Liana félálomban arra gondolt, hogy kicsit lustálkodik még, aztán felkel. Elég későre járhat már az idő, hiszen a nap pontosan a szemébe süt. És még Rosbeta, a cicája is ott ül a nyakán selymes bundájával.. De apropó! Rosbeta!? Ebben a pillanatban pattant ki a szeme. Valóban valami napféle tűz rá, és ő magas fűben heverészik. És a mellkasán.. Valóban egy nagyméretű macska tartózkodik, de nem Rosbeta. De eléggé hasonlít rá.. Hirtelen felült, nem értette, mi történik, és akkor megpillantotta Sailrost. És abban a pillanatban elillant a rét, Rosbeta, a napsütés..... Vakító neon vagy hasonló lápma fénye tűzött rá, és ő egy vizsgálósztalon feküdt.
"Azt hittük, nem térsz magadhoz, hogy nem volt jó ötlet a hibernálás."
Liana rájött, csak illúzió volt, amit az előbb átélt. Nem álom......
"Az emlékeidből állítottunk össze kellemes képeket, érzéseket - sugallta Sailros -, hogy ne okozzon fájdalmat visszatérned a jelenbe. A mi bolygónk is igen szép, talán később erről is meggyőződhetsz majd. De most lassan fel kéne kerekedni, mert vezetőink kíváncsiak már rád."
Liana végignézett magán. Nem a saját, vagány buliruhája volt rajta. Ugyanolyan hüllőszerű második bőr, ami a többi idegenen van. Leugrott az ágyról, és...... össze is esett.
"Talán túl gyenge vagy még, csak óvatosan. Adtunk be vitaminkoktélt, mely szerintünk az emberi lénynek tápláló lehet, hogy ne gyengülj le az út során."
Felsgítette a lányt a fölrdől, és segített neki kisétálni ebből a helyiségből. Néhány futurisztikus, túl erősen megvilágított folyosón haladtak végig, míg egy nagyobb terembe értek. Egy nagy C alakú acélpult körül foglaltak helyet a Sailroshoz hasonló lények. Az asztal csúcsánál egyikük kicsit magasabban ült, valószínűleg ő volt a vezető.
"Üdv, Liana - kezdte -, szeretnénk, ha együttműködnél velünk. Lodorum vagyok, az itteni rangidős. Ez azt jelenti, a többiek hallgatnak rám. Biztosan emlékszel, valamikor régen meglátogattunk téged. Ennek az volt az oka, hogy más voltál már akkor is, mint a többi ember. Különös képességekkel rendelkeztél. Igen; nem mi oltottuk ezeket beléd, megvoltak, csak elősegítettük, hogy használni is tudd ezeket. Szeretnénk néhány kísérletet tenni veled, ami nem fogja testi, szellemi képességeidet befolyásolni, esetleg károsítani. Ha úgy véljük, hogy kárára lehetsz a saját fajod társadalmára ezzel, akkor próbálni fogjuk elérni azt, hogy ne igazán használhasd ezeket. Lehet ez furcán hangzik, hogy miért védelmezzük az embereket. Nem szeretnénk, ha visszaélnél a képességekkel, és ha az emberek tudomást szereznének bolygónkról. Ha nem működsz közre, bizonyos szankciókat teszünk, hogy finomabban fogalmazzak. De azt hiszem, megértettél, hiszen okos kislány vagy te. Cserébe ismerkedhetsz bolygónkkal, bár valószínű, ha visszajuttatunk a Földre, nem igazán fogsz ezekre emlékezni. De mint tudjuk sok ember él csak a mának, hát tégy így te is! - mosolygott a Lodorum -, Kísérjétek ki a szabadba!" - nézett Sailrosra.
Ismét az előbbihez hasonló folyosókon mentek végig. Aztán..
Igen elcsigázott állapotban értek haza. Az úton nem is beszélgettek, otthon meg ki-ki elgondolkodva dőlt be az ágyába. Reggel a vekkerre ébredt Era. Lesétált, és látta, hogy a szülők összetört arccal ülnek a kávéjuk felett.
- Nekem is menni kell a rendőrségre? - kérdezte.
- Igen, kislányom, sajnos igen - mondta szomorúan Apa.
- Ihatok én is egy kávét? Nagyon fáradt vagyok......
- Jó, most az egyszer.. - válaszolt Anya, majd elé tette a csészét.
Nemsokára már az őrsön voltak.
Egy kisebb szobában foglaltak helyet, melynek puritán berendezése egy asztalból és négy székből állt.
- Kolonics felügyelő vagyok, örvendek- mutatkozott be egyszerűen, kicsit barátságtalanul a felügyelő.
- Én pedig Hadász százados. Sikerült az éjjel hátralévő részében kielemezni a Lövészék kameráinak felvételeit. Megdöbbentő dolgot láttunk rajta, amiről önök is hamarosan meggyőződhetnek - és még csak most vették észre a hóna alatt szorongatott laptopot - De előbb beszélgessünk!
11.
....aztán olyan érzése volt, mint mikor a haldokló meglátja a fényt a folyosó végén.. Vagy valami ahhoz hasonló. Kiértek a szabadba. Első meglepetése talán az lehetett, hogy volt levegő, napfény.. Nagyon hasolnóak voltak itt az életkörülmények a Földéhez. Csak nem volt tönkretéve a környezet, egyszerűen csodás volt! A Nap kellemesen simogatta arcát lágy sugaraival, csdálkozva forította arcát felé. Egy kis úton kiértek egy réthez. Legszívesebben leheveredett volna a fűhöz hasolnító selymes növénybe, melyben itt is ott is színes kis virágok tarkállottak, hívogatták szerényen az arra járót közelükbe. Kicsit távolabb fák álltak, odébb erdő kerekedett.
"Pihenhetsz itt kicsit - sugallta Sailros, ki kikísérte ide -, megszökni úgysem tudsz. Élvezd a szép környezetet, tisztítsd meg agyadat a felelsleges lerakódásoktól, és máris könnyebb leszel." - azzal ott is hagyta a lányt.
Liana odébb sétált, és valóban leheverdett a fűbe. Olyan kellems volt a lágy szellő.. Fölötte az égen elrepült egy furcsa.. madár. Olyan denevérszerű, vagy dínószerű volt, nem toll fedte testét, hanem bőr, ahogyan Liana odalentről kivehette. Felhő nem volt az égen, csak az a gyönyörűséges világoskék színe.. Kicsit elnyomhatta az álom, mert kiesett egy kis idő.. Arra eszmélt, hogy egy hatalmas lepkeszerű jószág szállt az arcára, ijedten hessegette el. De fel is állt, és úgy döntött megnézi, milyen az erdő. Komótosan sétált oda, nem siettette senki és semmi. A lombok alatt elég sötét volt. Valahogyan mégsem félt a félhomályban. Különös indák voltak a fákon, tisztára, mint egy túlburjánzott őserdőben. Ahogyan haladt befelé, az agyában hirtelen támadt egy hang:
"Hova-hova kisasszony? Egyáltalán ki vagy, mert nem e világról való, ahogy látom.."
Lana kicsit megijedt, félhangosan ejtette a szavakat:
- Ki vagy, hol rejtőzöl?
"Fölötted, kislány."
Liana felnézett, egy hatalmas fa ágai nyúltak a feje fölé. Előbb nam látott semmit ott.. De aztán mégis.... Valami macskaféle ragadozó púpozta a hátát nagy lustán. Méretre akkora volt, mint egy hatalmas macska, ami van vagy 15-20 kg. Odafent a nap sugara játszott a bundáján, és a színe..... Ezüstösen csillogott, mintha csillámpor fedte volna.
"Te beszéltél..?" - kérdezte csodálkozva a lány.
"Mi ebben olyan meglepő" - húzta el lustán száját az állat.
"Mifelénk az állatok nem tudnak beszélni, csakis az."
"Én nem is vagyok állat, ezt kikérem magamnak!"
"Akkor..?"
"Ugyanolyan lakosa vagyok ennek a bolygónak, mint bárki más! Mert ilyen a testem, azt semmit sem jelent."
"Oh, értem, bocsánat.. Én Liana vagyok."
"Én pedig Roborus, örvendek.." - kicsit nagyképűen.
"És nem jönnél le onnan? Talán kicsit elkalauzolhatnál ebben a világban, és akkor még néhány dolgot megérthetnék."
"Hm-hm; hát miért is ne." - ugrott le a fáról kecsesen Roborus.
Elindultak beljebb az erdőbe, előbb egyre sötéttebb lett, majd kiértek egy tisztásra, melyet beragyogott a napsugár.
"De csodálatos ez a hely! Nagyon szép világotok van, Roborus."
"Ugye..... Nektek is így kellett volna a földetekre vigyázni, és akkor ott is minden sokkal szebb volna."
"Mindig az orrom alá dörgölitek ezt.. Nem én tehetek róla, hogy az ember olyan, amilyen."
"No igen.. Talán lassan nem ártana visszamenned, mert lehet Lodorum lassan a keresésedre indul. Elbújni nem nagyon lehet, hiszen a madarak mindent látnak."
Lianában már megfogalmazódott a kérdés, hogy ők is olyan intelligensek-e, mint Roborus, de szerencsére gyorsan elnyomta olyan gondolatokkal, hogy de csodás a tisztás. Mert valószínűnek vélte, hogy Roborust megbántja a feltételezéssel, hiszen az 'állat' jelzőn is úgy tűnik megsértődött.
Lassan indult visszafelé, Roborus ott maradt a tisztáson. "Visszatalálsz nélkülem is, nekem most dolgom van."
Liana megtett jó pár métert, de nem akart kiérni az erdőből, kezdett kicsit bepánikolni, mikor megpillantott némi világosságot. Fellélegzett, hogy végre kiért, mikor eltűnt lába alól a talaj..
12.
Hadász százados az asztallapra helyezte a laptopot. Aztán elkezdte a kérdéseit.
- Történt-e esetleg önökkel, illetve a lányukkal már valami füldönkívüli élmény esetleg, vagy más egyéb furcsaság? Mert elég érdekes volt, hogy Liana nem volt meglepve a látogatóktól, és nem feltétlenül a hipnózis miatt van ez így! Kérem, ha tudnak valamit, bármit, mondják el!
A szülők egymásra néztek.
- Néhány éve történt vele valami - fogott bele a mondandójába Apa - A lányunk egyszerűen eltűnt egy éjjelre, és mikor visszakerült azt mesélte földönkívüliek vitték el, de nem emlékszik semmire. Attól fogva előjöttek rajta bizonyos különleges képességek.
- Mit ért ez alatt pontosabban?
- Telekinézis, furcsa megérzések, képes a teste elektromos áramot előállítani, csak valami alacsony feszültségen. Emberi ésszel felfoghatatlanul.. És a lányom súlyfeleslege is eltűnt, hibátlan alakját tőlük kapta.
- Egyszercsak arra ébredtem, űrlények állnak a nővérem ágyánál. Elkezdtem sikoltozni, mire eltűntek, mint később kiderült, akkor szállították vissza. Mikor elvitték észre sem vettem.. - emlékezett vissza a lidérces éjszakára Era.
- És ha néhány éve történt.. Eddig hallgattak erről, nem történt semmi azóta sem?
- Nem.
- Értem. Esetleg emiatt költöztek ide nemrégiben a városba?
- Igen.. Valahogy kitudódtak és a lányom szuperképességei is. Nem maradhattunk ott. Azt gondoltuk, majd itt titokban tartjuk, és akkor nem történhet semmi baj.
- Ó, Endre, én tudtam, éreztem, hogy hasonló fog történni! - sírta el magát Anya.
- Cs-ssss.. - csitította Apa - nyugalom, szívem, minden megoldódik.
- Próbáljuk megoldani az ügyet, igen. Be fogjuk vonni a Különleges Alakulatot is - mondta Hadász - Már úton vannak. Ők is ki fogják tanulmányozni a felvételeket - nyúlt a laptop után, és bekapcsolta.
Liana folyamatosan zuhant. Ő úgy érezte, nagyon sokáig. Aztán egyszercsak olyan érzése támadt, mintha trambulinon ugrálna vagy ilyesmi. Csakogy ez a trambulin ragadt...... És úgy tűnt már késő, mire ráébredt, egy óriáspók várába pottyant..
Apa fülét érdekes cirpelő hang csapta meg, majd a laptopból szürke füst szállt fel.
- A szentségit! - kiáltott fel Hadász - mi a fene történik itt!?
- Van itt wifi? - kérdzete Apa.
- Majd éppen ingyennetezne a telefonjával, vagy mi? - nézett rá csodálkozva a százados - Ez nem vicc!
- Jaj, dehogyis! Olyasmire gondolok, hogy talán a neten keresztül megfertőzték a gépet a földönkívüliek, és egyszerűen befuccsolt, még mielőtt valaki láthatta volna a felvételt. Bár feltételezem, volt biztonsági mentés?
- Nem volt, a kutyafáját neki - tépte szinte a haját Hadász - Túl friss volt az információ, a fene vigye el!
- És hol a winchestere a biztonsági rendszernek? - kérdezte Apa.
- Maga a rendőr vagy én??
- Bocsánat, én csak informatikus vagyok, szerettem volna segíteni - sütötte le a szemét Apa.
- Elnézést, kicsit idegőrlő a napom és ez az ügy, nem aludtam az éjjel. Viszont a merevlemez sajnos eltűnt!
- Mindent megtesznek, hogy ne hagyjanak nyomot maguk után - mondta Apa - Bár ezekkel szembeszállni úgysem lehetne. Hiszen nem is erről a világról valók..
- Engem nem érdekel, csak kapjam vissza a lányomat - zokogott ismét Anya.
- Hölgyem.. higgye el, mindent megteszünk! - mondta Hadász - Ha viszont újat már nem tudnak mondani, akkor azt hiszem el is mehetnek - állt fel az asztaltól. Ha bármi is történne, értesíteni fogjuk önöket. Vagy ha esetleg még volna valamilyen kérdésünk. Viszlát!
A szülők és Era elhagyták az örsöt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése