Csak viszonylag volt kicsi a sárkány, akkora volt, mint egy jól megtermett medve. Éppen elég ez egy ember ellen. Mire Liana észrevette, hogy egyáltalán ott van, már majdnem neki is ütközött. Hirtelen nézett fel rá, de még a sikoly is benne maradt torkában a nagy riadalomtól. Érdekes; a sárkány sem támadott, mintha ő is meglepődött volna. Liana próbált kommunikálni vele, hátha.. Hiszen ebben a világban már semmin sem lehet meglepődni.
"Bocsáss meg, ha megzavartalak kis világodban, nem ez volt a célom, csak nagyon meg vagyok fáradva a sok kalandtól..... Sárkány."
A sárkány még mindig nem mozdult, csak nézett.
"Feredron vagyok. Ne félj tőlem, én nem sajnálom a szépet és jót."
Sajnos, mire ezeket kimondta Eldos már úgy határozott, hogy a sárkány csakis ellenség lehet, pedig ha bevalljuk hát lehet, valahol még rokonok is lehettek volna a rendszertanban. De Eldos úgy döntött, ráugrik a sárkányra, és a mérgével pillanatokon belül végez vele. Csakhogy elszámította magát. Igaz, hogy a megfelelő fára mászott fel hirtelenjében, amelyről pontosan a sárkányra ugorhatott, azaz "pottyanhatott" volna, de Feredron reflexei azért tökéletesen működtek, és éppen időben tátotta ki száját nagyra, hogy minél hatalmasabb és gyilkosabb lángcsóva hagyhassa el azt. Pár másodperc sem kellett hozzá, hogy Eldos szénné égjen, és már csak az emlékei élhessenek hőseink szívében. Mit ne mondjak, senki sem sajnálta a hidegvérű gyilkost még akkor sem, ha nem is 100%, hogy ellenség, és, hogy Alden igazat mondott Liana hallucinációiban.
A sárkány észrevette a meglepődött pillantásaikat, és megállapította, hogy valószínűleg ismerték, talán együtt is volt velük?!
"Bajtársatok volt netán ez az állat?" - kérdezte ennek megfelelően.
"Együtt voltunk, igen." - kezdte Liana. "De mégis azt tudom mondani nagyon jó, hogy megszabadítottál tőle."
"Oh.."
"Én Liana vagyok, társam pedig Nikkus." - mutatott az öregre a lány. "Éppen egy Nadzob nevű vadkant kerestünk, mikor erre a helyre és rád bukkantunk."
"Mit akartok ti a Vadkan Uraságtól? Ő még igencsak messze van ide, az erdő legmélyén."
"Nos, mondok egy furcsát." - vette át a szót Nikkus. "Éppen azért kerestük, mert állítólag meg tudott volna minket szabadítani ettől a kígyótól. Egy Alden nevű ember mondta, őt talán ismered..?"
"De igen, ő is járt itt az én kis 'világomban'. Nem maradhatott sokáig, mert valamilyen küldetése volt."
"És volt vele valaki? Volt társa?" - kíváncsiskodott Liana.
"Magányosan járt ő. Szerintem soha nem is volt társa, vagy ha igen, nagyon régóta nem."
"Mert tudod, ez a kígyó, Eldos, akit elpusztítottál.. Ő azt állította, a társa, és, hogy ő is ember volt valaha."
"Ha a barátotok volt a kígyó sajnálom, ha nem, hát nem érdekes. De az biztos, hogy nem volt vele senki és nem is említett senkit. Mert itt volt egy kicsit, míg megtisztálkodott, ivott, és megkóstolta a gyümölcsöket. Olyasmit beszélt, hogy az éhség nem ellensége, ez látszott is rajta, de mégis jóízűen falatozott a gyümölcsökből."
Bizony, Liana szájában is összefutott a nyál még csak a gyümölcsök említésére is. Feredron talán észre is vette ezt..
"Úgy érzem, ti is jó emberek vagytok, így megvendégellek titeket is, és közben folytathatjuk a beszélgetést."
"Nagyon hálásak vagyunk jószívűségedért, és tisztelettel elfogadjuk az ajánlatodat, mert már igencsak megviselt minket az út." - hálálkodott Nikkus.
Aztán követték a sárkányt, ki meglepő módon valóban nem akarhatott nekik rosszat, az oázis szíve felé, mely ebben a kietlen erdőben akár afféle wellness központként is szolgálhatott volna.
77.
