Így aztán Edvin elkezdte Tóbiás hevenyészett felkészítését az útra. Azért hevenyészett, mert nem volt idő normálisan, hiszen sietni kellett, hogy mielőbb megérkezhessenek a Kaiarosra, hiszen annál nagyobb az esélye, hogy Lianát életben találják.
Ugyan az a teleporter megmaradt, de az csak egy személy részére alkalmas, és hát ki tudja azért milyen hatása lehet, hogyan működik. Igaz, hogy először jól szuperált, de most biztosabbnak érezték azt, hogy gyalog induljanak vissza az űrsiklóhoz. Az egész társaság útra kelt. Közben azon izgultak, hogy azért oda is szerencsésen visszaérjenek, merthát az alakváltó is kint van valahol. Ezért elég óvatosan közlekedtek az úton, de szerencsére nem történt semmi. Nem találkoztak semmi gyanús alakkal, és érdekes módon az űrsikló is ott állt, ahol volt. Nemigen tért vissza hozzá az alakváltó sem, és emberek sem fedezték fel, bár szerencsére egy igen-igen kihalt részén helyezkedett el a városnak, az ipartelep egyik kihasználatlan részén; a kutya sem járt már erre (na jó, valljuk be azok igen, de ők nem értenek az űrutazáshoz).
Tóbiás hátrafordult a kis csapathoz:
- Hát akkor hamarosan útra kelünk. Azért szeretnék elbúcsúzni tőletek, ki tudja, találkozunk-e még. Öreg haverjaim, szurkoljatok! Endre bá, Judit néni: igyekszem a lányukat megtalálni, hazahozni! Mimi, Era ti is jók legyetek azt'!
- Én már semmit sem mondok, sietünk.. Talán húzódjon mindenki egy kicsit arrébb, sohasem tudni mi történik - mondta Edvin, és beszálltak a járműbe.
Szót fogadtak, elhúzódtak egy téglafal mögé, mely kb. derékig ért, mert egy leomlott épület fala volt, és onnan figyelték a fejleményeket. No de azon nem is volt mit figyelni! Hallottak valami furcsa surrogó hangot, és az űrsikló eltűnt!
Egyre mélyebben hatoltak be az erdőbe.
"Ne félj, kislány" - próbálta Eldos nyugtatgatni Lianát - "Nem lesz semmi baj."
"Jó-jó, könnyű azt mondani" - sóhajtotta a lány, de követte a kígyót. Úgy érezte már, mintha napok óta bolyonganának az erdőben, mintha el is tévedtek volna, azért tart ilyen sokáig az út, mert csak körbe-körbe haladnak semmi cél nélkül, és a ravasz kígyó csak átverte. De aztán mintha világosodott volna, valamiféle tisztáshoz közeledtek. Furcsa gerendákból készült erődítmények álltak előtte, mintha visszacsöppent volna a középkorba.
"Mi ez itt?"
"Hát itt van éppen fogva tartva a társam, Alden" - nyilatkozta Eldos.
"De ezeknél nem minden ultramodern, szuper.....?"
"Nem bizony. Több kultúra van itt ötvözve, mert tudják ők jól, hogy ez lehet a legeredményesebb, és azt is tudnod kell, hogy az én és társam világa bizony olyan, mint a középkor, mi egy olyan dimenzióból jöttünk, ahol harcosok vannak - mi is azok vagyunk ugye -, sárkányok, varázslók jók és rosszak küzdenek örökké egymás mellett és egymás ellen."
"Nagyon érdekesen hangzik. De hogyan tudnék én segíteni nektek? Nem vagyok mágus, hogy kivarázsoljam a társadat onnan."
"Tényleg?"
Liana kicsit jobban meggondolta a kérdést. Mintha valamilyen ötlet világosodott volna az agyában, de csak ötlet és sejtés volt.
"Te hallottál esetleg már rólam valamit..?"
"Nem vagy te olyan híres. Én megint csak azt tudom mondani, hogy ezek sűrűn ejtenek foglyul olyan lelkeket, melyeknek hasznát veszik, melyek nem olyanok, mint az átlagos, különböző bolygókról és világokból szedik össze áldozataikat, hogy összeszedjék mindazt, amit azok tudnak annak érdekében, hogy tökéletesítsenek egy fajt, amely a világ ura lehet!"
"Nos.. Néha megtörténnek olyan dolgok, melyekre csak gondolok, és ezt telekinetikus képességként tartottam számon, és nemrégig még azt hittem, hogy ezektől kaptam."
"Kaptad..? Ugyanmár, ezek csak elvesznek, de nem adnak semmit!"
"Hm.. Érdekes. És úgy gondolod, hogy az elmém erejével kiszabadíthatom onnan a társadat?"
"van egy olyan gyanúm. Sok ilyen képesség csak úgy működik, ha látjuk, érezzük akaratunk tárgyát, ezért éreztem fontosnak azt, hogy itt legyünk."
"Igen, ezt én is ilyesfélén tapasztaltam."
"Akkor minél közelebb kerülünk Aldenhez!"
59.
Próbáltak minél csendesebben közelebb kerülni ehhez a különleges "várhoz". Természetesen Eldosnak ez nem is okozott gondot, hiszen egy kígyónál ez úgymond alapszükséglet. De egy embernek kicsit nehezebb dolga van ilyen terepen. A legnagyobb szerencséjük az volt, hogy eléggé hevenyészett volt az "erődítmény" őrzése. Aztán Liana számára ismét következett egy megoldásra váró feladat: az egy dolog, hogy a közelébe érkeztek a rönkök alkotta kerítésnek, de be is kellene jutni valahogyan rajta.
"Próbáld meg azt, hogy erősen koncentrálsz arra, hogy odabent vagy, hátha sikerül, néha mi magunk sem tudhatjuk, mire vagyunk képesek." - A mondat második részét már akkor tette hozzá, mikor látta a lány szemeiben a kételyt. Liana próbálkozott. És természetesen semmi, pedig még ő maga is elkezdett benne reménykedni, hogy hátha valóban lehet valami eredménye, és lehet, kicsit csalódást okoz azzal, hogy titkon azon reménykedett, hátha ily módon haza tudna keveredni, és bizony először azt próbálta meg, arra koncentrált nagyon erősen, hogy hazamegy, de semmi. Aztán azért megpróbálta azt is, hogy ide bejut, mert ez közelebbi hely, és hátha ez is függ az eredménytől, de sajnos mindkét próbálkozása kudarcot vallott.
"Nos?"
"Hát, sajnos ez nem megy nekem, erre nem vagyok képes."
"Pedig jó lett volna, mi? Itt is hagytál volna minket, valld csak be."
"Elárulom igen, megfordult a fejemben hasonló gondolat. De nyugi, nem tettem meg, és nem biztos, hogy azért még mielőtt eltávozom, nem segítettem volna a tárasadnak."
"Á, ha innen sikerült volna elcuccolnod biztos, hogy nem."
"Hagyjuk, hiszen itt vagyok.."
"Na jó. Akkor próbálj ki valami egyszerűbbet. Mondjuk kinyitni a kaput, hogy be tudj rajta surranni."
Liana lehunyta a szemét, és elképzelte azt, hogy kinyílik a nagy, nehéz, rönkökből készült kapu, és be tud rajta surranni.
"Hú, a mindenit, nem is hittem benne!" - riadt Eldos kiáltására, és mire kinyitotta a szemét a kapu résnyire nyitva állt. Gyorsan odasiettek, és már bent is voltak.
Tóbiás helyet foglalt az egyik ülésben. Edvin mutatta neki, miként szíjazza bele magát, hogy biztonságosan utazhasson. Aztán ő maga is helyet foglalt a mellette lévőn, ugyanúgy beszíjazva magát oda. Hipermodern műszerfal állt előttük, Tóbiásnak fogalma sem volt arról, mi mit jelent rajta, vagy mit lehet itt irányítani. Ő itt tényleg csak utasként vett részt ebben a kalandban, és kicsit kezdett tartani attól is, hogy vajon milyen lesz a kimenetele. Megbízhat-e Edvinben, az-e egyáltalán, akinek mondja magát, és ért-e megfelelően ehhez a műszerhez, hogy eljussanak arra a bolygóra ismét, és legnagyobb reményük szerint Lianával térjenek vissza onnan.
- Nem kell semmiféle védőruházat?
- Nem bizony. A tévében azért nem éppen a valóságot mutatják, ha esetleg túl sok sci-fit nézel. Hiszen ezek az űrsiklók, hajók biztonságosak, nem kell semmi ilyesmi, hiszen maga a kabin a védelem, beállítja automatikusan a megfelelő klímát számunkra.
- Hm, ez még okés is, de mi van, ha megsérül?
- Nem fog megsérülni.
No igen, néha Edvin kissé arrogáns modorú, az egy dolog, hogy ő tud dolgokat, és számára magától értetődő valami, de más számára nem biztos, hogy az. Aztán azért abban sem lehet senki olyan nagyon biztos, hogy valóban nem fogja őket semmi érni útjukon, hiszen elég hosszú lesz azért, és valami különös technológiára van ahhoz szükség, hogy egy ilyen nagyon távoli bolygóra tudjanak eljutni. Tóbiás inkább magába fojtotta kételyeit, illetve a kikívánkozó beszólást az efféle modorú válaszra. Ehelyett lehunyta szemét, és kényelmesen hátradőlt, mintha csak a moziban várná az előadást, mely ígérhetem, nem maradt el.
60.
Csakhogy a kómás hangulat ellenére volt élet azon az udvaron. Mert egyből ott termett egy figyelmes őrszem, erre Liana csak félelmében mert gondolni. Viszont, mire mindezt végiggondolta, Eldos már a nyakára volt tekeredve, és csakhamar bele is halt a halálos kígyómarásba az áldozat. De mire Liana megijedhetett vagy felháborodhatott volna a váratlan gyilkoláson, Eldos sürgette, menjenek innen, mert több őrszem is előkerülhet a semmiből. Így aztán gyorsan fedezékbe vonultak, miközben Liana azért még mindig azon gondolkodott, hogy "idegenvezetője" milyen veszélyes is tud lenni, és mekkora szerencse, hogy eddig élve megúszta ezt a kalandot. És még nagyobb szerencséjére, mely akkor jutott már csak eszébe, mire a gondolatokban idáig eljutott.... Eldos nem éppen őrá figyelt, hiszen gondolati úton kommunikálnak, azaz a kígyó könnyedén "kihallgathatta" volna gondolatait. Valami kis deszkaépület mellé osontak mindeközben, és résnyire nyitott ajtaján be is oda.
"Ki kell gyorsan találnunk, hogyan tovább." - sürgette Eldos. "Nincs sok időnk, hamar megtalálják a hullát, és a keresésünkre fognak indulni."
"Nem is sejted, merre lehet a társad?"
"Valahol az egész középpontjában, úgy sejtem."
"Akkor viszont mégiscsak mielőbb ki kell innen jutnunk, és a keresésére indulni.."
"Igen. Én úgy gondolom, talán a főépületük alatt lehet a pince, ahol fogva tartanak áldozatokat."
Kióvakodtak a kis építmény ajtaján; szerencsére még mindig nem keresték őket. A legnagyobb épület felé vették az irányt, Liana futva, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjon fedezék nélkül. Aztán elindultak a fal mellett, valamilyen ajtót keresve, melyet kisvártatva meg is találtak. Liana megpróbálkozott vele, előtte erősen összpontosított arra, hogy legyen már nyitva, és mikor elhúzta a nehéz fareteszt rajta, az engedett óhajának, és kinyílt előttük az ajtó, mögötte szurkos sötétséget feltárva.
"Muszáj bemennünk, nincs választás." - hallotta agyában Eldost. "Nyugi, én látok a sötétben, és nem érzékelek semmi veszélyest."
Liana behúzta mögöttük az ajtót, és még sötétebb lett.
"Várj csak egy kicsit." - Aztán a kígyó magára hagyta, de nem sokáig maradt egyedül, így aztán töprengésre továbbra sem maradt ideje, máris visszatért hozzá.
"Találtam kicsit arrébb lámpást, jöjj velem, mert én nem tudom neked idehozni."
Nagy nehezen elkalauzolta oda a lányt, aki kitapogatta az említett tárgyat.
"Remek. És hogy gyújtjuk meg?"
"Szerinted?"
Liana lehunyta szemét, persze a "kilátás" nem változott semmit. Igen erősen arra gondolt, hogy tűz ég a lámpásban, és segítségével sikerül egy kicsit könnyebben tájékozódnia. Kinyitotta a szemét, de semmi sem történt.
"Kislány, van itt gyufa is.." - mondta bocsánatkérő hangon Eldos.
"Ó, hát miért nem ezzel kezdted?"
"Kíváncsi voltam, mit cselekszel." - válaszolta vigyorogva a kígyó.
"Nekem valahogy egyáltalán nincs olyan jó kedvem, mint neked, nincs itt semmi móka."
"Majd lesz."
Lianának sikerült nagy nehezen meggyújtania a lámpást, hiszen életében nem látott ilyet közelről, csak a filmeken. És azért azon is elkezdett gondolkozni, mi lehet itt majd olyan vidám? Esetleg Eldos nem is az, akinek mondja magát, csak egy jó nagy átverés főszereplőjévé vált? Kihasználják a társával a segítségét, aztán meg szépen cserbenhagyják, esetleg tőrbe csalják? Mi van, ha Lodorum pártján állnak, csak jó nagy bolondot csinálnak belőle, és ahelyett, hogy elmenekülne, most egy középkori várbörtönbe kaszlizzák be, ahol még olyan "barátokra" sem számíthat, mint amott Maius volt? Ilyen gondolatok közepette tépelődött, miközben előrehaladtak a folyosón, melynek falát terméskövekkel rakták ki, és egyébként elég keskeny volt. A falon tartókban fáklyák helyezkedtek el, csak éppen nem voltak meggyújtva, és bizony Liana kezdett már egyre jobban félni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése