13., 14., és 15. részek

13.

A buli utáni éjszaka, avagy hajnal, miután hazament, Miminek sem telt túl jól. Igen fáradtan és elcsigázva érkezett haza. Úgy érezte, ha nem teheti magát vízszintbe elájul. Arra határozva, hogy majd reggel zuhanyzik, ledobálta magáról a göncöket és már az ágyban is volt. Szokásától eltérően még arra sem vette a fáradtságot, hogy a könnyektől elmázolódott sminkjét eltávolítsa. Nyakig húzta a takarót, kényelembe helyezkedett, mikor csukott szemhéjon keresztül is látta az erős fényt, de szinte csak egy pillanatig tartott, majdnem addig, mintha vakuval befényképezett volna valaki a szobájába. Nagyon furcsa érzése támadt, nyugtalan lett, nyomban eltűnt az álmossága is. Pillanatokon belül felkattintotta az ágya melletti állólámpát, de semmi gyanúsat, furcsát nem látott a szobájában, csak azt a hihetetlen belső nyugtalanságot érezte. Gondolta, talán Liana eltűnése miatt.. Nem régóta ismerte a lányt, de valahogy megkedvelte. Mimi mindig is a magányos lány volt, aki körül nem nyüzsögtek barátok. A könyvek voltak a legjobb barátai általában. Ezt plázás külseje miatt nem sokan mondták volna meg, pedig értelmes, okos, gondolkodó lány volt. Hogy így eltávozott az álom a szeméből, gondolta megnézi a buliban készített videót, valami csoda folytán éppen sikerült felvételt készítenie az űrlényről, ahogyan Liana elmegy vele.. Az éjjeliszekrényhez nyúlt fektében, hogy elveszi a telefonját onnan. Vakon tapogatózott, mert felülni lusta volt, de semmi. Csak feltápászkodott nagy nehezen. Nem volt a helyén a telefon, sőt sehol sem volt! Már az összes álom otthagyta, így felugrott az ágyból és az egész szobát átfásülte kezdve a magával vitt ruhákkal, táskával. Majd kiment a nappaliba, és ott is átkutatott mindent, nem-e bolondult meg és maradt kint a telefon. Semmi! Kicsit kétségbeesve ment vissza a szobájába tovább gondolkozni rajta, mi történhetett, hol hagyhatta el, holott pontosan emlékezett rá, hogy a megszokott helyre, az éjjeliszekrényére tette. Leült az ágyára, kezébe temetve arcát.. Gondolkodás közben felnézett, do de ilyet!? A telefon az éjjeliszekrényen hevert éppen ott, ahol hagyta. Kioldotta a billentyűzárat, majd a kijelzőn megpillantotta a virtuális post-it alkalmazását: "Inkább ne beszélj a hatóságknak, minden egyszerűbb lehet így." Hitetlenkedve nézte, majd megnyitotta a galériát, és bizony a bulin készült felvételek kitörtlődtek a memóriából.

Hitelen valamilyen sejtelmes fény gyúlt, és Liana megpillanthatta a házigazdáját és annak várát. Embernagyságú volt a pók, ehhez képest kecsesen közelített felé.
"Mit akarsz erre idegen..?" - kérdzete.
A lány már meg sem lepődött rajta, hogy érti a pók gondolatait.
"Nem szándékosan csöppentem ide. Véletlen volt, lezuhantam.. Remélem, embert nem eszel..?"
"Embert..? Miféle szerzet vagy te?"
"A Föld nevű bolygóról érkeztem, azaz hoztak Sailrosék."
"Sailros...... A kegyetlen gyilkos."
Liana szemében rémület látszott......
"Azt mondta Lodorum, nem fognak bántani engem. És, hogy visszajuttatnak a Földre, csak az évekkel ezelőtt általuk kapott képességet veszik vissza."
"Ne hidd el a meséjét. Sosem fogod látni a bolygódat, ha rajtuk múlik."
Liana megrémült..
"Segítenék, de nem tudok túl sokat. Annyit talán igen, hogy összeköttetést tudok szerezni a bolygóddal."
"És hogyan..?"
"A világhálón keresztül!" - szinte látta, hogy vihog a pók - "Jöjj szerény hajlékomba, szépségem. Örvendek a találkozásnak, engem Webbernek hívnak."
"Liana vagyok, s remélem, én is örvendhetek majd az ismeretségnek."