Liana el is felejtett volna minden rosszat, ha nem lebeg a feje felett a legutóbb történtek komor árnya. A kis oázis még annál is fantasztikusabb volt, mint előbb gondolta volna, illetve aminek kinézett. Feredron rendesebb és jószívűbb volt még annál is, mint amilyennek gondolták volna. Nagyon jó dolog, és kellemes csalódás volt. Bizony, egy ilyen elfuserált bolygón nagyon jól jön minden egyes szövetséges. És azért a sárkány komoly ellenfele lehetett sok mindenkinek ezen a világon. Természetesen Liana és Nikkus nem afféle haszonleső volt, akik csak ki akarták használni a sárkány jóindulatát; nagyon meg is kedvelték őt. A kis "sziget" maga volt a paradicsom! Ahogyan beljebb vezette őket, bizony el is csodálkoztak, milyen szépséges ez a hely. A vízesés ugyan kicsiny volt, de annál csodásabb. Vize friss édesvíz volt, és amint Liana közelebb lépett hozzá, érezte bőrén a víz hűs permetét; már ettől a párától felüdült teste és lelke. Lassan levette felsőruháit, és belemerült a vízbe, melynek hőmérséklete igen kellemes volt számára. Nagyon jól esett neki a vízsugár, végre ismét tisztának és üdének érezhette magát, főleg a körülményekhez képest. Képes lett volna órákig is itt maradni, de tudta, hogy nem teheti meg. Mivel kicsike volt a vízesés és az alatta lévő kis tavacska is, így egyszerre egy embernek volt ideális megmártózni, így Nikkus leült addig a parton, Feredron pedig elvonult valamerre. Vagy fél órát mégis eltöltött itt a lány, de az öreg sem neheztelt rá.. Megpihent addig ő is, nagyon jól esett neki a szokatlan napfényben fürdőzni a sokévnyi sötét rabság után. Liana is kiült a "partra", megszárítkozott a kellemes melegen, azán visszavette ruháit. Míg Nikkus időzött a kis tóban, Liana fogta magát, és gondolta egy kicsit körülnéz. Kis liget vette körül a vízesést, ami szintén eszményi volt. Valami számára ismeretlen fák vették körül, éppen virágoztak. Középlila színű, mesésen édes illatú virággal voltak túlzsúfolva ágaik, és valami különös kis kolibrihoz hasonló madarak zsongták körül a virágok mézes kelyheit. Liana közelebb lépett az egyik ilyen fához, és akkor vette észre, hogy nem is madarak ezek, hanem rigónagyságú rovarok. Egy helyben "álltak" a levegőben, és hosszú csápjukkal a virágok nektárjából lakmároztak. A rovarok színe a rózsaszín különböző árnyalataiban pompáztak, és nem riadtak el a közeledő lánytól sem. Sőt, ahogy Liana közelebb hajolt hozzájuk, hogy megnézze őket, inkább csak kíváncsian néztek vissza rá, és egyszercsak a lány felfedezett közöttük egy szigét. Ez kicsiny repülő, szárnyas tündérke volt, az ő színe égkék volt, és igen gyorsan csittegett-csattogott szárnyaival. Ravaszkásan kacsintott is a lányra, pörgött-forgott röptében csibészesen nevetgélve, csak úgy csilingelt kacaja.
"Ki vagy te?" - kérdezte Liana. De a kis szige csak kacagott, és fölrepült a fa tetejéhez, és le sem akart onnan jönni.
"Ő Gabrina." - hallotta Liana maga mögött a sárkányt. "Azt hiszem inkább jobb, ha hagyod, mert ezek a teremtmények amilyen angyalian néznek ki, olyan gonoszak és ravaszak tudnak lenni."
"Olyan, mintha egy tündérmesében volnék. Ha a Földön lenne ez, elmondhatnám, hogy a boldogság szigetén vagyok." - sóhajtott Liana.
"Föld?"
"Az én bolygóm az.." - a lány kissé elszomorodott, mert annyira honvágya volt, és annyira nagyon hiányoztak a többiek, kik ott maradtak.
"Ugye nagyon visszavágysz oda?"
"Nagyon. Főleg az ottani emberek hiányoznak, és leginkább a családom."
"Sajnálom, hogy én csak ennyivel szolgálhatok, kisasszony. De ha nem bánod te és a társad ehettek itt egy nagyot, bár nem tudom, ti esztek-e gyümölcsöket, mert jelen pillanatban én csak azzal szolgálhatok."
"Természetesen tisztelettel elfogadjuk, nagyon megéheztünk, és igen megfáradtunk a sok kalandtól már, Feredron."
"Akkor jöjj utánam."
"Ó bárcsak láthatnák ezt a sok csodát a többiek is!" - gondolta Liana, Feredron hátra is nézett rá; valószínűleg 'hallotta" ezt az óhajt. De az evést el kellett halasztaniuk, mert hirtelen földrengés rázta meg a vidéket.
"Mi történt?" - riadt meg a lány.
"Gyertek gyorsan!" - sürgetette Lianát és a közben melléjük csapódott Nikkust Feredron. "Becsapódhatott egy meteor, veszélyes lehet! Gyertek a barlangba hamar!"
78.
Lianának az jutott az eszébe, hogy olyan volt ez a barlang, mint a háborúban az óvóhely. Nem volt barátságtalan, de semmi extra dolog nem volt itt.
"Talán nem ez a legbarátságosabb hely, de itt kell maradnunk, míg kiderül, mennyire veszélyes a kinti világ. Sajnálom, hogy így alakult.." - nézett le rájuk Feredron.
"Semmi baj.." - válaszolta Liana. "Így is nagyon hálásak vagyunk a vendégszeretetedért és bizalmadért!"
"Köszönöm."
Ácsorogtak egy ideig, mert itt ülőalkalmatosság nem igazán volt. Ez nem a sárkány 'otthona' volt, csak egy barlang, ahova hirtelen be tudtak menekülni a készülő környezeti katasztrófa elől.
"Sűrűn van errefelé ilyen?" - szólalt meg Nikkus is.
"Nem jellemző, ezért is csodálkozom, mi történt. De volt már olyan, hogy becsapódott meteor, olyan ötszáz évvel ezelőtt pedig egy kisbolygó is súrolt minket. Sajnos tudni kell mindenre felkészülni."
Milyen jó is, hogy sárkány a házigazdájuk.. Mivel Feredron igen jóságos sárkány volt, nem érezte jól magát úgy, hogy nem igazán tud kényelmes hellyel szolgálni vendéginek, ő szeretett volna kitűnő házigazda lenni. Gyújtott egy kisebb tüzet a barlang közepén, és végül Liana és Nikkus mellé telepedett törökülésben.
"Talán így kissé otthonosabb számotokra." - nézett le rájuk kicsit elégedettebb pillantással.
"Nagyon kedves vagy, örök hálánk fog üldözni ezért!"
"Igazán nem tesz semmit."
"Szinte érthetetlen a számomra, miért is vagy ennyire rendes és kedves velünk.."
"Tudod, nagyon ritkán téved erre valaki, és hiába tűnik ilyen csodálatosnak ez a kis 'sziget', ahol élek, de néha kicsit unalmas itt az élet; nagyon sokat vagyok magamban. Ti rendes népeknek tűntök, és ezért is örülök, hogy megjelentetek itt. Tudom, hogy nem maradhattok soká, de addig is szeretném, ha jól éreznétek magatokat a társaságomban, és rettenetesen bosszant, hogy ilyesmi történik most éppen, mikor azt terveztem megvendégellek titeket, leülünk, és beszélgetünk egy kicsit. Számomra mindig nagyon érdekes az, ha idegenekkel beszélhetek, mer ilyenkor kiderül, van még élet rajtunk kívül másutt is, és bizony számomra nagyon érdekes dolgokat is mesélhettek, ami azért szívből remélem, nem fog elmaradni."
Liana és Nikkus is bíztak benne, hogy nem marad el ez a vendégelés, mert eléggé kezdtek már éhesek lenni. Igaz, hogy nem a hazájukban vannak, ahova annyira vágytak, de hosszú idő után - főleg az öreg -, végre kicsit kezdték jobban érezni magukat, lehetett volna egy kicsit lazítani, és erre tessék. Egyébként Liana is kellemesnek érezte a sárkány társaságát. Furcsa volt ez, hiszen az emberek eredendően félnek a sárkányoktól, nem kedvelik őket, ő meg még éppenhogy társalogni szeretett volna vele..? Hát, miért is ne! Sajnos, mióta ez a rémálom elkezdődött, nem igazán volt arra alkalom, hogy nyugisan kicsit leüljön, lazítson és elbeszélgessen valami értelmes beszélgetőtárssal. Most, hogy Nikkussal ültek a tűz mellett, kicsit kezdte megint a lelkét átjárni a melegség érzése, bár messze nem olyan volt ez, mintha az otthon melegében lett volna családja társaságában. De ilyen helyzetben mindennek örülni kell, és most ez van. Azt is meg akarta tudakolni Feredrontól, hogy vajon Aldent hogyan is menthetnék meg, mert titkon abban is bízott, talán a sárkány segít nekik. Legutóbb ugyebár megtapasztalta azt, hogy az ereje véges, és igencsak fogytán van már. Merengéséből Feredron szakította ki:
"Kimegyek megnézem, mi történik, mert most úgy tűnik, talán véget ért a veszély."
Ezzel ott is hagyta őket.
Liana Nikkusra nézett, ki merengve bámult a tűzbe. Az öreg nem éppen volt társasági lény; nagyon magának való volt, általában csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. Így Liana sem szakította meg a csendet még gondolati szinten sem, ő is elmélyedt gondolataiban, melyből Feredron kiáltása szakította ki:
"Kijöhettek, nincs is veszély, egy űrhajó zuhant le, de minden csendes!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése