49., 50., és 51. részek

49.

Másnap a rendőrőrsre megérkezett Ábrahám hadnagy, a Különleges Alakulattól. Hadász és Kolonics kíváncsian fogadták. Nekik sajnos már ötletük sem volt, hogyan tovább..
Hellyel kínálták a hadnagyot, és így élőben is elmondtak neki mindent, amit tudtak az ügyről. A felvételt is megmutatták, mely Edvin eltűnéséről készült a zárkában, bár ugye nem sokkal lehetett okosabb az, aki végignézte azt. Ő is csak a fejét vakargatta; ötlete nem igazán volt. Végülis arra jutott, hogy el kell kezdeni komolyan a nyomozást, tehát meglátogatni az érintett embereket, beszélgetni velük. És így jutottak arra a pontra, hogy az első, akihez elmennek a Tószegi család lesz..

A házba visszatérve lezárták azt a bizonyos szobát, melynek megsemmisült az ablaka. A többi helyiségben túl nagy kár nem keletkezett nagyon érdekes módon. Dulakodás nyomai azok felfedezhetőek voltak, felborult bútorok például. De semmi sem gyulladt ki vagy robbant fel odabent legalább, és azért már ez is nagy valami volt. Nagyon elcsigázottnak és fáradtnak érezte már magát mindenki a történtek után. Mivel amúgyis este volt, hát úgy döntöttek lepihennek, egyelőre úgysem jutott semmi az eszükbe, mit is tehetnének, és az állapotuk sem volt a legjobb a gondolkozásra.
Sivító hangra ébredtek....... Tószegiék persze tudták, ez csak a kapucsengő, és riadtan néztek egymásra. Apa eszmélt először, hogy ki kellene menni megnézni, ki a korai zaklató, de hú.. Az órára pillantott, és felfedezte, hogy már majdnem 9 óra, sikerült egy kissé elaludnia mindenkinek a jelek szerint..... Az éjjel legalább már nem volt semmi zaklatás, futott át az agyán hirtelen, miközben kikémlelt az ablakon, és felfedezte a ház előtt parkoló rendőrautót. Amint kinyitotta az ajtót, látta, hogy hárman vannak, köztük két ismerős arcot is felfedezett: Hadász századosét és Kolonics felügyelőét.
- Üdvözletem, Ábrahám hadnagy vagyok a Különleges Alakulattól - mutatkozott be a hadnagy.
- Tószegi Endre, örvendek - így Apa. - Miben segíthetek?
- A többi érintett is itt tartózkodik, mint ahogyan meg lett beszélve? - kérdezte Hadász.
- Igen..
- És mi történt a házukkal; ugye most érte valami?
Apa sóhajtott:
- Sajnos igen.
- Bemehetnénk esetleg, hogy mindenkivel tudjunk beszélni? - kérdezte Ábrahám.
- Természetesen, bár éppen most ébredtünk..
- Semmi probléma.
Így aztán beléptek a házba, ahol nagyjából már ébren voltak a többiek.
A beszélgetés alatt semmit sem hallgattak el, mire a rendőrök elég furcsán néztek. Talán a hadnagy nem volt annyira meglepődve, elvégre valószínű, hogy ő találkozott már érdekesebb esetekkel is. Elvégre azért volt itt.. Feljegyezték a fontosabb dolgokat, aztán úgy döntöttek, hogy indulnak megnézni az említett helyszíneket is.

Liana egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem volt ugyan klausztrofóbiája, de a bezártságból és a sötétből egyre inkább kezdett már elege lenni. Lodorum is eltűnt az agyából, egyszerűen nem tudta mi történik. Félni is kezdett már, mert a beszélgetésből kiderült, hogy bizony őket nem érdekli az ő élete, csak az a valami, amit el akarnak venni tőle. De nem egészen jött még rá arra, tulajdonképpen mi is lehet ez? És emiatt is elkezdett egyre jobban félni, néha már úgy érezte, jobb volna, ha meghalna, pedig ő aztán mindig az az optimista, vidám természet volt, legalábbis az utóbbi időben. Mert, mint minden ember, azért néha hajlamos volt ő is befordulni, ilyenkor menekült főleg a black metal zenékhez, és szólni nem lehetett hozzá.Kőhalmától a legjobbakat várta, de sajnos itt aztán tényleg kifordult önmagából az élete. Éppenhogy ezek elől a dolgok elől akartak elmenekülni és tessék.. Sőt. Akkor még azt hitték, csak emberek elől jönnek, és hát nem éppen........ Annál sokkal rosszabb történt velük, minthogy ujjal mutogatnának rájuk. Bár valószínűleg az űrlények akárhol is megkeresték és megtalálták volna, ha olyan fontos nekik az a dolog. Ilyen gondolatok közepette sodródott az űrben a vörös hajú lány......

50.

Aztán egyszerre fény gyúlt, és Liana meglátta a puszta valóságot. Egy kicsike cellában raboskodott eddig, de most nyitva állt az ajtaja, melyen keresztül Lodorum nézett vele farkasszemet.
"Nos, megérkeztünk."
"Hova?"
"Azt hiszem nem kell bemutatni a Kaiaros bolygót."
"Óh, nee.. Már megint?" - gondolta Liana, csak nem egészen titkosan, így Lodorum meghallotta.
"Hát persze, hogy megint! És most nem fogsz menekülni innen, erre a fejemet teszem!" - tette hozzá dühösen.

Már megint csengőhang zavarta meg a nyugalmukat. Apa nézett ki az ablakon.
- Mármeg egy srác! - mondta a többieknek, miközben kifelé indult.
- Jó napot! Lövész Levente vagyok, azt hiszem, ismerjük egymást.
- Szervusz, azt hiszem, igen. Mit óhajtasz?
- Szeretnék segíteni valahogyan, bárhogyan! Szeretném, ha megtalálnánk a lányukat, Lianát.
- És ugyan miért is?
- Azt hiszem, többet érzek iránta, mint barátság, és az is nagyon fáj, hogy a mi házunkban történt az a szörnyű eset.
- Le vagy maradva egy körrel, öcsisajt! - hallatszott Apa háta mögül Tóbiás hangja. - A leányt én már hazahoztam az űrből. Téged meg a bűntudat hajtott csak ide.
- Nocsak, és hol van?
- Sajnos azóta megint elveszítettük a nyomát - szólt közbe Apa. - Bár nem értem, miért osztom meg veled mindezt. Szerintem inkább legyél hálás azért, mert kimaradtál a dolgok javából. Van neked sokkal jobb dolgod is, mint errefelé ólálkodni, nekünk pedig megvan a magunk baja, nem kérünk még többet is.
- Ez az, Endre bá! - mondta Tóbiás. - Nincs szükség betolakodókra!
- Nos, fiam - nézett Apa Levire. - Azt hiszem Tóbiásnak igaza van, úgy gondolom neked is és nekünk is megvan a maga problémája, amivel törődjön - ezzel becsukta a kaput és hátat fordított a hoppon maradt fiúnak.
- Na majd akkor szólogasson be öreg, ha visszaszerzem a lányát!
- Le vagy maradva egy körrel, baromarcú! Itt nem a pénzed dominál, hanem az ész, aminek híján vagy, Mr. Adonisz!
- Gyerekek..... Kérünk mi ebből? - szólt közbe Apa.
- Nem - válaszolta Tóbiás, majd valóban ott hagyták Levit a kapuban és bementek a házba.
- Kis híja volt, hogy nem húztam be annak a ficsúrnak egy jó kis nyaklevest! Csak tényleg sokkal nagyobb bajom is van annál, hogy ilyen kis mitugrászokat pofozzak fel! - mondta menetben Apa.
- Lerúgtam volna, mint a büdös bakancsot szívem szerint! - szűrte a fogai között Tóbiás, miközben beléptek a házba.
- Mi történt? - kérdezte odabent Geri.
- Ez a gyerek 'asziszi', hogy ő az ügyeletes szívtipró - válaszolta Tóbiás.
- Fiam.. Elég nyers a modorod, no meg itt már rég nem a rivalizálásról van szó, hogy Liana szíve kié legyen. Itt arról van szó, hogy egyáltalán szembesülne veletek szegény lányom, volna itt közöttünk.......
- Inkább gondoljuk azt ki, hogyan tovább - mondta Anya nagyon szomorúan.
Geri és Mimi egymás mellett foglaltak helyet a kanapén. Észrevétlenül szinte, mert egyiküknek sem tűnt fel, hogy megfogták egymás kezét, úgy ültek ott csöndben. Sajnos, a baj hamar összehozza az embereket, bár tudat alatt Geri érezte azt, hogy talán ez a lány többet jelent neki, mint egy haver.. Csak sajnos most éppen olyan bajok voltak körülöttük, hogy egyszerűen nem lehetett ezzel foglalkozni, nem lehettek olyan önzők, hogy ezzel töltsék az időt, mikor társuk komoly bajban volt, és természetesen talán ők maguk is, mert mindannyian tudták és érezték azt, hogy ennek még nincs vége, mert ők is kelleni fognak az űrlényeknek, mert túl sokat tudnak róluk, és veszélyben lehetnek emiatt.

51.

Tóbiás hirtelen ötlettől vezérelve kiment a chopperéhez. A nagy kavarodásban valamiért teljesen megfeledkezett arról a kis kütyüről, melyet beépített bele. Úgy gondolta, hogy talán ennek segítségével ismét megtalálhatná Lianát, mint ahogyan már egyszer megtörtént.

Odabent a többiek tanácstalanul üldögéltek, gondolkodtak. Tényleg sejtésük sem volt, hogyan tovább. Az egyértelmű volt, hogy meg kell találniuk Lianát, de egyáltalán hol, merre? Milyen irányba induljanak, hogyan keressék......?
- #@&ß$¤?!!!!!!! -  hallatszott be kintről Tóbiás igen kásás káromkodása, mire Geri és Károly egyszerre pattantak fel a helyükről és siettek ki az udvarra.
- Mi történt, tesó? - kérdezte Károly.
- Ezek az átkozott, nyomorult ........ űrlények elcsenték a cuccost a mocimból, óóóóóó, hogy kerüljön valamelyik a kezeim közé!! - mérgelődött eszeveszetten a fiú.
A két haver egymásra nézett, és hirtelen leesett nekik, mi a probléma.
- Nem mondod, hogy visszavették azok a rohadékék!? Bakker; teljesen el is felejtettük azt a valamit! - mondta Geri.
- Hát el - válaszolta Tóbiás. - Mondjuk biztosan még akkor tüntették el, amikor abban a garázsban voltunk. Hót ziher, hogy rájöttek, hogy ott van..
- Tutifix, apafej - helyeselt Geri. - De menjünk vissza, aztán találjuk ki, mi legyen.
- Hiányzik már a tündérkéd mi? - vigyorgott Tóbiás. - Rég láttunk ilyennek, öregem! Beköszöntött a lávcsi az életedbe, éppen a legnagyobb káosz közepette.
- Áá.. Nem miatta akarok bemenni.. Amúgymeg Tóbi, pont te beszélsz, mikor nem véletlen nyomozunk ennyire a csajszi után. Mondhatni, szívügyed lett!
- Lehet...... De mostmár egyébként is olyan mélyen vagyunk belekeveredve, hogy nem tudunk csak úgy kimásazni, azt hiszem. Túl sokat tudunk.

Liana csalódottan ismerte fel, hogy valóban megint a Kaiaroson vannak. Legalábbis minden jel arra mutatott. Lodorum kíséretében elhagyta az űrsiklót, és szépen meneteltek vissza abba az épületbe, amit már ismert.. És egyre jobban rettegett, mert tudta, hogy kétszer nem lehet megmenekülni egy ilyen helyről. Még egyszer nem lesz olyan szerencséje, hogy Tóbiás eljön érte, vagy akárki más is esetleg.
"Nem kell félni, most nem fogunk annyit totojázni, mint a múltkor. Nem marad időd annyit gondolkodni a dolgokon, és felmentő sereget várni, ugyanis az nem létezik. Már gondoskodtam arról, hogy szépen kiiktassuk őket a képből." - kifejezéstelen volt az arca, mint mindig, de Liana mégis úgy érezte, mintha mosolygott volna.
Hamar beértek az épületbe, az ismerős folyosóra, és..... az ismerős cellába. Az ágy, az asztal még mindig ugyanúgy állt ott, mint akkor, mikor rászíjazták.
"Most csak percekre hagylak magadra, kisasszony. Addig talán búcsúzz el az életedtől, de ép elmédtől mindenesetre, a műtét nem lesz fájdalommentes. Mentálisan fog történni, de utána olyan leszel, mint aki lobotómián esett át." - Liana nem akarta elhinni, hogy ez is derültséget okoz neki, pedig ő itt a főmufti, ő találta fel ezt az egészet, hát miért ne lelné benne örömét, hogy másokat megkínozhat, szenvedni láthat. Ez a faj sokkal rosszabb az embernél is, mert az emberek közt sokan vannak, akik jót akarnak más fajoknak, azaz az állatoknak például. De ez..
"Foglalj csak helyet.." - ezzel bezárult a krómszínű ajtó mögötte, és Liana egyedül maradt a félelmeivel. Azaz.. Majdnem egyedül, mert hirtelen valamiféle mozgást vélt felfedezni a szeme sarkából, de mikor odakapta a fejét, már semmit sem látott.

46., 47., és 48. részek

46.

- Mint bizonyára rájöttetek már, én sem az emberi fajt képviselem - kezdett bele mondókájába Edvin. - De, hogy megértsetek, sok mindent kell tudnotok rólam, rólunk. Lehet, hogy el fog húzódni a történetem, de erre rá kell szánnunk az időt.
- Azt hiszem, e helyzetben éppen másunk sincs, mint temérdek időnk - mondta Apa. - Hallgatunk.
És a fiú (fiú?) belekezdett..
Igaz, hogy ő sem ember, de egészen mást képvisel, mint Lodorum és "bandája". Ha leegyszerűsítve szeretnénk megfogalmazni, úgy is mondhatnánk, hogy Edvin a jó, Lodorum a rossz. De természetesen ez azért nem ilyen egyszerű. Lodorumék eredendően egy Nippet nevű bolygóról származnak. Szerettek volna mindent meghódítani, amit csak tudnak, leigázni mindenkit, aki útjukba kerül. Így kötöttek ki több száz vagy tán ezer évvel ezelőtt Edvin bolygóján, a Kaiaroson. Sajnos abból a fajból, az educains fajból, melyből Edvin származik, igen kevesen élték túl ezt az ősi ellenségességet, háborút, melynek a gyökerei olyan mélyek, hogy ember azt fel nem foghatja. Lodorum faja, a slikkomerc is igen nagy múltra tekint vissza. E faj szívós, rengeteg mindent kibírt már. Az educains faj érdekessége az, hogy mint látjuk, alakváltó, képesek szinte akármilyen faj küllemét, tulajdonságait felvenni, magukévá tenni. Talán ezek után sikerül megértenünk, miért tudott Liana kommunikálni egy nagy macskával, vagy egy pókkal, igaz? Edvin a Földön semmi másért nincs jelen, mint azért, hogy ezeket az "eltévedt" slikkomerc fajokat összeszedje, esetleg megsemmisítse. Az emberektől semmit sem akar, nem akarja bántani őket, elvenni valamit, semmit.... Nem erre hivatott.
- És Lianától mit akarnak akkor ezek mégis?
- Véleményem szerint a lányuk rendelkezik valamilyen számukra érdekes képességgel, amit ők sem értenek, de nagyon érdekelné őket. Hisznek abban, hogy ilyesmit el lehet venni egy alanytól, vagy esetleg ráruházni arra. Esetleg neki van vagy volt ilyenje? Vagy valamiben másabb, mint a társai?
- Mi úgy tudjuk, valamikor, évekkel ezelőtt a lányunk ezektől kapta a képességét.. - kezdte Apa.
- Biztosan benne? Nem csak szunnyadt ez, tehát megvolt benne az előtt is? Mert ahogyan ismerem őket, nekem inkább az gyanús, hogy most szerették volna elvenni tőle, mert ez nekik is nagyon jól jönne!
- Istenem..... - sóhajtotta Anya.
- Mondom én, hogy szupercsaj! - kotyogott közbe Tóbiás is.
A többiek is érdeklődéssel hallgatták az elbeszélést.
- És te esetleg tudsz tenni valamit annak érdekében, hogy megtaláljuk a lányunkat? - kérdezte Apa.
- Megpróbálok segíteni, igen. Talán visszavitték a Kaiarosra, ha szerencsénk van. Leginkább ott tartózkodnak, de magukévá tettek már több bolygót is. Én főként a célból volnék itt, hogy megakadályozzam azt, hogy leigázzák a Földet is! Elárulom, hogy vannak még educainsok a Földön, tehát nemcsak én küzdök, hiszen kevés volnék én ahhoz. Sajnos ígérni semmit sem tudok, mert ez a csata bizony ősi közöttünk, és talán sosem lesz vége. De nagyon szeretnénk, ha nem kapnák meg az egész világegyetemet, mert annak beláthatatlan következményei is lehetnek, ha az ő fajuk áraszt el mindent!
Edvin hallgatósága megborzongott. Nem gondolták volna ők, hogy ekkora veszély fenyegeti őket, és a világukat. Sajnos a dolgok nem olyan egyszerűek, mint azt képzelték. Ők a legnagyobb problémának azt gondolták, hogy Liana "elveszett". De, hogy a többi ember is veszélyben lehet.. Arra senki sem gondolt..... eddig.
- És akkor mi mit tegyünk? Mit tehetünk? - kérdezte Anya.
- Azt hiszem kellene egyelőre valaki ide úgymond testőrnek - mondta Edvin. - Talán sikerül elintéznem, és hát.. Talán azt is, hogy megtaláljam a lányukat, és visszajuttassam a családjához. Csak ahhoz azt hiszem meg kell még küzdeni pár ellenséggel, nagyon úgy tűnik. De....
Eszmefuttatását Era sikolya szakította félbe:
- És a főellenség itt is vaaaan!

47.

Mindenki az ajtóra nézett. És valóban! Úgy tűnik, az a valami találta meg őket, ami az ál-Lianából lett még kint, a kertben. Csak azóta még változott, és Mimi még jobban rettegett, mint akkor, amikor megpillantotta az autóból hátrafordulva. Hüllőszerű volt, vagy inkább sárkányhoz hasonló, de olyan valami, amit emberi szem nem látott még, és fel sem nagyon tudott fogni. Az ajtón nagy nehezen fért csak be, mert azért bepréselte magát. Roppant méretű testét pikkelyek fedték, egészen sötétbarna színben. Tekintete félelmes volt, elborult, állati, mely ragadozót juttat az ember eszébe, és persze az alatt a pár másodperc alatt, míg Era farkasszemet nézett vele, tudatosult benne, hogy valószínűleg ez a valami meg akarja enni őt. Talán azért is van ilyen érzése, mert ez egy ősi félelmünk, hogyha nálunknál jóval nagyobbal akadunk össze, akkor ez történik. Elvégre állatnak volt tekinthető, tehát fegyvertelen; az ő fegyverzete a foga, a karmai, vagy esetleg valamilyen méreganyag, melyet a teste hordoz. Legalábbis az ember így gondolja és érzékeli az ösztöneiben. Nem merült fel senkiben az a gondolat, hogy elrabolhatja őket, pedig ne feledjük, alakváltóval állnak szemben hőseink, és nem földi lénnyel, tehát bármi elképzelhető, olyasvalami is, melyre még álmainkban sem gondolnánk. Lábujjai hosszú karmokban végződtek, melyek kopogó hangot adtak a parkettán, amint belépett, egyébként érdekes, mert méreteihez viszonyítva egészen légies volt a közlekedése, nem érződött az a több mázsa súlya. Edvin tudta, igen hirtelen kell most cselekedniük. Pillanatokon belül az ablakhoz terelte a társaságot, ők bíztak benne, mert mit tehettek volna.
- Gyorsan-gyorsan, meneküljetek ki a házból! - kiáltotta a fiú.
Sajnos eléggé bepánikolt mindenki, ami ebben a szituációban egyáltalán nem csoda. Apa ment elöl, és ahelyett, hogy kinyitotta volna a duplaszárnyú ablakot, az egyszárnyút tárta ki, és a szúnyoghálót egy mozdulattal tépte le, és kiugrott a hűs, későőszi levegőbe. Őt követte Anya, Era, Mimi, Geri, Károly és Tóbiás. De nem ugrottak járműveikhez, mert belefáradtak már. Úgyis akárhol is vannak, ezek a lények megtalálják őket, így semmi értelme örökre menekülni előlük. Kintről figyelték, mi történik a házban, Anya hangosan sírt; már mindent siratott. A lányát és az otthonát is, mely a szeme előtt amortizálódik le, lassan már semmije sem marad, semmije.. Apa próbálta magához vonni, csitítani, de erő nem nagyon volt már benne sem, ennyi sok szörnyűség megtapasztalása után. Persze a pánikot az is okozta, hogy érezték, még az elején vannak az egésznek, és még ezeknél is nagyobb szörnyűségeket is át kell élniük, ha egyáltalán átélik.
Az ablakon hirtelen érdekes kékeszöld fény szűrődött ki, nem értették, mi történik odabent, de ki tudja, lehet jobban jártak vele, hogy nem látták. Aztán valami hang, amely nem emberi, nem állati volt, mert nem erről a világról származott. Nem volt hangos, de mégis az agyuk mélyére hatolt, és a lelkükbe rágott, olyan iszonyatos hang volt, melyet örök életükben magukkal fognak vinni, és a legfélelmetesebb álmaikban fog majd előjönni ez után.
Geri magához ölelte Mimit, aki remegett a félelemtől.
- Nyugi, cica.. Egyszer vége lesz ennek, hidd el, egyszer megsemmisülnek, és élhetjük tovább a kis unalmas életünket, amiről már tudjuk, mennyivel jobb, mint ez!
Mimi hálásan simult karjaiba. Rettenetesen félt, talán még soha ennyire.. Tóbiás is csak rájuk nézett, de az ilyenkor megszokott gúnyos megjegyzése elmaradt, ebben a helyzetben már neki sem volt kedve viccelődni. Kilátástalanná vált az egész életük és jövőjük, ilyenkor az ember egy kicsit megjuhászosodik, megcsendül, és elgondolkodik talán még az egész életén is. Hogy még mi mindent megtehetett volna, és mindez most megszakad, talán az életével együtt. Merengéséből hangos robaj zökkentette ki. Ők a nappali ablakán át menekültek ki, és az azzal szomszédos kisebb szoba ablaka keretestől kiszakadt, és kirobbant az utcára. Annak helyén az előbbi szörny repült ki szinte, és azt egy még hatalmasabb szörny követte, mely szintén pikkelyes volt, csak zöldes színű, és a szeme aranylóan csillogott a sötétben.

48.

Mindenki megdermedt. Hogy mi? Még egy szörny került elő a "másvilágról"? Hát hányan vannak ezek!? Az első lény menekülőre fogta. A második megállt pár pillanatra, és az utcán szobrozó csapatra nézett. Furcsa.. Aranyló szemébe nézve Era értelmet vélt felfedezni, mintha látta volna már valahol ezt a tekintetet. De körülbelül ennyi volt, aztán üldözőbe vette a másikat, és az utca végén utol is érte. A két rém egymásnak esett. Érdekes, hangokat nem hallattak valami különleges oknál fogva, némán dulakodtak az utcai lámpák fényében.
Mimi Gerire nézett:
- És most mit tegyünk?
- Én visszamegyek a házba - jelentette ki hirtelen Tóbiás. - Szerintem nincs már ott senki.
- És Edvin? - kérdezte Károly.
- Edvin.. Te ennyire sügér vagy? - válaszolta Tóbiás. - Éppen ott küzd a sarkon!
Erre nem is válaszolt Károly. Tóbiás pedig tette azt, amit mondott: odament a kiszakadt ablakkerethez, és azon keresztül lépett be a házba.
- Azért vigyázz ám, fiam! - hallotta maga mögött Apa kiáltását.
Természetesen semmit és senkit sem talált a házban. Ez is bizonyította, hogy valóban Edvin volt a másik, és, hogy úgy tűnik, ő is valamilyen alakváltó lény. Aztán hamar meg is unta a benti sétát, és kiszólt az ablakon:
- Szerintem térjünk vissza, idebent azért jobb idő van! És elkezdhetünk tanakodni, hogyan tovább.
A többiek szót fogadtak, hiszen mint azt már megbeszélték a korábbiakban is, máshol sincsenek nagyobb biztonságban. Ráadásul a két küzdő lény is kikerült a látóterükből. Valószínűleg csatájukat nem a nyilvánosság előtt szándékozták megvívni.

Liana nem igazán tudta már, mi történik. Arra emlékezett csak, hogy Geriék kis weekendházában vannak. Éppen elalváshoz készülődtek, sötét volt a kis szobában, mikor hirtelen jelent meg előtte valami. Nem is tudta ő meghatározni, hogy micsoda. Egy árny, ki azt sugallta, vele kell mennie, de nem emlékezett rá még most sem, hogy miért. De vele ment, és most itt van. Itt: valami kis sötét zugban, ahol még felülni sem nagyon lehet. És ez biztosan nem álom, és az is biztos, hogy nem Gerék bungalója. Nem igazán tudott felülni sem itt, mintha meg lett volna kötözve. Olyan deja vu érzése támadt, és ez most valahogyan egyáltalán nem volt kellemes, mert azt juttatta eszébe, amikor arra az ágyra szíjazva ébredt kitéve az idegenek kénye-kedvének. És tudta, hogy már megint ugyanabban a helyzetben van, csak most valahogyan egyáltalán nem biztos, hogy lesz megmentője, hiszen Tóbiás már biztosan nem tud majd itt teremni, hogy segítsen neki. Hirtelen rettenetes érzés szállta meg, ami a gyomrában fészkelő a szörnyű gyomorideg és az elveszettség érzése. Már-már ott tartott a gondolataiban, hogy sokkal jobban járt volna, ha meghal. Sokkal inkább az is, mint ezek hogy kísérletezzenek rajta. Mert ugyan mi mást akarhatnának tőle? Hiszen ők maguk sokkal fejlettebbek, a képességet is rég visszavehették volna tőle, amit azon a több milliárd évvel ezelőtti éjszakán adtak neki - ne feledjük, Liana abban a hitben élt, hogy a földönkívüliek adománya volt az a pár különös képesség, amivel rendelkezik.
Merengéséből egy hang szakította ki, mely a semmiből sejlett elő az agyában:
"Üdvözlünk újra köreinkben, kisasszony. Ezúttal nem fogsz olyan egyszerűen megmenekülni tőlünk csak akkor, ha mi is úgy akarjuk."- ismerte fel Lodorumot.
"De mit akartok tőlem?"
"Van valamid, ami kell nekünk, mert érdekes és értékes, felhasználható dolog a számunkra."
"Akkor miért nem vettétek már el rég.."
"Nem olyan egyszerű dolog az. Szinte biztos, hogy az életedbe fog kerülni az elvesztése, bár az minket nem érdekel. Csak az, hogyha kicsit balul üt ki a dolog, akkor nem sikerül elvenni, úgy hunysz el, és akkor mindketten veszítettünk. Persze te csak vesztes lehetsz ebben az ügyben."
"Az még ki fog derülni."
"Ugyanmár, nem vagy te egy Houdini!*"
"Ha már ilyen jóban vagy a kultúránkkal: ki tudja, talán van egy szabadulós képességem is?" - kérdezte gúnyosan Liana.
Válasz nem érkezett, a zárt térben csönd uralkodott.

* Harry Houdini (1874 - 1926) Minden idők legnagyobb szabadulóművésze.

43., 44. és 45. részek

43.

Hadász és Kolonics bizony gondolkodóba estek. Ha tényleg földönkívüli erőkkel állnak szemben, bizony meggyűlik a bajuk velük. Mint láthattuk, nem utasítják el ezt a nézetet, no meg hitték, amit "láttak" ugyebár. Viszont ha az a fiú így el tudott tűnni a zárkából, akkor egyáltalán vajon hogyan és hol találhatják meg. Hadász arra jutott, hogy egyelőre értesíti a járőröket, hogy figyeljenek oda minden szokatlanra, plusz személyleírást is adott a fiúról, ha netán felbukkanna valahol, akkor is szóljanak. A Különleges Alakulattal is felvette a kapcsolatot, ők azt ígérték holnap kiküldenek egy embert, tartják a kapcsolatot, és mindenben segíteni fognak az ügy felgöngyölítésében. Csak sajnos a két kőhalmai rendőr nem igazán bízott ennek a hatásosságában sem már sajnos..

- Mi a rák? - kiáltott fel Tóbiás. - Haluzok, vagy valóban áruló űrszemét van közöttünk, bakker!?
- Te is azt láttad fiam, amit én? - kérdezte Anya ijedten. - Mintha Liana megváltozott volna, Istenem....... - sírta el magát az asszony. - Sosem lesz ennek vége!?
- Nem is ez a probléma, de ki tudja mi lesz a vége!? - így Tóbiás.
- Még mindig nem értem mit problémáztok! - röffentette Liana, mert valamiért a hangja kissé hörgős lett, családja és a többiek nem kis megdöbbenésére.
Tóbiás néhány másodpercen belül előkapta a fegyvert.
- Én nem totojázom! Nem közülünk való, ez már biztos! - ezzel rálőtt a lányra, aki lefordult az ágyról, fehér, habos testnedvet hagyva maga után a falon.
- Áhháááá! Mostmár biztos, hogy nem közülünk való ez a valami!
- De akkor hova lett Liana? - kérdezte Geri, aki kezdett rosszul lenni megint ezektől az eseményektől, és attól, hogy végleg meg lett alázva a kis házuk, meg ettől a lövöldözéstől is..
- Tuti el lett rabolva - mondta Tóbiás. - És az a baj, hogy lehet majd ez az alakváltó valami is feltámad, így talán az lesz a legjobb, ha elszelelünk innét, míg nem késő!
- Tóbiásnak igaza van, szívem - szólt közbe Apa is Anyára nézve, aki még mindig könnyezett. - Ezzel nem tudunk segíteni, ha itt vagyunk, máshol is gondolkozhatunk.. De szerintem megint elkéstünk, Liana már megint messze jár....... - fejezte be szomorúan.
Közben gyorsan összekészült a kis csapat útra készre.
- De mindenképpen vigyük ki innen! - szólt Geri. - Nem érdekel, ha esetleg el tud tűnni, de idebent nem marad!
- Jóvan ecsém, kidobjuk! - Tóbiás néha kicsit tapló volt a tájszólásával, de tudjuk már, azért a lelke mélyén nem rossz ember. Ezzel vállára vette az ál-Lianát, és kivitte a kis házból, majd átemelte a szőlődrótok fölött a testet, mely tompa puffanással ért földet a szomszéd telkének porában.
- Ezzel megvagyunk, apafej. Indulhatuk?
- Persze - mondta szomorúan Geri.
Mimi melléje lépett.
- Ne szomorkodj - ölelte át a vállát. - Majdcsak jobbra fordul a sorsunk.
- Meglehet.. De egyelőre minden csak kezd egyre rosszabbá válni.
Közben Geri kinyitotta a kaput.
- No és merre menjünk egyáltalán? - kérdezte Apa.
- Szerintem menjünk haza - adta a tippet Era. - Már teljesen mindegy, hol vagyunk, úgyis megtalálnak.
- Igaz - válaszolta apja. - Akkor irány haza, és majd otthon tovább agyalunk azon, mit tegyünk, míg megint meg nem jelenik valami lény a házban - fejezte be szomorúan.
Kiálltak a járművekkel, majd becsukták a kaput.
- Figyeljetek csak! - kiáltott fel Era, mikor már mindannyian elfoglalták a helyüket útra készen. A többiek érdeklődve néztek rá, de ő csak kimutatott a szomszéd telekre. - A test!

44.

Edvin tervei ellenére kicsit gyorsan hajtott az autóval. Közben elmerült gondolataiban is, mert még mindig nem adta fel, hogy megkeresse Lianáékat. Csak úgy kóborolt a városban, mert tippje sem volt, merre menjen. Leállni sem akart, mert most valahogy nem hiányzott neki még egy találkozás valakivel. Tudta, hogy mostmár őt is keresik, nem véletlenül akadt össze Sailrossal sem. Azt sem tudta, hogy ő meghalt-e, vagy csak megsebesítette, de talán egyelőre nem kell tőle tartania. Aztán ugye itt vannak a földi rendőrök, bár tőlük nem igazán félt most, ők érdekelték a legkevésbé. Aztán éppen lefordult balra a kereszteződésben, mikor furcsa hangokra lett figyelmes a motortérből. Nem szokványos zörejek voltak ezek, mintha valami mocorogna odabent, és át akarna törni be, az utastérbe, hogy őbenne kárt tehessen. Valahogy nem igazán volt kedve már megint megküzdeni valamivel, de nem maradt más választása: leparkolt az út mellé..

Mindannyian egyszerre fordultak afelé a test felé, mit percekkel ezelőtt még Lianának hittek. Mostanra elég nagy változáson ment már át, és egyáltalán nem tűnt olyannak, mint a lány. Hullámzott, és előbb úgy tűnt, hogy elhamvad, eltűnik. De aztán valahogy mégsem akaródzott neki. Inkább, mintha össze akart volna állni valami félelmetes, roppant testté, mely mindent képes kipusztítani maga körül. Era felsikoltott:
- Apa, taposs a gázba!
Apa követte a felszólítást, de persze maga is úgy gondolta. A baj csak az volt, hogy azon a homokos talajú földúton azért nem volt olyan egyszerű kilőni az autóval, de nagyon igyekezett, valahogy egyikük sem akarta megtudni, sőt megtapasztalni azt, mi lesz, ha feléled "hamvaiból" az a lény.
- Bakkeeeer! - hallatszott be az autóba Tóbiás üvöltése, és közben el is húzott mellettük a motorral. Apa meg a nyomában. Aztán szerencsésen kiértek a főútra. Tóbiásék sem buktak a chopperrel, ami szerencse, mert tényleg vacak egy talaj van erre a célra ott a szőlősben. Persze mindannyian tisztában voltak azzal, hogy talán ilyen egyszerűen nem lehet elmenekülni a rém elől. Az embernek benne van az ösztöneiben, hogy ameddig lehet és tud, addig szaladjon, menjen előre az ellenségei elől, merthát ez az állatokban is megvan, hiszen mi mást is tehettek volna. Csak a lelkük mélyén remélték, de nagyon, hogy nem éri őket utol valami különleges földönkívüli technika, képesség által..

Edvin felnyitotta a motorháztetőt. Előzőleg már magához vette a fegyvert, mert biztosra vette, szüksége lesz rá. A motortérben egy hüllő tekergett fekete, olajos fényű, iszamos testével. Vaksi szemével Edvin felé "nézett", szájából kétvégű, fekete kígyónyelv tört elő, és hirtelen nagyobb sebességgel tekergőzött a fiú felé. Edvin hátraugrott, és a lény lepottyant az aszfaltra az autó mellé. Ez is volt a célja, mert ha belelő a motortérbe, a benzin robbanást okoz, ráadásul a kocsi is tönkremegy, és akkor mivel folytatja már megint útját. Csak sejtései voltak arról, hogy ez a szörny hogyan kerülhetett oda. Gondolkodni nem is volt már ideje, mert a lény kitátotta száját, melyben ezernyi apró kis tűhegyes fog helyezkedett el, mind arra várva, hogy az ő húsába mélyeszthesse őket. A fiú rálőtt, és a kígyószerű lény hátrébb repült az útpadka mentén burjánzó fűbe. Meglepő és nem hozzá illő módon visított, nem akarta hagyni magát és azt, hogy ilyen egyszerű módszerrel megsemmisüljön. Ami nem is történt meg igazság szerint, mert pillanatokon belül ismét az úton termett, rohamosan megközelítve Edvin lábát. A fiúnak eszébe jutott még valami.. Hát persze! Ezek a fantasys, woodooszerű szörnyek a múlt mély homályából törnek elő, nekik is méltó fegyver kell. Lehajolt, és bakancsa szárából előkapott egy tőrt, olyan kétarasznyi pengével. Mintha vívna, lecsapta vele a fejet, mely elhagyta a testet, gusztustalan fekete testnedveket lövellve magából. "Fenébe, hogy még miket fognak rám küldeni!" - mérgelődött a fiú, de nem is vesztegette az idejét, mert a fejetlen test sűrűn, és idegesen kapálódzott az útpadka porában, és nagyon úgy tűnt, hogy nem vesztette még el létjogosultságát ezen a Földön.

45.

