Valami nem stimmelhetett itt.. Legalábbis Tóbiás úgy érezte, nem. Mintha igen mély álomból, mit álomból, kómából tért volna magához, olyan volt. Különös érzés, és különös az is, hogy annak az úgynevezett kapszulának a teteje felpattant, amiben "utazott" vagy mit csinált eddig. Halálos csend vette körül, így lassan felült, de a feje oly erősen zsongott, hogy még gondolkozni is alig bírt vele. Tagjaiban sem sok erőt érzett, pedig úgy vélte, hogy most éppen, hogy sok erőre lesz szüksége. Ültében körbe tudott kémlelni, és több ilyen kapszulát látott maga körül, csak ezeknek az ajtaja csukva volt, legalábbis többnek is. Amik nyitva álltak, abban nem volt senki. Aztán ahogy oldalra tekintett észrevette Edvint.
- Mi van? Hol vagyunk? - kérdezte tőle.
- Megérkeztünk - vigyorodott el az. - Igaz, kicsit rázósan, de itt vagyunk!
- És a többiek?
- Mindjárt magukhoz térítjük őket! Nyugi, senkinek nem esett baja.
- Ahha.....
- Tényleg nem, sajnos nem úgy értünk célhoz, mint terveztem, de szerencsére nem sérült a hajó, mindenki egyben lesz, ne aggódj. Egyébként hogy vagy?
- Mint aki holt másnapos, bakker!
- Majd elmúlik ez is - nézett rá biztatóan Edvin. Aztán egy másik ilyen kapszulához lépett, és megnyomott rajta valami gombokat, melyek csipogtak, majd lassan felnyílt a fedele. Aztán végigcsinálta ezt a többivel is, melyben voltak utasok: Apa, Anya, Era, Mimi, Geri, Károly. Mindannyian szerencsésen "életre keltek".
- Nos.. - fogott bele mondandójába Edvin. - Mint már gondolom észrevettétek, megérkeztünk. Legjobb tudomásom szerint a Kaiaroson vagyunk, a bolygón, ahol elvileg Liana is tartózkodik. Ha már összeszedtétek magatokat, akkor majd elhagyjuk ezt a járművet. Ezen a bolygón is van légkör, és úgy általában az éghajlata is hasonlatos a Földéhez, tehát semmiféle védőruhára nem lesz szükség ahhoz, hogy biztonságosan elhagyhassuk az űrhajót.
A többiek is elég kómásak voltak, nagy nehezen kikászálódtak a kapszulákból. Mindenki úgy érezte, hogy mielőbb "partra kéne szállni", így aztán nem sok időt akartak a regenerálódással tölteni.
Tóbiás lépett ki először, talán ő volt a legbátrabb és persze a legtolakodóbb, mert nem várta meg, hogy Edvin derítse fel a terepet.
- Íjjjjjj, a szentségit! - kiáltott fel Tóbiás, amint hunyorgó szeme hozzászokott a kinti szikrázó fényhez. - Egy sárkány!
- Mi, hol mi??? - hallotta mögüle Geri hangját.
- Húú, bakker, apafej! - csodálkozott Tóbiás. - Meseországban vagyunk! - ezzel elhagyta az űrhajót.
A többiek is szépen felsorakoztak a kijáratnál, igen kíváncsiak voltak már.
Valóban egy tűzokádó sárkány volt kint, mint a mesében. Csak kerek szemekkel bámult rájuk, de békésnek tűnt, nem támadott.
- Azt mondja, nem akar bántani senkit, béke velünk - nézett a többiekre Edvin. - Gondolati szinten tud kommunikálni, de ha ti nem 'halljátok' az agyatokban, akkor ti nem vagytok képesek erre sajnos..
- Beszél - kérdezte Era, - jajj, de jópofi!
"Kislány, te még talán félig a meséknben élsz, igaz?" - kérdezte Erát Feredron.
"Szia, sárkány, én Era vagyok, és ugye, érted amit mondok?" - Era nagyon meg volt lepve azon, hogy ő tud így kommunikálni.
"Feredronnak hívnak, és nem akarlak bántani titeket. Már így is vannak vendégeim.. Nem sokkal ezelőtt még igen magányos voltam, most meg kihasználhatom vendégszeretetemet."
"Miféle vendégeid vannak?"
"Egy lány és egy öregember. Nagyon kedvesek ők is, hidd el. A lány mintha hasonlítana is rád."
"Vörös hajú és nagyon szép?"
"Vörös, és azt hiszem emberi szemmel nézve nagyon szép." - mosolyodott el Feredron, már amennyire egy sárkány el tud mosolyodni.
- Liana! - kiáltott fel Era. - De ki az öregember?
80.
Aztán mindannyian ott találták magukat Feredron 'oázisában'.
"Feredron.." - szólította meg Era. "A nővérem van nálad vendégségben, ugye? És ugye odavezetsz hozzá? Biztosan nagyon meg fog lepődni!" - fejezte be vidáman Era.
"Gyertek utánam, ahol két vendég megfér, ott a többi is." - szívélyeskedett a sárkány. Edvin kissé még kétkedő volt, de ő is követte őket. Era szája mondhatni tátva maradt
- Meseország! - kiáltotta kacagva. - Ez maga a csoda!
Persze a többiek is csak ámultak-bámultak rajta, és ők is fantasztikusnak érezték a kis vízesést. A szülők is csodálták a helyet, de az igazat megvallva ők inkább azon izgultak, valóban itt van-e a lányuk, és, hogy jól van-e.
"Mindjárt idekísérem őket." - mondta Feredron, de ezt csak Era és Edvin értette.
Aztán teltek a percek, és Era egyszercsak megpillantott egy öregembert, és mögötte a nővérét.......
- Lianaaaaaa! - kiáltotta, majd odaszaladt, és a nyakába ugrott. - Jaj, annyira hiányoztál, úgy örülök!
- Én is, hugi! - ölelte vissza. - Nem is gondoltuk mi, hogy valamikor így hiányozni fogunk egymásnak! - nevetett aztán.
Utána pedig a szülők következtek, hogy karjaikba zárják lányukat. Tényleg könnyes-vidám egymásra találás volt ez, hiszen mindenki nagyon örült. Csak Edvin és Nikkus álldogált tanácstalanul..
- Minden jó, ha vége jó? - szólalt meg végül Edvin.
- Volna itt még egy ember.. - kezdte el Liana. - Fogságban van a várbörtönben, ki kellene őt is szabadítani onnan, mert nagyon jó ember, és megérdemelné.
- Ki ez?
- Egy Alden nevű ember..
- Hm, Alden?
- Ugye nem valami szörnyű gazember? - kérdezte félve Liana, hiszen eszébe jutott, hogy mennyire mellé lehet fogni kicsit rosszabb emberismerettel, meg naivitással.
- Nem tudom, nem ismerem őt.
- Akkor segítenünk kell majd neki.
- Jól van, de előbb szerintem egy kicsit hagyd a családodat, hogy kiélvezzék Meseországot! - kacsintott rá a fiú.
A többiek valóban élvezték a helyet és helyzetet. Úgy nézett ki, hogy nagyon jól érzik magukat pillanatnyilag itt, és még Feredron is, akinek most aztán teljesülhetett az olyan nemű kívánsága, hogy társaságra vágyott, mert abban most nem volt hiány.
- Endre.. - szólt Edvin. - Hogyan érzitek, szeretnétek itt maradni?
- Valóban csodás ez a bolygó, illetve ez a hely, ahol vagyunk. De mi emberek vagyunk, és nem itt van a helyünk.
- Appaa.. - hallotta meg Era a beszélgetést. - Szerintem tök jó volna, ha itt élnénk, itt minden olyan tündéri!
- Kislányom.. Hidd el nekem, hogy kevés idő múlva is hiányozna neked a Föld. Mi nem vagyunk ide valók, csak vendégek vagyunk. És azért Lianától azt is tudjuk, hogy itt sem minden ilyen szépséges.
- De mi itt maradnánk!
- Nem ilyen egyszerű ez. Azt hiszem, még mindig nem nőttél fel egészen, szívem. De használd ki az időt, míg itt vagyunk.
- És mi van, ha nem is lehet innen hazamennünk? Erre nem gondoltatok még? - kapcsolódott be Anya is a beszélgetésbe.
- Bizony, az megeshet, hogy végzetes hibák érték az űrhajót, amit nem tudunk megjavítani - szólt Edvin is.
- Én nagyon szeretnék hazamenni.. - biggyedt le az ajka Lianának. - Elég volt a kalandból, normális, gimnazista tinédzser szeretnék lenni!
81.
Nos, igen.. Ez után a szerencsés találkozás után eléggé felgyorsultak a történések. Feredron segítségével visszatértek ahhoz a bizonyos erődítményhez, és lementek a pincébe, abba a bizonyos várbörtönbe. Azért egy sárkánytól a legtöbb teremtmény fél, így aztán nem esett nehezére kicsit gonoszabbnak mutatkozni a valóságnál, és a telepatikus eszmecserék segítségével nyomára is bukkantak Aldennek. A sárkánnyal Liana, Tóbiás és Apa tartott, a többiek élvezték a kis oázis nyújtotta kényelmet. Miután sikerült kiszabadítani onnan a harcost, aki valóban harcos volt, ők is visszatértek a "boldogság szigetére". Néhány napig itt is maradtak, mert minden olyan szép, és békés volt. De aztán mégiscsak úgy döntöttek, hogy visszatérnek a Földre, a saját világukba. Ami szerencsére sikerült is technikaliag, mert az űrhajót meg lehetett javítani, pontosabban nem esett kritikus baja.
Közben Mimi és Geri összejöttek, nagyon boldog kis párost alkottak ők együtt. Liana és Era..... Hát őelőttük meg aztán ott volt még az esély, hogy találjanak maguknak egy normális fiút, és boldogok lehessenek vele, de azt hiszem, az már egy másik történet.
Mivel Lodorum elpusztult, így az a "fenti" civilizáció is átalakult, és nem az volt a céljuk, hogy bolygassák a földlakókat.. Pontosabban szólva nem is tudjuk mi lett velük, mert Edvin visszahozta őket ide, de azt mondta, neki más küldetése lesz, haza kell mennie, és tovább élni a kalandos életét. Így aztán minden visszaállt a rendes kerékvágásba: a fiatalok folytatták az iskolát, a szülők pedig a munkájukat, a rendőrség megszüntette a nyomozást, és szép lassan; mondom lassan az álmos kisváros, Kőhalma elfelejtette ezt az egész rémséges kalamajkát.......
~ VÉGE ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése