28., 29., és 30. részek

28.

A két szülő bizony elhűlve szemlélte a helyszínt. Azt egy pillanatig sem gondolták, hogy lányaik lóvá tették őket. Egyrészt ők nem ilyenek voltak, másrészt csak körül kellett nézni azon a helyen, hogy lássák, itt bizony történt valami nem mindennapi. Valahogy már az utcán érezték, hogy valami itt nagyon nincs rendben. A kapu tárva-nyitva állt, így aztán hívatlanul is beléptek a Semmelweis utca 19. szám alatt lévő ház udvarára. A ház rendben volt, de a udvar.. És a mögötte lévő melléképület maradványai arra engedtek következtetni, hogy valami szörnyű dolog mehetett itt végbe az elmúlt fél órában. A melléképület vagy fészer deszkából épült valamikor, de ennek már csak a romjait látták. Mellette az udvaron egy kráter éktelenkedett, mintha egy kisebb méretű robbanás történt volna. Még tán a pora sem ült el teljesen, annyira friss volt a dolog. De a gyerekeiket sehol sem látták, sőt egy teremtett lélek sem tartózkodott az udvaron. Apa úgy gondolta, azért még a háznál meg lehet próbálkozni, így mindketten a bejárati ajtóhoz léptek, és apa hosszan megnyomta a csengőt. Valahol a távolban fel is visított éles hangja. Türelmesem vártak, de semmi eredmény, innen kívülről is úgy tűnt, minden mozdulatlan a ház belsejében, senki sem tartózkodik itthon. Apa megnyitotta az ajtót, de természetesen zárva találta. Itt többet nem tehettek, hiszen ha erőszakosan hatolnak be a házba, az betörésnek minősül. Ráadásul a jelek szerint odabent úgysem találtak volna választ, mert az udvaron történt valami, csak abban reménykedtek találnak ott valakit, aki a kérdéseikre választ tud adni. Tanácstalanul néztek egymásra, mert miközben a házhoz sétáltak Anya megpróbálta Erát visszahívni, de kikapcsolva találta hívása a készülékét.

Tóbiás még tovább is udvarolt volna Lianának, de erre nem volt lehetősége. Mert ahogy beszélt, Liana mögött állt Era és Edvin, és valami furcsa módon úgy tűnt, hogy Edvin mintha kicsit kivetkőzött volna önmagából. De ezen már nem tudott gondolkozni, csak az merült benne fel, hogy ezt a fiút ő még sohasem látta. Nem tudta mennyi idő telhetett el, de egy teljesen ismeretlen heyen eszmélt fel. Szerencsére ott voltak a többiek is: Liana, Era, Mimi,  Geri, Károly.. Egy garázsban lehettek, de még sosem látta ezt a helyet. És Edvint sem látta semerre. A többiek kómásan feküdtek a földön, úgy tűnt ő tért magához először. Sajnos a motorját azt nem látta, és nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Lehet, hogy nem is kerül elő többé, pedig milyen rengeteg energiájába és munkájába került, hogy ilyen legyen. Kicsit már bánta is, hogy beleépítette azt a külyüt. Azt annyira nem sajnálta, hogy belekeveredett ebbe az egészbe ami itt történik, bár ki tudja milyen kimenetelű lesz ez az egész, egyáltalán most hol vannak, hogy kerültek ide és mi fog velük történni. Odasétált az ajtóhoz, és meg sem lepődött azon, hogy a kilincs lenyomására nem nyílt ki a zár. Így hát visszament a többiekhez, megnézni őket, egyáltalán mi van velük. Úgy néztek ki, mintha csak aludnának. Gyengéden megrázta Liana vállát, aki hamar magához is tért. A lány riadtan nézett körül.
- Hol vagyunk, mi történt? - kérdezte.
- Hát, ezt én is szeretném tudni. Mindnyájan itt vagyunk egyet kivéve. Az a gyerek áruló! - mondta Tóbiás, és erre Liana is körülnézett.
- Ja, a húgommal aki volt, még sosem láttam azt a fiút - gondolkodott el.
A beszélgetésre lassanként magukhoz tértek a többiek is. Ők is csodálkozva néztek körül.
- Ez egyre jobb - nyújtózott Geri - Hol a fenében vagyunk?
- Fogalmam sincs, de azt kinyírom, aki eltökítette a mocim! - szorult ökölbe Tóbiás keze.
- Tényleg, a motor.. - nézett körül jobban már Liana is - Lehet nem is a Földön vagyunk már megint, és anélkül többet haza sem mehetünk.
- Hát, nem - gondolkozott el Tóbiás - De valahogy csak nem ártana ha kiderítenénk, mert ha itt várakozunk akár még ki is nyírhatnak minket.
Károly csak a fejét fogta, mintha másnapos volna, és fektében Mimi is mozgolódni kezdett.
- Az a gyerek ezek szerint jól átvert - biggyesztette le az ajkát Era - Pedig olyan jól nézett ki.
- Ki a fene volt az egyáltalán, hol szedted össze? - nézett rá feddően nővére.
- Az iskolából.. Azt mondta a te évfolyamodra jár - magyarázta Era, majd mindent elmesélt amit tudott Edvinnel kapcsolatban.
- Lehet az is egy árkozott ufó! - kiáltotta mérgesen Tóbiás - És persze a kislányt könnyen átverte a szemét! - tajtékzott már a dühtől - Az tuti, ha valahol meglátom kinyírom! - Liana érezte, ez nem üres fenyegetés, majd eszébe jutott a fegyver.. "Odaát" Tóbiásnál piszoly volt, vajon az megvan még? Úgy nézett ki a dolog, erre hamarosan választ is kap, mert nyílt a titokzatos garázs ajtaja.

29.

...és meglepő vagy nem meglepő módon Linasszán lépett be rajta. Mielőtt bármit is mondhatott vagy tehetett volna, lövés dördült és már a földön feküdt.
- Széttrancsírozom ezt a rohadékot! - üvöltötte Tóbiás - Lehet ez volt az az idióta srác is! - nézett haragos szemekkel Erára, mintha szerencsétlen leány tehetett volna valamiről is, hiszen bárkit át lehetett volna így verni.
- Tóbiás, lehet a Földön sem fog ennyitől meghalni! - mondta reszketve Liana. Igaz, hogy önvédelem volt ez is, meg ellenségre ment a lövés, de akkor is gyilkosság. A többiek is tág szemekkel néztek, mire Tóbiás elordította magát:
- Fussatok, meneküljetek, ne bámészkodjatok! - ezzel kirohant a garázsból. Az épület előtt viszont kissé hátrahőkölt az őt fogadó látványtól, és a többiek majdnem nekiütköztek hátulról. A földön egy fekvő alak fogadta őket, és ez nem más volt, mint Edvin.
- Mi a fene!? - nézett hátra Tóbiás - Mindenesetre engem nem érdekel, én mentem a bőrömet, és ha van egy csöppnyi eszetek, velem tartotok!
Ekkor megcsillant a fa alatt a krómozott felület, és teljes életnagyságában és erejében ott állt a motorja.
- Bakker, a mocim, hát az is megvan!!!!! - ordította örömében, majd felpattant a "paripa" hátára. Be is indult a motor, majd hátranézett:
- Liana, te felférsz mögém..
- Nem hagyom itt a húgomat! - válaszolt vissza a lány - De te menj csak nyugodtan, csak megoldjuk!
No igen, a gyáva...... Károly jött el közülük:
- Én veled tartok, Tóbi! A többiekért meg visszajövünk, elhozzuk a fater verdáját!
- Ám legyen! - mondta Tóbiás, és elhúztak a motorral. Furcsa, de semmi sem állta útjukat.
A többiek is elindultak az utca felé.
- Liana, nézd! - kiáltott fel Mimi, mire mindnyájan hátrafordultak.

- Endre, jaj mit tegyünk?? Mi történhetett velük? - Anya reszketett, de nem a hidegtől - Biztos, hogy történt velük valami, valami szörnyűség! Mert másképpen miért nem veszi fel Era a telefonját..?
- Nyugodj meg, szívem. Ne gondolj egyből a legrosszabb eshetőségre!
- Mit tegyünk..? A rendőrségre is hiába megyünk, én beleőrülök ebbe a tehetetlenségbe!!
- Nem tudom, mit tegyünk. Igaz, hogy innen hívott fel Era, vagy nem?? Mi van, ha csak félrevezetés volt, kényszerítették a lányokat a hívásra? Nem hallatszott semmi ilyesmi a hangjukon?
- Nem vettem észre, de tudod annyira talán nem is figyeltem, hiszen annyira nagyon megörültem a hívásnak! - sírta el magát megint Anya. Lelkileg már egészen belebetegedett ebbe az egészbe. Mikor ideköltöztek Kőhalmára azt hitte, végre talán talál egy kis békét. Erre tessék. Semmi, csak minden egyre rosszabb, sokkal rosszabb lett, mint eddig volt. Eddig legalább együtt volt a kis családja még úgy is, ha néha volt bonyodalom a nagyobbik lányával. És most itt, ebben a kisvárosban úgy tűnik elveszítette őt, és nem elég ez, már a kisebbik is belekeveredett, és most, ebben a szörnyű pillanatban kezdte úgy érezni, kicsúszik minden a kezei közül, és örökre elveszíti őket.
- Csssss.... - próbálta csitítani Endre, dehát nem sok sikerrel.
- Találj már ki valamit..... Nem állhatunk itt, én megtébolyodok! Ennél az is sokkal jobb, ha bemegyünk a rendőrségre, és bejelentjük Era eltűnését is.
- Nincs 24 órája..
- Nincs, de elég érdekes módon tűnt - ennél a szónál ismét megrázta vállát a zokogás - el, és Lianáról is tudunk nekik hírt adni. Mi van, ha még itt vannak a környéken, és talán mégis elérnek valamit?
- Igazad van.. Itt már úgysem tudunk mit tenni, irány a rendőrség! - határozta el hirtelen magát Apa. Közben kiléptek az utcára, ahol kis, nagyon kis híján elsöpörte őket egy gyönyörű chopper.

30.

Károly felpattant Tóbiás mögé a mocira, és a srác már ki is lőtt vele onnan, de közben hátrakiáltott:
- Visszajövünk értetek! Megkeresünk! - azzal elporzottak a sarkon.
- Hú, Tóbi, előbb hozzátok muszáj mennünk, mert az az átkozott övtáska!
- Mi van!?
- Leeshetett rólam, vagy nemtom, a garázsban nem láttam, hogy ott lett volna, és a kulcsok abban vannak! A szüleim nincsenek otthon, és a fater kocsiját anélkül nem tudjuk elhozni!
- Hajjjj...... Akkor előbb hozzánk. Csak nagyon sietnünk kell, mert nem akarom, hogy azt higgyék, ennyire gyávák vagyunk, mielőbb vissza kell érnünk!
Tóbiás beletaposott a gázba, mi tagadás, veszélyesen vezetett. Persze a rendőrökkel nem foglalkozott, azzal sem, hogy bukósisak sem volt rajtuk, mégcsak eszükbe sem jutott az ilyesmi, hiszen vészhelyzetben mit érdekli őket. Nagy szerencséjükre nem találkoztak rendőrrel. A Semmelweis végén kiáltott Károly, hogy:
- Tóbi, elütöd őkeet!
Valóban, egy férfit és egy nőt majdnem sikeresen elsepertek az útból, de Tóbiás aztán szerencsés farolás után beporzott az udvarba.
- Láttad ezt..? - kérdezte Anya ijedten.
- Már hogyne láttam volna!! - mondta felháborodottan Apa, de aztán kicsit megbánta a nyers hangnemet, hiszen eléggé meg vannak már feszülve az idegeik - Bocsánat, szívem...... Megnézzük kik azok?
- Szerintem igen, a rendőrség utána is ráér!
Így aztán visszasétáltak a szülők az udvarba, hogy hátha megtudnak esetleg valamit, mi történik itt, és mi lett a lányokkal.
Két ideges fiút láttak a letámasztott motor mellett, éppen a romokban kutakodtak.
- Sziasztok! - szólította meg őket Apa - Nem-e tudtok valamit a lányainkról, Tószegi Lianáról és Erikáról?
- Jó napot, akár tesók is lehetnénk ám vele! - vigyorgott még ebben a szerencsétlen helyzetben is a fiú - Én is Tószegi vagyok.
- Örvendek fiam, azt hiszem már ismerjük egymást, de térjünk már a lényegre!
- Tóbi, megvaaaaaaan!!! - hallatszott egy diadalittas hang a háttérből.
- Elnézést uram.. Tudunk a lányokről, de az életük forog kockán, ha nem sietünk minél előbb a segítségükre! Önöké az a szép Wartburg a kapu előtt?
- Természetesen!
Tóbiás Károlyra nézett.
- Bakker, akkor nem kell a verda! Majd oda beülnek, csak siessünk! Kövessenek minket!
Ezzel a fiúk visszapattantak a motorra, a szülők a kocsiba, és nyomás! Vissza a tetthelyre.

A többiek is hátranéztek Mimi kiáltása nyomán. Linasszán "feltámadt". Ezért kiáltott fel a szőkeség.
- Mit tegyünk? Nálunk nincs fegyver..
Mire kimondta már megint lövés dördült, és nagy meglepetésükre a fegyver másik oldalán Edvin állt.
- Mi a fene? - üvöltött Era - Ez most a sötét vagy a napos oldalon áll?
- Kit érdekel! - kilátott vissza Liana - Szaladjunk, míg kedves az életünk - élt a közhellyel, de ezt most ebben a szituációan aztán senki sem vette észre. Csak a tanácsot fogadták meg, és olyan sebességgel kezdtek el rohanni ahogyan csak bírtak a nyomukban Edvinnel. Elhagytak egy-két tömböt, sarkot, mire a két nővér ismerős autót fedezett fel, az ismerős motor után.
- Úristen, a szüleink! - kiáltotta Liana, miközben a kocsi és a motor lefékezett mellettük, és kivágódott a Wartburg ajtaja.
- Gyorsan szálljatok befelé!
Nem is gondolkodtak, azon a kitárt ajtón bepréselődött az autóba Era, Liana, Mimi és Károly, és robogtak tovább. E helyzetben a hoppon maradt Edvin felé széttárta karjait Tóbiás, és ők is elhajtottak a motorral.

25., 26., és 27. részek

25.

