19., 20., és 21. részek

19.

Liana az agyában hallotta ismét a susmorgást..
"Innen úgysem szabadultok, már tudják 'odafönt', hogy eltűnt a leányzó, mindjárt itt lesznek érte."
A lány megijedt, mert mostmár tudta, hogy a falból "hallja" ezt a hangot, hogy éppen valami élőlényt bolygatott már meg megint.
- Tóbiás! Nem tudunk megmenekülni, már a nyomunkban vannak!
- Kik-mik? Nem igaz az!
- Te nem hallottad.....?
"Nem hallja, ehhez is kell képesség vagy kiképzés. Pár pillanat és szembe futnak veletek. De, ha belém, azaz a falba süllyedtek megúszható a folyamat, segítek kijutnotok innen."
- Tóbiás, kövess! - kiáltotta Liana, és már a szörny ölelésében is volt, és érezte, Tóbiás is utána "ugrott" a falba. Furcsa érzés volt nagyon, nem tudná egyik fiatal sem szavakba önteni milyen. Mint egy időutazás enyhe agymosással, vagy valami ilyesmi. Liana az agyában hallotta a lényt az utazás közben, hogy ne féljen, eljuttatja őket az erdő széléig, de onnan ő nem tud tovább lépni, mert az anyatest az épületben van. Ez afféle teleportáció, de sajnos kis hatótávolságú, nem tudja messzebb vinni őket így. Liana még megkérdezte, miért segít nekik? Nem ellenség ő is?
"Én sem voltam mindig ez, ami most vagyok. Nem ilyen testetlen és amorf lény voltam, de ide juttattak. Egy távoli bolygóról származom, és én is ugyanott kötöttem ki, ahol te. Tanulmányozni kezdtek, kísérletezni rajtam, de természetesen én sem akartam, hogy ezt tegyék velem, de sajnos túl gyenge voltam ennek megakadályozásában. Vettek el tőlem képességet, mert ők erre vannak szakosodva. És ez lett az én büntetésem, hogy ilyen lettem....."
Közben feleszméltek az erdőben.
"El kell köszönnöm, nem jöhetnek rá semmire.." - ezzel eltűnt a hang a lány fejéből, és az erdő széli szürkületben találták magukat. Liana úgy érezte, mintha valami hatalmas-nagy, mély álomkór lepte volna el. Egyszerűen nem bírt magához térni, kinyitni a szemét, felállni és elindulni valami biztonságosabb helyre. Halálos csend vette körül, feje visszahanyatlott a földöntúli avarba.

Már két hely volt üres az osztályban.
- Tóbiás meg hova a fenébe lett? - nézett körül a teremben Geri. Ő és Károly voltak a fiú cimborái.
- Valamit kutyvasztott az öreg, mikor legutóbb nála jártam - vigyorgott Károly - Nem gondoltam, hogy halálos dolog!
Ekkor lépett be a terembe Mimi. Több diák is ránézett a máskor jelentéktelenül bevonuló szőkeségre.
- Mi van Lianával? - nézett rá Geri - Nem került még elő? Újabban úgy láttam, veled lógott..
- Sajnos nem - válaszolta udvariasan a lány, holott nem kedvelte ezt a társaságot. Tóbiást a barátaival együtt bunkónak, faragatlannak és túl menőnek tartotta. Mármint Tóbiás nem volt a szemében menő, csak a barátai. Közben a helyére sietett és leült, fülét betapasztotta Children of Distance-el, és lehunyta a szemét, jelezve, hogy részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést. Révületéből az rántotta ki, hogy valaki hevesen rázza a vállát.
- Hé, kislány - szólította meg Geri - Bandázz velünk ma délután, talán még neked is hasznod válhat belőle. Meglátogatjuk Tóbiást, akinek voltak valami úgymond nagy tervei, de nem akart sehogy róluk beszélni. Hátha sikerül valamit kicsikarni belőle - fejezte be mondandóját kék szemével kacsintva a jóképű szőke fiú.
- No jó, végülis mit veszíthetek - húzta ki fülhallgatóit füléből Mimi - Lianán úgysem tudok segíteni, őt nálam sokkal nagyobb erők rabolták el.
"Csak nem Tóbiásnál nagyobb szerintem." - gondolta Geri.

20.

Era nehezen ébredt. Nem is gondolta volna, hogy majd ennyire nagyon fog hiányozni a nővére. Éjjel is nagyon sokat gondolkozott rajta, még abban a rövid időben is talán, amit alvással töltött. Igaz, hogy Kőhalmán már külön szobájuk volt, de mégis érezte az ürességet, hogy nincs itt. Csak feküdt az ágyán, nézte az ablakon át a csillagokat, figyelte az utcai lámpák és Hold fényének ezüstös keverékének a vibrálását a falon. És az arany csillagokkal tarkított ég sötétjében elképzelte, hogy testvére valahol ott lehet a messzeségben, és biztosan nagyon hiányoznak ők is neki. És sajnos hiába gondolkodott azon, mit is tehetnének ők Lianáért, semmi sem jutott eszébe. Ez a tehetetlenség őrjíti meg az embert, mikor tudja, magasabb erőkkel áll szemben és egyszerűen nincs mit tenni. Nem tudnak segíteni, csak várni tudnak, hátha majd az égből érkezik egy újabb jel, hátha mégis visszakerül hozzájuk a nővére. Már meg is ígérte magában, hogy soha semmi csúnyát nem fog neki többé mondani, és nem tesz semmit sem ami neki rossz volna. Hát igen; Era gyerek volt még a lelke mélyén, mégha szeretett is volna már nagyon felnőtt lenni. És most nagyon félt, mi lesz a kis családjával is. Látta szülei arcán a fájdalmat, aggódást. Látta Anyán, ha Liana szóba kerül, egyből könnybe lábad a szeme, sajnos szülei is ugyanazt a tehetetlenséget érezték, amit ő. A földönkívüliekkel a rendőrség sem tud mit tenni, még a legeslegkülönlegesebb osztaguk sem. Földi erők nem tudnak az űrlények eszén túljárni, gondolta.

Tanítás után Geri már várta az iskola kapujában Mimit.
- Karesz azt mondja, van valami érdekesség Tóbiásék háza táján. Lehet téged is érdekel - kacsintott rá a jóképű fiú.
Mimi eléggé meglepődött, hogy-hogy őt is bevonják ezek a fiúk ebbe az egész dologba. Hiszen igaz, hogy külsőre kicsit feltűnő volt néha a divatos, plázacicás öltözékével, hosszú, szőke hajával, de ennek ellenére mégis jelentéktelen tagja az osztályközösségnek. Most meg olyan furcsa érzése volt; mit is akarhat tőle ez a Geri..
- Halihó, plázalány! - üdvözölte Károly - Nyugi, bejön ez a külső, csak ökörködöm - nevetett - Viszont az utóbbi időkben te lógtál sokat Lianával, Liana meg nagyon bejött Tóbiásnak. Ma reggel együtt akartam jönni az iskolába azzal a kreténnel, de csak furcsa felfordulást láttam a háza táján. - közben haladtak Tóbiás otthona felé - Talán tudsz mesélni valamit erről a lányról..
- Nem igazán. Mármint nem tudok semmit arról, hogy lettek volna nulladik típusú találkozások az életében. Ami persze semmit sem zár ki csak azt, hogy nem mesélt erről. Elvégre nem is régen ismerem, nemrég költöztek ide, mint tudjátok. A buliba újdonsült ismerősök hívtak meg, ahonnan eltűnt...... Csak megkedveltem, azt hiszem jó hatással volt rám, és erre tessék, éppen őt rabolják el az idegenek.
- Tóbiás szívét meg lehet ő a tudatán kívül is - vihogott Károly - No de, oda is értünk.
Beléptek a kertkapun, ami nem volt bezárva, és hátramentek valami fészerféléhez.
- Tádáámm! - kiáltott Geri - Tóbiás műhelye.
- Húú...! - szólta el magát Mimi - Azért ez se semmi!
Bizony, hogy nem semmi látvány tárult a szeme elé. A fészer, vagy "műhely", ahogy Geri fogalmazott, mintha felrobbant volna. Egyik fala kidőlt, a tető pedig szinte mintha eltűnt volna róla. Égésnyomok is látszottak rajta, meg olyasmi volt, mintha odabentről kirobbant volna valami.
- Lehet Tóbiás felszállt egy űrhajóval odabentről- nevetett Károly - Pont olyan!
- Voltatok már esetleg odabent? - kérdezte Mimi.
- Csak az ajtón tekintettem be reggel, nem volt idő körülnézni.. Azért siettünk most ide - mondta Károly.
- Nem, én csak éppen a tujáról láttam - mondta Geri - reggel nem sétálok, mert én messzebb lakom ide, a fater meg mindig elszedi a kocsit, mert nem vagyok 18. Pedig kit érdekel, nem korhatáros a verda.
- Jha - mondta Mimi - de lehet nem ártana körbenéznünk, nemde?

21.

Kettesben voltak a földöntúli erdőben, és halálos csend vette őket körül. Minden fekete volt, Liana úgy érezte még a levegő is az. Itt nem voltak bogarak és egyéb apró élőlények a fák között, de még talán madár sem. A levegő sem mozdult, mintha tényleg az időtlen, alaktalan semmiben lebegett volna, egyszerűen nem érzett semmit. Furcsa elrévüléséből aztán az agyában egy ismerős hang zökkentette ki:
"No, hát ismét találkozunk. Érdekes módon kerültetek ide, a kortalan és időtlen Maius ölelésében." - Liana végre rájött; Roborus állt mellette.
"Maius?" - kérdezte.
"Igen.. Ő nagyon régóta itt van, számomra olyan, mintha időtlen és kortalan volna, mintha ennél az erdőnél is sokkal öregebb volna. Lodorum ősei hozták még őt ide egy igen távoli bolygóról, és mivel társaival zendülést szervetett az őslakók ellen, így ebbe a testbe lett száműzve, fajtársait pedig felhasználták különböző kísérletekhez. Azt tudnod kell, hogy Lodorum, Sailros és a többi társa több száz évesek." - világosította fel a nagy macska.
Közben mintha Liana szeme hozzászokott volna a sötétséghez; megpillantotta maga mellett feküdni Tóbiást, aki nem mozdult. Fejével feléje intett:
"Mi lett vele..?"
"Azt hiszem egy kis eszméletvesztés"- tájékoztatta Roborus, majd kecsesen a fiú mellé lépdelt, és megszaglászta.
"Nincs gond, mindjárt magához tér. Ő úgysem hallja a mi beszélgetésünket."
"Mivel nem is hallható, az emberek nem így kommunikálnak."
"De te mégis tudsz."
"Igen, de nem tudom, miért.."
"Lehet különleges vagy fajtársaid között, és ezért vagy itt."
"Fajtársak? Miért alacsonyítod le ennyire az embereket.."
"Az is egy faj, én is egy fajba tartozom, de végülis ez mindegy is most. De nézd csak.."
Tóbiás kezdett magához térni.
- Mi is történt?
Liana megrezzent a hangra, megszokta már, hogy hangok nélkül társalog.
- Egy lény segített nekünk elmenekülni onnan. Nem emlékszel?
- Valahogyan nem.. De a lényeg, hogy kint vagyunk, kívül tágasabb - nevette el magát - Viszont be kell küzdenünk magunkat az erdőbe kislány, és talán, reményeim szerint hazajuthatunk a Földre.
- Tóbiás.. Mi vagy te? Ugye nem űrlény vagy, illetve nem az bújt beléd?
- Há' nem hinném. Néha barkácsolok ezt-azt, hát ez lett az eredménye. Reméljük, visszafelé is műxeni fog a dolog, mert nem szeretnék itt ragadni ebben a világban. Persze annyi vigasz van, hogy te is itt vagy, na de akkor is!
- Hehe, nem olyan vicces azért ez az egész - mondta Liana - Hiányzik minden, ami az otthont, a Földet jelenti a számomra. Látod, még neked is megörültem.
- Sajnálom, ha olyan szörnyű vagyok a szemedben - Tóbiás közben feltápászkodott a földről és odalépett a lányhoz, hogy őt is felsegítse.
- Köszi.. Menni fog magamtól is azt hiszem.
Kicsit nehezére esett, de nagy nehezen lábra állt.
- És mit is keresünk most? Űrhajót?
- Majd meglátod! Amúgy ki-mi itt ez a macska?- vette észre Roborust.
- Ő barát, mellettünk áll.
- Azt látom, hogy itt áll.
- Nem értheted te ezt, Tóbiás. Majd talán egyszer. De segíthet megkeresni az űrszekeredet, ha hagyod. Meg ha tudnánk, mit is keressünk egyáltalán. Ha már őszintén beszélünk, nem néztem ki belőled a zseniséget, hogy űrhajót tudsz építeni, hallod.
- Vazzeg, nem is éppen űrhajó ez, de majd mindjárt meglátod, kisanyám!
A lány gyilkos pillantást küldött feléje, de aztán inkább magába fojtotta a készülő megjegyzést, mert szüksége volt a fiú segítségére, így aztán csendben követte az erdő belseje felé.