Tóbiás nem akart hinni a szemének. Szinte sehova sem ment!! Az a kör alakú valami, amiből nagy nehezen kitapogatózott, valami anyahajó volt. De ugyanúgy Kőhalmán volt, mint eddig! Vajon Edvin átverte? És vajon miért tette!? Akkora düh keletkezett a fiú szívében, hogy majd' felrobbant tőle. Valami frankó műsoron vett észt eddig, hát mondhatni, nem szórakozott túl jól. De mi a fenéért lett ennyire átverve? Nagyon szerette volna már ezt az Edvint megtalálni, bár nagy a valószínűsége, hogy az nem éli túl a következő találkozást. Arra a döntésre jutott, hogy teljesen felesleges most ezen rágódnia, Edvinnel vagy újra összehozza a sors, vagy nem. Visszaindult Lianáék háza felé, remélte, ott találja őket.
Mindnyájan a rendőrségen ültek: Apa, Anya, Era, Károly, Geri és Mimi. Velük szemben pedig Kolonics felügyelő, Hadász százados, és Ábrahám hadnagy, akik kíváncsian hallgatták az elbeszéléseket.
- Azért remélem, nem nyúltak semmihez, minden bizonyíték erejű lehet! - mondta Ábrahám.
- Nem, egyből eljöttünk magukhoz, ötletünk sincs, ki vagy mi tehette ezt az egészet - mondta Apa.
- Tehát felmerült esetleg magukban, hogy nem emberek az elkövetők, igaz?
- Itt már réges-rég nem emberek vannak - mondta lefáradva Károly.
- Fiatalember, kicsit vegyen vissza a flegmaságból - nézett rá Ábrahám. - Tudjuk, hogy több, mint furcsa dolgok történnek itt, de mindent számba kell venni.
Aztán abban maradtak, hogy a rendőrséggel együtt mennek vissza a házhoz, hogy megnézzék, mi van a helyszínen. Hamar vissza is értek, és Apa szomorú szemekkel nyitotta ki az ajtót a helyszínelők előtt.
- Ejh, mondtam, hogy nem kellett volna visszarendezniük a lakást.. - kezdte Gergely Tódor, az egyik helyszínelő.
- Micsodaa?? - képedt el Anya. - Mi semmihez sem nyúltunk, egyből felkerestük önöket!
- Hát, akkor nézze csak, asszonyom - engedte el maga mellett az asszonyt Gergely.
Anya meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, de a többiek sem, akik mellette elhaladtak a lakás belseje felé. Hát igen. Pikk-pakk rend uralkodott bent, még nagyobb tisztaság, mint amikor egyáltalán elindultak otthonról.
- Mi a rák van itt már?- fortyant fel Károly.
- Legalább nem kell takarítani - vigyorgott Era, aki sosem szeretett semmiféle házimunkát.
- Jajj, kislányom - feddte Apa. - Ne gondold, hogy ez most olyan nagyon remek dolog!
- Mi azért körbenézünk - törte meg a családi csevelyt Tódor. Ezzel a hatósági közegek befurakodtak a lakásba, és szemrevételeztek mindent, de valóban akkora tisztaság uralkodott, hogy semmit sem találtak, amivel valamit tudtak volna kezdeni a nyomozásban.
- Nos, azt hiszem, mehetünk - nézett Tódor a kollégáira. - Nincs itt semmi, vagy csak átverés áldozataivá váltunk.
- Fenéket, azért nem nézzenek már hülyének! - csattant fel Károly, aki eddig türtőztette magát.
Tódor szája már szólásra nyílt, mikor:
- Halihóó! - szólalt meg egy ismerős hang váratlanul, és mindannyian az irányába néztek. Tóbiás lépett be az ajtón.
- Na, mi az, apafej? - kérdezte Geri meglepődve, bár az mindannyiukat jellemezte ezekben a pillanatokban, talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyik ámulatból a másikba estek.
- Huhha, úgy néz ki, unalmatokban szépen összetakarítottatok! - vigyorgott Tóbiás.
- No de te hogy kerülsz ide, tesó? - kérdezte Károly. - Ja, hát meg fogsz lepődni itt is mi történt. De előbb te jössz..
- Áá, ne is mondd, mert mindjárt felrobbanok! - szórt hirtelen szikrákat a fiú szeme. - Szörnyen át lettem verve, és az a szemét természetesen meglógott!
Mindenki kíváncsi szemekkel meredt rá, beleértve a rendőröket is. Így hát nem maradt más, Tóbiás röviden elmesélte a történteket, és mindenki egyesült erővel haragudott Edvinre.
- Az biztos, hogyha megtalálom, kinyírom! - fogadta meg Tóbiás.