Erában tudatosodott, hogy ma bizony már iskola. Úgy érezte, mintha legalább hónapok teltek volna el az utolsó tanítási nap óta, holott csak egy hétvégét tudhat maga mögött. Az iskolába mindig a nővérével együtt indultak el. Most sajnos egyedül kell mennie, ezt sem gondolta volna, hogy ilyen rossz érzés lesz. Mert más az, ha Liana kicsit megbetegedett vagy ilyesmi és azért indult egyedül. De most a hiánya, hogy lehet többé nem is látja.. Egyszerűen a szívébe mart a fájdalom, a nagyon rossz érzés. Lassanként kikászálódott az ágyból, ideje felkészülni a mai napra. Abszolút semmi kedve nem volt hozzá, de az élet nem állt meg, így muszáj.. No meg abból sincsen semmi, ha csak itthon ténfereg, az idő úgy még talán nehezebben telik el. Magára húzta a keze ügyébe kerülő ruhadarabokat, ma nem válogatott olyan módszeresen, mint ahogyan máskor szokott. Szeretett öltözködni, nagy szakértője volt annak, mi mihez illik. Kora ellenére is stílusos volt a ruhatára, imádott turkálókba járni, és összeszedni egyedi darabokat. Azt vallotta, ott sokkal érdekesebb ruhákat lehet találni, mint a plázában, ráadásul az ő gyér pénztárcájához is jobban passzolt. Reggelire semmit sem kívánt, az asztalon is csak Anya levele várta:

"Kicsim, van a hűtőben tej, hozzá zabpehely is van, egyél aztán, és irány az iskola! Aztán majd vacsorára főzünk valami finomat.. Anya"

A papírfecnit is otthagyta az asztalon, ahogyan volt, és kilépett az ajtón a hűs reggelbe. Még időben volt, így nyugodtan sétált az iskola felé. De a nyugalom is csak pár sarokig tartott..
- Hé, kislány! - kiáltott utána valaki - Nem a te nővéredet vitték el az UFO-k? - vihogott az illető.
Era hátrafordult, és egy magas, barna srácot pillantott meg, akit ezelőtt még sosem látott.
- Neked meg franc közöd!? - kiáltott vissza, nem éppen találta valami jó kedvében az illető.
- Jajmár, nem kell itt rosálni! - nevetett tovább a srác - Bocsika, nem gúnyolódni akartam vagy valami ilyesmi.. A tesód párhuzamos osztályába járok, és hallottam ezt-azt. Én sajnos a nagy bulin nem voltam jelen..
- Én sem.
- No igen, te még kislány vagy ehhez.
- Kislány a nénikéd! - húzta fel az orrát Era - Minek molesztálsz itt kora reggel egyáltalán? Van nekem nélküled is elég bajom!
- Nem is az a célom, hogy bosszantsalak. Úgy hallottam, a nővéred barátja - itt felhúzta szemöldökét a fiú - is eltűnt tegnap, tudsz erről?
- Barátja???? A legjobb tudomásom szerint ő szingli, nincs párja, ha így értetted a 'barát' szót!
- Nemtom, azt beszélik, a sráccal együtt volt, vagy nem?
- Minek is magyarázkodjak itt egy tök idegennek!!
- Óh, bocsesz.. Edvin vagyok, te pedig Erika, ha jól tudom..?
- Csak röviden Era - mondta a lány, aki most nézte meg jobban ezt az ismeretlent. Nem volt csúnya fiú, pedig leírva átlagos a barna hajával és szemével, de volt benne valami huncut. Először Erát irritálta a kissé bunkó modora, de lehet csak túl jófej akart lenni és azért volt ilyen.
- Én úgy láttam amúgy Lianán, mintha az a srác tetszett volna neki, aki elhívta a bulira - mondta - De őt sem ismerte igazán, azt hiszem éppen ezért ment el oda, mert újak vagyunk itt, nemrég költöztünk, mint bizonyára tudod is.
- Jaaaa, tudom. Te is a Kossuthba jársz?
- Bizony, és lassan el is késem, ha nem sietek..
- Akkor elkísérlek - mosolyodott el a fiú, és együtt indultak el az iskola felé.
- Viszont hm.. Lehet ma megkérdek pár srácot, tudod nagyon érdekel a dolog. Suli után nincs kedved velem tartani?
- Dehogynem! Lehet ma nem divat összetartani a testvérekkel és szeretni őket, de nekem nagyon hiányzik a nővérem, és sajna a rendőrök úgysem tudnak tenni semmit. Igaz, szerintem mi sem, de sokkal jobb, mint tétlenkedni..
- Akkor suli után - intett neki búcsút Edvin.

26.

Tóbiás felült a motorra, Liana pedig mögé telepedett. Még ő is elismerte, hogy a motor csodaszép volt. De hogy a fiú mit akarhat vele.. Elhúzni az erdő mélyére? Meg mit keres itt ez a járgány, látszik, hogy nem az űrlények építették. Igaz, merő kérdőjel volt az agyában, elképzelni sem tudta mi történik és miért, hogyan.. De mindegy is volt már, hiszen ha nem tart Tóbiással lehet még rosszabb lesz minden, hiszen ha ezek elkapják biztos, hogy nem éli túl.
- Ölelj csak át, kedvesem, mert piszok gyorsak leszünk! - mondta a srác vigyorogva.
"Phöhh, mi volna ha nem becézgetne így.." - gondolta Liana, de inkább nem mondott semmit, csak valóban átölelte a fiú derekát, lehunyta a szemét és készült a nagy sebességre.
Aztán valami csodálatos élményben lett része. Ezt álmában sem gondolta volna. Leírhatatlan volt szinte, annyira furcsa. Ő arra számított, hogy száguldani fognak, esetleg buknak is a szuper chopperrel a fák között, talán meg is hal vagy ki tudja, miféle rémálom történik. De az utazás nem is hasonlított erre! A fiú gázt adott, és arra számított, kilőnek hirtelen. De nem ez történt. Valami könnyed súlytalanságot érzett, szinte olyan lebegésfélét, ilyet tényleg csak álmainkban érzünk. Aztán nagy nehezen ki merte nyitni a szemét, és mondanom sem kell, felkiátott meglepetésében.

Lassan, ólomlábakon telt az idő az iskolában. Era nem igazán tudott figyelni az órákon, kíváncsi volt mi lesz iskola után az idegen fiúval. Mármint itt nem randira vagy ilyesmire gondolt, hanem, hogy mit tud mondani illetve mit "nyomoznak" ki a nővérével kapcsolatban. Persze Edvin is imponált neki, bár úgy érezte, hogy túl fiatal ő ahhoz, hogy bejöjjön neki.
Aztán csak eltelt valahogy ez a nap is, és a srác az iskola előtt várta már.
- Na.. Annyit kiderítettem, hogy suli után ennek a srácnak a házához mennek páran. Tószegi Tóbiásnak hívják, és ha jól értesültem a haverjai is gyanítanak valamit, hogy furcsa körülötte pár dolog. Mi volna, ha mi is megnéznénk?
- Biztos, hogy nem lesz ebből baj? - kérdezte Era.
- Nem, hiszen nem betörni készülünk oda, csak akkor megyünk be, ha van ott valaki vagy mit tudom én. Na jössz, vagy besz@rtál?
- Jó-jó, megyek, hiszen így nem jutunk egyről a kettőre! - mondta kicsit sértettem Era, majd elindultak - Ezek szerint azt is tudod, hol lakik ez a Tóbiás?
- Peersze, a Semmelweis úton - kacsintott Edvin.
- Az messze van?
- Majd a bácsi elvezet oda! - vigyorgott Edvin - amúgy nem annyira. Van bérleted esetleg buszra?
- Hát az nincsen, mi gyalog járunk.
- Üsse kavics, miattad kivételt teszek és elsétálok melletted.
- Annyira égés velem az utcán mutatkozni? - adta a felháborodottat a lány.
- Áá, ne durcizz, nincs rá okod, dekoratív teremtés vagy, mint a nővéred.
- Szóval csak kihasználsz vagy mi..?
- Nem dehogyis, Tóbiás igen kigyúrt csávó, egyből fasírtot csinál belőlem, ha a tulajdonához nyúlok - röhögte.
- Milyen tulajdonához?
- Ne add már itt a hülyét, rástartolt Lianára a csávó.
- De a nővérem ki nem állja az ilyen alakokat!
- Akkor van esélyem! - húzta ki magát Edvin.
- Biztosan - szontyolodott el Era, jól érezte ő, hogy mire megy ki a játék.
- Na ne szomizz, te is tök jó kis csaj vagy ám! - kacsintott a fiú - De most tipli, mert sosem érünk oda, és még lemaradunk valamiről!
- Akkor szálljunk buszra, veszek jegyet vagy tojok az ellenőr fejére!
- Á, nemsokára odaérünk már úgyis, kár a pénzt pazarolni - karolt belé a fiú, és húzta maga után, bár Erának nem volt erre szüksége, ment ő magától is, csak kicsit alábbhagyott a lelkesedése.
Aztán...... No igen, éppen nem maradtak le arról, amiről Edvin beszélt, Tóbiásék udvara még inkább háború sújtotta övezetnek tűnt, mint pár perccel azelőtt, de itt aztán volt látnivaló, és Edvin csak akkor eszmélt, mikor Era felsikoltott.

27.

Mimi csengőhangját hatalmas robaj nyomta el, és olyan légáramlat, ami földhöz vágta a három fiatalt. A fészer egyik fala is kidőlt a három megmaradtból, de szerencsére éppen senkit sem temetett maga alá. Mimi pislogott, hasmánt feküdt, és a hátán volt néhány deszkadarab, de ennyivel megúszta. Penészes por szagát érezte az orrában, és csípte a szemét is, többször pislogott, mire kivett valamit a porfelhő mögötti látványból. Felállni nem is mert onnan egyből, bár a meglepetéstől sem igen tudott hirtelen gondolkozni, de így volt ezzel Károly és Geri is, akik szintén a földön hasaltak, mintha éppen egy bombatámadás történt volna. A háttérből hallottak egy női sikolyt is, előttük pedig mély motorbőgés, és Tóbiás hangja:
- Ez aaz, kisanyám!!!!! A fenébe, hát megcsináltuk, itthon vagyunk, hogy a rosseb egye meg! - ezzel lehajította magáról a bukósisakot, majd hátrafordult, mert mögötte is ült valaki fekete bukóban, szoborrá merevedve.
- Na mi van, kicsilány, jól vagy? - kérdezte, majd óvatosan leemelte a sisakot utasa fejéről, aki úgy tűnt sokkot kapott és érdekes állapotba került.
Tóbiás erőteljesen arcul ütötte a lányt, mire egy magas, női hang kiáltott fel a kapu felől:
- Te elmebeteg, köcsög, bunkó, mit művelsz a nővéremmel? - majd Era szaladt oda a nővéréhez, akinek éppen ez a pofon kellett ahhoz, hogy feleszméljen.
- Mi az?? Tényleg itthon vagyok? - vigyorodott el végre, miközben a három másik fiatal is előásta magát a romok közül.
Közben a nővérek egymás karjaiba borultak könnyes szemmel. Era válla fölött pedig Mimit is megpillantotta Liana.
-  Mimiiii! - kiáltotta, majd Mimi is odaszaladt hozzájuk.
- Na mi az, apafej? - kérdezte Karesz Tóbiást - Mi a pálya?
- Bú, bakker. Sikerült!!!!! - elmondott még néhány nyomdafestéket nem tűrő szót, majd a lányokra nézett. De Geri csak nem hagyta békén.
- Mi történt, öreg? Éppen eljöttünk ide, hogy utánanézzünk mi lett veled egyáltalán. Nem jöttél a sulejba sem, meg nagyon mesterkedtél is valamin mostanában.
- Jhaa, de amint látod meglett a gyümölcse. Most majd a kis vörös lekötelezi magát nálam, jön eggyel, mert megmentettem - vigyorgott kajánul.
Ezt Liana is meghallotta, aki már teljesen felocsúdott az utazás okozta meglepetésből.
- Na, azért nem jövök veled össze, mert hazahoztál..... Szerelem nélkül az úgysem megy.
- Hja, majd annak a gazdag seggfejnek fogsz a karjaiba omlani - jegyezte meg Tóbiás kissé szomorkásan Levire célozva.
- Jaj, most éppen annak örülök, hogy élek, méghozzá a Földön, erre ezen a hülyeségen vitatkozunk. Inkább szólni kéne anyáéknak, hogy itthon vagyok- nézett a húgára, aki közben elővette a telefonját és tárcsázta Anya számát.
- Egyébként tényleg hálás vagyok neked - nézett Liana Tóbiásra - hiszen valóban az életemet mentetted meg, bár azt még mindig nem tudom, hogyan!
- Ha adsz rá lehetőséget, szívesen mesélek róla, kislány. És persze nem kell ezt most félreérteni, nem nyomulásból mondom.. - a második mondatot kicsit szomorúan fejezte be. Úgy néz ki, ő bármit megtehet, nincs esélye a lánynál. Hát igen, valljuk be eléggé érdekes a modora, nem mindenki szereti az ilyet.

Liana és Era szülei éppen a nappaliban ültek és nem éppen jó kedéllyel várták haza Erát az iskolából. Ma valahogy mindketten hamar hazaértek a munkából, és most valahogy még üresebb volt a lakás, mint máskor. Csendben ültek, egymás ölelésében, valahogy semmihez nem volt kedvük, így akarva-akaratlan hallgatták, ahogy a hűtőszekrény bekapcsol, zúg a motorja, majd kikapcsol, és közben a szürke alkony ereszkedik le a nappalira. Egyiküknek sem volt kedve felállni és felkapcsolni a villanyt, elhúzni a sötételőket. Ebbe a monoton csendbe üvöltött bele Anya csengőhangja.
- Jajj, kislányom!!!! Természetesen azonnal indulunk, Semmelweis utca! És Liana? Jajj, édesem, hála az égnek, hogy megvagy! - sírta el magát Anya - Rögtön indulunk, itt van mellettem apátok is! - ezzel ki is nyomta a hívást.
- Gyerünk, Endre, Liana itthon van!!!!!
Hamar bevágódtak a Wartburgba, és nem kellett sok idő, hogy elérjék Tóbiásék házát. Viszont ott csak a porlepte romokat látták, sehol egy árva lélek..

22., 23., és 24. részek

22.

Elég romos volt az a műhely. Bár Mimi fogalmai szerint sem műhelynek volt ez nevezhető még visszagondolva az eredeti állapotot sem. De ha a fiúk így hívták, ám legyen, úgysem ez a lényeg. Nagy zűrzavart fedett odabent a por, amit a robbanás okozott. Mert úgy tűnik az volt.. Szerszámok hevertek szanaszét, mintha a legnagyobb barkácsolás közben érte volna a fiút valami. Azt nem tudta megállapítani, hogy Tóbiás ilyen rendetlen-e, vagy a történtek miatt van a nagy rumli.
- És fogalmatok sincs, mi történhetett itt? - kérdezte a lány.
A fiúk egymásra néztek.
- Hát nincs - mondta Geri.
- Valamit eszkábált itt ez a hülye. De sosem vettük komolyan. Elég régóta már. Ő ilyen tudományos elme, csak nincs elég pénze és persze elég esze sem, csak a hülyeségre, na abban zseni! - mondta Károly.
- Mit értesz a hülyeség alatt?
- Ő ilyen nagy tudományos-fantasztikus rajongó. Mindig vágyott valami különlegesre, hogy esetleg eljutni más bolygóra, vagy teleportálódni, felfedezni idegen lények létezését.. Ő maga azt vallja látott már ilyet kiskorában A határban biciklizett és akkor, a mező fölött, csak senki sem hitte el neki, kinevették.. És akkor állítólag elhatározta, hogy ő majd akkor bebizonyítja, hogy igenis léteznek! Mindenki bolondériának tartotta ezt nála.. - magyarázta Geri.
- És építhetett valamit esetleg..?
- Semmi sincs kizárva. A műhelybe nem sűrűn enged be valakit, mi sem jártunk ide - mutatott Geri az ajtón lévő "biohazard" jelre többek közt - Kényes volt erre a helyre, én is azt hittem sokkal nagyobb durranás. Mindenkinek azt mondta semmi köze hozzá mi van bent, azt csinál itt amit akar, mindenkinek lehetnek hobbijai.
Mimi felvont szemöldökkel elgondolkodott, mert mindenképp olyan nyomok voltak itt láthatóak, mintha valami űrhajóval kirobbant volna egyszerűen valaki a tetőn.

Egyre mélyebben haladtak befelé az erdőbe.
"Én sejtem, mit kerestek." - így Roborus.
"Igen? - kérdezte Liana - Sokat segítenél, ha elkalauzolnál minket, bár furamód én magam sem tudom mit keresünk.."
"Én sem tudom mi az, egy idegen tárgy, még sohasem láttam ilyet. De ha odaérünk, majd meglátod, nem veszélyes és nem nagy a kiterjedése."
- Tóbiás, mit keresünk?
- Majd meglátod, kicsilány!
Liana egyre idegesebb kezdett lenni.
"Hogy néz ki az a valami?"
"Két nagy kerek, azt hiszem keréknek nevezitek, bár elég fura. Meg valami műszer, de mindjárt meglátod."
Liana egyre kíváncsibb lett. Mororkerékpár, vagy mi a csoda lehet az..
Egyre beljebb és beljebb haladtak az erdőbe. A fiatalok már nem igazán láttak semmit, itt már tényleg harapni lehetett a sötétséget. Roborus macskaszemére kellett bízni magukat. Aztán kis idő múlva mintha oszlani kezdett volna a sötétség. Ahogy haladtak elvékonyodott az erdő, gyenge fénypászmák hatoltak át a lombok között. Liana kicsit fellélegzett, ő úgy érezte a nagy sötét erdőmélyen, hogy már fullasztó is a sötétség, annyira nyomta lefelé. Tisztás felé közeledtek, ami kis kiterjedésű volt ugyan, és mintha a beszűrődő Nap sugarai krómozott felületen törtek volna meg; csillogott valami a magas aljnövényzetben. Liana már éppen felkiáltott volna, hogy valóban egy motorkerékpárt lát, amikor felülről valami a nyakába zuhant őt magát is a talajra kényszerítve, de még levegőt venni sem igazán tudott, mert a kezeit is leszorították a földre.

23.

12 évvel ezelőtt..

A kis Tóbiás gondolta kibiciklizik megnézni a naplementét. A szülei ugyan tiltották, hogy ilyenkor egyedül menjen, dehát ő már akkor is lázadó volt és fittyet hányt a szülői szigorra. A természetet szerette, és sok haverja közül most éppen egyik sem volt náluk. Így aztán BMX-ére ült, és elkezdett tekerni a narancsos nyáresti fényben. A 7 éves kisfiú imádta az ilyen vakációestéket. Ilyenkor már az idő is kellemes volt, nem égette a nap a tarkóját a biciklin. Tökéletes szélcsend volt éppen, így még klasszabb volt a bringán. Most szép lassan ment, mert megszállta a naplemente-hangulat. Közben elmélkedett, jól érezte magát. Hamarosan a város határához ért, ahol egy kis folyó szelte ketté az utat, a Jávor-folyó. Lehajtott a folyó gátjára, és ott folytatta útját. Nagyon szeretett erre jönni, olyan szép, hangulatos volt itt minden. Szerette figyelni a folyó alacsony vizébe gázló vízimadarakat, ahogyan a nyárestén élelmüket gyűjtik, talán kicsinyeiket is táplálják valahol eldugott fészkeikben. Volt, hogy távcsövet is kihozott és azzal figyelte az élővilágot, nagyon szerette a madarakat. Most is pompás látvány tárult elé, ahogyan a folyót kémlelte a háttérben lebukó Nap fényében. A narancs szín hamarosan halványulni kezdett, ahogyan a Nap utolsó sugarait is elküldte a Föld ezen részére. A kisfiú érezte, hogy csökken a hőmérséklet is kicsit, de jól esett a rettenetes kánikula után. Abban az évben bizony rekordok dőltek meleg terén, ezért is volt a folyó vízszintje is ennyire gyér. Lefektette a biciklit a fűben és leült a partra. Közben figyelte az alkony vízivilágát, most is a szokásos örömet és békét hozta szívébe a látvány, nagyot szippantott a levegőből, és leheveredett a fűben. Álmodozott egy kicsit, és közben sikerült szerencsésen elszenderednie. Arra riadt fel, hogy nagyon fázik, szokatlanul hideg volt az évszak ellenére is, és annak ellenére is, hogy napközben olyan iszonyatos meleg tombolt. És akkor pillantotta meg. Előbb azt hitte, nem jól lát, de.... Mintha egy repülő csészealj "függött" volna a levegőben a mező fölött. Előbb még abban sem volt biztos, vajon nem-e csak álmodja az egészet, de nem.. Aztán az égi jármű körül fény kerekedett és egyre bővült, majd elérte a fűben fekvő kisfiút is, aki tátott szájjal figyelte a jelenséget. Nemsokára a semmiből jelent meg mellette egy alak. Tóbiás csodálkozva nézett rá:
- Kik vagytok ti?
- Messziről jöttünk nagyon. Nem bántani akarunk téged és senkit, csak megfigyeltük az embereket és a Földet. Itt vagyunk már elég régóta, és a mai estét terveztük be, hogy visszatérjünk a saját világunkba. Neked adunk valamit.. Talán egyszer hasznát veszed, ha már elég érett leszel hozzá - azzal feléje nyújtott egy tárgyat az idegen. Szeme és arca nem árult el semmit, kifejezéstelen és mozdulatlan volt. A kis Tóbiás nem félt tőle, még mindig a fűben fekve nyújtotta kezét a tárgyért.
- Csak arra kérlek, ezt a tárgyat senkinek ne mutasd meg. Ha majd nagy leszel, és beleépíted egy járműbe, képes leszel vele felfedezni a galaxist. Úgy vélem, nem ártó szándékkel fogod ezt tenni, és a felfedezés élménye nagy kincs lesz még a számodra, majd meglátod.
Ezzel eltűnt a sötétben, a meglepett Tóbiás pillantásának kíséretében, és néhány perc múlva eltűni az űrhajó is a feketeségben.
A kisfiú most tápászkodott még fel a fűből, és egyfolytában reszketett. A jármű eltűntével mintha enyhült volna a hűvös is. Álldogált még ott egy darabig, majd a különös tárgyat oldalzsebébe temette és felült a biciklire, hogy hazatekerjen.
Mivel csak a tárgyról volt szó, így egyre gyorsabban tekert, hogy mielőbb elmesélhesse a szüleinek a különös találkozást. De természetesen nem hitték el, mi történt. Sőt, a barátai sem, és volt, aki azt gondolta be is dilizett, hogy ilyen hülyeségeket talál ki. De a tárgy titkát örökké megőrizte, nem mutatta meg senkinek, hogy hátha be tudná ezzel bizonyítani a nulladik típusú találkozást. Külsőre egy fémhenger volt, olyasmi, mint egy csőlámpa. Különös metszetek futottak körbe az oldalán, mintha egy ókori mintázat lett volna az ezüstbe vésve. Annyira elrejtette, hogy évekig az eszébe sem jutott ez a tárgy. Csak most, 11-12 év múlva került elő egy láda mélyéről, és eszébe jutott ismét az a különleges este. Mivel nagy nehezen elkészült a chopperrel, amit szinte alkatrészenként vásárolt, és állított össze, így beleépítette. Hátha szerencsét hoz, gondolta, de nem is hitte, mi fog majd történni...

24.

Először nem tudta kivenni a fölé hajló arcot Liana. Aztán lassan kitisztult benne a kép, egy űrlény volt az, olyan, mint Sailros vagy Lodorum. Nem ismerte fel, ő nem tudja ezeket megkülönböztetni.. De nem is igazán volt már erre ideje (szerencsére?). Mert hamarosan lövés dördült, és a lény legördült róla. Liana meglepődve nézett a lövés irányába, és bizony meg kellett látnia Tóbiást pisztollyal a kezében.
- Hogy..? Neked fegyvered van, és gyilkolásra kész..?
- Ilyen világokba fegyver nélkül nem jöhet el az ember kislány. Látod, most is milyen jó hasznát vettük!
- De ki volt ez?
"Linasszán volt - halotta máris Roborus hangját az agya mélyén - Társad gyilkos, rettentő tettet hajtott végre, mely a mi világunkban is elítélendő. Kivéve... Hacsak nem önvédelemből történt a dolog, és itt az áll fent! Linasszán hidegvérű gyilkos, valószínűleg Lodorum bérelte fel, hogy a nyomotokban járjon. Ezek szerint valószínűleg társadról is tud, és a szökés után a keresésetekre indította ezt a bérgyilkost, hogyha másként nem megy végezzen mindkettőtökkel."
- Semmi baj. Most viszont meg kell kísérelnünk megvalósítani a szökést - hajolt fölé Tóbiás.
- Te tudtad, hogy ez egy bérgyilkos volt? - kérdezte Liana.
- Nem, honnan tudhattam volna. Mert?
- Ja.. Te nem érted az állatok nyelvét. Roborus éppen most mondta, hogy felbérelték ellenünk.
"Vigyázzatok ám, mert Linasszán nem halott, mégha annak is néz ki. Földi lőszerrel csak az életereje gyengül, de nem halt még meg."
"És ha Tóbiás megint rálő?"
"Az sem biztos, meneküljetek innen! Hiszen ő most riadóztatta a többieket abban a pillanatban, amikor megláttt titeket! nincs sok időtök!"
- Tóbiás.. nincs sok időnk, próbáljunk elmenekülni innen mielőbb!
- Azon vagyok, kiscsillag!
A fiú közben kiásott az aljnövényzetből egy choppert. Liana csak nézett..
- Nyugi. Ha minden jól megy akkor ezzel fogunk hazamenni.
- Micsodaa?? Te meg vagy veszve! Motorral a világűrben??
- Igen! Hiszen ez az én mocim és ezzel is jöttem ide! - nevetett büszkén a fiú.
- Jesszusom!
- No gyere.. - intett Tóbiás, és egy bukósisakot nyújtott feléje.
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? Persze itt az erdőben talán jó lesz, bár ezek úgyis mindenhol megtalálnak..
- Nyugi kicsilány, míg nem tudod, mivel állsz szemben! - csitítgatta a fiú, majd Liana csak felvette a sisakot.

- De mit tárolt itt Tóbiás? - kérdezte Mimi - Autót vagy helikoptert, vagy mi a fityfenét?
- Én úgy tudom nagy motorrajongó, csak nagyon kényes volt rá, meg sem engedte nézni. Mindig azt mondta, majd ha készen lesz megmutatja. Mivel sosem volt túl sok pénze, nagyon régóta építget egy choppert. De az nem űrhajó! Nem értem, ha felrobbant volna vele akkor is itt volnának a maradványok. De motorral fölfelé ment? - tanakodott Geri.
- Lehet Tóbi is földönkívüli, csak sosem vettük észre! - vihogott Károly.
- Hm-hm.. - kezdett hangosan gondolkodni Mimi is - Valamit biztos, hogy eszkábált, és sajnos ezekből a jelekből, nyomokból ez nem derül ki. De fiúk! Szerintetek nem kellene a rendőrségen bejelenteni ezt? A facebookon megkerestem Liana húgát, és ő azt mesélte, hogy nyomozás indult az ügyben, de mivel űrlényekről van szó, szerinte ők sosem fognak egyről a kettőre jutni. De mi van, ha Tóbiás eltűnése is kapcsolódik ehhez? Én biztosan érzem, hogy így van! Vagy mi van, ha őt is elhurcolták innen azok az E. T.-k?
- Hazatelefonálhatnának! - hahotázott Károly, hogy még a könnye is kicsordult, bár azt még ő maga sem tudta, mi ebben olyan nagyon vicces. De ami még érdekesebb volt, és amitől torkára forrt a kacaj az az volt, hogy megszólalt Mimi telefonja.

19., 20., és 21. részek

19.

Liana az agyában hallotta ismét a susmorgást..
"Innen úgysem szabadultok, már tudják 'odafönt', hogy eltűnt a leányzó, mindjárt itt lesznek érte."
A lány megijedt, mert mostmár tudta, hogy a falból "hallja" ezt a hangot, hogy éppen valami élőlényt bolygatott már meg megint.
- Tóbiás! Nem tudunk megmenekülni, már a nyomunkban vannak!
- Kik-mik? Nem igaz az!
- Te nem hallottad.....?
"Nem hallja, ehhez is kell képesség vagy kiképzés. Pár pillanat és szembe futnak veletek. De, ha belém, azaz a falba süllyedtek megúszható a folyamat, segítek kijutnotok innen."
- Tóbiás, kövess! - kiáltotta Liana, és már a szörny ölelésében is volt, és érezte, Tóbiás is utána "ugrott" a falba. Furcsa érzés volt nagyon, nem tudná egyik fiatal sem szavakba önteni milyen. Mint egy időutazás enyhe agymosással, vagy valami ilyesmi. Liana az agyában hallotta a lényt az utazás közben, hogy ne féljen, eljuttatja őket az erdő széléig, de onnan ő nem tud tovább lépni, mert az anyatest az épületben van. Ez afféle teleportáció, de sajnos kis hatótávolságú, nem tudja messzebb vinni őket így. Liana még megkérdezte, miért segít nekik? Nem ellenség ő is?
"Én sem voltam mindig ez, ami most vagyok. Nem ilyen testetlen és amorf lény voltam, de ide juttattak. Egy távoli bolygóról származom, és én is ugyanott kötöttem ki, ahol te. Tanulmányozni kezdtek, kísérletezni rajtam, de természetesen én sem akartam, hogy ezt tegyék velem, de sajnos túl gyenge voltam ennek megakadályozásában. Vettek el tőlem képességet, mert ők erre vannak szakosodva. És ez lett az én büntetésem, hogy ilyen lettem....."
Közben feleszméltek az erdőben.
"El kell köszönnöm, nem jöhetnek rá semmire.." - ezzel eltűnt a hang a lány fejéből, és az erdő széli szürkületben találták magukat. Liana úgy érezte, mintha valami hatalmas-nagy, mély álomkór lepte volna el. Egyszerűen nem bírt magához térni, kinyitni a szemét, felállni és elindulni valami biztonságosabb helyre. Halálos csend vette körül, feje visszahanyatlott a földöntúli avarba.

Már két hely volt üres az osztályban.
- Tóbiás meg hova a fenébe lett? - nézett körül a teremben Geri. Ő és Károly voltak a fiú cimborái.
- Valamit kutyvasztott az öreg, mikor legutóbb nála jártam - vigyorgott Károly - Nem gondoltam, hogy halálos dolog!
Ekkor lépett be a terembe Mimi. Több diák is ránézett a máskor jelentéktelenül bevonuló szőkeségre.
- Mi van Lianával? - nézett rá Geri - Nem került még elő? Újabban úgy láttam, veled lógott..
- Sajnos nem - válaszolta udvariasan a lány, holott nem kedvelte ezt a társaságot. Tóbiást a barátaival együtt bunkónak, faragatlannak és túl menőnek tartotta. Mármint Tóbiás nem volt a szemében menő, csak a barátai. Közben a helyére sietett és leült, fülét betapasztotta Children of Distance-el, és lehunyta a szemét, jelezve, hogy részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést. Révületéből az rántotta ki, hogy valaki hevesen rázza a vállát.
- Hé, kislány - szólította meg Geri - Bandázz velünk ma délután, talán még neked is hasznod válhat belőle. Meglátogatjuk Tóbiást, akinek voltak valami úgymond nagy tervei, de nem akart sehogy róluk beszélni. Hátha sikerül valamit kicsikarni belőle - fejezte be mondandóját kék szemével kacsintva a jóképű szőke fiú.
- No jó, végülis mit veszíthetek - húzta ki fülhallgatóit füléből Mimi - Lianán úgysem tudok segíteni, őt nálam sokkal nagyobb erők rabolták el.
"Csak nem Tóbiásnál nagyobb szerintem." - gondolta Geri.

20.

Era nehezen ébredt. Nem is gondolta volna, hogy majd ennyire nagyon fog hiányozni a nővére. Éjjel is nagyon sokat gondolkozott rajta, még abban a rövid időben is talán, amit alvással töltött. Igaz, hogy Kőhalmán már külön szobájuk volt, de mégis érezte az ürességet, hogy nincs itt. Csak feküdt az ágyán, nézte az ablakon át a csillagokat, figyelte az utcai lámpák és Hold fényének ezüstös keverékének a vibrálását a falon. És az arany csillagokkal tarkított ég sötétjében elképzelte, hogy testvére valahol ott lehet a messzeségben, és biztosan nagyon hiányoznak ők is neki. És sajnos hiába gondolkodott azon, mit is tehetnének ők Lianáért, semmi sem jutott eszébe. Ez a tehetetlenség őrjíti meg az embert, mikor tudja, magasabb erőkkel áll szemben és egyszerűen nincs mit tenni. Nem tudnak segíteni, csak várni tudnak, hátha majd az égből érkezik egy újabb jel, hátha mégis visszakerül hozzájuk a nővére. Már meg is ígérte magában, hogy soha semmi csúnyát nem fog neki többé mondani, és nem tesz semmit sem ami neki rossz volna. Hát igen; Era gyerek volt még a lelke mélyén, mégha szeretett is volna már nagyon felnőtt lenni. És most nagyon félt, mi lesz a kis családjával is. Látta szülei arcán a fájdalmat, aggódást. Látta Anyán, ha Liana szóba kerül, egyből könnybe lábad a szeme, sajnos szülei is ugyanazt a tehetetlenséget érezték, amit ő. A földönkívüliekkel a rendőrség sem tud mit tenni, még a legeslegkülönlegesebb osztaguk sem. Földi erők nem tudnak az űrlények eszén túljárni, gondolta.

Tanítás után Geri már várta az iskola kapujában Mimit.
- Karesz azt mondja, van valami érdekesség Tóbiásék háza táján. Lehet téged is érdekel - kacsintott rá a jóképű fiú.
Mimi eléggé meglepődött, hogy-hogy őt is bevonják ezek a fiúk ebbe az egész dologba. Hiszen igaz, hogy külsőre kicsit feltűnő volt néha a divatos, plázacicás öltözékével, hosszú, szőke hajával, de ennek ellenére mégis jelentéktelen tagja az osztályközösségnek. Most meg olyan furcsa érzése volt; mit is akarhat tőle ez a Geri..
- Halihó, plázalány! - üdvözölte Károly - Nyugi, bejön ez a külső, csak ökörködöm - nevetett - Viszont az utóbbi időkben te lógtál sokat Lianával, Liana meg nagyon bejött Tóbiásnak. Ma reggel együtt akartam jönni az iskolába azzal a kreténnel, de csak furcsa felfordulást láttam a háza táján. - közben haladtak Tóbiás otthona felé - Talán tudsz mesélni valamit erről a lányról..
- Nem igazán. Mármint nem tudok semmit arról, hogy lettek volna nulladik típusú találkozások az életében. Ami persze semmit sem zár ki csak azt, hogy nem mesélt erről. Elvégre nem is régen ismerem, nemrég költöztek ide, mint tudjátok. A buliba újdonsült ismerősök hívtak meg, ahonnan eltűnt...... Csak megkedveltem, azt hiszem jó hatással volt rám, és erre tessék, éppen őt rabolják el az idegenek.
- Tóbiás szívét meg lehet ő a tudatán kívül is - vihogott Károly - No de, oda is értünk.
Beléptek a kertkapun, ami nem volt bezárva, és hátramentek valami fészerféléhez.
- Tádáámm! - kiáltott Geri - Tóbiás műhelye.
- Húú...! - szólta el magát Mimi - Azért ez se semmi!
Bizony, hogy nem semmi látvány tárult a szeme elé. A fészer, vagy "műhely", ahogy Geri fogalmazott, mintha felrobbant volna. Egyik fala kidőlt, a tető pedig szinte mintha eltűnt volna róla. Égésnyomok is látszottak rajta, meg olyasmi volt, mintha odabentről kirobbant volna valami.
- Lehet Tóbiás felszállt egy űrhajóval odabentről- nevetett Károly - Pont olyan!
- Voltatok már esetleg odabent? - kérdezte Mimi.
- Csak az ajtón tekintettem be reggel, nem volt idő körülnézni.. Azért siettünk most ide - mondta Károly.
- Nem, én csak éppen a tujáról láttam - mondta Geri - reggel nem sétálok, mert én messzebb lakom ide, a fater meg mindig elszedi a kocsit, mert nem vagyok 18. Pedig kit érdekel, nem korhatáros a verda.
- Jha - mondta Mimi - de lehet nem ártana körbenéznünk, nemde?

21.

Kettesben voltak a földöntúli erdőben, és halálos csend vette őket körül. Minden fekete volt, Liana úgy érezte még a levegő is az. Itt nem voltak bogarak és egyéb apró élőlények a fák között, de még talán madár sem. A levegő sem mozdult, mintha tényleg az időtlen, alaktalan semmiben lebegett volna, egyszerűen nem érzett semmit. Furcsa elrévüléséből aztán az agyában egy ismerős hang zökkentette ki:
"No, hát ismét találkozunk. Érdekes módon kerültetek ide, a kortalan és időtlen Maius ölelésében." - Liana végre rájött; Roborus állt mellette.
"Maius?" - kérdezte.
"Igen.. Ő nagyon régóta itt van, számomra olyan, mintha időtlen és kortalan volna, mintha ennél az erdőnél is sokkal öregebb volna. Lodorum ősei hozták még őt ide egy igen távoli bolygóról, és mivel társaival zendülést szervetett az őslakók ellen, így ebbe a testbe lett száműzve, fajtársait pedig felhasználták különböző kísérletekhez. Azt tudnod kell, hogy Lodorum, Sailros és a többi társa több száz évesek." - világosította fel a nagy macska.
Közben mintha Liana szeme hozzászokott volna a sötétséghez; megpillantotta maga mellett feküdni Tóbiást, aki nem mozdult. Fejével feléje intett:
"Mi lett vele..?"
"Azt hiszem egy kis eszméletvesztés"- tájékoztatta Roborus, majd kecsesen a fiú mellé lépdelt, és megszaglászta.
"Nincs gond, mindjárt magához tér. Ő úgysem hallja a mi beszélgetésünket."
"Mivel nem is hallható, az emberek nem így kommunikálnak."
"De te mégis tudsz."
"Igen, de nem tudom, miért.."
"Lehet különleges vagy fajtársaid között, és ezért vagy itt."
"Fajtársak? Miért alacsonyítod le ennyire az embereket.."
"Az is egy faj, én is egy fajba tartozom, de végülis ez mindegy is most. De nézd csak.."
Tóbiás kezdett magához térni.
- Mi is történt?
Liana megrezzent a hangra, megszokta már, hogy hangok nélkül társalog.
- Egy lény segített nekünk elmenekülni onnan. Nem emlékszel?
- Valahogyan nem.. De a lényeg, hogy kint vagyunk, kívül tágasabb - nevette el magát - Viszont be kell küzdenünk magunkat az erdőbe kislány, és talán, reményeim szerint hazajuthatunk a Földre.
- Tóbiás.. Mi vagy te? Ugye nem űrlény vagy, illetve nem az bújt beléd?
- Há' nem hinném. Néha barkácsolok ezt-azt, hát ez lett az eredménye. Reméljük, visszafelé is műxeni fog a dolog, mert nem szeretnék itt ragadni ebben a világban. Persze annyi vigasz van, hogy te is itt vagy, na de akkor is!
- Hehe, nem olyan vicces azért ez az egész - mondta Liana - Hiányzik minden, ami az otthont, a Földet jelenti a számomra. Látod, még neked is megörültem.
- Sajnálom, ha olyan szörnyű vagyok a szemedben - Tóbiás közben feltápászkodott a földről és odalépett a lányhoz, hogy őt is felsegítse.
- Köszi.. Menni fog magamtól is azt hiszem.
Kicsit nehezére esett, de nagy nehezen lábra állt.
- És mit is keresünk most? Űrhajót?
- Majd meglátod! Amúgy ki-mi itt ez a macska?- vette észre Roborust.
- Ő barát, mellettünk áll.
- Azt látom, hogy itt áll.
- Nem értheted te ezt, Tóbiás. Majd talán egyszer. De segíthet megkeresni az űrszekeredet, ha hagyod. Meg ha tudnánk, mit is keressünk egyáltalán. Ha már őszintén beszélünk, nem néztem ki belőled a zseniséget, hogy űrhajót tudsz építeni, hallod.
- Vazzeg, nem is éppen űrhajó ez, de majd mindjárt meglátod, kisanyám!
A lány gyilkos pillantást küldött feléje, de aztán inkább magába fojtotta a készülő megjegyzést, mert szüksége volt a fiú segítségére, így aztán csendben követte az erdő belseje felé.

16., 17., és 18. részek

Itt következnek az újabb részek. Jó pár rész előre meg van már írva, tehát ezért haladok kicsit gyorsabban a közzététellel. :) A gépelési hibákért elnézést kérek, sajnos gépírni sosem tanultam, és néha kicsit felgyorsulok közben. :D De remélem, azért így is érthető, amit ki szeretnék fejezni.

16.

Mimi reszketett, mikor mondandója végére ért.. Eleinte főleg a félelemtől, mi lesz ezután, ezek úgyis megtudják, hogy beszélt. Viszont az ember gyengébb, mint az űrlény, ugyan hogy is tudnának bármit is tenni az emberek, miért is félnek tőlünk..? Aztán kicsit meg is könnyebbült, mert kiadta magából a nagy titkot. Levente egy pillanatig sem kételkedett a szavában. Hiszen ő is látta, amit látott. És természetesen ő sem tudta, mit lehetne tenni..
- Nem ismerünk egyetlen űrlényt sem, hogy a segítségünkre siessenek. Egyszerűen belebolondulok ebe a tehetetlenségbe!!
- Én is.. De ha rajtam vezeted le a dühöd hidd el, semmivel sem lesz jobb.
- Tudom. De mit tehetnénk?
- Azt hiszem semmit - nézte a földet szomorúan Mimi - Hidd el, engem ugyanúgy nyomaszt ez az egész! Mert én is úgy éreztem, végre találtam egy normális barátnőt, erre.....
- Hát én is ilyesmit éreztem. Olyan helyes, normális lány!
- Hacsak nem látogatnak meg valamelyikünket megint ezek.. Mi nem tudunk utánuk menni és semmi ilyesmi, az a legnagyobb baj!
- No mindegy.. Illetve nem mindegy, de most én lelépek. Úgysem tudunk mit tenni. De ha történik valami, majd értesítjük egymást! - ezzel Levente kisétált az ajtón.

Apa lefékezett az őrs előtt. A portánál bejelentette, hogy Hadász századost keresi. Hamarosan Hadász előtt álltak, mindhárman.
- Kaptunk egy érdekes üzenetet a lányunktól az éteren keresztül - kezdte Apa - talán meg kellene nézniük.
A százados sokáig tanulmányozta a képet Apa laptopján, és természetesen le is mentette magunknak.
- Megpróbáljuk kielemezni, honnan jöhetett ez a kép esetleg, hátha valamilyen nyomon végre el tudnánk indulni - mondta.
- Szerintem fölösleges - szólalt meg Era - hiszen az űrbe úgysem tudnak még önök sem utána menni, hogy visszahozzák - fejezte be elkeseredetten.
- Esetleg maga tud valamit, kiasasszony? - kérdezte Kolonics felügyelő, aki közben csatlakozott hozzájuk - Mert ha igen, ideje volna végre mindent elmesélni! - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudok egyebet mondani, mint amit már tudnak.. Sajnos.
- Hát jó. Köszönjük, hogy bejöttek, és ezt a képet átadták. És ismételten felszólítom önöket, ha bármi történik, ami összefüggésbe hozható a történtekkel, jelentkezzenek! Bármi fontos lehet! - búcsúzott tőlük a százados.
Hazaérve a ház előtt egy fiút láttak, aki előbb nem volt ismerős, de mikor hátranézett már igen..
- Liana új barátja, vagy ki.. - szólalt meg Anya.
- Nem a barátja, ez egy bunkó! - mondta Era.
Miközben kiszálltak a kocsiból Apa már érezte, el kell hajtania melegebb éghajlatra ezt a gyereket.
- Sajnálom fiam, Liana hosszabb időre eltávozott a városból, így jó volna, ha nem caplatnál errefelé, így is van éppen elég bajunk!
- Ne olyan hevesen, uram! - szólt Tóbiás - Segíteni szeretnék, azért vagyok itt! Lehet, hogy a múltkor kissé hm, arrogáns voltam, de nemrég értesültem a történtekről. A lányuk mély nyomot hagyott bennem - vigyorgott kicsit pajzánul - de higgye el, csakis segítő szándék vezérel! Amatőr UFO-kutató vagyok afféle hobbi szinten ugyan, és mi van, ha van valami tippem, ilyesmi, hmm?
- Gyere be, de ha csak valami gagyi marhasággal akarsz minket lóvá tenni, kihajintalak a házamból, az már biztos! - mondta Apa, akinek nem könnyű a bizalmába férkőzni főleg olyankor, amikor baj van.

17.

Tóbiás kényelmesen helyet foglalt a nappali süppedős foteljében.
- Nos, uram.. Lehet tanulatlan bunkónak tart engem, de talán valóban tudok segíteni. Tudja, szívemen viselem a lánya sorsát, és nem bánnám, ha az iskolában nem volna mellettem üres a hely.
- Térj csak a lényegre, fiacskám - így Apa.
És Tóbiás elkezdett beszélni. Apa először kétkedve hallgatta, mert úgy érezte, a fiú valami nagy butasággal áll elő, esetleg az a terve, hogy beférkőzzön a házukba, a bizalmukba, hátha Liana el sem tűnt vagy valami hasonló. Apa nagy türhőnek ismerte meg ezt a fiatalembert, mert a lánya így állította be. Előbb annak is tűnt, bumfordi, bunkónak, de ahogyan beszélt, az végülis egyre érdekesebbé vált. A vége az lett, hogy kezet fogtak egymással, és Apa megígérte, délután átnéz a fiúhoz, megnézi mit akar az ajánlani, csak délelőtt még dolga van a munkahelyén, hiszen a lánya eltűnése miatt az élet még nem állt meg Kőhalmán.

Liana lassan sétált vissza a tisztás felé. Végülis arra jutott, hogy kiélvezi még itt az élete hátralévő fejezetét, aztán lesz, ami lesz. Menekülni, bujkálni feleslegesnek érezte. Úgy vélte, ezeknek itt van olyan fejlett technológiája, hogy megtalálhassák őt, ha elrejtőzik. De ezen továbbmenve.. Mi értelme volna elrejtőzni? Milyen életet kezdhetne ebben a világban, ahol nincsenek emberek? Hiszen csak az volt a vágya, hogy egyszer még megláthassa a Földet, hogy emberek közt lehessen, mi több, a barátai között. És ez sajnos egyre elérhetetlenebb messzeségbe kezdett tőle kerülni. Szeme előtt lassan kezdtek fénypászmák látszani felülről, ahogy ritkult az erdő. Kint még mindig ragyogó napsütés volt, pedig úgy érezte, mintha már napok teltek volna el azóta, mióta eltűnt a fák rengetegében. De nem tudhatta azt sem, vajon itt miféle időszámítás létezik. Mindenesetre a történtek és a hely ellenére is; jól esett kiérnie a sötétből. Csodás volt a kis rét, melyet a virágok tarkítottak, és egy-egy kis lepke szálldogált fölöttük.
"Szóval itt vagy, leányom"- hallotta agyában Sailros hangját - "Remélem, tetszik neked ez a környezet, hiszen itt kell majd töltened sok idődet."
"Mennyit..? Miért..? Azt mondtátok, hamarosan visszajuttattok a Földre!" - esett kétségbe a lány, mert az agya hátuljában ott tárolta az erdőben folytatott eszmecserék eseményét is.
"Mindennek el fog jönni az ideje. Innen úgysem tudsz megszökni, ezért nem zárunk be sehova. Minket érdekel az emberi faj, hát most elhoztunk egyet. Majd kiderül, hogyan végződik ez a kaland. De most jöjj velem, mert Lodorum látni szeretne."
Azzal sajnos maguk mögött hagyták a gyönyörűséges rétet, a napsütést, a "boldogságot"..... És vissza a neonfényes járatokon az űrlények központjába, hogy újabb kihallgatáson vehessen részt. Vagy esetleg kísérletezzenek rajta, vagy ki tudja, ezek mit akarnak!? Liana egyre jobban elkezdett félni, bizony féltette életét. Mostmár egyáltalán nem bízott meg ebben a népben, vendéglátói helyettt fogvatartóivá váltak, ami egyáltalán nem volt vicces. Sailros egy fémszínű ajtót nyitott ki előtte, és betuszkolta a mögötte lévő helyiségbe, ahol mozgásérzékelős világítás volt. A szoba közepén egy acéllemez asztal állt, és kezével intett Lianának, hogy feküdjön csak fel rá egész nyugodtan, majd biztos, ami biztos, hevederekkel rögzítette rá.
"Nyugodj meg, nem fog semmiféle bántódásod esni, ha közreműködsz velünk!"
"Nem erről volt szó! Nem kísérletezésről beszéltél, hanem arról, hogy a különös képességeket veszitek vissza."
"Nem beszéltem én semmiről, talán most beszélek? Valamivel le kellett csitítani, mert a magadfajták hajlamosak a hisztériára, és mi nem viseljük el azt, az olyan egyedeket általában likvidáljuk, mert Lodorumot idegesíti, és mi tagadás engem is! Így hát maradj csak nyugton, kis hölgy!"
Majd eltávozott a helyiségből, és Liana egyedül maradt a neonok zúgásával.
"Egészen hasonló a földi világításhoz ez a vacak.." - gondolta. De ebből a révedezésből valami különös zaj zökkentette ki, mint amikor hirtelen a vákuumot levegő tölti ki, ahhoz hasonló pukkanást hallott, és........

18.

......teljes életnagyságban ott termett előtte Tóbiás! A lány nem bírt megszólalni sem, el sem tudta képzelni mi történik!? Az űrlények egy számára ellenszenves alakkal próbálják terrirozálni? Vagy mi!? Ijedtében még a hangja is cserbenhagyta, mert még felsikoltani sem volt ereje meghökkenésében.
"Miért éppen ezzel az alakkal terrorizáltok, bármilyen szörny vagy sárkány jöhetne, de éppen ez!!??"
Nem kapott választ a gondolati kiáltására, de furcsa.. Ellenben az előtte álló alak megszólalt, mozgott a szája, és beszélt!
- Szia, Lianácska. Úgy döntöttem, eljövök érted, hiszen nem élheted le az életed ezen a csúnya bolygón, családot, barátot, szerelmet hátrahagyva.
Liana már bírt (volna) sikítani, de Tóbiás idejében a szájára szorította a kezét.
- Meghibbantál? - kérdezte suttogva - Még az kéne, hogy ezek bejöjjenek, és mindent elrontsanak!
Liana kezdte már kicsit kapiskálni a dolgokat. Lehet, Tóbiás valódi? Mert ő normálisan beszél..... Biztos tényleg terrorizálni akarják az ufók, és idehozták utána!?
- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte óvatosan mégis..
- Mondom, érted jöttem, kicsilány. Haza kell mennünk, hiszen már a fél Föld téged keres - vigyorgott - de tán én a legjobban.
- Na elhiszem.. De ha nem az űrlények viccelnek velem... Mondd csak, hogy kerülsz te ide?
- Erre nincs most időnk, de hamarosan úgyis mindent megértesz. Tudod néha én is eszkábálok ezt-azt.
Ezzel Tóbiás kiszabadította a hevederek fogságából.
- Milyen szexi az overallod - nem állta meg, hogy ne nevessen, vagy az ő alakjához illő szóval: ne röhögjön a lányon. Lianát egyenesen irritálta ez az alak. De úgy döntött, hogyha itt marad, akkor biztos halál vár rá. De ha ez a fiú valóban ide tudott valahogy jönni a Földről, talán van rá remény, hogy vissza is tud menni, és arra is, hogy őt is elviheti magával..
Tóbiás az ajtóhoz lopakodott, ajka elé tette a mutatóujját mutatva, hogy csöndesen, és így suttogta:
- Sajnos itt teremni itt tudtam, de muszáj vagyunk innen kijutni a szabadba ahhoz, hogy vissza is tudjunk menni. Pontosabban az erdőbe kell mennünk.
- Úgy vigyázz, hogy ezek gondolati úton társalognak. Tehát próbáld a tudatodat kitisztítani, ha a közelünkben van egy ne tudják kiszagolni mit tervezünk..
Tóbiás bólintott, és az ajtóhoz lépett, ami szerencsére nem volt bezárva. Úgy voltak vele tényleg a lények, hogy úgysincs itt hova menekülni, kár bezárni. A hevederek pedig azért kellettek, hogy ott maradjon azon az acél vizsgálósztalfélén fekve, mert ki tudja mi a szándékuk vele. Talán felboncolni, hogy tanulmányozzák a szerveit? Vagy az emberi test anatómiáját..? Ki tudja. Liana még a gondolatba is beleborzongott a fenti kérdésre mi is lehet a válasz.. Inkább követte Tóbiást, bízott benne, hogy csak nem akarhat rosszat, hátha tényleg visszafelé is működik az utazási technikája.
A folyosón viszont nem volt világítás, és mozgásérzékelő sem. így aztán "szép" lesz innen kijutni! De Tóbiás mindenre felkészült: zsebéből hamar előrántott egy kis csőlámpát, ami arra azért elég volt, hogy lássák maguk előtt az utat. Így is igen lassan, és körültekintően lehetett haladni, mert ki tudja miféle veszélyek, meglepetések várhatnak még rájuk.. Liana a falhoz lapult, lélegzetet is alig mert venni. Hátha ezek még azt is meghallják. És hirtelen valóban alig bírta ki, hogy fel ne sikoltson, annyira furcsa, nyúlós dologba mélyedtek bele az ujjai a falba, hogy talán ha gyengébb a szíve, hát menten infarktust kap, de szerencsére csak levegőt venni "felejtett el" az ijedelem hatására, és persze egyből az a gondolat cikázott át az agyán, hogy na tessék, mégsem sikerült a megmenekülés!

13., 14., és 15. részek

13.

A buli utáni éjszaka, avagy hajnal, miután hazament, Miminek sem telt túl jól. Igen fáradtan és elcsigázva érkezett haza. Úgy érezte, ha nem teheti magát vízszintbe elájul. Arra határozva, hogy majd reggel zuhanyzik, ledobálta magáról a göncöket és már az ágyban is volt. Szokásától eltérően még arra sem vette a fáradtságot, hogy a könnyektől elmázolódott sminkjét eltávolítsa. Nyakig húzta a takarót, kényelembe helyezkedett, mikor csukott szemhéjon keresztül is látta az erős fényt, de szinte csak egy pillanatig tartott, majdnem addig, mintha vakuval befényképezett volna valaki a szobájába. Nagyon furcsa érzése támadt, nyugtalan lett, nyomban eltűnt az álmossága is. Pillanatokon belül felkattintotta az ágya melletti állólámpát, de semmi gyanúsat, furcsát nem látott a szobájában, csak azt a hihetetlen belső nyugtalanságot érezte. Gondolta, talán Liana eltűnése miatt.. Nem régóta ismerte a lányt, de valahogy megkedvelte. Mimi mindig is a magányos lány volt, aki körül nem nyüzsögtek barátok. A könyvek voltak a legjobb barátai általában. Ezt plázás külseje miatt nem sokan mondták volna meg, pedig értelmes, okos, gondolkodó lány volt. Hogy így eltávozott az álom a szeméből, gondolta megnézi a buliban készített videót, valami csoda folytán éppen sikerült felvételt készítenie az űrlényről, ahogyan Liana elmegy vele.. Az éjjeliszekrényhez nyúlt fektében, hogy elveszi a telefonját onnan. Vakon tapogatózott, mert felülni lusta volt, de semmi. Csak feltápászkodott nagy nehezen. Nem volt a helyén a telefon, sőt sehol sem volt! Már az összes álom otthagyta, így felugrott az ágyból és az egész szobát átfásülte kezdve a magával vitt ruhákkal, táskával. Majd kiment a nappaliba, és ott is átkutatott mindent, nem-e bolondult meg és maradt kint a telefon. Semmi! Kicsit kétségbeesve ment vissza a szobájába tovább gondolkozni rajta, mi történhetett, hol hagyhatta el, holott pontosan emlékezett rá, hogy a megszokott helyre, az éjjeliszekrényére tette. Leült az ágyára, kezébe temetve arcát.. Gondolkodás közben felnézett, do de ilyet!? A telefon az éjjeliszekrényen hevert éppen ott, ahol hagyta. Kioldotta a billentyűzárat, majd a kijelzőn megpillantotta a virtuális post-it alkalmazását: "Inkább ne beszélj a hatóságknak, minden egyszerűbb lehet így." Hitetlenkedve nézte, majd megnyitotta a galériát, és bizony a bulin készült felvételek kitörtlődtek a memóriából.

Hitelen valamilyen sejtelmes fény gyúlt, és Liana megpillanthatta a házigazdáját és annak várát. Embernagyságú volt a pók, ehhez képest kecsesen közelített felé.
"Mit akarsz erre idegen..?" - kérdzete.
A lány már meg sem lepődött rajta, hogy érti a pók gondolatait.
"Nem szándékosan csöppentem ide. Véletlen volt, lezuhantam.. Remélem, embert nem eszel..?"
"Embert..? Miféle szerzet vagy te?"
"A Föld nevű bolygóról érkeztem, azaz hoztak Sailrosék."
"Sailros...... A kegyetlen gyilkos."
Liana szemében rémület látszott......
"Azt mondta Lodorum, nem fognak bántani engem. És, hogy visszajuttatnak a Földre, csak az évekkel ezelőtt általuk kapott képességet veszik vissza."
"Ne hidd el a meséjét. Sosem fogod látni a bolygódat, ha rajtuk múlik."
Liana megrémült..
"Segítenék, de nem tudok túl sokat. Annyit talán igen, hogy összeköttetést tudok szerezni a bolygóddal."
"És hogyan..?"
"A világhálón keresztül!" - szinte látta, hogy vihog a pók - "Jöjj szerény hajlékomba, szépségem. Örvendek a találkozásnak, engem Webbernek hívnak."
"Liana vagyok, s remélem, én is örvendhetek majd az ismeretségnek."

14.

Mimi sejtette, hogy az űrlények alkották a különös üzenetet, és fogalma sem volt mit tegyen, ha netán a rendőrök megjelennek az "ajtajában". Hogy valóban jobb-e, ha hallgat, vagy segíthet megtalálni Lianát, ha beszél. De valószínű, csak még nagyobb bajba sodorhatja, mert azok onnan mindent látnak. No meg, ugyan mit is mondhatna? Amit a töbi fiatal, hogy hipnózisban eltávozott a lány. Atán vagy azt hiszik a hatóságok, hogy be volt szívva és ezt látta, vagy nem. Bár ha már mindneki ugyanazt mondja ahhoz csoportos hallucinációnak kellett volna fellépnie. De az űrlények eszén ember úgysem jár túl, ezt is tudjuk. Mimi vágyott volna rá, hogy titokban találkozzon, kommunikáljon újdonsült barátnőjével. De erre sajnos nem sok esély látszott. Még talán álmában is gondolkodott, de biztos, hogy elaludt, mert arra eszmélt, hogy a napsugarak lányan cirógatják az arcát. A függönyt is elfelejtette elhúzni az este, de lehet ezen csodálkozni? Kikászálódott az ágyból, megzuhanyzott, aztán nekilátott kávét főzni. Étvágya semennyi sem volt, meg úgy semmi életkedve, de csak kellett valamit kezdenie magával. Szombat volt, de most meglepő és kivételes módon jobban szerette volna, ha hétköznap van és lehetne iskolába menni. Éppen ezen gondolkozott, mikor valami puha tárgy ütődött az ablaknak. Kinézett, és meglepődve látta, hogy Levi áll lent, és egy rongylabdát dobott oda. Kinyitotta az ablakot:
- Mi tetszik? Egyáltalán honnan tudod hol lakom?
- Tudok én mindent.. Felmehetek?
- Gyere csak.. Nyitom az ajtót.
Pár perc múlva a fiú már a kávét kortyolgatta az asztalnál.
- Kezdtem beleszeretni ha lehet ezt mondani. Egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan ami történt.....
- Hát az.
- És nem segítenél kinyomozni?
- Ugyan, mit? Szerintem nyilvánvaló. Az űrlények vitték el, és azoknak sokkal nagyobb hatalmuk van, mint nekünk, embereknek! - közben eszébe jutott az éjszakai közjáték is, de már tudta, hogy sohasem fog róla beszélni senkinek. Úgysem segít vele, de ártani árthat. Levi mintha csak a fejébe látott volna:
- Te nem készítettél felvételeket a bulin?
- Felvételeket? Mire gondolsz?
- Ne add már a hülyét! Fényképek, videók! Mintha úgy láttam volna, videóztál a telefonnal, mikor történt..
- Rosszul láttad......
- Hja! De akkor te meg sem akarod találni! - vágta a fejéhez a fiú.
- Ez nem igaz, miért hazudnék?
- Akkor mutasd a telefonodat!
Mimi előbb még nyugodt volt. De eszébe jutott, hogy azt a kis jegyzetet nem törölte ki.
- Miért kell itt bizonygatnom neked..?
Kihozta a telefont, és közben belépett a galériába. Az alkalmazás "tisztára" törlésére nem volt idő ugyanis, azért nem azt próbálta.
- Görgesd csak végig, semmi..
A fiú nézegette a telefont, de valóban nem volt sem videó sem kép az estéről.
Lemondóan lépett ki a galériából, és persze megpillantotta a kis üzenetet.
- "Inkább ne beszélj a hatóságknak, minden egyszerűbb lehet így." És ez mi, Mimi? Még vicces is lehetne, ha nem volna ekkora szar kedvem! - kiáltotta.
- Semmi.......
- Semmi a frászt! - ugrott fel a srác. Vagy elmondasz mindent, amit tudsz, vagy a fejeden verem szét ezt az átkozott mobilt! És hidd el, megteszem, olyan remek kedvemben találsz éppen! - nézett fenyegetően.
Mire Mimi elkezdett beszélni.

15.

Era éppen laptopja fölé hajolt, új üzenete érkezett a facebookon. Unottan kattintott a kis piros borítékra. De egyből el is múlt unottsága az üzenet láttán, mert feladója nem volt más, mint elveszett nővére, Liana! Egy képet tartalmazott az üzenet, Lianát ábrázolta valami félsötét dzsumbujban, és egy nagy fehér valamit tartott maga előtt, rajta szöveg:
"Megvagyok, élek. Nem tud senki sem segíteni, mert elraboltak az űrlények. Nagyon messze vagyok!"
Era meglepetésében felkiáltott, szülei furcsán néztek rá.
- Mi baj, kislányom? - kérdezte Anya.
- Anya.... Ezt látnod kell! Liana üzent!!
Szüleik pillanatok alatt a gép előtt termettek.
- Mit tegyünk? - vakarta fejét Apa - Vajon sehogyan sem lehet velük kapcsolatba lépni?
- Nem tudom.... - válaszolta kisebbik lánya - de olyan nagyon jó volna, ha Liana hazakerülne....
Anya szeméből most is könnycseppek gördültek alá.
- Nem sokáig bírom én már ezt.. - sóhajtotta.
- Szerintetek volna értelme a rendőrségnek szólni? - morfondírozott tovább Era.
- Szerintem lehet nekik szólni - válaszolta Apa - Bár tenni úgysem tudnak semmit, de lelkünkre kötötték, bármi történik szóljunk.

Liana nagyon elfáradt. Nehezen hozták össze ezt a különös üzenetet Webberrel. De sajnos ők írásban nem kommunikálnak, így nem tudott mit kitalálni, hogyan írjon, és innen eredt a kép ötlete. Bár e bolygón és e világban igen kreatív dolgok és lények voltak, ezt mutatta Webber főhadiszállása is, de most ez volt a megoldható.. A pók kissé fölényes, arrogáns mdorú volt néha, de jó perceiben egész normális.
"Most viszont vissza kell menned az erdőbe" - sugallta Webber. "Nem szeretném, ha itt találnának, ugye érted.."
"Persze-persze."
Webber magához erősítette a lányt egy fonallal, és szépen felvitte a felszínre.
"De ugye ha sikerül eljöhetek máskor is hozzád.."
"Ha sikerül....."
"????"
"Tudod jártak már itt különféle lények. Sajnos, egyiket sem láttam egynél többször, mert mindig feldolgozzák őket.."
Liana megriadt...... Lehet, valóban halál vár rá, csak szépen hitegették Sailrosék, hogy így meg úgy, közben meg.....
Az erdőben maga sem tudta mit tegyen. Tudta, merre van a visszavezető út, de semmi kedve nem volt visszasétálni oda. De azon is elgondolkodott, hogyha nem megy vissza, akkor mit fog csinálni ebben a világban? Sem barátok, sem emberek, egyáltalán mit enne, hogyan élne itt egyedül? Van-e értelme? Hirtelen eléggé suicid hangulat szállta meg, és már azon volt, hogy visszamegy, tegyenek vele az űrlények amit akarnak, minek kínlódjon itt egyedül. Aztán a fáról ismerős alak ugrott elé, Roborus.
"Ismét találkozunk.. Nos, hogy érzed magad nálunk?"
"Nem jól...... Elég kétes dolgokat hallottam az imént, és úgy érzem, sosem leszek már emberek között."
"Kivel beszéltél?"
Liana gondolkodott, megmondja-e, hiszen Webber azt ígértette meg vele, nem beszél senkinek az "akcióról".
"Webber, a pók, igaz?"
"Hát ja." - Liana elfeledte egy pár pillanatra, ezek a gondolatait is kiolvassák.
"Ne félj, nem árullak el. Webber amúgysem tud tenni semmit. A szája nagy, fellépése bizalomgerjesztő, de csak egy netfüggő kocka, és tudod a neten való teleportálást még mi sem találtuk fel."

10., 11., és 12. részek

10.

Liana félálomban arra gondolt, hogy kicsit lustálkodik még, aztán felkel. Elég későre járhat már az idő, hiszen a nap pontosan a szemébe süt. És még Rosbeta, a cicája is ott ül a nyakán selymes bundájával.. De apropó! Rosbeta!? Ebben a pillanatban pattant ki a szeme. Valóban valami napféle tűz rá, és ő magas fűben heverészik. És a mellkasán.. Valóban egy nagyméretű macska tartózkodik, de nem Rosbeta. De eléggé hasonlít rá.. Hirtelen felült, nem értette, mi történik, és akkor megpillantotta Sailrost. És abban a pillanatban elillant a rét, Rosbeta, a napsütés..... Vakító neon vagy hasonló lápma fénye tűzött rá, és ő egy vizsgálósztalon feküdt.
"Azt hittük, nem térsz magadhoz, hogy nem volt jó ötlet a hibernálás."
Liana rájött, csak illúzió volt, amit az előbb átélt. Nem álom......
"Az emlékeidből állítottunk össze kellemes képeket, érzéseket - sugallta Sailros -, hogy ne okozzon fájdalmat visszatérned a jelenbe. A mi bolygónk is igen szép, talán később erről is meggyőződhetsz majd. De most lassan fel kéne kerekedni, mert vezetőink kíváncsiak már rád."
Liana végignézett magán. Nem a saját, vagány buliruhája volt rajta. Ugyanolyan hüllőszerű második bőr, ami a többi idegenen van. Leugrott az ágyról, és...... össze is esett.
"Talán túl gyenge vagy még, csak óvatosan. Adtunk be vitaminkoktélt, mely szerintünk az emberi lénynek tápláló lehet, hogy ne gyengülj le az út során."
Felsgítette a lányt a fölrdől, és segített neki kisétálni ebből a helyiségből. Néhány futurisztikus, túl erősen megvilágított folyosón haladtak végig, míg egy nagyobb terembe értek. Egy nagy C alakú acélpult körül foglaltak helyet a Sailroshoz hasonló lények. Az asztal csúcsánál egyikük kicsit magasabban ült, valószínűleg ő volt a vezető.
"Üdv, Liana - kezdte -, szeretnénk, ha együttműködnél velünk. Lodorum vagyok, az itteni rangidős. Ez azt jelenti, a többiek hallgatnak rám. Biztosan emlékszel, valamikor régen meglátogattunk téged. Ennek az volt az oka, hogy más voltál már akkor is, mint a többi ember. Különös képességekkel rendelkeztél. Igen; nem mi oltottuk ezeket beléd, megvoltak, csak elősegítettük, hogy használni is tudd ezeket. Szeretnénk néhány kísérletet tenni veled, ami nem fogja testi, szellemi képességeidet befolyásolni, esetleg károsítani. Ha úgy véljük, hogy kárára lehetsz a saját fajod társadalmára ezzel, akkor próbálni fogjuk elérni azt, hogy ne igazán használhasd ezeket. Lehet ez furcán hangzik, hogy miért védelmezzük az embereket. Nem szeretnénk, ha visszaélnél a képességekkel, és ha az emberek tudomást szereznének bolygónkról. Ha nem működsz közre, bizonyos szankciókat teszünk, hogy finomabban fogalmazzak. De azt hiszem, megértettél, hiszen okos kislány vagy te. Cserébe ismerkedhetsz bolygónkkal, bár valószínű, ha visszajuttatunk a Földre, nem igazán fogsz ezekre emlékezni. De mint tudjuk sok ember él csak a mának, hát tégy így te is! - mosolygott a Lodorum -, Kísérjétek ki a szabadba!" - nézett Sailrosra.
Ismét az előbbihez hasonló folyosókon mentek végig. Aztán..

Igen elcsigázott állapotban értek haza. Az úton nem is beszélgettek, otthon meg ki-ki elgondolkodva dőlt be az ágyába. Reggel a vekkerre ébredt Era. Lesétált, és látta, hogy a szülők összetört arccal ülnek a kávéjuk felett.
- Nekem is menni kell a rendőrségre? - kérdezte.
- Igen, kislányom, sajnos igen - mondta szomorúan Apa.
- Ihatok én is egy kávét? Nagyon fáradt vagyok......
- Jó, most az egyszer.. - válaszolt Anya, majd elé tette a csészét.
Nemsokára már az őrsön voltak.
Egy kisebb szobában foglaltak helyet, melynek puritán berendezése egy asztalból és négy székből állt.
- Kolonics felügyelő vagyok, örvendek- mutatkozott be egyszerűen, kicsit barátságtalanul a felügyelő.
- Én pedig Hadász százados. Sikerült az éjjel hátralévő részében kielemezni a Lövészék kameráinak felvételeit. Megdöbbentő dolgot láttunk rajta, amiről önök is hamarosan meggyőződhetnek - és még csak most vették észre a hóna alatt szorongatott laptopot - De előbb beszélgessünk!

11.

....aztán olyan érzése volt, mint mikor a haldokló meglátja a fényt a folyosó végén.. Vagy valami ahhoz hasonló. Kiértek a szabadba. Első meglepetése talán az lehetett, hogy volt levegő, napfény.. Nagyon hasolnóak voltak itt az életkörülmények a Földéhez. Csak nem volt tönkretéve a környezet, egyszerűen csodás volt! A Nap kellemesen simogatta arcát lágy sugaraival, csdálkozva forította arcát felé. Egy kis úton kiértek egy réthez. Legszívesebben leheveredett volna a fűhöz hasolnító selymes növénybe, melyben itt is ott is színes kis virágok tarkállottak, hívogatták szerényen az arra járót közelükbe. Kicsit távolabb fák álltak, odébb erdő kerekedett.
"Pihenhetsz itt kicsit - sugallta Sailros, ki kikísérte ide -, megszökni úgysem tudsz. Élvezd a szép környezetet, tisztítsd meg agyadat a felelsleges lerakódásoktól, és máris könnyebb leszel." - azzal ott is hagyta a lányt.
Liana odébb sétált, és valóban leheverdett a fűbe. Olyan kellems volt a lágy szellő.. Fölötte az égen elrepült egy furcsa.. madár. Olyan denevérszerű, vagy dínószerű volt, nem toll fedte testét, hanem bőr, ahogyan Liana odalentről kivehette. Felhő nem volt az égen, csak az a gyönyörűséges világoskék színe.. Kicsit elnyomhatta az álom, mert kiesett egy kis idő.. Arra eszmélt, hogy egy hatalmas lepkeszerű jószág szállt az arcára, ijedten hessegette el. De fel is állt, és úgy döntött megnézi, milyen az erdő. Komótosan sétált oda, nem siettette senki és semmi. A lombok alatt elég sötét volt. Valahogyan mégsem félt a félhomályban. Különös indák voltak a fákon, tisztára, mint egy túlburjánzott őserdőben. Ahogyan haladt befelé, az agyában hirtelen támadt egy hang:
"Hova-hova kisasszony? Egyáltalán ki vagy, mert nem e világról való, ahogy látom.."
Lana kicsit megijedt, félhangosan ejtette a szavakat:
- Ki vagy, hol rejtőzöl?
"Fölötted, kislány."
Liana felnézett, egy hatalmas fa ágai nyúltak a feje fölé. Előbb nam látott semmit ott.. De aztán mégis.... Valami macskaféle ragadozó púpozta a hátát nagy lustán. Méretre akkora volt, mint egy hatalmas macska, ami van vagy 15-20 kg. Odafent a nap sugara játszott a bundáján, és a színe..... Ezüstösen csillogott, mintha csillámpor fedte volna.
"Te beszéltél..?" - kérdezte csodálkozva a lány.
"Mi ebben olyan meglepő" - húzta el lustán száját az állat.
"Mifelénk az állatok nem tudnak beszélni, csakis az."
"Én nem is vagyok állat, ezt kikérem magamnak!"
"Akkor..?"
"Ugyanolyan lakosa vagyok ennek a bolygónak, mint bárki más! Mert ilyen a testem, azt semmit sem jelent."
"Oh, értem, bocsánat.. Én Liana vagyok."
"Én pedig Roborus, örvendek.." - kicsit nagyképűen.
"És nem jönnél le onnan? Talán kicsit elkalauzolhatnál ebben a világban, és akkor még néhány dolgot megérthetnék."
"Hm-hm; hát miért is ne." - ugrott le a fáról kecsesen Roborus.
Elindultak beljebb az erdőbe, előbb egyre sötéttebb lett, majd kiértek egy tisztásra, melyet beragyogott a napsugár.
"De csodálatos ez a hely! Nagyon szép világotok van, Roborus."
"Ugye..... Nektek is így kellett volna a földetekre vigyázni, és akkor ott is minden sokkal szebb volna."
"Mindig az orrom alá dörgölitek ezt.. Nem én tehetek róla, hogy az ember olyan, amilyen."
"No igen.. Talán lassan nem ártana visszamenned, mert lehet Lodorum lassan a keresésedre indul. Elbújni nem nagyon lehet, hiszen a madarak mindent látnak."
Lianában már megfogalmazódott a kérdés, hogy ők is olyan intelligensek-e, mint Roborus, de szerencsére gyorsan elnyomta olyan gondolatokkal, hogy de csodás a tisztás. Mert valószínűnek vélte, hogy Roborust megbántja a feltételezéssel, hiszen az 'állat' jelzőn is úgy tűnik megsértődött.
Lassan indult visszafelé, Roborus ott maradt a tisztáson. "Visszatalálsz nélkülem is, nekem most dolgom van."
Liana megtett jó pár métert, de nem akart kiérni az erdőből, kezdett kicsit bepánikolni, mikor megpillantott némi világosságot. Fellélegzett, hogy végre kiért, mikor eltűnt lába alól a talaj..

12.

Hadász százados az asztallapra helyezte a laptopot. Aztán elkezdte a kérdéseit.
- Történt-e esetleg önökkel, illetve a lányukkal már valami füldönkívüli élmény esetleg, vagy más egyéb furcsaság? Mert elég érdekes volt, hogy Liana nem volt meglepve a látogatóktól, és nem feltétlenül a hipnózis miatt van ez így! Kérem, ha tudnak valamit, bármit, mondják el!
A szülők egymásra néztek.
- Néhány éve történt vele valami - fogott bele a mondandójába Apa - A lányunk egyszerűen eltűnt egy éjjelre, és mikor visszakerült azt mesélte földönkívüliek vitték el, de nem emlékszik semmire. Attól fogva előjöttek rajta bizonyos különleges képességek.
- Mit ért ez alatt pontosabban?
- Telekinézis, furcsa megérzések, képes a teste elektromos áramot előállítani, csak valami alacsony feszültségen. Emberi ésszel felfoghatatlanul.. És a lányom súlyfeleslege is eltűnt, hibátlan alakját tőlük kapta.
- Egyszercsak arra ébredtem, űrlények állnak a nővérem ágyánál. Elkezdtem sikoltozni, mire eltűntek, mint később kiderült, akkor szállították vissza. Mikor elvitték észre sem vettem.. - emlékezett vissza a lidérces éjszakára Era.
- És ha néhány éve történt.. Eddig hallgattak erről, nem történt semmi azóta sem?
- Nem.
- Értem. Esetleg emiatt költöztek ide nemrégiben a városba?
- Igen.. Valahogy kitudódtak és a lányom szuperképességei is. Nem maradhattunk ott. Azt gondoltuk, majd itt titokban tartjuk, és akkor nem történhet semmi baj.
- Ó, Endre, én tudtam, éreztem, hogy hasonló fog történni! - sírta el magát Anya.
- Cs-ssss.. - csitította Apa - nyugalom, szívem, minden megoldódik.
- Próbáljuk megoldani az ügyet, igen. Be fogjuk vonni a Különleges Alakulatot is - mondta Hadász - Már úton vannak. Ők is ki fogják tanulmányozni a felvételeket - nyúlt a laptop után, és bekapcsolta.

Liana folyamatosan zuhant. Ő úgy érezte, nagyon sokáig. Aztán egyszercsak olyan érzése támadt, mintha trambulinon ugrálna vagy ilyesmi. Csakogy ez a trambulin ragadt...... És úgy tűnt már késő, mire ráébredt, egy óriáspók várába pottyant..

Apa fülét érdekes cirpelő hang csapta meg, majd a laptopból szürke füst szállt fel.
- A szentségit! - kiáltott fel Hadász - mi a fene történik itt!?
- Van itt wifi? - kérdzete Apa.
- Majd éppen ingyennetezne a telefonjával, vagy mi? - nézett rá csodálkozva a százados - Ez nem vicc!
- Jaj, dehogyis! Olyasmire gondolok, hogy talán a neten keresztül megfertőzték a gépet a földönkívüliek, és egyszerűen befuccsolt, még mielőtt valaki láthatta volna a felvételt. Bár feltételezem, volt biztonsági mentés?
- Nem volt, a kutyafáját neki - tépte szinte a haját Hadász - Túl friss volt az információ, a fene vigye el!
- És hol a winchestere a biztonsági rendszernek? - kérdezte Apa.
- Maga a rendőr vagy én??
- Bocsánat, én csak informatikus vagyok, szerettem volna segíteni - sütötte le a szemét Apa.
- Elnézést, kicsit idegőrlő a napom és ez az ügy, nem aludtam az éjjel. Viszont a merevlemez sajnos eltűnt!
- Mindent megtesznek, hogy ne hagyjanak nyomot maguk után - mondta Apa - Bár ezekkel szembeszállni úgysem lehetne. Hiszen nem is erről a világról valók..
- Engem nem érdekel, csak kapjam vissza a lányomat - zokogott ismét Anya.
- Hölgyem.. higgye el, mindent megteszünk! - mondta Hadász - Ha viszont újat már nem tudnak mondani, akkor azt hiszem el is mehetnek - állt fel az asztaltól. Ha bármi is történne, értesíteni fogjuk önöket. Vagy ha esetleg még volna valamilyen kérdésünk. Viszlát!
A szülők és Era elhagyták az örsöt.

7., 8., és 9. részek

7.

Belépett Leviék szalonjába. Jóval magasabb volt, mint egy ember, olyan két és fél méter lehetett. Vékony, testalkatú, és ugyanúgy két lábon járó, mint mi. Első látásra nehéz volt eldönteni, visel-e ruhát. De ha az ember jobban megfigyelte; igen. Csak olyasmi volt, mint gy második bőr, csak olyan krokodilbőrszerű, mint a hüllők bőre. A fiatalok között pánik tört ki. Sok kis diszkós lány visított, szaladgált össze-vissza óbégatott. Volt még más is, aki elájult, olyan is, aki kiszaladt az utcára. Pedig a véletlen baleseteken kívül nem történt semmi tragédia vagy személyi sérülés. A Lény egyenesen Linát kereste a szemével, és mikor kialakult a szemkontaktus a lánnyal el is indult felé. Olyan volt ez, mint a hipnózis, legalábbis a kívülállók számára. Mert Liana meghallott egy hangot a fejében, közvetlenül az agyában.
"Sailros vagyok, Liana. Gyere, kövess engem, és nem történik semmi baj. Senkit sem szeretnénk bántani a fajodból, ha szépen engedelmeskedsz, és követsz engem a Hajóra, nem fog bántódása esni senkinek sem."
Liana követte Sailrost, és az ablakkereten átlépve kijutott a házból. Odakint az évszakhoz képest hűvös volt igencsak, sehol egy felhő, csak úgy ragyogtak a csillagok. Leventéék pázsitján egy kisméretű űrjármű parkolt. A lény afelé mutatott, Liana pedig követte, felnyílt a tető, és beszállt Sailros mellé. Aztán ahogy ez lenni szokott felszálltak, és a város melletti erdőség határán megpillantott egy nagy űrhajót, vagy ahogyan a köznyelv hívja: UFO-t, anyahajót. A kis gépet ennek a teste nyelte el, és Liana megpillanthatott több Sailroshoz hasonló lényt, akik már várták őket.
"Évekkel ezelőtt, ahogyan ti méritek az időt, egyszer meglátogattunk" - sugallta Sailros - "Nagy részét 'elfelejtetted', mert mi gondoskodtunk róla. De bizonyos különös képességek maradandóak lettek nálad. Kíváncsiak vagyunk, mi ez, és ha lehet, visszaszerezzük. Közreműködésed esetén nem fog sem neked sem másnak bántódása esni."
"Természetesen közreműködöm, de nem értem, miért veszitek vissza azt, amit egyszer adtatok."
"Mert nem emberi dolog, nektek nem való, csak visszaéltek vele, és mindent a saját fajotok ellen fordítatok, pusztítás céljából."
Liana végülis igazat adott, mert ez jellemző az emberi fajra.
"Nem minden ember egyforma. Ti azok vagytok?"
"Belénk ugyanazokat a kódokat táplálják, de lehet eltérés, mert mutálódhat a génállomány."
Kis fényes terembe kalauzolták a lányt, hogy ott utazhasson.
"Bolygónkra viszünk, mert látni szeretne téged néhány társunk. Míg a közelébe érünk, itt pihenhetsz, aztán felkészítünk arra, hogy fogadja tested bolygónk klímáját. Sajnos a sebességünk alacsonyabb, mint az átlag, mert az emberi szervezet nem tolerálja a fénysebességet."
Liana lepihent az igencsak futurisztikus helyiségben. Gondolkozni sem tudott, mert meg volt nagyon riadva, meg volt arról győződve, hogy nem fogja túlélni ezt a különös utazást. Kicsit szomorú volt, mert úgy érezte, talán végre kezd beilleszkedni a kisváros életébe, talált barátokat, kezdte magát ott jól érezni. És természetesen a család.. Nem tudta, vajon a bulival mi lett, ki mit látott, mire fog emlékezni. Lehet, ezek is tudnak "neutralizálni", mint az egyik filmben látta...... Nem lehet előre semmit sem tudni. És az is nagyon könnyen előfordulhat, hogy soha az életben nem is fogja már ezeket megtudni. Ezekbe a dolgokba volt belemélyedve agyilag, mikor a fal egy része kijelzővé alakult át, és pár pillanatra látta Leviék házát, hogy micsoda szörnyű felfordulás támadt ott. Aztán kialudt a látomás, és szétnyílt a fal, amely Sailrost engedte át magán.
"Velem kell jönnöd."- és Liana követte őt.

8.

Era arra ébredt, hogy csengetnek, és a szülők kiabálnak, ég az összes villany a házban. Kótyagos fejjel sétált le a lépcsőn.. Megpillantott egy teljesen ismeretlen lányt is, aki szintén kisírt szemmel magyarázott valamit nagyon gyorsan. Előbb tudomást sem vettek róla, nagyon nagy volt valamiért az izgalom. Apa össze-vissza szaladgált, Anya sírt.. Az ismeretlen lány kezdte el magyarázni, mi van, illetve ebbe a magyarázatba csöppent bele Era:
- Földönkívüliek lehettek - szipogta Mimi -, egyenesen Lianáért jöttek, valahogy nagyon úgy festett a dolog. Mintha hipnotizálták volna, szó nélkül követte az űrlényt. A fiúk látták még az ablakból, hogy valamilyen járműbe beszálltak, és eltűntek a csillagok között - már sírt Mimi.
- Odamegyünk a fiú házához! - határozta el Apa.
Era közben felkapott valami ruhákat, amik éppen a keze ügyébe estek a szennyeskosár tetejéről, nem is nagyon érdekelte mik, csak ruhák legyenek, és így együtt szálltak be a Wartburgba. Mimi kivételével mindenkinek voltak sejtései, mi történhetett, illetve ők már előtte is tudták, létezik élet a Földön kívül.
Leviék házánál még nagyobb hisztéria volt. Közben a mentők is kiérkeztek, mert volt, aki nem tért magához az ájulatból és volt akit eléggé megsértett a berobbanó üveg. És egy rendőrautót is megpillantottak a ház előtt parkolni.
Levi a ronccsá ment ablak mellett ült egy zsámolyon, eléggé magába roskadva gondolkozott. A szülei még nem is tudtak a dologról, mert elutaztak egy melegebb éghajlatra, és a szó valódi értelmében; nyaralni mentek. Ezért is tudott ilyen fergetegesnek ígérkező bulit rendezni. A többi fiatal odavezette Liana szüleit hozzá.
- Te a lányunk barátja vagy? - kérdezte Apa.
- Nem egészen.. Nem régóta ismerem, és meghívtam a bulira, amit mára rendeztem, és egyszerűen felfoghatatlan, érthetetlen ami történt. Miért éppen őt vitték el? A mi házunk ez, miért nem engem választottak, egyszerűen nem értek semmit sem!
A szülők egymásra néztek, vajon mondjanak-e valamit, lehet megint költözni kell, és a lányuk nélkül!? Bele sem mertek gondolni ebbe az egészbe, hogy Lianát elveszíthetik. Apa ingatta a fejét, végülis ha belegondolunk Levinek vagy akárkinek teljesen mindegy, mit tud a múltjukról.
- Nem tudom, fiam - mondta Apa -, de elhiheted, mi beletébolyodunk, ha a lányunknak baja esik!
- És nagyon úgy tűnik, soha többé nem látjuk! - sírta Anya.
- Ne haragudjanak..... Kezdtem e rövid kis ismeretség után is megkedvelni, mi több, megszeretni a lányukat.
Eközben odalépett hozzájuk az egyik rendőr.
- Fiam, igaz, te vagy itt a házigazda? Szeretnénk veled beszélni! - nézett közben Liana szüleire.
Miközben arrébb vonultak, Era kíváncsian nézelődött. Nem volt még soha ilyen buliban, túl fiatal volt ahhoz, hogy a szülei elengedjék. Hiába mondta, hogy az osztálytársai már javában járnak ilyen helyekre.. Hiába. A szülők most nem éppen vele voltak elfoglalva, így nyugodtan beléphetett a házba. Odabent figyelmes lett a biztonsági rendszerre. Vajon a kamera működött, miközben mindez történt?

Természetesen erre a rendőrök is gondoltak, és a rögzített felvételeket már be is küldték az őrsre. Éppen Kovács őrmester mobilja csengett:
"Sikerült a felvételbe belenéznünk, bár a kielemzés még hátravan. Látszik a robbanás, a tömeghisztéria, de egyszerűen láthatatlan az oka, semmiféle földönkívülinek nyoma sincs. Igaz, hogy másnak sem!"
- Igenis, Hadász százados - mondta a telefonba Kovács.
Zsebre tette a moblt, majd visszasétált a házhoz. Valami nyomnak csak kellene lennie amin elindulhatnak. Vagy valóban UFO-támadás érte a házat? Kovács Elemér nem hitt ebben. Valami másnak kellett itt történnie, csak ügyesen leplezik a dolgokat. Emberrablás, de az érthetetlen, hogy akkor miért nem a dúsgazdag Lövészék fiátt vitték el? Ennyire csak nem lehetett IQ-szegény az elkövető, hogy azt sem tudja kit rabol el! És az is érthetetlen, hogy a tanúk miért mind ugyanazt mondják? "Hüllőjelmezes elkövető, pha!" - gondolta Kovács, miközben Liana szüleire lett figyelmes, és odasétált hozzájuk.

9.

Különös helyiségbe kalauzolta Sailros Lianát. Fura fülkék álltak a falnál sorban a csőhelyiségben. Lianát a sci-fi filmekben látott hibernáló fülkékre emlékeztette. Sailros kinyitotta az egyiket, és intett a lánynak, hogy háttal lépjen bele. Nem volt mit tenni, muszáj volt szót fogadni, hiszen ha nem teszi ki tudja, mi történik vele. Az is megfordult a fejében, talán hibernálás ez is..
"Valóban valami hasonló.. A vezetőség úgy gondolja, ha kicsit 'elaltatunk', akkor a szervezeted tolerálni fogja a fénysebességet is, mert nincs sok idő." - így Sailros.. Így aztán rázárult az ajtó, és ki tudja, milyen napra fog felébredni, ha egyáltalán magához tér valaha.

Anya arcán legördültek a könnyek, miközben egy kéz nehezedett a vállára.
- Elnézést hölgyem - szólította meg Kovács - Ha az értesüléseim nem csalnak, ön az eltűnt leány édesanyja.
- Igen..
- Fel kell tennünk néhány kérdést, talán fáradjon velem a kedves férjével valamilyen nyugalmasabb helyre!
Besétáltak a lakás nappalijába, ahol viszonylag csendes volt a körülmény.
- Tudnak-e a lányuknak olyan jellegű viselt dolgáról, ami de vezethetett?
- Jó gyerek, nem szokott kimaradozni, randalírozni ilyesmik.. - mondta Apa.
- A szemtanúk szerint földönkívüliek rabolták el. A lányuknak is túl hogyismondjam élénk a fantáziája?
- Eléggé az, sajnos....... Vagy nem sajnos.
- Be kellene majd jönniük az őrsre, mert a százados úr beszélni szeretne önökkel.
- Természetes..
- Akkor reggel 8-kor találkozunk ott.. Azt hiszem Hadász százados addigra kielemzi a biztonsági kamerák felvételeit is, és többet fogunk tudni az esetről. Nos, jó éjt! - köszönt el.
- Jó éjt!
Miután a rendőr elsétált, a szülők egymásra néztek.
- Talán haza kellene mennünk pihenni.. - mondta Anya.
- Kérdezzünk még meg pár fiatalt, úgysem tudnánk aludni.. Apropó! Era hol van?

Era éppen egy Harley Davidson bőrdzsekis faiatalemberrel diskurált.
- Szóval te láttad a nővérem eltűnését, igaz?
- Igen, nagyon ijesztő volt - mesélte Fecó, a motoros -, ott álltam éppen mögötte.. Tudod, a tesódon látszott, hogy a mi zenénket hallgatja, gondoltam felhívom az emeletre a rockerekhez. És akkor történt a robbanás, Liana megbabonázva sétált az űrlény karjaiba.
- Megölelte, megcsókolta? - hűlt el Era.
- Jajjmár! Dehogyis, kislány. Mintha hipnózisban lett volna úgy sétált oda, valamiért meg sem lepődött, nem sikoltozott, onnan is gondolom, hogy így volt. Hiszen ki ne ijedne meg egy marha nagy UFO-nautától, aki kedvesen hívogat a hajójába..?
- Biztosan így lehetett..
- De te sem lepődsz meg!?
- Dehogyisnem, én ilyen vagyok..
- Tuti tudsz valamit, de majd ha a rendőrség kihallgat, ott beszélni kell!
- Milyen rendőrség, eredjmár!
- Kislányom - szakította meg a beszélgetést Apa - gyere, nincs már itt semmi látnivaló. Ideje hazaindulnunk, reggel 8-ra neked is jönni kell velünk a rendőrségre.
- Na ugye, megmondtam, mazsola! - nevetett fel Fecó.
- Bekaphatood- nyújtotta rá a nyelvét Era.
- Ejnye, hát hogy viselkedsz? - nézett rá meglepve Anya.
- Sajnos ő is felnő, szívem - így Apa -, bár attől még nem kellene tiszteletlennek lenni.
- Ugyanmár, ez egy hülye beképzelt gyerek - húzta a száját a kislány, miközben beültek az autóba, mely mellett Mimi állt.
- Elvigyünk egy darabon? - kérdezte Apa.
- Köszönöm szépen, hazasétálok..... - felete elgondolkodva a lány, majd intett a távozó autó után.

4., 5., és 6. részek

4.

Liana mérgesen szaladt le a lépcsőn kis padlástérbeépítéses szobájából.
- Oszálytársam! Padtársam! De semmi egyéb; ő a kerülendő rossz!
- Pszt - így Anya -, kint áll az ajtóban és biztosan hallja ezt, úgy kiabálsz.
- Hadd hallja! Mit érdekel!
Erre Tóbiás belépett az ajtón.
- Mi a gáz, szivi? Letagadsz?
- Szivi a jó nénikéd. Ajánlanám, hogy elhagyd a házunkat, talán így nem esik bántódásod, bár ezt sem garantálom- nézett rá mérgesen Liana, akinek a szeme már szinte szikrákat szórt.
Tóbiás maga elé tartotta a kezét:
- Jólvanna, nem eszik olyan forrón a kását. - és kisétált a kertajtón, azaz ki próbált sétálni, mert hirtelen lezsibbadt a jobb lába és orra bukott. Anya kicsit félve szemlélte az esetet, Liana elkedzett nevetni:
- Ugye, a jobb láb nem tudja, mit akar a bal, vagy mi!!
Tóbiás megszégyenülten állt fel és kullogott el a kedvenc nadrágján támadt lyukkal, ami Lianát szintén nevetésre késztette. De mikor oldalra nézett Anyán is látta, hogy mosolyog.
- Azért vigyázz, szívem - mondta -, tudod...... Nem kell kitudódnia, mire vagy képes.
- Tudom, Anya. De ez a fiú rettentően bosszant! Rám mászik, erőszakosan udvarolni akar, meg kitol velem! Egy fél nap alatt totálisan elegem lett belőle!
Aztán felment a szobájába a gép elé, ahol ismét meglepetés várta. Sajnos a facebook adatvédelmi beállításaival nem igazán szokott foglalkozni, most itt az átka. Tóbiás még mielőtt elindult volna hozzájuk, feltöltött egy képszerkesztővel megbolondított képet, ami kettőjüket ábrázolja. Liana profiljáról mentett le egy képet, és szépen összemontírozta, mintha közös kép volna, és átölelnék egymást.. És mivel bejelölte rajta, így Liana összes ismerőse látta. És még szívet is írt alá!!!!! Liana forrt a dühtől, miközben törölte a jelölést.... És Tóbiást természetesen letiltotta.

Másnap elég kedvetlenül indult az iskolába. Megint Tóbiással egy nap!? Kész agyrém ez így elgondolva is..
Belépett a terembe, ami a diákok zsongásától volt zajos. Szépen odasétált a helyére és leült. Megnyugodva konstatálta, hogy Tóbiásnak hűlt helye. "Hátha nem jön ma"- gondolta reménykedve. Viszont a csengő megszólalta után pár pillanattal már ott is volt a fiú. Meglepetésére az rá sem nézett, nem foglalkozott vele, csak a telefonját nyomkodta. Szerencsére vélhetőleg neki ezzel már nem tud ártani.

Szünetben ismét egy nagysikerű black metal bandát hallgatva álldogált a folyosón, mikor valaki megbökte a vállát. Hirtelen fordult meg, rosszat sejtve.
- Kíváncsi  voltam rád - mosolygott rá egy szőke, kedves arcú lány -, de elnézést, ha zavarlak.
Liana kivette a fülhallgatóit.
- Természetesen nem zavarsz!
- Mimi vagyok, és egy osztályba járunk. - nyújtott kezet a lány.
- Liana.
- Tudom- mosolygott a másik.
- Bocsi, de nem emlékszem rád..
- Igen, én elég csendes vagyok, meg nem vagyok jó tanuló sem. De azt láttam, mit folytatsz ott Tóbiással. Nem irigyellek, akire ő rászáll.......
- Majd én megleckéztetem, ne félj!
- Tudod én azt hittem, már össze is jöttetek, olyan cuki volt a közös fotótok..
Liana vöröslött a dühtől.
- Na persze. Kis photoshop, a szemét! Csak nem értem, mit akar tőlem!
- Szép vagy és nagyon csinos. Meg akar szerezni magának, de nem akar ő járni, na neem...... Elég jó kis trófeagyűjteménye van már. És sok lány őróla álmodik.
- Nekem nem jön be a bunkó modorával meg a tönkőfejével!
Mimi nevetését a csengő nyomta el. Kezdődött a matekóra nagy bánatukra.
- Majd folytatjuk, ha gondolod, délután megmutatom neked a várost, olyan szép idő van, sétálhatnánk egyet. - mondta befelé menet a szőkeség.

5.

Szerencsére hamar vége lett a nap iskolai részének. Kifelé menet az ajtónál várta Mimi.
- No menjünk - mondta.
- Lúúzerinák összetartanaak!! - rivallta feléjük Tóbiás nagy vigyorogva, de gyorsan el is húzott.
- Mit hablatyol ez a hülyegyerek? - kérdezte Liana.
- Á, semmi..... Tudod, itt mindenki lúzernek tart engem, mert viszonylag csendes vagyok, meg nincsenek barátaim az osztályban, magam sem tudom, miért. De úgy éreztem jó ez nekem így, a házból, ahol lakunk ott van barátnőm, ő nagyon jó fej lány, majd meglátod, ha egyszer bemutatlak neki.
- Okés. Akkor vegyük nykunkba a várost!

Sétálgattak az utcákon, aztán végülis nem meglepő módon a plázánál lyukadtak ki. Mimi szereti az ilyen helyeket, szeret nézelődni, vásárolni is persze, de annak az anyagiak szabnak határt. Kicsit másabb beállítottságú lány volt, mint Liana. Plázacicának is lehetne nevezni, de annál azért jóval okosabb lány.
Mikor elfáradtak a nézelődésben, leültek az egyik padra egy-egy doboz kólával a kezükben. Liana arra lett figyelmes, hogy két paddal arrébb két fiú üldögél hasonlóképpen, mint ők, és elég sűrűn arra nézegetnek a padjuk felé.
- Neked van barátod? -kérdezte Liana.
- Nincs.. Nem való az nekem. Mindig megjárom a fiúkkal, így úgy döntöttem sokkal jobb egyedül. Kellenek a bajnak!- válaszolta Mimi - No meg nincs sok önbizalmam sem hozzájuk......
- Pedig szép, csinos lány vagy, nincs mitől félned. No de, figyelj csak..
Liana megigazította amúgyis tökéletes haját, és ellejtett a fiúk előtt. Elég rövid miniszoknyát viselt magasszárú bakanccsal, rövid bőrdzsekivel. A srácok persze utána is fordultak, hosszan nézték. Odasétált az egyik kirakathoz, megnézte benne magát, megigazította a ruháját, és visszaindult Mimihez, aki próbálta feltűnés nélkül figyelni az akciót. Ahogy a fiúk elé ért, egyikük - a helyesebbik szerinte -, le is szólította:
- Helló, szia baby.
- Hellóka- köszönt vissza, de nem állt meg, míg vissza nem ért Mimihez. Egy perc sem telt el, és a srác már ott állt előttük.
- Halika- nézett Mimire - esetleg nem-e innátok meg velünk egy kávét?
- Nem is tudom, van-e időnk- nézett Liana Mimire kacsintva, hogy csak a lány lássa.
- Végülis én még kicsit ráérek - mosolygott Mimi.
- Akkor gyerünk.
A kis csapat elfoglalta helyét a Turbó nevű kávézóban.
 - Nem láttalak még erre, új vagy a városban? - kérdezte a helyesebbik fiú.
- Igen, nemrég költöztünk ide, és ha itt tartunk, Tószegi Liana.
- Örvendek, Sütő Mátyás - rázott kezet vele a "csúnyábbik" fiú.
- Lövész Levente- nyújtott kezet a másik.
Aztán Mimivel is bemutatkoztak egymásnak, akiről Liana is így tudta meg, hogy eredetileg Kovács Emma a neve.
Egész jól eldiskuráltak a fúkkal, gyorsan végére szaladt a nap.
- Elkísérhetünk titeket egy darabon- ajánlotta Levi.
Kint kezdett kicsit lehűlni az idő, de csodás arany fénybe burkolta a házak falait a lemenő nap fénye. Mikor kiértek a térre, ott váltak szét útjaik.
- Figyelj csak - kérdezte szepillarebegtetve Levi- ugye cserélünk telefonszámot? Talán még valamikor ütközhetnénk!
- Így van- helyeselt Matyi végignézve Mimin - talán még valamikor diszkóba is mehetnénk.
- Pfúúúúhhh - így Liana - menjetek csak! Én aztán oda nem teszem be a bakancsom!
- Majd gyártok házibulit különféle stílusú termekkel, csak gyertek is el! - így Levi.
"Na erre kíváncsi leszek, tán iparmágnás ennek az apja, vagy mi a fene"- gondolta Liana, végülis túl sokat nem tévedett..

6.

Mikor este netezett Liana, már látta is az új jelöléseket a fiúktól és Mimitől a facebookon. Visszaigazolta őket, és kisvártatva egy eseményre is meg lett hívva:
"Levente Hatalmas Házibulija" címen. Csatlakozott hozzá, csak nem lesz ez olyan nagyon rossz! Végülis ahogy nézegette az eseményt látta, hogy nem új szervezés, tehát azzal csak beetette őket, hogy miattuk szervez valami nagy bulit. De sebaj, majd kiderül, hogy milyen lesz! Sokat úgysem kell rá várni, hiszen a hét végére lett szervezve, tervezve. És ma már szerda.
Másnap a suliban Mimivel meg is beszélték, hogy délután összeállítanak valami jó kis ruhakölteményeket az eseményre. Mimi persze azt tervezte, farmer meg valami mutatósabb felső. De Liana lebeszélte, volt egy csinos forrónadrágja, színes harisnya, térdig érő csizma, és mindjárt szexibb, mint a farmer. Liana meg természetesen a miniszoknya meg az elengedhetetlen bakancs mellett döntött egy darkos stílusú fekete csipkés toppal fűszerezve.

Leventéék egy nagy, amerikai stílusú kétszintes házban laktak. Nem túlzott a fiú, hogy akár több "teremben" is lehet rendezni a bulit. Még a ház külseje is ki lett dekorálva lámpásokkal, mintha karácsony volna. Pedig azért az még odébb volt. A két lány egymásra nézett, pillantásuk elárulta a néma kérdést: "mennyire is vagynk mi ide valók..?" Aztán becsengettek. A csengő hangját elnyomta a bentről dübörgő diszkózene, amitól Lianának pattogzott a háta. Egy magas, felzselézett hajú srác nyitott ajtót.
- Jelszó? - kérdezte alkoholmámoros hangon.
- Micsoda..? - kérdezte Liana - Ilyenről nem volt szó! - miközben Mimire nézett.
- Pedig akkor a Nagysikerű Levente Szuperbulijába nem jöhettek be! - vihogott.
Már éppen be akarta csapni az ajtót a lányok orrára, mikor egy kéz jelent meg a vállán hátulról-oldalról, és Leventét pillantották meg.
- Ez az ostoba Lackó holt részeg, ne is törődjetek vele! Nagyon örülök, hogy tényleg eljöttetek! - mondta, és beljebb tessékelte a lányokat.
Akik megbizonyosodtak arról, hogy valóban késtek egy kicsit, mert a hangulat már eléggé a tetőfokára hágott odabent. De mire ezt elgondolták, már Matyi jelent meg mellettük egy-egy pohár bóléval a kezében.
- Egészségetekre!
Levente magával ragadta Lianát be a tömeg sűrűjébe.
- Tudod az a baj, én zenére tudok bulizni. - jelentette ki Liana.
- Szerintem elég hangos, nem?
- A zaj hangos, de hol a zene? - húzta fel a szemöldökét Liana.
A fiú megragadta a kezét, és magával "vitte" az emeletre.
- Emlékszel? Többtermes buliról beszéltem - vigyorgott a fiú, miközben benyitottak egy szobába, ahol már rockzene szólt, és ott is volt egy jó pár ember.
- Na, ez már azért csak megfelel!? - kérdezte Levi, leült egy bőrkanapéra magával rántva Lianát, aki az ölében landolt. Aztán lazán átölelte, és leheletfinom csókot nyomott az ajkára. Liana a meglepetéstől kicsit lebénult, nem volt tolakodó a srác, de azért ez elég hirtleen történt, nem volt ő még erre felkészülve.
- Jó a zene, de mégis lemegyek Mimit megkeresni, tudod nem akarom otthagyni őt egyedül - mondta zavartan.
- Hidd el, elszórakozik a csajszi odalent - kacsintott Levente.
Liana csak fogta magát és leviharzott a földszintre. Már éppen megpillantotta Mimit a tömegben, és úgy vélte, molsztálja ott valaki, mikor kintről az ablakon keresztül erős vakuval folyamatosan sorozatfelvételeket készített valaki.
"Mi ez, valami kandi kamera, vagy valami átverés?" - fogalmazódott meg benne a kérdés. De éppen csak végig tudta mindezt gondolni, mire az ablaküveg egyszerűen berobbant, hatalmas csörömpölés kíséretében, az üvegszilánkok jégesőként záporoztak a fiatalokra. Volt, akit meg is vágott, volt aki sikított, a zene üvöltött, egy lány elájult.. Csodálatos buli, már csak ez kellett. Az ablak helyén támadt résben aztán megjelent egy árnyék, mert a háta mögül igen erős fény lövellt a házba, így csak a sziluettje látszott, de az ennyiből is kivehető volt, hogy az a 'lény' nem emberi, ami megjelent........