14.

Mimi sejtette, hogy az űrlények alkották a különös üzenetet, és fogalma sem volt mit tegyen, ha netán a rendőrök megjelennek az "ajtajában". Hogy valóban jobb-e, ha hallgat, vagy segíthet megtalálni Lianát, ha beszél. De valószínű, csak még nagyobb bajba sodorhatja, mert azok onnan mindent látnak. No meg, ugyan mit is mondhatna? Amit a töbi fiatal, hogy hipnózisban eltávozott a lány. Atán vagy azt hiszik a hatóságok, hogy be volt szívva és ezt látta, vagy nem. Bár ha már mindneki ugyanazt mondja ahhoz csoportos hallucinációnak kellett volna fellépnie. De az űrlények eszén ember úgysem jár túl, ezt is tudjuk. Mimi vágyott volna rá, hogy titokban találkozzon, kommunikáljon újdonsült barátnőjével. De erre sajnos nem sok esély látszott. Még talán álmában is gondolkodott, de biztos, hogy elaludt, mert arra eszmélt, hogy a napsugarak lányan cirógatják az arcát. A függönyt is elfelejtette elhúzni az este, de lehet ezen csodálkozni? Kikászálódott az ágyból, megzuhanyzott, aztán nekilátott kávét főzni. Étvágya semennyi sem volt, meg úgy semmi életkedve, de csak kellett valamit kezdenie magával. Szombat volt, de most meglepő és kivételes módon jobban szerette volna, ha hétköznap van és lehetne iskolába menni. Éppen ezen gondolkozott, mikor valami puha tárgy ütődött az ablaknak. Kinézett, és meglepődve látta, hogy Levi áll lent, és egy rongylabdát dobott oda. Kinyitotta az ablakot:
- Mi tetszik? Egyáltalán honnan tudod hol lakom?
- Tudok én mindent.. Felmehetek?
- Gyere csak.. Nyitom az ajtót.
Pár perc múlva a fiú már a kávét kortyolgatta az asztalnál.
- Kezdtem beleszeretni ha lehet ezt mondani. Egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan ami történt.....
- Hát az.
- És nem segítenél kinyomozni?
- Ugyan, mit? Szerintem nyilvánvaló. Az űrlények vitték el, és azoknak sokkal nagyobb hatalmuk van, mint nekünk, embereknek! - közben eszébe jutott az éjszakai közjáték is, de már tudta, hogy sohasem fog róla beszélni senkinek. Úgysem segít vele, de ártani árthat. Levi mintha csak a fejébe látott volna:
- Te nem készítettél felvételeket a bulin?
- Felvételeket? Mire gondolsz?
- Ne add már a hülyét! Fényképek, videók! Mintha úgy láttam volna, videóztál a telefonnal, mikor történt..
- Rosszul láttad......
- Hja! De akkor te meg sem akarod találni! - vágta a fejéhez a fiú.
- Ez nem igaz, miért hazudnék?
- Akkor mutasd a telefonodat!
Mimi előbb még nyugodt volt. De eszébe jutott, hogy azt a kis jegyzetet nem törölte ki.
- Miért kell itt bizonygatnom neked..?
Kihozta a telefont, és közben belépett a galériába. Az alkalmazás "tisztára" törlésére nem volt idő ugyanis, azért nem azt próbálta.
- Görgesd csak végig, semmi..
A fiú nézegette a telefont, de valóban nem volt sem videó sem kép az estéről.
Lemondóan lépett ki a galériából, és persze megpillantotta a kis üzenetet.
- "Inkább ne beszélj a hatóságknak, minden egyszerűbb lehet így." És ez mi, Mimi? Még vicces is lehetne, ha nem volna ekkora szar kedvem! - kiáltotta.
- Semmi.......
- Semmi a frászt! - ugrott fel a srác. Vagy elmondasz mindent, amit tudsz, vagy a fejeden verem szét ezt az átkozott mobilt! És hidd el, megteszem, olyan remek kedvemben találsz éppen! - nézett fenyegetően.
Mire Mimi elkezdett beszélni.

15.

Era éppen laptopja fölé hajolt, új üzenete érkezett a facebookon. Unottan kattintott a kis piros borítékra. De egyből el is múlt unottsága az üzenet láttán, mert feladója nem volt más, mint elveszett nővére, Liana! Egy képet tartalmazott az üzenet, Lianát ábrázolta valami félsötét dzsumbujban, és egy nagy fehér valamit tartott maga előtt, rajta szöveg:
"Megvagyok, élek. Nem tud senki sem segíteni, mert elraboltak az űrlények. Nagyon messze vagyok!"
Era meglepetésében felkiáltott, szülei furcsán néztek rá.
- Mi baj, kislányom? - kérdezte Anya.
- Anya.... Ezt látnod kell! Liana üzent!!
Szüleik pillanatok alatt a gép előtt termettek.
- Mit tegyünk? - vakarta fejét Apa - Vajon sehogyan sem lehet velük kapcsolatba lépni?
- Nem tudom.... - válaszolta kisebbik lánya - de olyan nagyon jó volna, ha Liana hazakerülne....
Anya szeméből most is könnycseppek gördültek alá.
- Nem sokáig bírom én már ezt.. - sóhajtotta.
- Szerintetek volna értelme a rendőrségnek szólni? - morfondírozott tovább Era.
- Szerintem lehet nekik szólni - válaszolta Apa - Bár tenni úgysem tudnak semmit, de lelkünkre kötötték, bármi történik szóljunk.

Liana nagyon elfáradt. Nehezen hozták össze ezt a különös üzenetet Webberrel. De sajnos ők írásban nem kommunikálnak, így nem tudott mit kitalálni, hogyan írjon, és innen eredt a kép ötlete. Bár e bolygón és e világban igen kreatív dolgok és lények voltak, ezt mutatta Webber főhadiszállása is, de most ez volt a megoldható.. A pók kissé fölényes, arrogáns mdorú volt néha, de jó perceiben egész normális.
"Most viszont vissza kell menned az erdőbe" - sugallta Webber. "Nem szeretném, ha itt találnának, ugye érted.."
"Persze-persze."
Webber magához erősítette a lányt egy fonallal, és szépen felvitte a felszínre.
"De ugye ha sikerül eljöhetek máskor is hozzád.."
"Ha sikerül....."
"????"
"Tudod jártak már itt különféle lények. Sajnos, egyiket sem láttam egynél többször, mert mindig feldolgozzák őket.."
Liana megriadt...... Lehet, valóban halál vár rá, csak szépen hitegették Sailrosék, hogy így meg úgy, közben meg.....
Az erdőben maga sem tudta mit tegyen. Tudta, merre van a visszavezető út, de semmi kedve nem volt visszasétálni oda. De azon is elgondolkodott, hogyha nem megy vissza, akkor mit fog csinálni ebben a világban? Sem barátok, sem emberek, egyáltalán mit enne, hogyan élne itt egyedül? Van-e értelme? Hirtelen eléggé suicid hangulat szállta meg, és már azon volt, hogy visszamegy, tegyenek vele az űrlények amit akarnak, minek kínlódjon itt egyedül. Aztán a fáról ismerős alak ugrott elé, Roborus.
"Ismét találkozunk.. Nos, hogy érzed magad nálunk?"
"Nem jól...... Elég kétes dolgokat hallottam az imént, és úgy érzem, sosem leszek már emberek között."
"Kivel beszéltél?"
Liana gondolkodott, megmondja-e, hiszen Webber azt ígértette meg vele, nem beszél senkinek az "akcióról".
"Webber, a pók, igaz?"
"Hát ja." - Liana elfeledte egy pár pillanatra, ezek a gondolatait is kiolvassák.
"Ne félj, nem árullak el. Webber amúgysem tud tenni semmit. A szája nagy, fellépése bizalomgerjesztő, de csak egy netfüggő kocka, és tudod a neten való teleportálást még mi sem találtuk fel."