Apa csak nyomta a gázpedált, vissza sem nézve, követte a choppert. Mimi hiába félt, de nem bírta megállni, hogy ne nézzen vissza. Ő az a típus, aki tudja, hogy rettenetesen fog félni a rémől a horrorfilmben, de mégsem takarja el a szemét, mert egyszerűen valami oknál fogva látni akarja a szörnyet.. De ő is csak annyit pillantott meg, hogy egy roppant méretű szörnyeteg bontakozik ki a semmiből. Ez már nem Liana volt, de nem ám! Több, mint két méter volt, lehetett talán három is. És egyszerűen meghatározhatatlanul nézett ki. Talán, mint egy dinoszaurusszal keresztezett őshüllő? Sárkány? Formára ilyesmi lehetett, alaposabban már nem tudta megfigyelni a szőke lány sem, csak sikoltani tudott, csak ahhoz volt már ereje.......
A cél az a Tószegi família otthona volt. Tóbiás arra igyekezett a motorral, és persze a többiek is az autóval, ahogy előre megbeszélték. Hamar vissza is értek, hiszen ezek a szőlőskertek Kőhalma határában terültek el, 1-2 km-re a város szélétől. Tóbiás lefékezett a chopperrel a ház előtt, hogy megvárja a többieket is. Hamar utolérték, és mindannyian az utcán álltak.
- Mit gondoltok - kezdte el Mimi - Biztonságos lehet bemenni a házba? Vajon nem les ránk ott is valami szörny?
- Majd én bemegyek előre, és megkukkolom! - adta a bátrat Tóbiás. Persze a lelke mélyén ő is tartott azért attól, hogy meglepetések várhatják őket odabent. De gyengeségét sosem mutatta volna ki a többiek előtt. Így aztán besétált az üres lakásba. Hamar ki is jött az ajtón.
- Úgy tűnik, tiszta a levegő - mondta. - Szerintem behurcolkodhatunk.

Edvin úgy gondolta, ez a valami nem fogja tudni követni őt, ha itthagyja és elhajt az autóval. Arra az elhatározásra jutott, hogy visszatér a lányok lakhelyére, megnézi, talán visszamentek oda, vagy hátha talál valami kiindulópontot ott, hogy merre mehettek. Így aztán bepattant az autóba, és elhajtott onnan, egyszerűen otthagyva a porban tekergőző lény maradványait. Most nem igazán volt ideje vagy kedve ezzel foglalkozni, mert fogalma sem volt arról, mit tehetne még vele, ha esetleg ez sem "használt" neki, bár úgy tűnt, lehet csak idegrángás volt nála ez, ki tudja...... Az utcába beérve elégedetten tapasztalta, hogy itt tartózkodnak, a járművek legalábbis ennek feltételezésére adtak okot. Leparkolt mögéjük, és leállította a motort. Nagyon bízott benne, nem lesznek majd vele ellenségesek, és elfogadják a segítségét. A visszapillantóban ellenőrizte a külsejét, illetve arcát, és kiszállt a járgányból.

Az imént Tóbiás már kitapasztalta, hogy ismét van áram is a lakásban. Igaz, világítani még nem kellett, mert nappal volt, de ezt sem ártott tudni. Semmiféle nyomot nem találtak odabent, ami aggodalomra adhatott volna okot.
Era lerogyott a kanapéra:
- Jaj, én már annyira, de annyira unom!!!! Sohasem lesz már béke, hogy ismét normális családként élnénk együtt! - pityeregte el magát. Ő volt közöttük a legfiatalabb, és őt viselte meg leginkább ez az egész.
De mielőtt válaszolni tudtak volna neki, kopogtatást hallottak az ajtón, majd belépett Edvin:
- Elnézést, ha zavarok.. De úgy hiszem, egyáltalán nincs rendben semmi sem errefelé..... Szeretnék segíteni, higgyék el! Liana?
- Ne is mondd, fiam! - mondta Anya haragvó, gyanakvó tekintettel. - Sikerült nekik elrabolniuk ismét, fogalmunk sincs arról, mit akarhatnak éppen őtőle! Mikor szegénykém soha senkinek sem ártott, hiszen annyira, de annyira nemes lélek!
- Igen, azt hiszem, azért ennyit én is tudok róla - válaszolta a fiú. - Igaz, nem ismerem őt, ezért tűnhet egyszerűen hihetetlennek a segítő szándékom, pedig valóban nagyon szeretnék segíteni, és persze azt is, ha egyszerűen ezek az űrlények megsemmisülnének, mert az univerzum összes élőlényére káros hatással vannak csak!
- No fiam! - mondta Apa. - Foglalj helyet köreinkben, és el fogod most nekünk mesélni, kicsoda-micsoda vagy, és honnan jöttél, mit akarsz a Földön, mert nem hinném, hogy tévednék, ha azt mondom, te nem innen való lény vagy!
Edvin helyet foglalt a nagy fotelban, a többiekkel nagyjából szemben, és elkezdett mesélni.

40., 41., és 42. részek

40.

- Geriiiii, ébredj már, na! - Olívia hajolt fölé, és szólongatta, ő érezte a hideget, mely testét rázta.... A nyári nap perzselt, de őt csak hideg verítékkel vonta be......... (...........)
- Hú, hál' Istennek! - mondta Károly - Már azt hittük, kómába estél..
- Mi történt? - kérdezte Geri, habár sajnos sejtette ő mi történt. Ezt sem tudták róla a barátai és mások sem annyira. Hogy néha úgymond "kikapcsolt" az agya, néhány pillanatnyi tudatkiesések jellemzőek rá. Ó, bárcsak itt volna Olívia vagy legalább az édesanyja. De természetesen sosem mondaná el a többieknek, hogy ilyesmit kíván magában, hiszen akkor oda volna a vagány image-e. Mit szólnának..... Szegény nem tudta azt, hogy ugyan mit. Segítenének neki és megértenék. Az igazi barátok nem csinálnak gondot az ilyesmiből, aki meg ezért kifigurázza, vagy nem barátkozik vele, az meg is érdemli. Egyszer volt egy eset.. Az előbb ebbe ment vissza az időben, néha újra megélte, mintha csak most történne. A Balatonnál nyaraltak, ő még kisfiú volt, Olívia kislány, egész kicsike. A vízben játszottak, csodás vakációdélután volt, a nap arany sugarai cirógatták a bőrüket, úgy egybeolvadt a háttérben a sok gyerek kiáltása, visítása, tipikusan az a zsivaj, mely a strandokon jellemző. Olyan lágyan hullámzott a fülében mindez, imádott így nyaralni járni és strandolni.. Aztán egyszercsak arra tért magához, hogy fullad, de nem gyengén, vizet prüszköl ki, köhög, és a parton fekszik egy pléden, rázza a ideg a kánikulai napsütésben. Olíviát látta az arca fölé hajolni, és szólongatta a kedves kisóvodás hangján: "Geriiiiii, Gergőőőőő!!!! Ne bomolj, ugye csak viccelsz, ugyee? Ébredj már feel!" És a kis vékony, vidám gyerekhang átment sírósba, mert ő nem bírta kinyitni a szemét. Most is úgy érezte pihen, huny egyet, mielőtt szóba elegyedik Károllyal.... És ismét a csöpp Olíviát látta, amint könyörög szinte, hogy eszméljen fel.
- Geri, kérlek...... Ugye hallasz minket? - Mimi hajolt fölé aggodalmas arccal.
- Igen, hát persze - szakadt ki belőle a mondat sóhajjal fűszerezve - Mi is történt?
- Egyszerűen elájultál - hajolt oda Károly is - Nagyon aggódtunk, nem értettük mi történt veled!
- Nem tudom..... - füllentette, nem merte most sem elmondani ezt, egyszerűen félt a reakcióktól és nem is most volt itt erre az alkalom, mert elég nagy bajban voltak most.. Azóta volt ugyan párszor ilyen vele, de szerencsére nem sűrűn, és legutóbb is elég régen történt már. Szerencsére valahogy mindig a család volt mellette, de úgy is járt, hogy senki, de valahogy mindig megúszta, hogy nem olyan helyzetekben tört ez rá, hogy veszélyztesse az életét. Anyja szerint a túlzott izgalom válthatja ki nála, mely lehet akár kellemes impulzusok hatására is, mint a legerlső eset. Túlfokozott érzelmi állapot, akkor épp nagyon, túl jól érezte magát. Most meg ugye ez a szörnyű feszültség, ami történik velük.....
- Geri, helyet cserélünk, jó? Majd én alszom a fölső ágyon, te pedig lent, illetve itt, ahol most fekszel - mondta Mimi, majd bátortalanul megsimogatta a fiú arcát. Geri felnézett rá.... És most figyelte meg, milyen helyes és aranyos az arca. És látszott rajta, valóban nagyon aggódik miatta.
- Köszönöm, Mimi. Azt hiszem, jól vagyok én már.
- Á, nehogy elszédülj nekem. Majd én vigyázok rád - mondta a lány elpirulva.
Hirtelen Geri úgy érezte, Miminek talán el fogja mesélni ezt az egészet, hogy mi van vele. Ő megértheti, most úgy érezte, ahogyan a kedves melegbarna szemekbe nézett. Hirtelen megtelt a szíve érzelemmel, nem igazán volt még így, illetve nagyon régen.. Ő mácsóként az utóbbi időben csak szórakozott a lányokkal. Félreértés ne essék, nem átverte őket, csak mutatta a nagy vagányt, de senkit sem engedett közel a szívéhez. Mióta Beával úgy megjárta, egyszerűen azt határozta el, kizár mindenféle érzelmet és nőt a szívéből a családtagjain kívül, mert csak energia és időpocsékolás, hiszen a nők mind egyformák, csak bántják az embert, esetleg kihasználják, arra jók nekik, hogy ezt-azt fizessenek, elvigyék moziba vagy autókázni. Ilyen kapcsolatból meg ő nem kér! De ahogyan Mimi szemébe nézett, mintha azt érezte volna, hogy ő más, mint a többi. Ő nem szórakozni vagy villogni akar egy fúval, ő érzelmeket akar neki adni és persze kapni. Mindezek az érzések persze pillanatokon belül cikáztak át fáradt agyán...... Még érezte, hogy Mimi betakargatja, ismét megsimítja az arcát - vajon tényleg remegtek az ujjai, vagy csak ő érezte úgy?- aztán elaludt, de most nem ájulattól, hanem jólesően, mert nagyon elfáradt.

41.

Edvin találomra indult el az autóval, aztán csak körözött, furikázott a városban. Nézelődött, hátha meglátja a choppert vagy a Wartburgot valamerre, de nem jött össze. Valahogy olyan nagyon rossz érzése támadt, hogy felülkerekednek rajta az események, és az ellenségek, és nem tud tenni semmit. Egyre hűlt az éjszaka, de észre sem vette, milyen hideg lett az autóban, pedig már egy helyben állt több, mint egy órája. Annyira elmélyült gondolataiban, hogy észre sem vette azokat a furcsa karmos kezeket, melyek megkaparva kopogtatták meg a szuperkocsi ablakát..

Geri egy különös űrhajó fedélzetén volt, de sajnos amolyan fogolyként. Oda volt szíjazva az ülésre, és mozdulni sem bírt. Szeretett volna kiabálni, de nem tudott, mert nem volt ereje hozzá, kinyitotta a száját, de nem hagyta el hang a torkát. Csak rémülten figyelte az elé tárulkozó univerzumot, mert egy ablak előtt ült, és mindent látott.. És egyik bolygó sem hasonlított a Földhöz. A látvány maga csodálatos lett volna, ha nem ebben a helyzetben van.. De ez nem űrséta illetve kirándulás volt, de nagyon nem! Hirtelen előtte termett egy E. T. utánzatú űrlény, és elkezdte rázni a vállát, majd Mimi hangján kiáltott:
- Geri, ébredj fel azonnal! Nagy baj van, Liana egyszerűen eltűnt! - kiáltotta sírósan.
Geri szeme ekkor felpattant, otthagyva az előbbi álmot. A kis házban duruzsolt a kályha, remek idő volt, de sajnos a hangulat nem volt az. Mindenki talpon volt már, kivéve Lianát, akit sehol sem látott.
- Mi.. mi történt itt? - kérdezte.
- Arra ébredtünk, hogy nincs itt Liana, de az ajtó belülről be van zárva! - tájékoztatta Mimi - Innen gondoljuk, hogy nem távozhatott innen csak úgy, a szó hagyományos formájában ugye, de akkor.....?
- Uhhhh.... - sóhajtotta Geri. Már éppen kezdett volna egy kicsit boldog lenni főleg, mióta ebbe az őrületbe belecsöppent, erre.... Minden felborult. Felkelt az ágyból, felhúzta a cipőjét. Próbált kicsit magához térni, itt sajnos nem tudott pillanatokon belül kávét varázsolni magának, pedig sajnos elég nagy függője volt, és túlságosan megszokta már, hogy azzal együtt tud sikeresen felébredni.
- Azt hiszem, azért körül kéne néznünk kint, nem gondoljátok, fiúk? - nézett Tóbiásra és Károlyra.
- Lehet elkapnak, nem? - kérdezte Károly.
- Öcsém...... Komolyan ennyire be vagy ijedve? Amúgy meg, ha a zárt ajtónál tűnt el, akkor mi magunk is el tudunk úgy tűnni, illetve eltüntethet innen valaki, vagy rosszul gondolom? - nézett rá neheztelően Geri.
- Nem, persze...
- Na jó, én viszont nem hallgatlak titeket tovább! Kimegyek és szétnézek! - szólt közbe hirtelen Apa, és tényleg el is indult az ajtó felé.
- Endre! Várd meg a fiúkat, ne egyedül menj ki!
- Mindegy az, szívem! Ha engem is el akarnak vinni megteszik úgyis.
És kilépett a szabadba. Még mindig elég sötét volt, bár már látszottak a hajnal első fényei. A három fiú el sem tudott indulni utána, mert behallatszott Apa kiáltása:
- Lányom, te itt!!??
- Persze, hol máshol? Kinti WC van, hát muszáj kijönni, ha az emberre jön a szükség.. Vagy nem?
Apa elhűlve nézte lányát, és nem is értett már abszolút semmit, mi történik itt?

42.

"No fiacskám - hallotta Edvin agyában a hangot - Ideje volna beszélnünk."
Kinézett a kocsiablakon, és meg sem lepődött azon, hogy Sailros áll mellette. Az megkerülte a szuper járművet, és egy könnyed mozdulattal kinyitotta az ajtaját, és beült az anyósülésre.
"Nem kell ám itt bujkálni, hiszen úgyis megtalálunk téged is és az alanyt is." - kifejezéstelen arca mintha vigyorgott is volna mellé.
"Kit érdekeltek ti.."
"Majd fogunk, hidd csak el. Azt hiszem, és Lodorum is úgy gondolja, hogy be kéne már végre fejezni a földi kiküldetésed, eléggé hasonultál már ehhez a fajhoz, de úgysem leszel soha olyan, mint ők."
"Azt majd meglátjuk, Lodorum mire jut ezzel" - felelte Edvin, majd ülése mellől felkapott egy speciális fegyvert.

- Halálra ijesztettél ám mindenkit, szívem! Gyere befelé, és inkább ötöljük ki közösen, hogy mit tegyünk!
- Jó-jó.
Ezzel visszamentek a kis házba, ahol a többiek csodálkozva nézték őket, mert nagyon meg voltak lepődve a közjátékon.
Apa visszazárta az ajtót maguk után, és leült az ágy szélére.
- Mit tegyünk?
- Először is - kezdte el Geri a mondandóját - Egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy vissza volt zárva az ajtó? Liana - nézett a lányra - Hogyan csináltad ezt?
- Én nem tudom, miről beszéltek - így Liana.
- Jajmár. Hogy be volt belülről zárva a ház ajtaja, te meg kint sertepertéltél - mondta Károly - Nem furcsa ez egy kicsit!?
- Mi ven veletek? Mit kell itt jelenetet rendezni, kimentem WC-re, mi ebben olyan különös?
- Te tényleg hülye vagy, vagy csak tetteted magad kislány? - Károly kezdte elveszíteni a türelmét.
- Lehet ez is csak egy szemét UFO! - kiáltotta el magát Tóbiás. - Liana nem volt sosem ennyire gyökér!
- Fiam, válogasd meg a szavaidat, ha a lányommal beszélsz! - háborodott fel Apa.
- Sajnálom uram, de nekem gyanús ez a teremtmény! Szerintem ez nem is a lánya, csak úgy tesz, mintha az volna!
Anya nem szólt semmit, csak gondolkozott. Lehet, igaza van ezeknek a fiúknak? Talán a lánya már megint messze jár, csak ezek itt a bolondját járatják velük!
- Kicsim...... Emlékszel még, hogy mi volt Téglaváradon?
- Most mit kell itt problémáznii? - kérdezte hisztis hangon Liana.
- Csak kérdeztem valamit, kicsim.
Liana arca érdekes változásokon ment keresztül. Talán horrorfilmekben láthatunk ilyesmit, hogy változtak a színei, a grimaszai, néha úgy tűnt, mintha különleges vámpírszerű, hegyes fogai volnának, de mire Anya pislantott egyet a szemével, már ismét a régi volt a lánya, így nem tudta eldönteni, hogy talán csak a szeme káprázik-e a fáradtságtól és az idegkimerültségtől, vagy igaza van ennek a fiúnak, és nem is a lánya ül vele szemben?

Edvin megkísérelte a lehetetlent. Rálőtt Sailrosra, én nagyon-nagyon bízott benne, hogy talán a lövedék eléri célját. Mármint nem magát Sailrost, mert közvetlen közelről még a legnagyobb pancser is eltalálta volna hanem azt, hogy hátha megsemmisül. Az űrlény nekivágódott a kocsiablaknak, fehér, tejszerű vére ráfröcskölt a kocsi oldalablakára, és élettelenül hevert az ülésen. Edvin kinyitotta az ajtót, és kitaszította az aszfaltra.
"Hátha"- gondolta, majd becsukta az ajtót, és nagy gázt adott, hogy minél távolabbra kerülhessen tőle. Persze a távolság olyan nagyon sokat nem jelent, hiszen ő aztán nagyon jól tudja, hogy ezek akárhol is megtalálják azt, akit akarnak. Nagyon ritka az a faj, akik egyedeit nem képesek már messziről beazonosítani. Ó, miért is nem született ő is macskabőrbe, mint Roborus, hogy rejtőzhessen ezek elől, mennyire szerette volna! De őt a sors ilyenné teremtette és így kell küzdenie, ráadásul mindig is lázadó volt, sohasem teszett neki, amit ezek művelnek a különböző teremtményekkel.

37., 38., és 39. részek

37.

- Nekünk van egy kis weekendházunk itt, a város határában - szólalt meg Geri - Talán egyelőre az is megteszi.
- Jól van, fiam! - szólalt meg Apa - És be is tudunk oda menni?
- Igen, van egy kulcs eltéve ott annak, aki otthon felejti.
Geri utasítgatta Apát, merre menjenek. Sajnos mivel már sötét volt lassabban tudtak haladni, de nem volt messze ez a hely szerencsére, így nemsokára ott is voltak. Tóbiásék követték őket a motorral, ők nem tudták hova mennek most, csak azt, hogy együtt kell maradniuk. Így valahogy mindenki kicsit nagyobb biztonságban érezte magát, már amennyire lehetett ugye ebben a szituációban. Mivel a kis ház a város határában lévő kertekben helyezkedett el, így ott közvilágítás már nem volt. Lassan közeledtek a homokos dűlőúton a kis házhoz. Geri természetesen már csukott szemmel is eltalált volna oda, de így kicsit nehezebb volt, és Apa hallani sem akart róla, hogy esetleg ő üljön a volánhoz. Hiába mondta, hogy azt a nézetet vallja, hogy nem jogosítvánnyal megy az autó. Aztán csak odaértek. Kiszálltak mindannyian a kocsiból, majd Geri oldalt bebújt egy lyukon a drótkerítés alatt, és hamarosan kulcsokkal tért vissza. Kinyitotta a lakatot az öreg deszkakapun, és Apa beállt a Wartburggal, meg Tóbiás is a motorral. Miután leálltak a motorok, földöntúli csend szállta meg a völgyet. Geri imádott itt lenni, és ha ezt elmondta volna a többieknek, igencsak meglepődtek volna rajta. Mert a nagy vagányból nem biztos, hogy kinézi valaki, hogy egy ilyen helyen szereti tölteni az időt.
Felmentek a kis lépcsőn a teraszra, és Geri nyitotta az ajtót.. A kis házban kicsit dohos szag volt és hűvös áradt kifelé.
- Szerencsére áram az van - jegyzete meg a ház "ura", miközben felnyomta a villanykapcsolót. Az egész "lak" egy szobából állt, annyira nem is volt kicsi, több ágy is volt elhelyezve, afféle "nyaralónak" volt kialakítva. Rend uralkodott odabent, a berendezés egyszerű volt, de puritán. És természetesen az ősz hűse is megcsapta őket.
- Van lent a pincében fa - mondta Geri - Hozunk fel, és begyújtunk - mutatott a sarokban álló kis fatüzeléses kályhára - Egész kellemes időt lehet ám itt varázsolni!
- Na, akkor én megyek veled a pincébe, apafej - szólalt meg végre Károly - A hölgyek meg ne fázzanak. Egyébként azért is ajánlotta fel segítségét, mert szeretett volna tenni valamit, mert nem akart itt csak várakozni, úgy érezte, az nagyon idegőrlő tud lenni.
- Okéska, gyerünk akkor! - mondta Geri, és közben el is indult a pincelejáró felé.
Ott is a már ismerős dohos szag fogadta őket. Geri felkattintotta a villanyt, és előttük termett a pince. Befőttek voltak itt elraktározva a polcokon, és zöldségek homokba ágyazva, hogy frissességüket minél tovább megőrizzék. Nemcsak hobbikert volt az övék, erre lehetett ebből következtetni. Azért termeltek meg dolgokat, hogy a haszna is meglegyen az egésznek. Hát igen, általánosságban Geriék sem voltak túlzottan gazdagok. A sarokban fel volt halmozva a tűzifa. Geri odalépett, és elkezdett összeszedni belőle, két karjára feltornyozni amennyire lehet és elbír. Ugyanezt tette Károly is, majd elindultak felfelé a lépcsőn. Kint még mindig a csodás őszesti béke fogadta őket. Csend, sötétség, a csillagok némán vigyorogtak az égen. Geri nagyon sóhajtott. "Bárcsak weekendeznénk itt, milyen jó is az, főleg a langymeleg nyárestéken." Még az éhes szúnyoghadakat sem bánta volna, de nem ám! De most sajnos veszélyben vannak, és nemcsak ő keveredett bele, hanem a cimborái is és ezek az idegen emberek is, akikkel idejött most. Muszáj volt segítenie nekik, nem tehette meg, hogy esetleg egyedül jött volna ki ide, pedig mindennél jobban vágyott volna arra, hogy magányosan legyen itt, és végre a gondolataiba merülhessen. Történt most jó pár dolog, és eszeveszett kaland, amit fel kéne dolgoznia az agyának, és az a legrosszabb benne, hogy még korántsem értek ezeknek a végére. Ráadásul azt sem lehet tudni, miféle kimenetele lesz ennek az egésznek. Gondolataiba mélyedve ért oda az ajtóhoz, nagy nehezen sikerült kinyitnia és belépett a szobába. A látvány, ami odabent fogadta bizony nem mindennapi volt, és ezt hamarosan a nyomában lépdelő Károly is megláthatta..

38.

Régen volt már rá példa, hogy Kolonics várja a Hadásszal történő találkozást. Az ember általában kicsit tart a felettestől, és nem is mindig volt éppen felhőtlen kettőjük viszonya. De most megörült, mikor megpillantotta a századost belépni az ajtón. Ismét elmondta, mit tapasztalt azzal a bizonyos fogollyal kapcsolatban, közben Hadász próbálta a felvételt megtekinteni, hátha okosabbak lesznek. Előbb azt hitte Kolonics, hogy nem fogja odaengedni, mikor először lejátssza a felvételt, de ebben tévedett, egymás mellett ültek a monitor előtt és kíváncsian figyelték a fejleményeket.
A fiú fel és alá sétálgatott a zárkában, látszott, hogy ideges. Leült a fekvőalkalmatosságra, arcát kezébe temetve gondolkozott. Aztán hirtelen felállt, és felnézett a biztonsági kamerára, és ez által a két rendőr szemébe. Aztán hirtelen egy másodperce elsötétült a kép, és mire kivilágosodott már senki sem volt odabent!
- Ez hihetetlen! - jegyezte meg Kolonics - Hogy tűnhetett el!? Mi ez, egy rossz sci-fi?
- Már rég egy rossz sci-fi szereplői vagyunk én azt hiszem - mondta Hadász - És sajnos ismét tájékoztatunk kell a Különleges Alakulatot.
- Így van, bár a múltkor sem igazán tettek semmit. A lány előkerült magától úgymond, aztán most meg ez van - ingatta a fejét Kolonics.

A kis weekendházban volt egy franciaágy, egy kihúzható rekamié és egy emeletes ágy. Aztán még két fotel, és egy asztal két székkel. Kicsit kevesebb fekhely, mint ahányan voltak, de majdcsak összehúzzák magukat, gondolták. Aztán Geriék arra nyitottak be a szobába, hogy mindenki szépen igyekezett elhelyezkedni, mintha itt laktak volna, de minimum ők is rendszeresen jártak volna ide. Úgy néztek ki, mint akik egyből otthonosan érzik itt magukat.
- Na és mi hova feküdjünk, bakker? - kérdezte Károly, mikor ő is meglátta a fejleményeket.
- Akkorra összébb "pakolunk" - mondta nyugtatóan Anya - Bár külön ágy itt ma senkinek sem jut. Hacsak nem az emeletesen ugye.
Geri és Károly bevitték a fát, aztán begyújtottak, meg a tartalékot lerakták a kis kályha mellé. Talán így éjjel már nem kell többet felhozniuk. Látszott, hogy Geri ért ehhez a dologhoz, nem először csinál ilyet. Mimi titokban figyelte őt e művelet közben; tetszett neki ez a fiú. És így egyre jobban tetszett, mert hogy kicsit jobban megismerte úgy tűnt, nem az az üresfejű tinédzser, aki tudja magáról, hogy jól néz ki, aztán azt hiszi mindent megtehet a lányokkal. Már első látásra is tetszett neki a fiú, és most egyre jobban. Ő sem volt csúnya lány, sőt! Csak túl szerény, és sohasem mert volna tenni semmit sem, amivel közeledett volna a fiúhoz. Valószínűleg ezért nem is volt barátja, mert mindig arra várt, hogy a fiúk kezdeményezzenek, de mivel nem járt bulikba sem, így még nehezebb lehetett megtalálni az utat a szívéhez. Közben Geri végzett a begyújtással, sőt már kellemesen duruzsolt a tűz a kályhában, és hamarosan érezni fogják a melegét is.
Anya úgy döntött, ő majd a franciaágyon helyezkedik el két lányával. Az emeletes ágy alsó szintjét Mimi foglalta el, felül pedig Geri, aminek a szőke lány kifejezetten örült. A rekamiét is kihúzták, az lett Apáé és Tóbiásé, bár előbb mindketten húzódoztak az ötlettől, pedig teljes értékű páros ágy volt kihúzva. De a földön sem akaródzott egyiküknek sem elhelyezkednie, mert hideg is volt, meg azért ez nem egy padlófűtéses panel, hogy ott kellemes legyen aludni. Így is igen hidegek voltak az ágyak, egyelőre, senki sem feküdt le, csak elosztották a fekhelyeket arra az esetre, ha elfáradnak már és az idő is melegszik odabent. Az idegiek miatt még nem voltak álmosak, bár kimerültek voltak a sok megpróbáltatástól, ami mostanában érte őket. de kimondatlanul is mindannyian arra gondoltak, vajon mikor bukkan fel ismét valamilyen lény a kis házban, vagy emberszabású valaki, akiben ugyanúgy csalódniuk kell, mint Rupertben legutóbb. Elhatározták, hogy senkit sem engednek be, bármit is mondjon az illető, hogy ki és honnan jött, de így sem érezték magukat biztonságban, mert ugyebár a földönkívüliekről tudjuk, hogy nem komoly akadály nekik egy ajtó, legyen az bármilyen erős, betörésbiztos is. Aztán sajnos.. Furcsa zajok szűrődtek be odakintről, mintha valaki a kinthagyott járműveket abajgatná.

39.

Edvin csak ült az autóban és nem tudta mit tegyen. Most valahogy cserben hagyták azok a bizonyos megérzései, melyek elvezették annak idején a Tószegiék házához. Nem érzett semmit és a lelki szemei előtt sem jelent meg semmi. Sajnos nem mindig működött ez nála. És hiába is törte a fejét, most valahogy semmi használható ötlete nem támadt. Az volt a baj, hogy nem ismerte jól ezeket az embereket, nem volt semmi kötődése hozzájuk. Legjobban Erát ismerte, dehát az a pár óra, vagy még annyi sem, amit a lánnyal töltött édeskevés volt bármihez is. Ráadásul még a rendőrök elől is bujkálnia kellett most már. És ez a kocsi is elég feltűnő látványt keltett, amiben ült. Igaz, egyelőre ezt nem ismerik a rendőrök, dehát nem kell annak sok idő, és máris kiszúrják. Eltulajdonítani sem akart autót, anélkül meg nem igazán tudott boldogulni. Sajnos egyelőre csak annyit tehetett, hogy a feltűnően csillogó króm helyett legyen inkább matt fekete a karosszéria, hátha ez nem annyira kirívó, pedig dehogyisnem!

- Ki kell néznünk! - mondta Tóbiás - Ha visszajöttek UFO-s barátaink, hát úgyis hamarosan ránk törik az ajtót. Akkor nem jobb, ha mi vagyunk előnyben legalább annyival, hogy tudjuk, mivel állunk szemben már megint? Itt egyébként sem igazán lehet bujkálni, hiszen ki tudja mi alapján találnak meg ezek mindig! - ezzel feltépte az ajtót meg sem várva Anya kiáltását:
- Fiam, csak ne olyan hevesen!
- Tóbiás mögött termett Károly is, a többieknek ideje sem volt semmire, éppen a fekhelyek felosztásával voltak még mindig elfoglalva.
- Tűnés innen, míg meg nem gondolom magam, jóember! - hallotta Anya a házba beszűrődni Tóbiás hangját.
- Mi történik? - kérdezte.
Erre Geri is az ajtóhoz ugrott, és egy sóhaj kíséretében nézett vissza Anyára:
- Csak egy környékbeli hogyismondjam fosztogató az.. Sajnos őneki szokása télidőben bejárni itt a kerteket és összeszedi amit tud. Hiába jelentette már fel több gazda is, nem tudnak rábizonyítani semmit. Most éppen az autóból szeretett volna kivenni valamit, Tóbiás ebben zavarta meg.
- Jóvanmá'! - hallatszott be közben a kásás hang - Minnyá' nem kő leüvőteni az ember fejit! Nem csinyátam én semmitse! - megköszörülte a torkát, harákolt egyet majd kiköpött.
- Akkor el is lehet tűnni innen, de izibe! - hallották Tóbiás hangját.
Közben a szerencsétlen menekülőre fogta, és a szőlők között próbált kijutni, de közben hasra esett. Volt benne már egy adag pia is, ez is nehezítette a menekülését, de szerencsére megijedt annyira, hogy otthagyja őket.
Tóbiás káromkodva lépett be az ajtón.
- Ezt nem hiszem el, öregem - nézett Gerire - Mibe nem keveredünk még, e nélkül az alkesz nélkül is van elég gondunk.
- Nyugi, Tóbi. Nem veszélyes az öreg Ernő bácsi, sajnos ismerjük őt egy ideje...... De szerintem nem mer visszajönni, jól ráijesztettél.
- No, hát azt ajánlom is neki!
Látszott Tóbiáson, hogy nagyon fel van háborodva. Persze az idegei azért neki is léggé túl voltak már feszítve a történtek miatt. Most meg még ez is.
Lassanként kezdett enyhülni a hideg is a kis házban. Főleg nyári lak volt ez, Geri családja akkor szeretett leginkább kijárni ide. Volt egy húga, Olívia, nagyon szerették egymást, és olyan jókat hülyültek itt nyaranta. Meg szüleik is sokszor velük voltak itt, de megesett nemegyszer, hogy Geri egyedül jött ki ide, mert olyan jó volt a világ dolgairól gondolkodni a csillagos ég alatt. Aztán most menedékházzá lépett elő.. Bár ez előtt is az volt részben, mert ha lelkileg nagyon rossz passzban volt is sokszor kijött ide, mert egyedül lehetett, nem szólt senki hozzá, és neki sokszor éppen erre volt szüksége. Mindamellett, hogy az iskolában őt nagy vagány társasági lényként ismerték társai. Tóbiás és Károly sem tudtak erről, hogy ő szeretett itt magányosan elmélkedni. Ez az ő nagy titka volt, és most kicsit úgy érezte, meggyalázza ezt a "szent" helyet ezzel, hogy itt vannak és erre használják, de nem lehetett mit tenni, ha hazaviszi ezeket az embereket az otthonába, hát ki tudja mit szólna a családja. Nem értenék meg, milyen bajban vannak, egyedül Olívia állna mellé, ő mindig mindent olyan jól megért, és hiába fiatalabb, de jó tanácsai vannak. Talán, mert nagyon nagy könyvmoly, az ő ellentéte, sosem jár bulikba meg egyáltalán sehova, ha belegondol még tán barátai sincsenek.. Révedezéséből Károly hangja zökkentette ki:
- Geri, jól vagy!?
Ekkor döbbent rá, hogy az ágyon fekszik.

34., 35., és 36. részek

34.

Edvin rendkívül ideges volt. Az autóban meg sem szólalt többé, rájött, hogy ezzel az emberrel ugyan nem megy semmire. Majd talán odabent el tudja magyarázni, hogy engedjék el végre, és hátha visszaér ahhoz a családhoz is, és tud segíteni, míg nem késő. Szerencsére hamar odaértek, és Kolonics felügyelő előtt találta magát.
- A fiatalember nem tudta igazolni magát, de be akart menni Tószegiékhez - jelentette büszkén a járőr.
- Valóban? - kérdezte Kolonics - Mi köze önnek ehhez a családhoz, mit akart tőlük éppen most?
- Csak segíteni szeretnék nekik, és mivel önök feltartóztatnak, lehet már minden késő lesz! - nézett a felügyelőre haragosan Edvin.
- Nos, nézzük csak.. Nem tudod magad igazolni, sem azt a gépkocsit, mellyel a helyszínre érkeztél. Amin nem lepődöm meg, mert nemrég jelentették be egy piros Suzuki Swift eltűnését a Móricz körúti garázssorról, melynek érdekes módon a rendszáma is egyezik azzal, amin te érkeztél a házhoz. Mi tudsz ehhez hozzáfűzni?
- Sajnos semmi olyat, ami az ön szemében hihető volna. Hiába mondanám el, hogy a fiatalokat földönkívüliek tartották fogságban, és én segítettem megmenekülniük, és a életük forog kockán, mert az űrlények már csak olyanok, hogy úgyis kiszimatolják a hollétüket. Jó, hogy odaküldenek egy járőrt, aki engem kaszliz be, és közben azzal a családdal ki tudja mi történt! Amíg itt velem vannak elfoglalva, addig lehet, ők már nem is élnek! És akkor azzal törődnek, hogy mutassam a személyimet meg a jogsimat! Cöhh......
- Jólvanmár, fiatalember! Vegyen már vissza egy kicsit magából! Én úgy érzem, tökéletesen megfelelne magának az, ha én biztosítanék a részére szállást ma éjszakára! Egész kényelmes a priccs a zárkában, majd meglátja!
- Maga nem normális!? Ezért bezárni????

Egy pillanatig pisszenés sem hallatszott a szobában, annyira meglepődtek a hirtelen sötétségre.
- Mi történik? - kérdezte végre Era csendesen, nagyon-nagyon félt.
- Nyugi - mondta Liana - Csak elment az áram.
- Nagyon félek. Hidd el, hogy ez nem véletlen, és mindjárt történik valami!
Közben kis fény gyulladt a szoba másik oldalán. Apa gyújtott meg egy gyertyát.
- Ne félj! Csak áramszünet van, semmiség - mondta.
- Szerintem nem ok nélkül történik.....
A többiek csendben ültek a kanapén, fotelekben. Mimi egy nagy párnán foglalt helyet a földön.
Tóbiás a szemét forgatta a kanapén ülve.
- Szerintem meg nem véletlen. Biztos, hogy ezek művelik!
- És még a rendőr is itthagyott minket - mondta Era.
- Semmit sem ér szerintem az ő védelmük - jegyezte meg Geri - Azt hiszem a földönkívüli erőkkel úgysem tud senki megküzdeni.
- De eddig is ment! - ellenkezett Era - Hiszen látod!
- Az csak véletlen.
- És mi van, ha ez az Edvin gyerek is közéjük tartozik? És azért tudott tenni valamit? Lehet nem is ellenség, és a köcsög rendőr pont őt viszi el! - szólalt meg elgondolkodva Károly is.
Liana is elgondolkodott. Tényleg érdekes. Persze azt nem tudják, hogy Edvin lelőtte-e Linasszánt végleg, vagy már megint feltámadt. Mert ugye ha ki tudta nyírni, akkor valóban valami más módszere van, mint nekik. Lehet Erának van igaza, és feleslegesen haragszanak arra a fiúra. Elképzelhető, hogy csak figyelmeztetni szerette volna őket, és tessék...... Ide fajultak a dolgok.
Töprengéséből Mimi és Era együttes felkiáltása szakította ki.

35.

Edvin füstölgött magában a dühtől, miközben a rácsos ajtó rázárult. Komolyan nem akarta elhinni, hogy ilyen létezik egyáltalán. Szomorúan ült le az említett kemény fekhelyre, és elkezdett gondolkozni, mit tegyen. Mert itt nem maradhat! Ő valóban segíteni akart azokon az embereken, mégha a fiatalok félre is értették a szándékát. De majd talán megértik, mi is itt az ő küldetése. De addig még történnie kell egy-két dolognak, és azért ez nem lesz egyszerű.. Nagyon nem. Lehajtotta a fejét ültében, és gondolataiba mélyedt.

Egy fiatalember sziluettjét látták belépni a szobába. A többiek is mind arra fordultak, sajnos a gyertya gyenge fényében csak ennyit tudtak kivenni az idegenből. Era Mimi kezét szorongatta a félhomályban, miközben az ismeretlen árnyéka egyre nagyobbra nőtt a falon.
- Ki maga? - szedte össze magát Tóbiás. Nehogy már a nagy vagány rezeljen be egy idegen fickótól! Mégha felettébb érdekes is az, hogy egyáltalán honnan csöppent ide, Tószegiék otthonába ez az illető.
- Ha mindenki normálisan működik velem együtt, semmi probléma nem lesz - mondta.
- Ez nem válasz a kérdésemre - erősködött Tóbiás.
- Tóbiás.. Hagyd már beszélni! - nézett rá idegesen Apa.
- Legyen elég annyi, hogy a keresztnevem Rupert. Most boldog vagy? - vigyorgott - Beszélhetünk végre a lényegről?
- No mondd csak öcsibogyó, kíváncsi vagyok!
Rupert elhúzta a száját.
- Attól, hogy sértegetsz, semmire nem haladunk. Nos.. -kezdett bele a mondandójába.

- No fiam, most jött el az ideje, hogy beszélgessünk egy kicsit! - kiáltotta el magát Kolonics, miközben Edvin cellájához sétált, kulcsok zörögtek a kezében, hogy kinyissa az ajtót, és egy kicsit leüljön ezzel a fiúval beszélgetni. Értelmes gyereknek tűnt, még lehet, hogy segíteni is tud az ügyben, bár ő is inkább arra gondolt, hogy bűnös, mert elég gyanús körülmények között került Tószegiék otthona környékére. Odalépett a zárka elé, de még mielőtt kinyithatta volna konstatálta, hogy a fiú nyomtalanul eltűnt onnan.

- ..ha velünk tart a lány, akkor a többieknek semmi bántódása nem fog esni, nekünk csak ő kell! Önök meg szépen hazamehetnek, semmit sem teszek magukkal, úgysem hiszik el azt a sok zöldséget, melyet majd összehordanak a történtekről.
- És mi van akkor, ha nem adjuk őt oda? - szólalt meg már megint Tóbiás.
- Akkor is velünk jön, mi csak finomak próbáltunk lenni, de ha nem jön magától, akkor elvisszük, csak lehet, hogy ezt majd az itt jelenlévők fogják a leginkább megsínyleni. Onnan nem lehet csak úgy lelépni, önkéntesen hazajönni, míg mi nem mondtuk. Úgy volt, hogy hamarosan haza is hozzuk őt, de erre fittyet hányva megszöktették onnan. Csak éppen nem tudják, kikkel állnak szemben, mert akkor nem merték volna mindezt megtenni!
- Kikkel? - kérdezte Tóbiás.
Rupert az égre emelte a szemét.
- Te ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted magad?
- Nem kell ám lekezelni az emberi fajt, okostojás - hergelte továbbra is Tóbiás.
- Nem ember..? - kotyogott közbe Era.
- Szívem..... - súgta a fülébe Anya, aki közben a másik oldalán foglalt helyet kisebbik lányának.
- Nos.. Elégedj meg annyival, hogy egy más faj képviselője vagyok. Lodorum úgy gondolta, hogyha én beszélek veletek, akkor jobban szót tudunk majd érteni egymással a hasonlóság jegyében ugye. No de.. Inkább arról beszéljünk, mi a válaszuk minderre? Kisasszony? - nézett Liana felé - Indulhatunk?
- Ig..... - mondta volna ki a bűvös szót Liana, de nem tudta végigmondani, mert Tóbiás félbeszakította:
- Megy veletek a rosseb!
- Akkor erőszakhoz kell folyamodnunk! - szórt szikrákat Rupert szeme, amit Liana most figyelt meg jobban, és úgy látta, ennek a fickónak nincs pupillája.

36.

- Tóbiás! - kiáltott Liana - Természetesen velük megyek!
- Nee, kislányom! - kiáltott fel Anya.
- Muszáj.. Nem tehetem kockára a családom és a barátaim életét!
- Ez a beszéd - mondta Rupert - Ezek szerint akkor indulhatunk is!
De mire elindultak volna, ismét váratlan dolog történt. Valaki berontott a szobába.
- Senki sem megy közülük sehova, ellenben te haza! - kiáltott fel a jövevény, és a jelenlévők csodálkozva állapították meg, hogy az illető Edvin.
- Éppen most beszéltük meg, kicsit lekéstél - jelentette ki gúnyosan Rupert.
A fiú csak most bontakozott ki a sötétből teljes valójában, és csak ekkor pillantották meg a kezében a fegyvert. De nem is volt idő semmire sem, még ezt végiggondolni sem, mert rálőtt Rupertre, aki elterült a földön.
- Mindenki meneküljön innen! - kiáltotta Edvin - Míg kedves az élete!
- Mi vagy te, apafej? - kérdezte Tóbiás, de közben azért iramodott kifelé a házból.
- Ne törődj azzal, okostojás - vágott vissza Edvin - Mentsd az irhádat, míg meg nem gondolom magam!
A többiek is követték Tóbiás példáját, és hamarosan mindenki kint termett a házból. Liana hátranézve még annyit látott, hogy Edvin az egyik kezénél fogva húzza kifelé Rupertet az udvarra. Odakint a ház előtt meglepődve láttak egy különös járművet. Csillogó, krómos színe volt, és valami agyontuningolt sportkocsi lehetett, melynek a márkája felismerhetetlen volt.
- Gyorsan-gyorsan, kislányom - tért magához rövid elrévüléséből Apa hangjára - Ülj befelé a kocsiba, és már itt sem vagyunk!
Hamar mindenki elfoglalta a helyét, ismét nem törődtek azzal, hogy eggyel többen vannak, és kicsit szűkös a hely. Apa gázt adott, és csak ekkor merült fel a következő kérdés:
- És hova megyünk?

Edvin Ruperttel együtt a szuper sportkocsihoz lépett, és abból egy még szuperebb hm, valamit vett elő. Ez is bizonyos fegyver volt, csak a mi számunkra kicsit felfoghatatlan. A jármű mellett elengedte Rupert kezét, és az végignyúlt az aszfalton. Ekkorra már halálos csend volt kint, a sötétben. A Wartburg és a chopper elporzott onnan, a rendőrök nem értek még vissza. Edvin azt a bizonyos szerkentyűt a földön fekvőre irányította, és különös dolog történt.. A test mintha foszforeszkált volna az utcai lámpa fényében, felizzott, de nem mozdult, majd kezdett átlátszóvá válni, és a végén légnemű lett, azaz eltűnt..
"Ez az.. - gondolta Edvin - Egyelőre ez nem fog több gondot okozni azt hiszem."
A fegyvereket szépen bepakolta járművébe, majd beült, és gondolkodóba esett. Egyszerűen nem tudott dönteni, mit kellene. Azt tudta, hogy meg kell keresnie ezeket az embereket, és figyelmeztetni őket. És azt is tudta, hogy végre-valahára őszintén kell majd beszélniük, és el kell mondania mindent nekik, az igazságot. Mert ők is így tudják majd megvédeni magukat a veszélyekkel szemben, és bizony annak is eljött az ideje, hogy elárulja azt is, kicsoda ő valójában. Csak azt kellene kiderítenie, hogy hova mentek..

Kolonics nem tudott először szóhoz jutni. Az ajtó rendesen be volt zárva, most nyitotta ki. Ablak nem volt a helyiségen, csak szellőzőnyílás, dehát azon még egy jól megtermett patkány sem fért volna ki. Becsukta az ajtót és visszament az irodába, ahol a telefon után nyúlt, és tárcsázta Hadász századost.
- Uram, elnézését kérem a kései zavarásért! De akit begyűjtöttünk a Tószegi család otthonánál, nyomtalanul eltűnt!
- Nos, felügyelő.. Komoly hiba volt "elveszíteni" a gyanúsítottat! Hamarosan bemegyek, addig ne nyúljon senki semmihez abban a bizonyos zárkában, magam is meg akarom nézni! És természetesen megnézzük a kamera felvételeit is!
Ezekhez a felvételekhez csak a századosnak volt joga, tehát Kolonics nem tudta visszanézni, mert a gép jelszóval volt védve, így aztán ő is nagyon kíváncsian és egyben idegesen várta Hadászt. Talán ha megnézik, akkor az ő áratlansága is bebizonyosodik, hiszen valóban semmilyen mulasztást nem követett el.

31., 32., és 33. részek

31.

- Ugye nem jön utánunk, ugye biztosan nem nyírnak ki? - Era már számtalanszor megkérdezte ezt és hasonló kérdéseket. Rettenetesen izgult és ideges volt, eléggé megviselték a történtek. Anya próbálta csitítani, hogy nyugodjon meg legalább egy kicsit. Hiszen ő maga sem tudta, mi jöhet még ez után. De azt a lelke mélyén tudta ő is, és mindnyájan, hogy sajnos ezzel még semminek sincs vége, hiszen ezek földönkívüli űrlények, akikkel szemben állnak, és sajnos bárhol megtalálhatják őket, ha akarják. Egyszerűen el sem tudta képzelni mit tegyenek. Ezek ellen a rendőrség sem tudja megvédeni őket. Talán az a legjobb, ha hazamennek..
- Apa.. Hova megyünk? - ocsúdott gondolataiból Era kérdésére.
- Azt hiszem a legjobb, ha hazamegyünk, szívem..
- És a rendőrség? Szerinted ők nem tudnak tenni semmit?
- Nem hiszem, kicsim. Földönkívüliekkel szemben?
- Meg kéne azért próbálni. Nem ülhetünk otthon karba tett kézzel arra várva, mikor jönnek utánunk.. - mondta Anya.
- Legalább a rendőrök is meglátják őket, ha esetleg mégis utánunk jönnének- mondta Mimi.
- Ebben van valami! - csatlakozott Geri is a beszélgetéshez.
- Hát, jó - nyugodott bele Apa, és a rendőrség felé kormányozta az autót. Mögöttük a két fiú robogott a motorral. Valószínűleg ők sem tudták, most mi legyen a teendő, hogyan tovább.

Edvin visszafordult Linasszán felé. Ezek szerint meg kell vele küzdenie. Az űrlény el volt terülve a földön, de mivel földi fegyverrel lőtt rá, valószínűleg ez úgysem fog sokáig tartani. A fiú visszasétált a garázsba, ahol egy nagy fémszekrény is állt, és eddig érdekes módon senki sem figyelt fel rá. Hát igen, ilyen a pánik. Kinyitotta az ajtaját és nézelődött benne. Az ő valódi, igazi felszerelése ugyanis itt rejtőzött. Nem pedig az a mezei pisztoly, amivel az előbb leadta azt a lövést. Kinyitotta az ajtót, és felfedte a valóságot.. Különös fegyverek láttak napvilágot mögötte. Elővett onnan egy puskát. Nagyobb méretű volt, mint amit általában megszoktunk. Kibiztosította, és a fegyver elkezdett valami különös, fluoreszkáló fényben izzani. Pontosabban csak a tárja. Halkan zúgott is, ha az ember jobban megfigyelte. Lassan fordult meg vele, mert érezte a hátában a pillantást, Linasszán pillantását.
"Ugyan, mire mész azzal, öcsike - mondta gúnyosan a bérgyilkos - De majd én megmondom!"
"Hogy semmire!" - tette hozzá Edvin, és mire ezt kimondta, rátartotta a fegyvert, és kilőtt vele. A csövét világoskék fény hagyta el, olyan, mint egy villám. Végigcikázott a garázson, majd leterítette Linasszánt. Edvin annyira gyors volt, hogy a másiknak mégcsak ideje sem volt tenni bármit is. A földön feküdt, és teste elszenesedett.
"Kiirtom ezt az egész tetves fajt! - gondolta Edvin - De most azt hiszem ideje volna nyomába eredni a többieknek.. Talán még a más szemétládákat is megtalálhatok!"

Hamarosan odakanyarodtak a rendőrség elé. Mindannyian kiszálltak a kocsiból, a fiúk is odaértek a motorral. Így mindannyian, együtt indultak be az épületbe. Útközben Era megkérdezte Lianát:
- Vajon mi lett Edvinnel?
- Nem tudom. És azt sem, tulajdonképpen ki lehet ő, még sosem láttam - közben hátrafordult a többiekhez - Ki ez az Edvin?
De senki sem tudta. Pedig ők tősgyökeres kőhalmai lakosok, mégsem látták még sohasem ezt a srácot.
- Az égből csak nem pottyanhatott ide?! - jegyzete meg Mimi.
- És mi van, ha mégis? - válaszolta Liana - Ha senki sem látta sosem közületek?
- Lehet, csak ők is most költöztek ide, nem?
- Era, nem mondta melyik osztályba jár?
- De igen, Károly osztálytársa.
- Hozzánk nem jött új tanuló az idén! De még tavaly se! - jelentette ki Károly, mire a két nővér egymásra nézett..

32.

- Akkor ki lehet ez a srác? - húzta fel a szemöldökét Mimi - Az égből csak nem csöppenhetett ide! - ismételte önmagát.
- És mi van, ha de? - kérdezte ismét Liana - Lehet ő is.....? Nem gondoljátok, hogy furcsa, hogy senki sem ismeri közülünk, pedig elvileg ugyanabba az iskolába jár veletek?
- De..... - gondolkozott el Geri - Azért ebben van valami..
Közben befutott Tóbiás és Károly is a rendőrségre, és csatlakoztak a folyosón várakozó társaikhoz, plusz a Tószegi szülőkhöz.
- Jó napot! - üdvözölte őket hamarosan Hadász százados - Fáradjanak beljebb az irodába.
Mindnyájan felálltak.
- Együtt vannak?
- Igen - mondta Apa - Sajnos a fiatalok is belekeveredtek az ügybe elég alaposan..
- Akkor jöjjenek!

Edvin nem is tudta biztosan mit tegyen. Ezzel a roppant fegyverrel nem jelenhet meg az utcán. Igaz, most nem is tűnik úgy, hogy találkozna valamelyikkel, de mégis..... Viszont jó volna megtalálnia a többieket, mert úgy érezte, veszély fenyegeti őket.
Visszament az udvarba, a garázshoz. Mellette állt egy piros Suzuki. Úgy vélte, ez talán megfelelő lesz. Így magával viheti a fegyvert is, és azért jóval gyorsabban halad, mint gyalog. Az autóban természetesen nem volt kulcs, de az ajtók nyitva voltak. Neki aztán nem jelentett nagy problémát az, hogy elindítsa. Így aztán hamarosan már úton is volt a kocsival. Még annyi szerencséje is volt, hogy volt benne valamennyi üzemanyag is, azzal meg most nem is akart foglalkozni, hogy kinek a tulajdona lehet. Csak az volt a baj, hogy fogalma sem volt arról, hogy merre keresse őket. Egyiküket sem tudta, hol laknak, és azokat az embereket sem ismerte, akik a Wartburggal voltak. Így meg kicsit nehéz.... Persze mivel megvolt a magához való esze, azért voltak sejtései, hogy talán szülők lehettek, és mivel egyvalaki eltűnt közülük nem volt nehéz kikövetkeztetni kié. De Lianáékat sem tudta merre laknak. Lassan hajtott az autóval, mert közben gondolkozott. figyelte az utcákat, ahol időközben leszállt az este, felkapcsolták már az utcai világítást is. Akadt járókelő is, a napközis kisiskolások körülbelül ebben az időben mentek haza, és ezért kicsit nagyobb volt a forgalom, kit gyalog, kit kocsival kísértek, vittek haza a szüleik. Aztán ahogyan nézte ezeket az embereket, családokat, eszébe ötlött valami. Lehet a rendőrségre mentek? Mintha Era említett volna valami olyat, hogy a rendőrök sem tudnak segíteni, meg ilyenek. Egy próbát megér, hogy arra menjen, a járművekről úgyis meglátja, ott vannak-e.

- Nos, a gyerekek igen furcsa kalandokba keveredtek azóta - kezdte Apa.
- Meséljenek csak!
Aztán a fiatalok elkezdtek beszélni. Természetesen kicsit próbálták átfogalmazni a dolgokat néhol. Mert végülis nem akarták azt, hogy kiderüljön, Tóbiásnak van fegyvere, tehát nem mesélhették el, hogy rálőtt Linasszánra. De Edvinre mivel haragudtak is, barátjuk sem volt, sőt feltételeztek róla ezt-azt, nem próbálták mentegetni. Azt elmesélték, hogy ő rálőtt a bérgyilkos űrlényre, és ők addig tudtak kereket oldani onnan.
Közben Kolonics felügyelőt is előkerítette Hadász, mert ezt azért neki is hallania kellett.
- Egyelőre azt tudjuk tenni, hogy kirendeljük a kollégákat a megjelölt helyszínekre. Azt hiszem, mi is velük fogunk tartani. Önöknek mást nem tudunk mondani mint azt, hogy menjenek haza, és a kolléga követni fogja önöket, és éjjel megfigyelik a házukat - mondta Hadász.
- De az egyik helyszín az én otthonom! - jegyezte meg Tóbiás - Meg mi mit tegyünk, nem egy helyen lakunk, de mindnyájan veszélyben vagyunk azt hiszem, vagy nem jól gondolom?
- Igaza van fiatalember. Nem tudom, hogy megoldható-e, hogy ma éjszaka mindnyájan a Tószegiék otthonában éjszakázzanak? - nézett a szülőkre.
- Természetesen.. - mondta Anya, aki nem igazán örült ennek, de hálás is lehetett a többieknek, mert segítették egymást. Így nem utasíthatta el ezt.
- Remek. Azt hiszem, az autójukban a megengedettnél eggyel többen utaztak?
- Most mi van!? - lepődött meg Apa - Meg akar büntetni?
- Ez egyszer eltekintünk ettől, vészhelyzetben voltak. Viszont most, ha megengedik egy személyt a járőrkocsival viszünk el, aztán az a kolléga ott is marad majd a közelben.

33.

Edvin csalódottan vette tudomásul, hogy tévedett. Legalábbis a Wartburg és a chopper nem állt a rendőrség előtt. Tovább hajtott a Suzukival, majd leparkolt kicsit távolabb az őrstől, hogy nyugodtan tudjon gondolkozni. Csak szerette volna őket megtalálni. Mert ő tudta, hogy bajba fognak kerülni, és talán, de csak talán ő tudna nekik segíteni. De persze nem távsegítséggel, tehát oda kell mennie, és úgy.. Aztán gondolkozott tovább, nagyon erősen koncentrált ezekre az emberekre, főleg Erára, mert őt ismerte legjobban közülük. Be is ugrott valami épület, olyan csarnokféle. Behunyta a szemét, és teljes lényével erre koncentrált. Lelki szemei előtt látta az épületet, és az azt övező fákat, még egy galambot is meg tudott az egyiken figyelni, még a hangját is hallotta. És akkor hirtelen más hangot is hallott, sípszót, kiabálást, és hangosan kiáltott fel:
- A sportcsarnok! - és felnevetett - Ez az!
El is indult abba az irányba, azt már tudta, hogy merre van. Valószínűleg Era arrafelé lakhat valahol. Behajtott a sportcsarnok utcájába, és lassan ment végig, és lám! Egyik ház előtt megpillantott egy rendőrautót parkolni. Az előtt a ház előtt lelassított, és bent az udvarban megpillantotta a két járművet, amit keresett: a csodálatos choppert és a Wartburgot. Valószínűleg a tulajdonosok eléggé siethettek befelé, mert garázst is látott az udvarban, de nem álltak be oda. Leparkolt ő is pár méterrel a járőrkocsi mögött, és kiszállt a Suzukiból. Becsukta az ajtaját, és a kertkapu felé vette az irányt. Éppen le akarta nyomni a kilincset, amikor súlyos kéz nehezedett a vállára.
- Mit óhajt ön itt, fiatalember?
- A lányhoz jöttem, Erikához- mondta Edvin.
- És ugyan mi járatban van itt, ha szabad érdeklődnöm?
- Csak beszélni szeretnék vele és a testvérével, a szüleivel is.
- Ugyan, miről is?
- Segíteni szeretnék nekik, ennyi!
- No, hát mutassa csak a papírjait, fiatalember!
- Azok sajnos nincsenek nálam.. De értse meg, muszáj velük beszélnem, mert az egész család veszélyben van!
- Ó, komolyan? Netán maga fenyegeti őket veszéllyel? Ha nincsenek önnél az iratai, be kell kísérnem önt a kapitányságra. Sőt, az autó papírjait is kérném szépen!
- Mondom, semmi nincs nálam! Hogyan lehet valaki ennyire begyöpösödött? Nem érti, emberek élete foroghat kockán, maga meg csak a süket igazoltatással van elfoglalva!
- No, hát mostmár hivatalos közeg sértegetését is felróhatom magának!
- Kérem......
- Most azonnal velem kell jönnie! Szerintem éppen ön veszélyezteti ezt a családot!
Ezzel a hiába tiltakozó fiút az autója hátsó ajtajához kísérte, és elindultak vissza a rendőrségre.

- Te, valami autó hangja hallatszik, itt parkolt le - szólalt meg Mimi.
Era az ablakhoz ugrott, és Edvint ismerte fel odakint, már a rendőrrel beszélgetett a kapunál.
- A rendőr feltartja éppen, Edvin jött valahogy utánunk.
- Nofene.. A kis köcsög - mondta Tóbiás - Remélem bekaszlizzák a szemét árulót!
- Á..... - Erának még mindig tetszett a fiú, és közülük ő volt az, aki valamennyire ismerte őt - Szerintem nem bűnös, szerintem jó lelkű.....
- Jaj, szívem- szólt bele Anya is a beszélgetésbe - Olyan nagyon naiv vagy! Sajnos nem minden a szép külső, és a többiek mindannyian úgy érzik, ő is benne van a dolgokban, lehet tényleg az ellenséggel van, és most is azért jött utánunk, hogy ártson nekünk.
- Mi van, ha csak segíteni akar?
Anya megölelte kisebbik lányát.
- Nem biztos, hogy segíteni akar, szívem. Nem ismered őt, nem tudhatod egyáltalán miért barátkozott veled. Az ilyenek azt használják ki egy fiatal lánynál, hogyha jól néz ki a fiú, egyből szerelmesek lesznek belé......
- Jajjmár, Anya! Nem vagyok már kisgyerek és idióta sem! - háborodott fel Era.
- Mindegy, na vitatkozzatok - szólt közbe Apa - Úgy tűnik a gyereket elviszi a fakabát.
- Remek! - szólalt meg Mimi - Legalább eztán már magunkra leszünk utalva!
Ekkor ment el az áram a lakásban.