- Csak lassan a testtel, fiatalember! - Kolonics eddig nem sokat beszélt, de ezt csak nem hagyhatta már szó nélkül.
- Annak tökmindegy, az csak egy űrszemét, nem ember.
- El kell kapni, elősegítheti a nyomozást.
- Egyszer már elkapták, azt mire mentek vele! Hogy kedvenc filmemből idézzek: "Végképp eltörölni!"
68.
Liana nem kis meglepődésére válaszolt agyában egy hang:
"Igen, Alden vagyok. De te ki vagy, ki így szólasz hozzám, az éteren keresztül?"
"Liana vagyok, egy lány, a Föld bolygóról. A társad, Eldos kérésére próbálunk felkutatni téged, aki jelenleg kígyóvá van változtatva, és szeretne visszakerülni a bolygótokra."
"És hol van most Eldos?"
"Itt van mellettem.."
"Hallja-e ezt a beszélgetést?"
"Nem hallja, legalábbis azt hiszem. Ez a beszélgetés egy felsőbb szellemi szinten történik, valószínűleg messze vagyunk egymástól de 'halljuk' a másikat."
"Értem. Azért kérdeztem, mert meg kell szabadulnod attól a kígyótól bármi áron is. Ő az én ősi ellenségem, többezer éve él kígyóbőrben, és megszerzett egy átkot, melyet ha szemtől szemben rám olvas, akkor testet cserélünk, és attól fogva én leszek a kígyó. Ha jót akarsz magadnak és bárki másnak is, akkor jobb, ha nem engeded, hogy mi találkozzunk, mert az végzetes lehet."
"Nekem azt mondta, hogy ti közös erővel vissza tudtok jutni oda, ahonnan jöttetek, és nekem is segíteni, hogy hazajuthassak. Hogy ti ikrek vagytok, és együttesen van erőtök.."
"Ne higgy neki! Nagyon jó abban, hogy átverjen akárkit is, nekem elhiheted! Valahogyan rázd le, vagy pusztítsd el, de ne engedd a közelembe! Annál már százszor inkább itt maradok örökre is akár!"
"De akkor mit tegyek?"
"Valahogy vezesd félre.. Úgy érzem, igen különös és erős képességeid vannak, ha engem is meg tudtál találni és kommunikálni is tudunk. Próbálj meg ebből a létesítményből kijutni, és lerázni a kígyót, és azt hiszem, engem ki tudnál szabadítani innen akkor is, ha nem is vagy itt."
Eldos és Nikkus mindeközben kíváncsian figyelték a lány arcát.
"Na, mi van már?" - izgult Eldos.
"Semmi.. Nagyon erősen próbálok koncentrálni, de nem sikerül a láncot egészben tartani kettőnk között. Azt hiszem nagyon messze van ide, és nem itt van ebben a komplexumban." - használta végül Alden szavait. Sajnos nem igazán mert gondolkodni, mert félt, hogy a kígyó kiolvassa azt, és kiderül a turpisság. Pedig azon nagyon el kellett volna gondolkodnia, hogy bízzon-e ebben a hangban, azaz Aldenben. Mert az igaz, hogy Eldos nem igazán volt a számára szimpatikus, mindig érzett valamiféle furfangot mögötte, ellenben Aldent tisztának érezte úgy, mint ahogyan Nikkust is. Egyre erősebb lett benne az elhatározás, hogy félrevezeti a kígyót, és valóban kimennek innen. Sajnos Nikkust nem tudta beavatni a terveibe, hiszen Eldos mindent meghallott volna akkor.
"Honnan tudod, hogy itt van Alden?" - kérdezte a kígyótól.
"Évekkel ezelőtt, amikor begyűjtöttek minket ide hoztak. Nekem nagy nehézségek árán sikerült kiszabadulnom, de ő itt maradt. És úgy gondolom nem is vitték semerre innen."
"Pedig nekem nagyon az az érzésem, hogy nem is itt van!"
"Láttál esetleg valamit..?"
"Igen, valamiféle látomás megjelent előttem, de sajnos eléggé homályos volt. Egy nagydarab szakállas embert láttam, aki ahhoz képest, hogy fogva tartják jó ideje, egészséges külsejű, és jóllakott."
"Az lesz az! Neki van olyan ereje, hogy képes önfenntartásra is, nem sok élelemre van szüksége. Igen érdekes varázserőkkel is rendelkezik, de a legtöbb olyan haszontalan, látod, még kiszabadulni sem tudott a segítségükkel. De enni bezzeg bármikor tud.. No de, mit gondolsz, akkor hol lehet, ha nem itt?"
"Úgy láttam, mintha valamiféle ketrecszerűségben volna kint, az erdőben."
"Hmm.. Tudod, van ám egy ilyen fogház az erdőben, bár én eddig azt hittem, az csak átmeneti 'szállás'. Vagy lehet, szállítják valamerre évek múltán..? Nem tudhatjuk, de ha ezt láttad, akkor oda kell mennünk, nincs mese!"
Liana fellélegzett. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy tán sikerült Eldost becsapni? Vajon igaz, a mondás, miszerint "kígyót melengetünk a keblünkön", tényleg olyan álságos volna, mint ahogy a 'mesebeli' Alden mondta? Ilyen kétségek között vergődve igyekeztek megtalálni a kifelé vezető utat nyomukban az elcsendesedett Nikkussal.
69.
- Nocsak, fiatalember, azért ne fenyegetőzzön! Majd mi eldöntjük, kinek mi legyen a sorsa. Maga csak próbálja elősegíteni a nyomozást! - válaszolt Ábrahám.
- Maga a különleges ügynök, és szart sem ér az egész nyomozás, mi többet kinyomozunk, mint maguk! - vágott vissza arrogánsan Tóbiás.
- Csak lassan a testtel, fiatalember! Most éppen hatósági közegeket sérteget, azért remélem tudja, mit vonhat ez maga után?
- Hja, van sejtésem..
- No, hát csak azért, vegye ezt szóbeli figyelmeztetésnek!
Ezzel a rend őrei kivonultak a Tószegi-lakásból, és pár percre csend borult a jelenlévőkre.
- Mi a fenét kellene csinálnunk? - törte meg a csendet Anya kétségbeesett kérdése.
- Nem tudom, egyáltalán mit tehetünk.. - válaszolt Apa.
- És még senki sem kérdezte meg Tóbiást, hogy került ide! - kiáltotta Károly.
- Mert éppen most estünk túl az első sokkon, bakker - mondta Geri, de közben már Tóbiás felé is fordult. - No de mesélj, csak öreg harcos!
- Hát, hallod - vakarta meg a fejét Tóbiás. - Nem tudom, jól átvertek azok a szerencsétlenek! Nem mentünk sehova!
- Dehát az a hajó eltűnt vagy mi, egyik pillanatról a másikra! - mondta Károly.
- Valami nagy anyahajóban vagy mi a rossebben voltam. De lehet érdemes volna visszamenni oda, és kicsit "megtanulmányozni" a dolgokat!
Közös erővel úgy határoztak, hogy ez egy jó ötlet, így aztán útnak is indultak oda, mindannyian mentek. Nem volt távol az a hely, így vagy fél óra alatt kiértek oda.
- Na, vazzeg! - kiáltott fel Tóbiás, - azért ezt gondolhattam volna!
- Na mi van, öreg? - így Geri.
- Hát ez az, a nagy büdös semmi! Itt állt az a valami, amiben voltam, és sehol semmi, csak ez az átkozott kráter a földben!
- Te, Tóbi.. - kezdte Geri, - olyan érdekes, nem gondolod?
- Már mi az érdekes?
- Kráter.. De menjünk csak közelebb! Mintha valami lenyomná a földet, vagy csak az én szemem szórakozik már velem!?
Tóbiás sétált elöl, és valóban, hirtelen kongó hangot hallottak, és a fiú szentségelését.
- A rohadt életbe! Láthatatlan ez a vacak, vagy mi!??
Közben a másik két fiú is oda óvakodott Tóbiás mellé, és a levegőt tapogatták, akárcsak valami pantomim-művészek.
- Láthatatlan ez a valami? - erősítette meg Geri is.
- Nagyon úgy fest..
- Apropó, fessük be! - adta az ötletet Era, aki közben szintén odasétált.
- Á, hülyeség. De valamit akkor is kezdenünk kell, hiszen semmi más nincs, amiből kiindulhatnánk - mondta Apa.
- Csak találnánk meg a kislányomat! - szólalt meg Anya is, aki általában inkább csak csendesen figyelte a történéseket. Nagyon aggódott Lianáért, és bármit megadott volna érte, ha előkerül, de ez egyértelmű is, hiszem melyik szülő nem vágyna erre. Annyira nagyon szerette volna már, ha végre a végére érnek ennek az egésznek. Akkor maga sem hitte, hogy egy ilyen szörnyű rémálom veszi kezdetét, mikor először volt Lianának a nulladik típusú találkozása. De azóta rettentően eldurvult a helyzet, és ma már élet-halál kérdése lett ez az egész, és csak ebben a pár szinte még kamasz gyerekben bízhatott, hogy talán kitalálnak valamit. Éppen ezen morfondírozott erősen, és még abba is belegondolt, hogy mi volna, ha a rendőrséget is kihívnák ide, elvégre ez már egy biztos "bűnjel", mikor úgy érezte, hogy megmozdul a lába alatt a föld..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése