Másnap a rendőrőrsre megérkezett Ábrahám hadnagy, a Különleges Alakulattól. Hadász és Kolonics kíváncsian fogadták. Nekik sajnos már ötletük sem volt, hogyan tovább..
Hellyel kínálták a hadnagyot, és így élőben is elmondtak neki mindent, amit tudtak az ügyről. A felvételt is megmutatták, mely Edvin eltűnéséről készült a zárkában, bár ugye nem sokkal lehetett okosabb az, aki végignézte azt. Ő is csak a fejét vakargatta; ötlete nem igazán volt. Végülis arra jutott, hogy el kell kezdeni komolyan a nyomozást, tehát meglátogatni az érintett embereket, beszélgetni velük. És így jutottak arra a pontra, hogy az első, akihez elmennek a Tószegi család lesz..
A házba visszatérve lezárták azt a bizonyos szobát, melynek megsemmisült az ablaka. A többi helyiségben túl nagy kár nem keletkezett nagyon érdekes módon. Dulakodás nyomai azok felfedezhetőek voltak, felborult bútorok például. De semmi sem gyulladt ki vagy robbant fel odabent legalább, és azért már ez is nagy valami volt. Nagyon elcsigázottnak és fáradtnak érezte már magát mindenki a történtek után. Mivel amúgyis este volt, hát úgy döntöttek lepihennek, egyelőre úgysem jutott semmi az eszükbe, mit is tehetnének, és az állapotuk sem volt a legjobb a gondolkozásra.
Sivító hangra ébredtek....... Tószegiék persze tudták, ez csak a kapucsengő, és riadtan néztek egymásra. Apa eszmélt először, hogy ki kellene menni megnézni, ki a korai zaklató, de hú.. Az órára pillantott, és felfedezte, hogy már majdnem 9 óra, sikerült egy kissé elaludnia mindenkinek a jelek szerint..... Az éjjel legalább már nem volt semmi zaklatás, futott át az agyán hirtelen, miközben kikémlelt az ablakon, és felfedezte a ház előtt parkoló rendőrautót. Amint kinyitotta az ajtót, látta, hogy hárman vannak, köztük két ismerős arcot is felfedezett: Hadász századosét és Kolonics felügyelőét.
- Üdvözletem, Ábrahám hadnagy vagyok a Különleges Alakulattól - mutatkozott be a hadnagy.
- Tószegi Endre, örvendek - így Apa. - Miben segíthetek?
- A többi érintett is itt tartózkodik, mint ahogyan meg lett beszélve? - kérdezte Hadász.
- Igen..
- És mi történt a házukkal; ugye most érte valami?
Apa sóhajtott:
- Sajnos igen.
- Bemehetnénk esetleg, hogy mindenkivel tudjunk beszélni? - kérdezte Ábrahám.
- Természetesen, bár éppen most ébredtünk..
- Semmi probléma.
Így aztán beléptek a házba, ahol nagyjából már ébren voltak a többiek.
A beszélgetés alatt semmit sem hallgattak el, mire a rendőrök elég furcsán néztek. Talán a hadnagy nem volt annyira meglepődve, elvégre valószínű, hogy ő találkozott már érdekesebb esetekkel is. Elvégre azért volt itt.. Feljegyezték a fontosabb dolgokat, aztán úgy döntöttek, hogy indulnak megnézni az említett helyszíneket is.
Liana egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem volt ugyan klausztrofóbiája, de a bezártságból és a sötétből egyre inkább kezdett már elege lenni. Lodorum is eltűnt az agyából, egyszerűen nem tudta mi történik. Félni is kezdett már, mert a beszélgetésből kiderült, hogy bizony őket nem érdekli az ő élete, csak az a valami, amit el akarnak venni tőle. De nem egészen jött még rá arra, tulajdonképpen mi is lehet ez? És emiatt is elkezdett egyre jobban félni, néha már úgy érezte, jobb volna, ha meghalna, pedig ő aztán mindig az az optimista, vidám természet volt, legalábbis az utóbbi időben. Mert, mint minden ember, azért néha hajlamos volt ő is befordulni, ilyenkor menekült főleg a black metal zenékhez, és szólni nem lehetett hozzá.Kőhalmától a legjobbakat várta, de sajnos itt aztán tényleg kifordult önmagából az élete. Éppenhogy ezek elől a dolgok elől akartak elmenekülni és tessék.. Sőt. Akkor még azt hitték, csak emberek elől jönnek, és hát nem éppen........ Annál sokkal rosszabb történt velük, minthogy ujjal mutogatnának rájuk. Bár valószínűleg az űrlények akárhol is megkeresték és megtalálták volna, ha olyan fontos nekik az a dolog. Ilyen gondolatok közepette sodródott az űrben a vörös hajú lány......
50.
Aztán egyszerre fény gyúlt, és Liana meglátta a puszta valóságot. Egy kicsike cellában raboskodott eddig, de most nyitva állt az ajtaja, melyen keresztül Lodorum nézett vele farkasszemet.
"Nos, megérkeztünk."
"Hova?"
"Azt hiszem nem kell bemutatni a Kaiaros bolygót."
"Óh, nee.. Már megint?" - gondolta Liana, csak nem egészen titkosan, így Lodorum meghallotta.
"Hát persze, hogy megint! És most nem fogsz menekülni innen, erre a fejemet teszem!" - tette hozzá dühösen.
Már megint csengőhang zavarta meg a nyugalmukat. Apa nézett ki az ablakon.
- Mármeg egy srác! - mondta a többieknek, miközben kifelé indult.
- Jó napot! Lövész Levente vagyok, azt hiszem, ismerjük egymást.
- Szervusz, azt hiszem, igen. Mit óhajtasz?
- Szeretnék segíteni valahogyan, bárhogyan! Szeretném, ha megtalálnánk a lányukat, Lianát.
- És ugyan miért is?
- Azt hiszem, többet érzek iránta, mint barátság, és az is nagyon fáj, hogy a mi házunkban történt az a szörnyű eset.
- Le vagy maradva egy körrel, öcsisajt! - hallatszott Apa háta mögül Tóbiás hangja. - A leányt én már hazahoztam az űrből. Téged meg a bűntudat hajtott csak ide.
- Nocsak, és hol van?
- Sajnos azóta megint elveszítettük a nyomát - szólt közbe Apa. - Bár nem értem, miért osztom meg veled mindezt. Szerintem inkább legyél hálás azért, mert kimaradtál a dolgok javából. Van neked sokkal jobb dolgod is, mint errefelé ólálkodni, nekünk pedig megvan a magunk baja, nem kérünk még többet is.
- Ez az, Endre bá! - mondta Tóbiás. - Nincs szükség betolakodókra!
- Nos, fiam - nézett Apa Levire. - Azt hiszem Tóbiásnak igaza van, úgy gondolom neked is és nekünk is megvan a maga problémája, amivel törődjön - ezzel becsukta a kaput és hátat fordított a hoppon maradt fiúnak.
- Na majd akkor szólogasson be öreg, ha visszaszerzem a lányát!
- Le vagy maradva egy körrel, baromarcú! Itt nem a pénzed dominál, hanem az ész, aminek híján vagy, Mr. Adonisz!
- Gyerekek..... Kérünk mi ebből? - szólt közbe Apa.
- Nem - válaszolta Tóbiás, majd valóban ott hagyták Levit a kapuban és bementek a házba.
- Kis híja volt, hogy nem húztam be annak a ficsúrnak egy jó kis nyaklevest! Csak tényleg sokkal nagyobb bajom is van annál, hogy ilyen kis mitugrászokat pofozzak fel! - mondta menetben Apa.
- Lerúgtam volna, mint a büdös bakancsot szívem szerint! - szűrte a fogai között Tóbiás, miközben beléptek a házba.
- Mi történt? - kérdezte odabent Geri.
- Ez a gyerek 'asziszi', hogy ő az ügyeletes szívtipró - válaszolta Tóbiás.
- Fiam.. Elég nyers a modorod, no meg itt már rég nem a rivalizálásról van szó, hogy Liana szíve kié legyen. Itt arról van szó, hogy egyáltalán szembesülne veletek szegény lányom, volna itt közöttünk.......
- Inkább gondoljuk azt ki, hogyan tovább - mondta Anya nagyon szomorúan.
Geri és Mimi egymás mellett foglaltak helyet a kanapén. Észrevétlenül szinte, mert egyiküknek sem tűnt fel, hogy megfogták egymás kezét, úgy ültek ott csöndben. Sajnos, a baj hamar összehozza az embereket, bár tudat alatt Geri érezte azt, hogy talán ez a lány többet jelent neki, mint egy haver.. Csak sajnos most éppen olyan bajok voltak körülöttük, hogy egyszerűen nem lehetett ezzel foglalkozni, nem lehettek olyan önzők, hogy ezzel töltsék az időt, mikor társuk komoly bajban volt, és természetesen talán ők maguk is, mert mindannyian tudták és érezték azt, hogy ennek még nincs vége, mert ők is kelleni fognak az űrlényeknek, mert túl sokat tudnak róluk, és veszélyben lehetnek emiatt.
51.
Tóbiás hirtelen ötlettől vezérelve kiment a chopperéhez. A nagy kavarodásban valamiért teljesen megfeledkezett arról a kis kütyüről, melyet beépített bele. Úgy gondolta, hogy talán ennek segítségével ismét megtalálhatná Lianát, mint ahogyan már egyszer megtörtént.
Odabent a többiek tanácstalanul üldögéltek, gondolkodtak. Tényleg sejtésük sem volt, hogyan tovább. Az egyértelmű volt, hogy meg kell találniuk Lianát, de egyáltalán hol, merre? Milyen irányba induljanak, hogyan keressék......?
- #@&ß$¤?!!!!!!! - hallatszott be kintről Tóbiás igen kásás káromkodása, mire Geri és Károly egyszerre pattantak fel a helyükről és siettek ki az udvarra.
- Mi történt, tesó? - kérdezte Károly.
- Ezek az átkozott, nyomorult ........ űrlények elcsenték a cuccost a mocimból, óóóóóó, hogy kerüljön valamelyik a kezeim közé!! - mérgelődött eszeveszetten a fiú.
A két haver egymásra nézett, és hirtelen leesett nekik, mi a probléma.
- Nem mondod, hogy visszavették azok a rohadékék!? Bakker; teljesen el is felejtettük azt a valamit! - mondta Geri.
- Hát el - válaszolta Tóbiás. - Mondjuk biztosan még akkor tüntették el, amikor abban a garázsban voltunk. Hót ziher, hogy rájöttek, hogy ott van..
- Tutifix, apafej - helyeselt Geri. - De menjünk vissza, aztán találjuk ki, mi legyen.
- Hiányzik már a tündérkéd mi? - vigyorgott Tóbiás. - Rég láttunk ilyennek, öregem! Beköszöntött a lávcsi az életedbe, éppen a legnagyobb káosz közepette.
- Áá.. Nem miatta akarok bemenni.. Amúgymeg Tóbi, pont te beszélsz, mikor nem véletlen nyomozunk ennyire a csajszi után. Mondhatni, szívügyed lett!
- Lehet...... De mostmár egyébként is olyan mélyen vagyunk belekeveredve, hogy nem tudunk csak úgy kimásazni, azt hiszem. Túl sokat tudunk.
Liana csalódottan ismerte fel, hogy valóban megint a Kaiaroson vannak. Legalábbis minden jel arra mutatott. Lodorum kíséretében elhagyta az űrsiklót, és szépen meneteltek vissza abba az épületbe, amit már ismert.. És egyre jobban rettegett, mert tudta, hogy kétszer nem lehet megmenekülni egy ilyen helyről. Még egyszer nem lesz olyan szerencséje, hogy Tóbiás eljön érte, vagy akárki más is esetleg.
"Nem kell félni, most nem fogunk annyit totojázni, mint a múltkor. Nem marad időd annyit gondolkodni a dolgokon, és felmentő sereget várni, ugyanis az nem létezik. Már gondoskodtam arról, hogy szépen kiiktassuk őket a képből." - kifejezéstelen volt az arca, mint mindig, de Liana mégis úgy érezte, mintha mosolygott volna.
Hamar beértek az épületbe, az ismerős folyosóra, és..... az ismerős cellába. Az ágy, az asztal még mindig ugyanúgy állt ott, mint akkor, mikor rászíjazták.
"Most csak percekre hagylak magadra, kisasszony. Addig talán búcsúzz el az életedtől, de ép elmédtől mindenesetre, a műtét nem lesz fájdalommentes. Mentálisan fog történni, de utána olyan leszel, mint aki lobotómián esett át." - Liana nem akarta elhinni, hogy ez is derültséget okoz neki, pedig ő itt a főmufti, ő találta fel ezt az egészet, hát miért ne lelné benne örömét, hogy másokat megkínozhat, szenvedni láthat. Ez a faj sokkal rosszabb az embernél is, mert az emberek közt sokan vannak, akik jót akarnak más fajoknak, azaz az állatoknak például. De ez..
"Foglalj csak helyet.." - ezzel bezárult a krómszínű ajtó mögötte, és Liana egyedül maradt a félelmeivel. Azaz.. Majdnem egyedül, mert hirtelen valamiféle mozgást vélt felfedezni a szeme sarkából, de mikor odakapta a fejét, már semmit sem látott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése