa meglengette a macsétát ismét nagy lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve. Mert sajnos bizony látszott őrajta, hogy eléggé meg van ijedve a történésektől és ezektől a jelenségektől, melyek időről időre zaklatják őket. Nem volt éppen egy bátor harcos típus, de már csak ő maradt itt, aki ki tud állni a családja, és a fiatalok mellett. Még egy kicsit fel is ugrott a bozótvágóval, és tiszta erejével suhintott arra a pontra, ahol a mutáns űrlény nyakát sejtette.

Tóbiás körülnézett, nagyon meglepődött a történtektől. Arra számított, hogy valamit ki fog lőni az a tárgy, esetleg valamilyen sugarat, ha nem is töltényt. De nem ez történt vele. Ahogy körbepillantott, egy űrhajóban találta magát. Nem volt úton semerre, egy helyben állt. És nem is látott senkit maga körül. Így aztán elindult az ajtó felé, hátha kiderül, hol is lehet. Amint oda lépett tapasztalta, hogy a Földön van és nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Aztán egy ismerős arccal nézett farkasszemet.
- Edvin! Mit keresel te itt?
- Ezt én is kérdezhetném! - válaszolta az. - Hogy kerülsz te az ellenég járművébe?
- Ellenség..?
- Az alakváltó! Akivel megküzdöttem Lianáék házában, illetve az utcán!
- Jhaaaaa, hogy az. Ezt egy zombifejű mutánstól szerváltam, megnyomtam egy gombot rajta, és itt teremtem..
- Ahhaaaa.... Tudod, vannak ám ilyen szerkentyűk. Ha megunja azt a helyet, ahol van, vagy hirtelen szeretne onnan kereket oldani, hát visszateleportálja magát az űrhajójába. Felétek az ilyen szerkezetekről csak álmodnak az emberek, de egyes kultúrákban bizony már múltja van ennek..
- Hm.. És ezzel esetleg el lehetne jutni Lianához is, hogy talán hazahozhassuk?
- Jó volna megpróbálni, igen.
- Te pedig azt is bizonyára tudod, most éppen merre tartózkodik.. Igaz?
- Én úgy vélem, visszavitték őt a Kaiarosra.
- És oda tudnánk menni érte esetleg?
- Meg lehet próbálni, igen.. De hol vannak a társaid?
- B.....sza meg! A muti éppen sakkban tatja őket!
- Akkor oda kell mennünk, mert nem tréfadolog az!
- Ok., hát legyen!

"De hogyan tudnék én segíteni?" - kérdezte Liana.
"Azért talán te többre vagy hivatott, mint egy kígyó."
"És a társad is állatbőrben van?"
"Nem. Őt 'csak' fogva tartják, de ő még a régi."
"Értem.. És te úgy gondolod, én ki tudnám szabadítani?"
"Látok rá esélyt. És akkor még az is könnyen meglehet, hogy meg tudnánk fölöttem szüntetni ezt az átkot, hogy ne kígyó legyek. Tudod, mi képesek vagyunk a dimenziók között utazni. A te világod, illetve bolygód egy másik dimenziójából származunk, és lehet, hogy el tudnánk téged juttatni oda. De egyedül erre nem vagyok képes, mert mindkettőnk ereje szükséges hozzá. Ők is tudják ezt, ez a mi lényünk egyik különlegessége, és azt hiszik, ezt el lehet venni tőlünk, úgymond kivonni belőlünk.."
"Óh...... Már értem! Valami ilyesmi dolgot szeretnének velem is tenni!" - kiáltott fel hangosan is Liana, mert kezdett ráébredni arra, hogy vajon mit is akarhatnak tőle ezek......

49., 50., és 51. részek

49.

Másnap a rendőrőrsre megérkezett Ábrahám hadnagy, a Különleges Alakulattól. Hadász és Kolonics kíváncsian fogadták. Nekik sajnos már ötletük sem volt, hogyan tovább..
Hellyel kínálták a hadnagyot, és így élőben is elmondtak neki mindent, amit tudtak az ügyről. A felvételt is megmutatták, mely Edvin eltűnéséről készült a zárkában, bár ugye nem sokkal lehetett okosabb az, aki végignézte azt. Ő is csak a fejét vakargatta; ötlete nem igazán volt. Végülis arra jutott, hogy el kell kezdeni komolyan a nyomozást, tehát meglátogatni az érintett embereket, beszélgetni velük. És így jutottak arra a pontra, hogy az első, akihez elmennek a Tószegi család lesz..

A házba visszatérve lezárták azt a bizonyos szobát, melynek megsemmisült az ablaka. A többi helyiségben túl nagy kár nem keletkezett nagyon érdekes módon. Dulakodás nyomai azok felfedezhetőek voltak, felborult bútorok például. De semmi sem gyulladt ki vagy robbant fel odabent legalább, és azért már ez is nagy valami volt. Nagyon elcsigázottnak és fáradtnak érezte már magát mindenki a történtek után. Mivel amúgyis este volt, hát úgy döntöttek lepihennek, egyelőre úgysem jutott semmi az eszükbe, mit is tehetnének, és az állapotuk sem volt a legjobb a gondolkozásra.
Sivító hangra ébredtek....... Tószegiék persze tudták, ez csak a kapucsengő, és riadtan néztek egymásra. Apa eszmélt először, hogy ki kellene menni megnézni, ki a korai zaklató, de hú.. Az órára pillantott, és felfedezte, hogy már majdnem 9 óra, sikerült egy kissé elaludnia mindenkinek a jelek szerint..... Az éjjel legalább már nem volt semmi zaklatás, futott át az agyán hirtelen, miközben kikémlelt az ablakon, és felfedezte a ház előtt parkoló rendőrautót. Amint kinyitotta az ajtót, látta, hogy hárman vannak, köztük két ismerős arcot is felfedezett: Hadász századosét és Kolonics felügyelőét.
- Üdvözletem, Ábrahám hadnagy vagyok a Különleges Alakulattól - mutatkozott be a hadnagy.
- Tószegi Endre, örvendek - így Apa. - Miben segíthetek?
- A többi érintett is itt tartózkodik, mint ahogyan meg lett beszélve? - kérdezte Hadász.
- Igen..
- És mi történt a házukkal; ugye most érte valami?
Apa sóhajtott:
- Sajnos igen.
- Bemehetnénk esetleg, hogy mindenkivel tudjunk beszélni? - kérdezte Ábrahám.
- Természetesen, bár éppen most ébredtünk..
- Semmi probléma.
Így aztán beléptek a házba, ahol nagyjából már ébren voltak a többiek.
A beszélgetés alatt semmit sem hallgattak el, mire a rendőrök elég furcsán néztek. Talán a hadnagy nem volt annyira meglepődve, elvégre valószínű, hogy ő találkozott már érdekesebb esetekkel is. Elvégre azért volt itt.. Feljegyezték a fontosabb dolgokat, aztán úgy döntöttek, hogy indulnak megnézni az említett helyszíneket is.

Liana egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem volt ugyan klausztrofóbiája, de a bezártságból és a sötétből egyre inkább kezdett már elege lenni. Lodorum is eltűnt az agyából, egyszerűen nem tudta mi történik. Félni is kezdett már, mert a beszélgetésből kiderült, hogy bizony őket nem érdekli az ő élete, csak az a valami, amit el akarnak venni tőle. De nem egészen jött még rá arra, tulajdonképpen mi is lehet ez? És emiatt is elkezdett egyre jobban félni, néha már úgy érezte, jobb volna, ha meghalna, pedig ő aztán mindig az az optimista, vidám természet volt, legalábbis az utóbbi időben. Mert, mint minden ember, azért néha hajlamos volt ő is befordulni, ilyenkor menekült főleg a black metal zenékhez, és szólni nem lehetett hozzá.Kőhalmától a legjobbakat várta, de sajnos itt aztán tényleg kifordult önmagából az élete. Éppenhogy ezek elől a dolgok elől akartak elmenekülni és tessék.. Sőt. Akkor még azt hitték, csak emberek elől jönnek, és hát nem éppen........ Annál sokkal rosszabb történt velük, minthogy ujjal mutogatnának rájuk. Bár valószínűleg az űrlények akárhol is megkeresték és megtalálták volna, ha olyan fontos nekik az a dolog. Ilyen gondolatok közepette sodródott az űrben a vörös hajú lány......

50.

Aztán egyszerre fény gyúlt, és Liana meglátta a puszta valóságot. Egy kicsike cellában raboskodott eddig, de most nyitva állt az ajtaja, melyen keresztül Lodorum nézett vele farkasszemet.
"Nos, megérkeztünk."
"Hova?"
"Azt hiszem nem kell bemutatni a Kaiaros bolygót."
"Óh, nee.. Már megint?" - gondolta Liana, csak nem egészen titkosan, így Lodorum meghallotta.
"Hát persze, hogy megint! És most nem fogsz menekülni innen, erre a fejemet teszem!" - tette hozzá dühösen.

Már megint csengőhang zavarta meg a nyugalmukat. Apa nézett ki az ablakon.
- Mármeg egy srác! - mondta a többieknek, miközben kifelé indult.
- Jó napot! Lövész Levente vagyok, azt hiszem, ismerjük egymást.
- Szervusz, azt hiszem, igen. Mit óhajtasz?
- Szeretnék segíteni valahogyan, bárhogyan! Szeretném, ha megtalálnánk a lányukat, Lianát.
- És ugyan miért is?
- Azt hiszem, többet érzek iránta, mint barátság, és az is nagyon fáj, hogy a mi házunkban történt az a szörnyű eset.
- Le vagy maradva egy körrel, öcsisajt! - hallatszott Apa háta mögül Tóbiás hangja. - A leányt én már hazahoztam az űrből. Téged meg a bűntudat hajtott csak ide.
- Nocsak, és hol van?
- Sajnos azóta megint elveszítettük a nyomát - szólt közbe Apa. - Bár nem értem, miért osztom meg veled mindezt. Szerintem inkább legyél hálás azért, mert kimaradtál a dolgok javából. Van neked sokkal jobb dolgod is, mint errefelé ólálkodni, nekünk pedig megvan a magunk baja, nem kérünk még többet is.
- Ez az, Endre bá! - mondta Tóbiás. - Nincs szükség betolakodókra!
- Nos, fiam - nézett Apa Levire. - Azt hiszem Tóbiásnak igaza van, úgy gondolom neked is és nekünk is megvan a maga problémája, amivel törődjön - ezzel becsukta a kaput és hátat fordított a hoppon maradt fiúnak.
- Na majd akkor szólogasson be öreg, ha visszaszerzem a lányát!
- Le vagy maradva egy körrel, baromarcú! Itt nem a pénzed dominál, hanem az ész, aminek híján vagy, Mr. Adonisz!
- Gyerekek..... Kérünk mi ebből? - szólt közbe Apa.
- Nem - válaszolta Tóbiás, majd valóban ott hagyták Levit a kapuban és bementek a házba.
- Kis híja volt, hogy nem húztam be annak a ficsúrnak egy jó kis nyaklevest! Csak tényleg sokkal nagyobb bajom is van annál, hogy ilyen kis mitugrászokat pofozzak fel! - mondta menetben Apa.
- Lerúgtam volna, mint a büdös bakancsot szívem szerint! - szűrte a fogai között Tóbiás, miközben beléptek a házba.
- Mi történt? - kérdezte odabent Geri.
- Ez a gyerek 'asziszi', hogy ő az ügyeletes szívtipró - válaszolta Tóbiás.
- Fiam.. Elég nyers a modorod, no meg itt már rég nem a rivalizálásról van szó, hogy Liana szíve kié legyen. Itt arról van szó, hogy egyáltalán szembesülne veletek szegény lányom, volna itt közöttünk.......
- Inkább gondoljuk azt ki, hogyan tovább - mondta Anya nagyon szomorúan.
Geri és Mimi egymás mellett foglaltak helyet a kanapén. Észrevétlenül szinte, mert egyiküknek sem tűnt fel, hogy megfogták egymás kezét, úgy ültek ott csöndben. Sajnos, a baj hamar összehozza az embereket, bár tudat alatt Geri érezte azt, hogy talán ez a lány többet jelent neki, mint egy haver.. Csak sajnos most éppen olyan bajok voltak körülöttük, hogy egyszerűen nem lehetett ezzel foglalkozni, nem lehettek olyan önzők, hogy ezzel töltsék az időt, mikor társuk komoly bajban volt, és természetesen talán ők maguk is, mert mindannyian tudták és érezték azt, hogy ennek még nincs vége, mert ők is kelleni fognak az űrlényeknek, mert túl sokat tudnak róluk, és veszélyben lehetnek emiatt.

51.

Tóbiás hirtelen ötlettől vezérelve kiment a chopperéhez. A nagy kavarodásban valamiért teljesen megfeledkezett arról a kis kütyüről, melyet beépített bele. Úgy gondolta, hogy talán ennek segítségével ismét megtalálhatná Lianát, mint ahogyan már egyszer megtörtént.

Odabent a többiek tanácstalanul üldögéltek, gondolkodtak. Tényleg sejtésük sem volt, hogyan tovább. Az egyértelmű volt, hogy meg kell találniuk Lianát, de egyáltalán hol, merre? Milyen irányba induljanak, hogyan keressék......?
- #@&ß$¤?!!!!!!! -  hallatszott be kintről Tóbiás igen kásás káromkodása, mire Geri és Károly egyszerre pattantak fel a helyükről és siettek ki az udvarra.
- Mi történt, tesó? - kérdezte Károly.
- Ezek az átkozott, nyomorult ........ űrlények elcsenték a cuccost a mocimból, óóóóóó, hogy kerüljön valamelyik a kezeim közé!! - mérgelődött eszeveszetten a fiú.
A két haver egymásra nézett, és hirtelen leesett nekik, mi a probléma.
- Nem mondod, hogy visszavették azok a rohadékék!? Bakker; teljesen el is felejtettük azt a valamit! - mondta Geri.
- Hát el - válaszolta Tóbiás. - Mondjuk biztosan még akkor tüntették el, amikor abban a garázsban voltunk. Hót ziher, hogy rájöttek, hogy ott van..
- Tutifix, apafej - helyeselt Geri. - De menjünk vissza, aztán találjuk ki, mi legyen.
- Hiányzik már a tündérkéd mi? - vigyorgott Tóbiás. - Rég láttunk ilyennek, öregem! Beköszöntött a lávcsi az életedbe, éppen a legnagyobb káosz közepette.
- Áá.. Nem miatta akarok bemenni.. Amúgymeg Tóbi, pont te beszélsz, mikor nem véletlen nyomozunk ennyire a csajszi után. Mondhatni, szívügyed lett!
- Lehet...... De mostmár egyébként is olyan mélyen vagyunk belekeveredve, hogy nem tudunk csak úgy kimásazni, azt hiszem. Túl sokat tudunk.

Liana csalódottan ismerte fel, hogy valóban megint a Kaiaroson vannak. Legalábbis minden jel arra mutatott. Lodorum kíséretében elhagyta az űrsiklót, és szépen meneteltek vissza abba az épületbe, amit már ismert.. És egyre jobban rettegett, mert tudta, hogy kétszer nem lehet megmenekülni egy ilyen helyről. Még egyszer nem lesz olyan szerencséje, hogy Tóbiás eljön érte, vagy akárki más is esetleg.
"Nem kell félni, most nem fogunk annyit totojázni, mint a múltkor. Nem marad időd annyit gondolkodni a dolgokon, és felmentő sereget várni, ugyanis az nem létezik. Már gondoskodtam arról, hogy szépen kiiktassuk őket a képből." - kifejezéstelen volt az arca, mint mindig, de Liana mégis úgy érezte, mintha mosolygott volna.
Hamar beértek az épületbe, az ismerős folyosóra, és..... az ismerős cellába. Az ágy, az asztal még mindig ugyanúgy állt ott, mint akkor, mikor rászíjazták.
"Most csak percekre hagylak magadra, kisasszony. Addig talán búcsúzz el az életedtől, de ép elmédtől mindenesetre, a műtét nem lesz fájdalommentes. Mentálisan fog történni, de utána olyan leszel, mint aki lobotómián esett át." - Liana nem akarta elhinni, hogy ez is derültséget okoz neki, pedig ő itt a főmufti, ő találta fel ezt az egészet, hát miért ne lelné benne örömét, hogy másokat megkínozhat, szenvedni láthat. Ez a faj sokkal rosszabb az embernél is, mert az emberek közt sokan vannak, akik jót akarnak más fajoknak, azaz az állatoknak például. De ez..
"Foglalj csak helyet.." - ezzel bezárult a krómszínű ajtó mögötte, és Liana egyedül maradt a félelmeivel. Azaz.. Majdnem egyedül, mert hirtelen valamiféle mozgást vélt felfedezni a szeme sarkából, de mikor odakapta a fejét, már semmit sem látott.

46., 47., és 48. részek

46.

- Mint bizonyára rájöttetek már, én sem az emberi fajt képviselem - kezdett bele mondókájába Edvin. - De, hogy megértsetek, sok mindent kell tudnotok rólam, rólunk. Lehet, hogy el fog húzódni a történetem, de erre rá kell szánnunk az időt.
- Azt hiszem, e helyzetben éppen másunk sincs, mint temérdek időnk - mondta Apa. - Hallgatunk.
És a fiú (fiú?) belekezdett..
Igaz, hogy ő sem ember, de egészen mást képvisel, mint Lodorum és "bandája". Ha leegyszerűsítve szeretnénk megfogalmazni, úgy is mondhatnánk, hogy Edvin a jó, Lodorum a rossz. De természetesen ez azért nem ilyen egyszerű. Lodorumék eredendően egy Nippet nevű bolygóról származnak. Szerettek volna mindent meghódítani, amit csak tudnak, leigázni mindenkit, aki útjukba kerül. Így kötöttek ki több száz vagy tán ezer évvel ezelőtt Edvin bolygóján, a Kaiaroson. Sajnos abból a fajból, az educains fajból, melyből Edvin származik, igen kevesen élték túl ezt az ősi ellenségességet, háborút, melynek a gyökerei olyan mélyek, hogy ember azt fel nem foghatja. Lodorum faja, a slikkomerc is igen nagy múltra tekint vissza. E faj szívós, rengeteg mindent kibírt már. Az educains faj érdekessége az, hogy mint látjuk, alakváltó, képesek szinte akármilyen faj küllemét, tulajdonságait felvenni, magukévá tenni. Talán ezek után sikerül megértenünk, miért tudott Liana kommunikálni egy nagy macskával, vagy egy pókkal, igaz? Edvin a Földön semmi másért nincs jelen, mint azért, hogy ezeket az "eltévedt" slikkomerc fajokat összeszedje, esetleg megsemmisítse. Az emberektől semmit sem akar, nem akarja bántani őket, elvenni valamit, semmit.... Nem erre hivatott.
- És Lianától mit akarnak akkor ezek mégis?
- Véleményem szerint a lányuk rendelkezik valamilyen számukra érdekes képességgel, amit ők sem értenek, de nagyon érdekelné őket. Hisznek abban, hogy ilyesmit el lehet venni egy alanytól, vagy esetleg ráruházni arra. Esetleg neki van vagy volt ilyenje? Vagy valamiben másabb, mint a társai?
- Mi úgy tudjuk, valamikor, évekkel ezelőtt a lányunk ezektől kapta a képességét.. - kezdte Apa.
- Biztosan benne? Nem csak szunnyadt ez, tehát megvolt benne az előtt is? Mert ahogyan ismerem őket, nekem inkább az gyanús, hogy most szerették volna elvenni tőle, mert ez nekik is nagyon jól jönne!
- Istenem..... - sóhajtotta Anya.
- Mondom én, hogy szupercsaj! - kotyogott közbe Tóbiás is.
A többiek is érdeklődéssel hallgatták az elbeszélést.
- És te esetleg tudsz tenni valamit annak érdekében, hogy megtaláljuk a lányunkat? - kérdezte Apa.
- Megpróbálok segíteni, igen. Talán visszavitték a Kaiarosra, ha szerencsénk van. Leginkább ott tartózkodnak, de magukévá tettek már több bolygót is. Én főként a célból volnék itt, hogy megakadályozzam azt, hogy leigázzák a Földet is! Elárulom, hogy vannak még educainsok a Földön, tehát nemcsak én küzdök, hiszen kevés volnék én ahhoz. Sajnos ígérni semmit sem tudok, mert ez a csata bizony ősi közöttünk, és talán sosem lesz vége. De nagyon szeretnénk, ha nem kapnák meg az egész világegyetemet, mert annak beláthatatlan következményei is lehetnek, ha az ő fajuk áraszt el mindent!
Edvin hallgatósága megborzongott. Nem gondolták volna ők, hogy ekkora veszély fenyegeti őket, és a világukat. Sajnos a dolgok nem olyan egyszerűek, mint azt képzelték. Ők a legnagyobb problémának azt gondolták, hogy Liana "elveszett". De, hogy a többi ember is veszélyben lehet.. Arra senki sem gondolt..... eddig.
- És akkor mi mit tegyünk? Mit tehetünk? - kérdezte Anya.
- Azt hiszem kellene egyelőre valaki ide úgymond testőrnek - mondta Edvin. - Talán sikerül elintéznem, és hát.. Talán azt is, hogy megtaláljam a lányukat, és visszajuttassam a családjához. Csak ahhoz azt hiszem meg kell még küzdeni pár ellenséggel, nagyon úgy tűnik. De....
Eszmefuttatását Era sikolya szakította félbe:
- És a főellenség itt is vaaaan!

47.

Mindenki az ajtóra nézett. És valóban! Úgy tűnik, az a valami találta meg őket, ami az ál-Lianából lett még kint, a kertben. Csak azóta még változott, és Mimi még jobban rettegett, mint akkor, amikor megpillantotta az autóból hátrafordulva. Hüllőszerű volt, vagy inkább sárkányhoz hasonló, de olyan valami, amit emberi szem nem látott még, és fel sem nagyon tudott fogni. Az ajtón nagy nehezen fért csak be, mert azért bepréselte magát. Roppant méretű testét pikkelyek fedték, egészen sötétbarna színben. Tekintete félelmes volt, elborult, állati, mely ragadozót juttat az ember eszébe, és persze az alatt a pár másodperc alatt, míg Era farkasszemet nézett vele, tudatosult benne, hogy valószínűleg ez a valami meg akarja enni őt. Talán azért is van ilyen érzése, mert ez egy ősi félelmünk, hogyha nálunknál jóval nagyobbal akadunk össze, akkor ez történik. Elvégre állatnak volt tekinthető, tehát fegyvertelen; az ő fegyverzete a foga, a karmai, vagy esetleg valamilyen méreganyag, melyet a teste hordoz. Legalábbis az ember így gondolja és érzékeli az ösztöneiben. Nem merült fel senkiben az a gondolat, hogy elrabolhatja őket, pedig ne feledjük, alakváltóval állnak szemben hőseink, és nem földi lénnyel, tehát bármi elképzelhető, olyasvalami is, melyre még álmainkban sem gondolnánk. Lábujjai hosszú karmokban végződtek, melyek kopogó hangot adtak a parkettán, amint belépett, egyébként érdekes, mert méreteihez viszonyítva egészen légies volt a közlekedése, nem érződött az a több mázsa súlya. Edvin tudta, igen hirtelen kell most cselekedniük. Pillanatokon belül az ablakhoz terelte a társaságot, ők bíztak benne, mert mit tehettek volna.
- Gyorsan-gyorsan, meneküljetek ki a házból! - kiáltotta a fiú.
Sajnos eléggé bepánikolt mindenki, ami ebben a szituációban egyáltalán nem csoda. Apa ment elöl, és ahelyett, hogy kinyitotta volna a duplaszárnyú ablakot, az egyszárnyút tárta ki, és a szúnyoghálót egy mozdulattal tépte le, és kiugrott a hűs, későőszi levegőbe. Őt követte Anya, Era, Mimi, Geri, Károly és Tóbiás. De nem ugrottak járműveikhez, mert belefáradtak már. Úgyis akárhol is vannak, ezek a lények megtalálják őket, így semmi értelme örökre menekülni előlük. Kintről figyelték, mi történik a házban, Anya hangosan sírt; már mindent siratott. A lányát és az otthonát is, mely a szeme előtt amortizálódik le, lassan már semmije sem marad, semmije.. Apa próbálta magához vonni, csitítani, de erő nem nagyon volt már benne sem, ennyi sok szörnyűség megtapasztalása után. Persze a pánikot az is okozta, hogy érezték, még az elején vannak az egésznek, és még ezeknél is nagyobb szörnyűségeket is át kell élniük, ha egyáltalán átélik.
Az ablakon hirtelen érdekes kékeszöld fény szűrődött ki, nem értették, mi történik odabent, de ki tudja, lehet jobban jártak vele, hogy nem látták. Aztán valami hang, amely nem emberi, nem állati volt, mert nem erről a világról származott. Nem volt hangos, de mégis az agyuk mélyére hatolt, és a lelkükbe rágott, olyan iszonyatos hang volt, melyet örök életükben magukkal fognak vinni, és a legfélelmetesebb álmaikban fog majd előjönni ez után.
Geri magához ölelte Mimit, aki remegett a félelemtől.
- Nyugi, cica.. Egyszer vége lesz ennek, hidd el, egyszer megsemmisülnek, és élhetjük tovább a kis unalmas életünket, amiről már tudjuk, mennyivel jobb, mint ez!
Mimi hálásan simult karjaiba. Rettenetesen félt, talán még soha ennyire.. Tóbiás is csak rájuk nézett, de az ilyenkor megszokott gúnyos megjegyzése elmaradt, ebben a helyzetben már neki sem volt kedve viccelődni. Kilátástalanná vált az egész életük és jövőjük, ilyenkor az ember egy kicsit megjuhászosodik, megcsendül, és elgondolkodik talán még az egész életén is. Hogy még mi mindent megtehetett volna, és mindez most megszakad, talán az életével együtt. Merengéséből hangos robaj zökkentette ki. Ők a nappali ablakán át menekültek ki, és az azzal szomszédos kisebb szoba ablaka keretestől kiszakadt, és kirobbant az utcára. Annak helyén az előbbi szörny repült ki szinte, és azt egy még hatalmasabb szörny követte, mely szintén pikkelyes volt, csak zöldes színű, és a szeme aranylóan csillogott a sötétben.

48.

Mindenki megdermedt. Hogy mi? Még egy szörny került elő a "másvilágról"? Hát hányan vannak ezek!? Az első lény menekülőre fogta. A második megállt pár pillanatra, és az utcán szobrozó csapatra nézett. Furcsa.. Aranyló szemébe nézve Era értelmet vélt felfedezni, mintha látta volna már valahol ezt a tekintetet. De körülbelül ennyi volt, aztán üldözőbe vette a másikat, és az utca végén utol is érte. A két rém egymásnak esett. Érdekes, hangokat nem hallattak valami különleges oknál fogva, némán dulakodtak az utcai lámpák fényében.
Mimi Gerire nézett:
- És most mit tegyünk?
- Én visszamegyek a házba - jelentette ki hirtelen Tóbiás. - Szerintem nincs már ott senki.
- És Edvin? - kérdezte Károly.
- Edvin.. Te ennyire sügér vagy? - válaszolta Tóbiás. - Éppen ott küzd a sarkon!
Erre nem is válaszolt Károly. Tóbiás pedig tette azt, amit mondott: odament a kiszakadt ablakkerethez, és azon keresztül lépett be a házba.
- Azért vigyázz ám, fiam! - hallotta maga mögött Apa kiáltását.
Természetesen semmit és senkit sem talált a házban. Ez is bizonyította, hogy valóban Edvin volt a másik, és, hogy úgy tűnik, ő is valamilyen alakváltó lény. Aztán hamar meg is unta a benti sétát, és kiszólt az ablakon:
- Szerintem térjünk vissza, idebent azért jobb idő van! És elkezdhetünk tanakodni, hogyan tovább.
A többiek szót fogadtak, hiszen mint azt már megbeszélték a korábbiakban is, máshol sincsenek nagyobb biztonságban. Ráadásul a két küzdő lény is kikerült a látóterükből. Valószínűleg csatájukat nem a nyilvánosság előtt szándékozták megvívni.

Liana nem igazán tudta már, mi történik. Arra emlékezett csak, hogy Geriék kis weekendházában vannak. Éppen elalváshoz készülődtek, sötét volt a kis szobában, mikor hirtelen jelent meg előtte valami. Nem is tudta ő meghatározni, hogy micsoda. Egy árny, ki azt sugallta, vele kell mennie, de nem emlékezett rá még most sem, hogy miért. De vele ment, és most itt van. Itt: valami kis sötét zugban, ahol még felülni sem nagyon lehet. És ez biztosan nem álom, és az is biztos, hogy nem Gerék bungalója. Nem igazán tudott felülni sem itt, mintha meg lett volna kötözve. Olyan deja vu érzése támadt, és ez most valahogyan egyáltalán nem volt kellemes, mert azt juttatta eszébe, amikor arra az ágyra szíjazva ébredt kitéve az idegenek kénye-kedvének. És tudta, hogy már megint ugyanabban a helyzetben van, csak most valahogyan egyáltalán nem biztos, hogy lesz megmentője, hiszen Tóbiás már biztosan nem tud majd itt teremni, hogy segítsen neki. Hirtelen rettenetes érzés szállta meg, ami a gyomrában fészkelő a szörnyű gyomorideg és az elveszettség érzése. Már-már ott tartott a gondolataiban, hogy sokkal jobban járt volna, ha meghal. Sokkal inkább az is, mint ezek hogy kísérletezzenek rajta. Mert ugyan mi mást akarhatnának tőle? Hiszen ők maguk sokkal fejlettebbek, a képességet is rég visszavehették volna tőle, amit azon a több milliárd évvel ezelőtti éjszakán adtak neki - ne feledjük, Liana abban a hitben élt, hogy a földönkívüliek adománya volt az a pár különös képesség, amivel rendelkezik.
Merengéséből egy hang szakította ki, mely a semmiből sejlett elő az agyában:
"Üdvözlünk újra köreinkben, kisasszony. Ezúttal nem fogsz olyan egyszerűen megmenekülni tőlünk csak akkor, ha mi is úgy akarjuk."- ismerte fel Lodorumot.
"De mit akartok tőlem?"
"Van valamid, ami kell nekünk, mert érdekes és értékes, felhasználható dolog a számunkra."
"Akkor miért nem vettétek már el rég.."
"Nem olyan egyszerű dolog az. Szinte biztos, hogy az életedbe fog kerülni az elvesztése, bár az minket nem érdekel. Csak az, hogyha kicsit balul üt ki a dolog, akkor nem sikerül elvenni, úgy hunysz el, és akkor mindketten veszítettünk. Persze te csak vesztes lehetsz ebben az ügyben."
"Az még ki fog derülni."
"Ugyanmár, nem vagy te egy Houdini!*"
"Ha már ilyen jóban vagy a kultúránkkal: ki tudja, talán van egy szabadulós képességem is?" - kérdezte gúnyosan Liana.
Válasz nem érkezett, a zárt térben csönd uralkodott.

* Harry Houdini (1874 - 1926) Minden idők legnagyobb szabadulóművésze.